Művészet és mentálhigiéné
Kérdés: „Ti mire használjátok a művészetet?” Válasz: „Mire nem használjuk?” – Kiss Virág írása
A művészettel nevelés, a művészetterápia és a művészettel való mindenféle „munka” trendi téma lett, szakmai interdiszciplináris diskurzus kezd kialakulni az érintett pedagógiai és segítő területek illetve maga a művészeti szcéna képviselői között róla.
Ennek megfelelően egymást érik az események ennek jegyében különböző helyszíneken és tematikával. Ebbe a sorba és diskurzusba illeszkedett bele az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiumának „Művészet és Mentálhigiéné” című rendezvénye 2012. október 17-én és 18-án az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kazinczy utcai épületének bejárati aulájában. A felvetett kérdések: „Hogyan védd magad a kiégéstől? Hogyan lehetséges előhívni a Benned rejlő művészt? Hol a helye a művészetnek a nevelésben?”
A művészet mentálhigiénés alkalmazásának lehetőségei elsősorban a művészetterápia és a művészeti nevelés határterületein és átfedéseiben keresendők.
Az október 17-i interaktív napon ennek megfelelően művészetterápiás „sajátélményeket” szerezhettek az érdeklődők, illetve erről hallgathattak előadásokat. Dr. Antalfai Márta vezetett mese és művészetterápiás workshopot, Dr. Fekete Anna “A zene transz-formáló ereje” címmel tartott előadást az integratív zene pszichoterápiáról, volt integrált kifejezés- és táncterápiás műhely Kiss Tibor Cecével és Pete Nórával, a bOdyssey Project „Test-Odüsszeia” kalandtúra és élményterápiás workshop, relaxáxiós műhely Ágoston Csillával, Jógaóra Németh Gergővel, a Mandala Jógastúdiók vezető jógaoktatójával, Kreativitás-műhely Kostyál Gergellyel és élménypedagógia műhely a szakkollégistákkal, Dr. habil. Vass Zoltán pedig november közepén tartja meg előadását a rajzelemzésről mint pszichodiagnosztikai módszerről.
A konferencianapon október 18-án (végre) elég hosszú előadások teremtették meg a lehetőséget arra, hogy egy-egy elméleti témát ne csak érintsünk, mint más konferenciákon, hanem egy kicsit bele is mélyedhessünk az előadó segítségével.
Az első előadást Illés Anikó PhD (egyetemi docens, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, azaz MOME Elméleti Intézetének tanszékvezetője), művészetpszichológus tartotta, aki tanít a pécsi művészetterápeuta-képzésen is, és vezetője a MOME „Művészettel nevelés" továbbképzésének, így jó rálátása van mind a művészetterápiás mind a nevelési területre. Előadása a művészettel nevelést különböztette meg mind a klinikai művészetterápiától, mind a művészeti neveléstől. Lényegét abban határozta meg, hogy a művészettel való hatás vagy befolyásolás szintje vagy mélysége a nevelés körén belül marad, ugyanakkor a művészet lehetőséget teremthet arra, hogy párbeszéd induljon olyan emberekkel, akik érzéseiket és problémáikat nehezen tudják elmondani, lehetőséget ad személyes tartalmak kifejezésére és feldolgozására, tabu jellegű témák megközelítésére és érzékenyítésre is. Hangsúlyozta a keretek fontosságát, amik terápiás helyzetben terápiás szerződésben rögzítettek, és többek között ez adja meg a szükséges védettséget a terápia kliensének. A pedagógiai tevékenység keretei részben különböznek a terápiás keretektől, így itt nem lehet azonos mélységben, azonos módszerekkel dolgozni.
Dr. Novák Géza Máté (drámapedagógus, adjunktus, az ELTE BGGYK Általános Gyógypedagógiai Tanszékének oktatója) előadása a drámapedagógia nevelő és érzékenyítő hatására, a tabuk és a „nehéz témák” feldolgozásának lehetőségére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta a nézőpontváltás jelentőségét, az érzelmekkel való munkát, az emberi helyzetek komplex megközelítését, mindezt saját személyes élményeken, bevonódáson keresztül. Emellett kiemelte a drámapedagógiában a szerepbe lépést, ami védettséget biztosít a szerepbe lépőnek, hiszen az egy szerep és nem ő maga, szemben a pszichodrámával, ahol a résztvevők a saját történetüket dolgozzák fel. A szerep védelme tehát még egy plusz tényező a biztonságos légkör megteremtésére, ami a személyes jellegű művészeti munka alapvető feltétele.
