Rekviem a tanítóért
Trencsényi László filmismertetése
A tanár, aki a tengert ígérte (El mestre que va prometre el mar). Spanyol filmdráma, 2023. Rendező: Patricia Font. Főszereplő: Enric Auquer.
Amikor a pedagógusoknak szóló közösségi médiában jó hírét keltettem a filmnek, akkor rövid időn belül megjelent egy bejegyzés, mely így reflektált a film hírére:
Szomorú. És jó dolog a Freinet-módszer. Mindenesetre kíváncsian várom azt a filmet vagy könyvet, amiben fordított a szereposztás, vagyis amiben a spanyol polgárháborúban egyszer már a kommunisták a rossz fiúk.
A tanár, aki a tengert ígérte című spanyol film Antoni Benaiges tanítónak állít emléket. A tanító a köztársaság idején állt munkába egy kis faluban, és Freinet módszereivel kivételes sikereket ért el. A kegyetlen falangista terror áldozata lett.
Saját használatú pedagógiai panteonomban méltó helyre illesztettem Antoni Benaigest. A spanyol Wikipédia részletesen leírja életútját, politikai és közösségi kötődéseit, azt a családi környezetet, melyben rátalált Freinet pedagógiájára, s leírja az 1936-os fasiszta puccs utáni letartóztatását, kivégzését ismeretlen helyen. Halálának helyét, földi maradványait ma is keresik tömegsírról tömegsírra járva kutatók, tisztelők.
A film Patricia Font rendezésében minden sírkőnél méltóbb emléket állít a fiatalon elpusztított tanítónak. Különösen érdemes arra, hogy magyarországi néző is megnézze. Egy kis falucskába helyezik a Maestrót a köztársaság rövid története során (1935-öt írunk). A kis iskolába kevés gyerek jár. Magával hozott nyomdagépén és a Freinet nyomán megtanult technikákkal kelti fel az elemisták érdeklődését, tanulási kedvét, gyakorlatias feladatokkal gazdagítja tudásukat: pl. napi hőmérőzés és naplózás, szabad fogalmazás, a nyomdával előállított kis tematikus füzetek, később e füzetek nemzetközi cseréje – így az eldugott településre más országokból, még Mexikóból is érkeznek a küldemények, tágul a gyerekek világa. Azoké, akik még el sem hagyták szülőfalujukat, akiknek szülei nem kis részt írástudatlanok. Antonio a szülőket is – nem kevés küzdelem árán – megnyeri, s a gyerekek elé állított távlat, a “holnapi nap öröme” beteljesülésére készülnek: meglátni a nyomtatott szabad fogalmazásaikban elképzelt, sose látott tengert.
Ennek az álomnak vet véget a fasiszta puccs. A kisiskolások nyomtatott füzetkéi mint kommunista propaganda tűzre vettetnek, a gyerekeket és szüleiket mesterük megtagadására kényszerítik a falut elfoglaló fegyveresek. A tanítót megkínozzák, s ismeretlen helyen agyonlövik.
A Facebook-bejegyzésemhez ismeretlenül hozzászóló – vélhetően kolléga, hiszen a csoport csak pedagógusok számára hozzáférhető – nem a mártírnak követel igazságtételt, hanem a köztársaság, a “kommunisták” áldozatainak. Ismerős szöveg?
Amikor a fasizmus itt dörömböl a kapuknál, s kész az iskolakapukon át is bejutni a gyermekekhez, s kész az egykori maquizard, Célestin Freinet módszereit is elutasítani (nota bene: a “létezett szocializmus” szakkönyveiben burzsoának, polgárinak titulálták a jeles francia újítót), nos akkor egy küldetésünk lehet: szót emelni a “barna füsttel égő félelem” újabb térhódítása ellen.
A falangisták által 1936-ban – alkotásaiért, hitvallásáért, s nem utolsó sorban homoszexualitásáért – megölt spanyol költőt, Garcia Lorcát az 1944-ben agyonlőtt költő, Radnóti Miklós siratta el. Az én mostani rekviemem szóljon Antoni Benaiges tanítóért.