Kultúraváltás a pedagógiai szakirodalomban

Lencse Máté recenziója

Nagy Ádám (szerk., 2018): Nevelj jedit! – A képzelet pedagógiája. Athenaeum Kiadó, Budapest.

Meggyőződésem, hogy sok ilyen könyv kellene. Mármint olyan, ami jól néz ki, hívogató, aztán kézbe venni is kellemes, sőt, még az illata is jó. És kinyitva sem tűnik fel semmi különös, olyan mint a többi könyv, valahogy illik a többiek közé, otthon érzi magát a könyvesboltban. Fontos az első benyomás, hiszen nem mindenki tudja, hogy mit is keres, nem mindenkinek adnak fel olvasmányokat. A Nevelj jedit! könnyedén meglephet bárkit, simán hazaviteti magát olyasvalakivel is, akinek semmi köze a pedagógiához.

De van-e ilyen ember? Valószínűleg be kell látnunk, hogy nincs, és meg kellene értenünk, hogy a legtöbb igazán fontos folyamat ezen a területen nem haladhat jó irányba, ha csak neveléstudósok piszkálgatják. Vegyük tudomásul, hogy eléggé érintettek vagyunk, legtöbben sok-sok szálon, így értenünk kellene, hogy mi folyik itt. És bár a pedagógia is azon klasszikusok közé tartozik, melyekhez mindenki ért – nehéz úgy két-három görgetésnél többet megtenni a Facebookon, hogy ne jöjjön szembe egy blog, egy cikk, egy komment, egy vélemény magvas gondolatokkal nevelésről-oktatásról –, de azért jól jönnek olyanok is, akik tudják, hogy miről beszélnek, és azt is, hogy kinek. Nem akarnék túlságosan nagy terhet rakni egyetlen könyv gerincére sem, de a Nevelj jedit! mégiscsak valami olyasmi akar lenni, ami máshogy közelít, máshogy magyaráz, próbál érdekessé tenni, tehát át tudja állítani az olvasót a másik oldalra, ahol látni az érintettséget, érteni olyan folyamatokat, melyek a mindennapjainkat, de a jövőnket is alakítják.

Bár Nagy Ádám (a kötet szerkesztője) egy interjújában arról beszél, hogy tanárként, gyerekeknek milyen lehetőségek rejlenek a könyvben, én máshonnan közelítenék – nem lesöpörve, inkább kiegészítve ezt a szempontot. Bár a sok szerző és a sokféle téma okán a szövegek sem mélységükben, sem stílusukban nem tudnak egységesek lenni, az általános kép mégiscsak az, hogy ismert történeteket közérthetően dolgoznak fel, és hoznak párhuzamba pedagógiai témákkal, pedagógiával foglalkozó szakemberek. A könyv elsődleges üzenete így számomra az, hogy egy Star Wars rajongó laikus számára is van mondanivalója: belelapoz, kiszúrja az őt érdeklő sort a tartalomjegyzékben, és kíváncsi lesz. Egyszerű pedagógiai helyzetről van szó: megkeresem azt a témát, azt a kontextust, amelyben tudok beszélni a célcsoporthoz. A célcsoport pedig itt a bárki.

Két szempontból is működőnek látom a könyv koncepcióját. Egyrészt az imént vázolt motivált helyzet miatt. Ismerős, szeretett világok kapcsán születnek itt új elemzések, így az olvasás során biztonságban érezzük magunkat, sőt, kompetensnek, ráadásul az új információk kellemes rácsodálkozások után könnyedén épülnek a meglévő tudásunkba. Könnyen és gyorsan tanulunk tehát, még akkor is, ha ez nem tudatosul. Ugyanakkor nem nehéz elképzelni, hogy a későbbiekben egy nem is olyan rég még kissé idegennek és érthetetlennek tűnő, szegregációról szóló diskurzushoz gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, összefüggéseket kezdünk látni.

A másik szempont, ami miatt hasznosnak tűnik ez a könyv, hogy hihetetlenül elemeli súlyos tartalmát a valóságunktól. Így-úgy-amúgy van/volt közünk bullyinghoz – a hogyanokról a könyvben –, és ez nagyon meg tudja nehezíteni a megértést. De tucatnyit hátralépve, egy remekművet olvasva (Az) – esetleg annak adaptációját nézve –, belefeledkezve a  Stephen King által teremtett világba rátekinteni erre a témára már nem is olyan nehéz – vagy hát máshogy nehéz. Így tovább tudjuk nézni, meg tudjuk érteni – akár az összefüggéseket is –, és ezekkel felvértezve talán a való életben is észreveszünk és megértünk néhány dolgot, melyekkel akár nekünk is feladatunk van.

