Mitől konzervatív...

...a konzervatív pedagógia? Fábry Béla írása

Joggal vetődik fel a kérdés, mi az oka annak, hogy most hirtelen, miközben a magyar nevelési-oktatási rendszer ezer sebből vérzik, előkerült a konzervatív pedagógia MCC-értelmezése?

Constantinovits Milán, a Matthias Corvinus Collegium szakmai főigazgató-helyettese hosszú véleménycikkben érvelt a konzervatív pedagógia létjogosultsága, tartalma mellett1. Nincs ezzel baj. Nyilván válaszkészítésre kapott instrukciót, hiszen munkatársa, Setényi János megnyilatkozásait élénk kritika kísérte. Olyannyira, hogy a jeles szerző legutóbbi interjújában némiképpen visszakozott is – szakmai becsületét védendő.2 Nem reflektálta Constantinovits ugyanakkor Orbán Balázs „programadó esszéjét”3 megszólalásában, mely szakmai felületessége miatt kapott kritikákat.

Azzal már inkább baj van, hogy ez a diskurzus nem a mai magyar köznevelés megannyi problémájáról szól, arról, mit kellene tenni, hogy egy XXI. századi nevelési-oktatási rendszer adja meg minden gyereknek(!) a neki megfelelő nevelést-oktatást.4 Ne feledjük: a mai óvodások-iskolások századunk végén, 2070-90 környékén is még munkavállalók lesznek. S ahogy nem tudtuk az ezredfordulón, hogy mit fog hozni a 20-as évek közepe, úgy azt végkép nem tudjuk, a század vége mit fog hozni a mai óvodások-iskolások életében. Ebben az összefüggésben a konzervatív pedagógiáról vitázni olyan, mint amikor a gőzhajók megjelenésekor a vitorlás hajók nagyszerűségéről elmélkedtek a tengeri kereskedelem szakemberei.

De azért nézzük csak meg ezt a „konzervatív pedagógiát”. Constantinovits Milán az alábbiakban foglalja össze e pedagógiai felfogás lényegét.

Mindezeket összegezve a konzervatív oktatás a klasszikus tudásalapra épít, fontosnak tartja a pedagógus személyiségének csoport- és szemléletformáló hatását, illetve a nevelőmunkát és értékközvetítést az oktatás elválaszthatatlan részének tekinti, és a közösségben megélt tanulás élményszerűségében hisz.5

Ha ezt úgy harminc évvel korábban Setényi János, aki ma az MCC Tanuláskutató Intézetének vezetője, mint a liberális pedagógia lényegét írta volna – …a liberális pedagógia a klasszikus tudásalapra épít… –, nem töprengene senki mondanivalójának tartalmán. Mondhatnék más pedagógus teoretikust is. Constantinovits összegzése a progresszív pedagógia fundamentuma is. Sőt, még azt is mondhatom, hogy a létezett szocializmus pedagógus teoretikusai sem mondtak mást, csak ezt másként. Összegezve azt állítom, hogy minden történelmi kor pedagógiája az intézményes nevelés kialakulásától kezdve megfelel a Constantinovits-tételeknek. Lehet, hogy ez egy kicsit elnagyolt állítás, de vajon cáfolható-e, hogy minden pedagógia az adott történelmi korban klasszikusnak értelmezett tudásalapra épített? Vajon cáfolható-e, hogy minden pedagógia a történelem során fontosnak tartotta a pedagógus személyiségének csoport- és szemléletformáló hatását? Vajon cáfolható-e, hogy minden pedagógiai rendszerben szervesen összekapcsolódik a nevelőmunka és az értékközvetítés? Vajon cáfolható-e, hogy a történelmi korok pedagógiai rendszereiben minden esetben megjelenik a közösségben megélt tanulás élményszerűsége? Természetesen a történelmi korokban e jelenségek a kor nyelvezetének megfelelően, esetenként a tételek közötti hangsúlykülönbségekkel jelentek meg, de minden kor minden pedagógiájában jelen voltak. Constantinovits szövegére most nem kívánok részletes neveléstörténeti példatárat felvonultatni. Mert az igazi kérdés az, és most ezzel kívánok foglalkozni, hogy akkor mitől is konzervatív a konzervatív pedagógia?