Dr. Deszpot Gabriella (művészetpedagógus, főiskolai docens, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Általános Gyógypedagógiai Tanszékének oktatója és mb. tanszékvezetője) lendületes előadását képözönnel kombinálva a vizuális művészetek tanításának terápiás módjára mutatott példát az elméleti keretek felvázolása mellett. A művészet terápiás hatásán Deszpot Gabriella elsősorban a traumafeldolgozás mellett énképerősítést és önkibontatkoztatást ért az objektivációnak és azon keresztül történő elaborációnak köszönhetően.
A jól kitalált vizuális feladat megfelelő keretek (idő, tér…) és légkör mellett olyan alkotó folyamatot indukál, mely során az alkotó diák egyszerre dolgozik az alkotáson és önmagán: alkotása megformálásával, az anyag alakításával önmagát is megformálja. Mindezt a kalandot pedig egyszerre lehet és kell is a diáknak az aktuális művészeti diskurzusba és a személyes kontextusba elhelyezni, erről reflexióit megfogalmazni.
Deszpot Gabriella előadása bizonyította, hogy a jó művészetpedagógia lehet nagyon személyes, terápiás hatású, ugyanakkor esztétikai szempontból is igényes, és az aktuális művészeti diskurzusba is illeszthető, és mindez egyszerre. Ehhez véleményem szerint a szándék mellett kreativitás, érzékenység, figyelem és némi bátorság szükséges a kiváló pedagógiai, terápiás és művészeti kompetenciák mellett (vagy éppen ezek lennének azok?).
Deszpot Gabriella kétségtelenül a hazai vizuális művészeti nevelés egyik legkarakteresebb és legkiválóbb alakja, ezt ez az előadása is bizonyította.
Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői különböző helyszíneket, munkamódokat és diszciplínákat képviseltek: Sarkadi-Nagy Szilvia, a Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium iskolapszichológusa, Juhász Iván, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium irodalomtanára, művészetismereti munkaközösségének vezetője, B. Vajda Edit, az Aszódi Javítóintézet művészet-terapeutája, Derdák Tibor, szociológus, a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola igazgatója és a beszélgetés moderátora Kiss Virág, aki rajz és vizuális kultúra szakos tanár, művészet-terapeuta, az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje, a Pető Intézet tanársegédje.
A szociológus, pszichológus, művészetterapeuta és tanár professziók sajátos kombinációját és szakmai gondolkodásmódját hangolta össze a beszélgetés. A közös pont, ahogy Illés Anikó előadásában előre meghatározta, maga a művészet, illetve a segítés-hatás igénye volt. Akár a javító-nevelő intézetben, akár az elitgimnáziumban nézzük, a művészeti tevékenységet fel lehet használni a diákokkal való kapcsolatteremtésre, egyfajta személyesség megteremtésére. Hallhattunk példát arra, hogy a projekthetek és az epochák, másik esetben az időben hosszú kis létszámú és rendszeres csoportos művészeti tevékenység a fiatalok életére nagy hatást tudnak gyakorolni, kapcsolatba kerülnek általa nevelőikkel és egymással. Ugyanakkor az adott keretek ezt a munkát nehezíthetik (idő, létszám stb.).
A „ti mire használjátok a művészetet” kérdésre frappáns válasz volt a „mire nem használjuk?” Juhász Ivántól, és kiderült, hogy a művészet mint eszköz mindenféle (nem művészeti) tartalom feldolgozásában is jól alkalmazható.
A művészettel „dolgozó” tanárok és segítők, művészetterapeuták sok nehéz élethelyzetbe látnak bele, ezt el kell hordozniuk. Kérdés tehát, honnan töltekeznek, honnan az erő, hogy elhordozzák ezt. Ilyen módon a tanárok mentálhigiénéje is egy olyan kérdés, ami felmerülhet éppen a „művészet és mentálhigiéné” téma kapcsán.
Szó került a pedagógiai tevékenység „megrendelőiről”, a szülők értékrendjéről, a művészeti tevékenységek helyzetéről és megítéléséről és arról, hogy a művészet „úri huncutság”-nak és „luxus”-nak tűnhet bizonyos nézőpontból. Ez a kép meggyőződésem szerint csak akkor változik meg róla, ha a művészetet nemcsak a kiválasztottak egymás közti játékaként, hanem hatékony személyiségformáló eszközként és nem utolsó sorban örömforrásként tudjuk megélni és másokkal megéletni.
A konferencia során ez az örömelv többször is előkerült a sok komoly és mély tartalom mellett. A művészet játékjellege és örömszerző volta az egyik fontos érv amellett, hogy ez a lelki egészség megőrzésének nélkülözhetetlen eszköze.