A kötetben kilenc tanulmány található. Az, Csillagközi invázió, Harry Potter, Így neveld a sárkányodat, Star Trek, Star Wars, Trónok harca, Végjátékok, X-men. Mennyivel több ember figyel egy ilyen felsorolás után, mintha azt mondanám, hogy bullying, fekete pedagógia, no win helyzetek, pedagógiai kultúraváltás, pedagógusszerepek, szegregáció, tehetséggondozás, hogy csak párat emeljek ki a tárgyalt témák közül.

A kilenc tanulmány nem mindegyikének sikerült tökéletesen a vállalkozás. Hol a megidézett világok alapos ismerete, hol a kiemelésre szánt pedagógiai vonatkozás nyomta el a másik oldalt. Ugyanakkor születtek hihetetlenül pontos elemzések is, amik megtalálták a megfelelő egyensúlyt. Például Horváth László Harry Potter és a roxforti pedagógusok vagy Lőrincz Andrea Stephen King gyermekei – A Vesztesek Klubja című írásai. Persze nem meglepő, hogy a Harry Potternek vannak pedagógiai vonatkozásai, de az már igen, hogy a tanári viselkedés egy lehetséges modelljét lehet könnyedén, laikusoknak is érthetően tálalni. És igen, az sem meglepő, hogy King gyermekeinek élete finoman szólva sem tökéletes, de King természetfelettivel árnyalt – rejtett? – realizmusát pontosan előásni és értelmezni valóságunkra, az már igazán kegyetlen dolog. De így talán megértjük, hogy miről is van szó és hogy mi is a tét. 

Nagy Ádám a zárszóban így fogalmaz: “... igyekeztünk nagy magyarázó erővel bíró, mégis szórakoztató szintézisét adni az egyes részterületeknek.” (344. o.). Megítélésem szerint ez legjobban Nagy Ádám és Svitek Szilárd: Mindenkiben ott az X – mutánsok és tehetséggondozás, valamint Karlowits-Juhász Orchidea Így neveld a sárkányodat, avagy pedagógiai kultúraváltás a Hibbant-szigeten című írásaiban sikerült. Előbbiből azt érdemes kiemelni, hogy egy messziről induló, de alapos elemzés pontos példákkal, hogyan képes bemutatni a tehetséggondozás számos kérdését, ami a Xavier-iskola pedagógiai programjának vezetői összefoglalójában (a valóság fikciója) bravúrosan összegződik.

Az Így neveld a sárkányodat, avagy pedagógiai kultúraváltás a Hibbant-szigeten váltja be legjobban a kötet alcíme, a megjelent ismertetők, interjúk és a zárszó ígéreteit. Sok és jól megválasztott idézettel dolgozik, így ez ránt be legjobban saját univerzumába, hogy valóban ott mutassa be a választott pedagógiai témát. A történet így nem csupán apropó, példagyűjtemény, hanem a maga teljességében keretezi a szakmai mondanivalót. A pedagógiai kultúraváltás elemeit, annak szükségességét valóban a Hibbant-szigeten értelmezi, onnan nem lép ki, és még egy tananyag-koncepció kivonatával is megörvendeztet minket. A fikcióban való teljes elmélyedés ellenére – vagy talán éppen ezért – itt a legerősebb az átlátás és a megértés. Bár a szöveg – a lábjegyzeteket nem számítva – csupán az utolsó előtti bekezdésben tekint ki közvetlenül a valóságunkra, már olvasás közben gondolkodásra, párhuzamok alkotására sarkall. A pedagógiai kultúraváltás elengedhetetlensége és folyamata is megérthető az írásból – tényleg bárki számára –, és bár nagyon kevés esély látszik arra, hogy itthon ilyesmi végbemenjen a közeljövőben, de mi adhatna több reményt annál, hogy megölés helyett, tradícióik ellenére, még sárkányokat is képesek egyesek elfogadni, befogadni. (A könnyű asszociációk sokasága közül pedig mindenki válasszon ízlése szerint!)

Szóval, ha valaki azt érzi, hogy túl gyakran fordul elő, hogy hiába magyarázza, nem értik, akkor a Nevelj jedit! remek választás. De akkor is, ha valaki izgalmas, új szempontú elemzésekre vágyik szeretett képzelt világairól, esetleg szeretett pedagógiai témáiról, mert hiába ritkább, még ilyen is akad.