E kérdés kibontása előtt egy kis nevelésfilozófiai kitérőt kell tennünk. Jelesül azt a kérdést kell körül járnunk, hogy mi is a nevelés-oktatás, a pedagógiai gyakorlat fundamentuma? Egyetemi hallgatók, gyakorló pedagógusok is kerek szemmel hallgatják ezt a kérdést. Szeretet – mondják rendre. S nem jut eszükbe, hogy pedagógusként szinte percről-percre gyakorlatukban a lét alapvető kérdései alapján – az életkori sajátosságoknak megfelelően – a gyermeki viselkedésre, magatartásra, a gyermekeknek a világban – világukban – való cselekvéseire, az őket ért környezeti hatásokra adott válaszaikra reflektálnak. Mi a jó? Mi a helyes? Mi az érték, mi az értékes? Mi az igaz és mi a hamis? Mi az erkölcs, mi az erkölcsös, mi az erkölcstelen? Mi az ember? Mi a társadalom? Mi az ember helye, szerepe a társadalomban? Mi a társadalomnak a helye, szerepe az emberben? Tudom, nem pörögnek le a pedagógusok tudatában, a mindennapokban minden esetben e kérdések és válaszok, amikor a pedagógus reflektál a gyermeki akcióra. De minden pedagógus fejében van egy kép az emberről, a társdalomról, a társadalmilag helyesről, az értékről és értéktelenről, az igazról és a hamisról. Ez a kép, nevezzük nevén, ez a világnézet az, ami iránytűként szolgál, ami alapján a pedagógus a reflexióival gazdagítja a kibontakozó, kiteljesedő embert.

Ezen a ponton jutottunk el a konzervatív pedagógia tartalmához. Nem a klasszikus tudásalap elfogadása vagy el nem fogadása a lényeg, hanem az, mit tételez az adott pedagógiai nézetrendszer az emberről, a társadalomról, az ember és a társadalom viszonyáról, az emberek csoportjairól és e csoportoknak a társadalomban való szerepéről, mit gondol az emberek, különösen a kibontakozó emberek, a gyerekek jogairól, minden gyerek jogáról és a jogok érvényesítéséről, a jogegyelőségről és annak érvényesítéséről. Hosszasan lehetne sorolni azokat a lényeges tartalmi elemeket, amik a konzervatív pedagógiáról szóló diskurzus eddig nem érintett. Röviden és egyszerűen a konzervatív pedagógia lényege konzervatív filozófiai tételek megjelenése a pedagógiai praxisban.

Mielőtt e tételeket megnézzük, egy újabb kitérőt kell tennünk. Ma sokan használják ezt a kifejezést: konzervatív. S ahogy általában a teóriák világában, e kifejezés is több rétegű. Edmund Burke-től6 Michael Oakeshott-ig7 számos kiváló gondolkodó foglalkozott a politikai konzervativizmus kérdésével. Már a kezdetektől megfigyelhető volt, de különösen a szociálpszichológiai kutatások második világháborút követő fellendülésével jelent meg a konzervativizmus egy másik rétege mint az egyéni viselkedést meghatározó tudatforma. E rétegektől élesen meg kell különböztetnünk azokat a hétköznapi politikai gyakorlati hivatkozásokat, amik a hatalom megszerzése és megtartása érdekében minden érdemi összefüggés nélkül a konzervativizmust mint ideológiai zászlót lobogtatják. Ilyen a mai magyar kormány gyakorlata is. Nekik semmi közük a konzervatív gondolkodáshoz, de ezzel a zászlóval jól leplezhető a maffiaállam gyakorlata. Mi a továbbiakban nem e vulgárkonzervativizmusnak sem nevezhető jelenséggel foglalkozunk, hanem a konzervativizmus tartalmát jelentő kérdéseket vizsgáljuk.

