Urbán Gyula: Főhajtás és vallomás...
...az ismeretlen gyermek szobra előtt
Beszéd a Séd Teréz Emlékgyűrű átvételekor 2013. április 19-én
Bocsásd meg, hogy mind eleddig nem tudtalak, legalább részlegesen, megismerni.
Bocsásd meg, hogy erre nem is nagyon törekedtem.
Bocsássad meg, hogy nem tudtam, hogy az óvodában mi a jeled, s hogy miért pont azt választottad.
Bocsásd meg, hogy ellustálkodtam felfedezni azt a kis univerzumot, mely nagyobb – de legalább is más, mint a miénk.
Bocsásd meg, hogy leginkább az ÖNMEGVALÓSÍTÁS vágya hajtott, s nem a te szolgálatodé.
Bocsásd meg, hogy amíg a saját és műfajom társadalmi elismeréséről vizionáltam, közben rólad elfeledkeztem: nem szórakoztattalak, nem neveltelek ezért tégedet, hanem helyette a hatalmat, gőgöt, s kizárólagos hozzáértést szimuláló ítészekre sandítgattam.
Bocsásd meg, hogy az állítólagos világhírt – százhúsz színházban játszották, játsszák neked szánt darabjaimat – nem miattad verekedtem ki, hanem a pályatársaim elismeréseire áhítozva – vagy, ami még rosszabb, a kollegáim bosszantására.
Bocsássátok meg, kisfiúk, hogy nem emeltem fel eléggé a szavamat, amikor a vécéitekben fénylő, a ti magasságokhoz méretezett pisilő-kagylókat valaki hatalmi szóval férfiúi magasságba emeltette egy gyermekszínházban.
Bocsássad meg a cipőitek köré kerekülő sárga tócsákat s azt a megalázó átható szagot, ami egyáltalán nem volt méltó, se hozzátok, se hozzánk felnőttekhez.
Bocsásd meg az 1929. május 20-án létrehozott UNIMA alapító atyáinak naiv, sőt fellengzős nyilatkozatát, melyben összevissza politizálnak, s Téged még csak meg se említenek.
A preambulumban ugyan van egy utalás az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatára, melyben – mit tesz Isten! – csak a 25. cikkely foglalkozik a gyermekkel angol nyelven, melyet majd, remélem. megtanulsz, a következő megfogalmazásban:
(2) Motherhood and childhood are entitled to special care and assistance.
Ami magyarul annyit tesz, hogy:
Az anyaság és a gyermekkor különleges gondoskodásra, támogatásra jogosít.
Ennyi!
Érted?
Ennyi!
A többi 29 cikkely az Emberiséggel foglalkozik, nálad részletesebben.
És akkor itt vagyok én, akinek az egyik alapító atya pontosan megmondta, hogy mit kellett volna tennem azért a pénzért, amit az állam a te neveddel pántlikázott fel.
Ne csinálj magadnak, sem a kollégáidnak produkciót – mondta – mert ez veszélyes játék; majdnem olyan veszélyes, mintha a focisták elfelejtenék, hogy labdarúgás gólra megy.
„Mielőtt darabot választanál, menj el a kocsmába, a templomba, a piacra, az iskolákba, az óvodákba, és járj sokat az utcán” – folytatta.
Bocsásd meg, drága kis barátom, én ezt bizony nem nagyon fogadtam meg, pedig minden utcasarkon van egy kocsma, minden faluban van egy templom, és fogadom, hogy nem kell lejárnunk a lábunkat, hogy egy iskolát, vagy óvodát találjunk.
Bocsáss meg nekem, te kedves kis ismeretlen emberke, aki, aki akár az unokám is lehetnél, s aki, már csak termetednél fogva is, mindig felnéztél reám.
Most, így a vége felé, hadd nézzek fel rád én.
Hátha felsejlik valami szép és igazi, ami a te általad rajzolt suta kis napocska alatt létezik, mégis csak létezik valahol e világban.
Mindez, persze, rátok nem vonatkozik.
Ez szigorúan személyes ügy!