Vajon az egykoron kialakult értékek, értékvilág örökkön való? A tradíciók, a hagyományok, a történelmi időben kialakult vallási, politikai, kulturális szokások és intézmények megváltoztathatatlan módon szabályozzák az emberek, a társadalmak életét? Vajon az emberek alapvetően nem egyenlőek fizikai és szellemi képességeikben, lehetőségeikben? Vajon a társadalmi hierarchia létezése egyszerre szükségszerű, egyben törvényszerű és megváltoztathatatlan? Vajon szükség van uralkodó elitre, és ennek következtében fogadjuk el, hogy vannak emberek, társadalmi csoportok, akiknek, amelyeknek a sorsa az elithez képest a társadalom perifériája? Vajon a tekintély az emberek közötti kapcsolat, az emberi magatartás vezérelve? Ezek azok a kérdések, amelyekre a konzervatív filozófia válasza konzekvensen igen. Igen a meg nem változtatható tradíciókra és az ebből levezethető intézményekre, igen az emberek egyenlőtlenségére, igen a társadalmi hierarchia örökkön valóságára, igen az elitizmusra és a „cselédsorsú népségre”, igen a tekintélyvezérelte emberi kapcsolatokra. Biztos árnyaltabb ez a kép is, ahogy a politikai konzervativizmus XIX. századi tradicionális értelmezése, a liberális konzervativizmus és a neokonzervativizmus között is vannak árnyalatnyi különbségek. De a lényeg e nézetekben azonos. A politikai-gazdasági-társadalmi status quo fenntartása. Ez az alapvető törekvés jelenik meg az élet minden területén, minden közpolitikai intézkedésben. Hogy ezzel mi a baj? A reneszánsszal kezdődött a minden emberi érték modern értelmezése, majd a felvilágosodással a társadalomnak, az embernek, az ember és a társadalom viszonyának kopernikuszi fordulata.8 E két kulturális paradigmaváltásnak a hatása és mindaz, ami e fordulatból következett, a mai napig határozza meg a humanista-demokratikus életfelfogást, politikai és társadalmi gyakorlatot, az erre épülő, egyébként színes világot jelentő közgondolkodást. Kiváltképp igaz ez a XXI. századi posztmodern világra. Ma különösen avíttnak értékelhető a konzervativizmusnak „az igaz világ, a helyes élet” megközelítése, a tradíció-elit/cselédvilág-tekintély szentháromsága. A mezőn megannyi színes virág van, minden virágnak létezni létjogosultsága van a mezőn, és „a virágnak megtiltani nem lehet, hogy nyíljék, ha jön a szép a kikelet”.

Első olvasatra a fenti bekezdésben taglalt kérdések látszólag messze vannak a mindennapi pedagógiai gyakorlattól. De csak elsőre és látszólag. Mert az ezekre a kérdésekre adott válaszok ott vannak a köznevelési törvényben, a pedagógusok etikai kódexében, az óvodák és iskolák pedagógiai programjában, a szervezeti és működési szabályzatokban, házirendben, a diákönkormányzat működésben, a tankönyvekben, az osztálytermi folyamatokban(!), minden egyes óvodapedagógus, tanító és tanár mindennapi nevelési-tanítási gyakorlatában. Ez természetesen messze nem azt jelenti, hogy minden pedagógus konzervatív. De azt igen, hogy a filozófia, a világról kialakított nézeteink rendszere tudva vagy tudatlanul, működik. Nem tételezem, hogy minden pedagógus definiált világnézeti megalapozottsággal végzi munkáját. De azt igen, hogy a pedagógusoknak – és más, a gyermekekkel interakcióban lévő embereknek – a gyermeki akciókra adott reakciói, reflexiói a gyermekekben világnézetté állnak össze. Azt viszont nem állítom, hogy a filozófiai értelemben vett konzervatív pedagógia minden esetben a formálódó gyermeki tudatban konzervatív világnézetté áll össze. De ez már egy másik téma.

Joggal vetődik fel a kérdés, mi az oka annak, hogy most hirtelen, miközben a magyar nevelési-oktatási rendszer ezer sebből vérzik, előkerült a konzervatív pedagógia MCC-értelmezése? Ahogy a tudomány világára reflexió az áltudományok térnyerése, úgy a XX. századi liberalizmusra válasz a XXI. századi konzervativizmus térnyerése.9 Ez figyelhető meg az Orbán-kormány minden politikai, társadalompolitikai intézkedésében is. Nem a Burke nevével fémjelezhető klasszikus politikai konzervativizmus, hanem a politikai-gazdasági elit és az e körből kirekesztettek helyzetét konzerváló hatalomtechnikai manipuláció10. A konzervatív pedagógiai frazeológia megjelenése egyszerűbb esetben azt jelenti, hogy az Orbán-Hoffmann-Pintér féle retrográd nevelési-oktatási rendszerhez kívánnak filozófiai hátteret biggyeszteni11, rosszabb esetben a rendszer egy újabb ódivatú fordulatát, esetleg egy további(!) ideológiai indoktrinációs lépést készítenek elő.12

Akárhogy is, a Constantinovits-tételekkel nincs baj. A konzervatív filozófiának a pedagógiában való megjelenésével annál több.

• 1. Constantinovits Milán: Így ne értsük félre a konzervatív oktatást, G7, 2024. április 5.
• 2. Konzervnyitó – az MCC kutatójának válasza a Telex cikkére
• 3. Orbán Balázs: Visszavezetni az oktatást konzervatív gyökereihez
• 4. Az Orbán-kormány oktatáspolitikájának „konzervatív fordulata” 2010-2011-re tehető, legitimációja a 2011. évi köznevelési törvénnyel történt. Lásd erről Nahalka István írását itt. Azóta számos intézkedés, módosítás, korrekció e folyamatot erősítette. Ennek volt egyik fontos mérföldköve Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának 2023-ban megjelent dolgozata. (lásd a 2. sz. jegyzetet)
• 5. Lásd a G7 idézett írását.
• 6. Az eszmetörténeti szakirodalom a konzervativizmus első teoretikusának Edmund Burke-t tartja, aki a Töprengések a francia forradalomról c. művében fogalmazta meg a konzervatív filozófia alapvetéseit. Lásd: E. Burke: Töprengések a francia forradalomról, Budapest, 1990., Atlantisz Kiadó.
• 7. Lásd: Michael Oakeshott: Politikai racionalizmus (szerk. Molnár Attila Károly). Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2001.
• 8. Ezt a fordulatot fejezi ki a francia forradalom deklarációjának első tétele: „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak. Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése.” Lásd: Emberi és polgári jogok nyilatkozata.
• 9. Lásd: Gózon Ákos: A konzervativizmus százada következhet. Interjú Hörcher Ferenc professzorral.
• 10. Az oktatáspolitikára vonatkoztatva sarkosan-pontosan fogalmazza ezt meg Trencsényi László. „Vagyis a konzervatív oktatás lényege Trencsényi László oktatáskutató, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke szerint, hogy a konzervatív oktatást preferálók a nagyra becsült „magas kultúrát” a „társadalom leendő vezetőinek”, az elitnek szánják. Pedig a modern empirikus szociológia már a XX. században igazolta, hogy az „általános műveltség” gyanánt jelzett, „fehér, középosztályi és férfias” tudás az iskolában egyetlen dologra jó: az elit, felső középosztály hegemóniáját megőrző szelekciós szűrő gyanánt hatásos. A többinek a cselédsors jut. Ennyi lenne a konzervatív pedagógia.” Lásd itt. Trencsényi véleményét bővebben lásd itt.
• 11. Ezt fogalmazza meg Lannert Judit: „Ahogy az elmúlt években a kormány illusztris tagjai által elindított vitákban már megtapasztalhattuk, itt is egy olyan narratíva látszik kibontakozni, amely a múlt század húszas-harmincas évek vitáinak szelleméhez, retorikájához röpít minket vissza.” Lannert Judit: Húsvéti levél a magyar oktatásért. Tanulópénz, Lannert Judit oktatáskutató blogja.
• 12. Ezt az értelmezést bontja ki Radó Péter tanulmánya. Alapos argumentációval kibontott véleménye szerint az MCC oktatáspolitikai konzervativizmusa a Fidesz-buborékban élőknek szánt illiberális-populista oktatáspolitikai narratíva. Lásd itt.