Szegregációs büntetés?

Asztalos György írása

Tudom, ez egy nagyon nehéz helyzet, egy szinte megoldhatatlannak tűnő dilemma, de mégis van felelősségünk a jobbá tétel érdekében és a rossz törvények elleni felszólalásban.

Tudjuk azt, hogy ebben a tanévben a 2023. évi XCII. törvény 1.§ (1) bekezdés b) pontja alapján azon iskoláknak, ahol 15%-kal alacsonyabb a hátrányos helyzetű gyerekek aránya, mint a település összes iskoláinak átlaga, ott 10% forrásmegvonás van. (A törvény a „hátrányos helyzetű tanulón” a hátrányos helyzetű [HH] és a halmozottan hátrányos helyzetű [HHH] tanulók halmazának unióját érti.)

1. § (1) A Kormány a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot úgy nyújtja be az Országgyűlés elé, hogy az adott évi költségvetési támogatás összegét 10%-kal csökkentett mértékben állapítja meg azon a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 7. § (1) bekezdés b) pontja szerinti köznevelési intézmény (a továbbiakban: általános iskola) esetében, amely tekintetében a több általános iskolát magában foglaló településeken a hátrányos helyzetű tanulók aránya az általános iskolában:

b) több mint 15 százalékponttal alacsonyabb, mint az e törvény hatálybalépését követő második évben indult tanév, valamint az azt követő tanévek elején meghatározott átlagos arány azon településen, ahol az általános iskola működik.

Ez a törvény elsősorban az egyházi általános iskolákat érinti. Számításaim szerint ez 4909 gyermeket, és annak családját sújtja. Jóhiszeműen próbálom azt feltételezni, hogy a törvény azért született, hogy motiválja a „nem befogadó”, „válogató iskolákat” arra, hogy több hátrányos helyzetű gyereket fogadjanak be.

Egy gyerekre 290 ezer Ft állami támogatás jutott 2025-ben, így a 10% megvonás 29000 Ft-ot jelent gyerekenként.

Mivel a hátrányos helyzet és az egy főre eső jövedelem között erős az összefüggés, biztosak lehetünk abban, hogy az érintett egyházi iskolákban – ahova a jobb módú szülők gyerekei járnak – ezt a havi 3000 Forintot a gondviselők valahogyan be fogják juttatni az iskolába. (Akár egy alapítványon keresztül.)

Ez a megoldás valószínűleg sokkal jobban elfogadhatóbb lesz a szülőknek, mint hogy megváltozzon az iskola összetétele! 

Így viszont felmerülhetnek a részben jogos ellenvetések is:

1. Ez egy burkolt adóztatást jelent az egyházi iskolában tanulók szüleire nézve.
2. Ha valakinek a gyereke egy faluban alacsony hátrányos helyzetű aránnyal rendelkező iskolába jár, akkor fizessen, de ha ugyanezt városban teszi, akkor nem? (Hiszen a nagy városokat nem érinti ez a helyzet.)
   Tulajdonképpen pont azokat a szülőket bünteti, akik a „végeken” élnek. A nagycsaládosokat, ahol esetleg több gyerek is jár az érintett iskolába, még inkább!

A legrosszabb hatása – amellett, hogy a különbségek csökkentésére nem alkalmas –, hogy legalizálja azt a helyzetet, amit valahogy kezelni kellene. „Ha fizetek érte, akkor jár nekem a jobb, vagy annak vélt iskola.” Ráadásul az iskolákat arra motiválja, hogy olyan gyereket ne vegyenek fel, akinek a szülei nem tudják befizetni a havi kb. 3000 Ft-ot. Járulékos veszteség még az is, hogy az állam azt mondhatja, hogy ezzel is tett valamit ezen anomáliák csökkentéséért. (Valószínűsíthető az is, hogy a tankerületi iskolába járók – esetlegesen más szubkultúrákba tartozók – felé növeli az amúgy is jelen lévő ellenszenvet.)

Nézzük akkor a konkrét számokat!

Ha a nagyobb egyházakat nézzük, akkor az evangélikusoknál és a baptistáknál nincs érintett általános iskola. A római és görögkatolikus, valamint a református iskolák vannak érintve. (A táblázatokat és grafikonokat az Oktatási Hivatal nyilvános adatbázisából készítettem el.)

A következő táblázat úgy készült, hogy megkerestem az összes települést, ahol van katolikus általános iskola. Minden településen kiszámoltam, hogy az általános iskolások hány százaléka hátrányos helyzetű. Ezt tettem a település katolikus iskolájának diákjaival is. Majd az előbbiből kivontam az utóbbit. Kaptam egy hosszú adatsort, amiből kikerestem a 15%-nál nagyobbakat. Ezek kerültek be a táblázatba. Majd ugyanezt tettem a többi egyházzal is.

Vizsgáljuk meg most a legtöbb iskolával rendelkező egyházak összes általános iskoláit!

Mivel minden felekezetre már meghatároztam a település és az adott felekezet általános iskoláinak HH+HHH arányának különbségét, már csak ezekből az adatsorokból hisztogramokat kellet készítenem. 

A következő ábrákon a függőleges tengelyen az iskolák darabszáma látszik, a vízszintesen pedig azok az intervallumok, ahol egyes iskolák elhelyezkednek. Pirossal jelöltem azokat az iskolákat, ahol már 15%-nál nagyobb az eltérés, vagyis a törvény hatálya alá esik. A nullát tartalmazó intervallumban benne van az összes olyan iskola, ahol a településen csak az adott felekezet van jelen, ezért olyan kiugró ez az elem minden grafikonon! (Ha a településen csak az adott felekezet iskolája az egyetlen iskola, akkor nyilvánvaló, hogy ez a különbség nulla lesz.)

A római katolikusoknál 7 (3,14%) iskola érintett. A legtöbb iskolájuk a pozitív tartományban van, vagyis kisebb arányban vannak benne a hátrányos helyzetű gyerekek, mint a településen.

Itt egy iskola érintett, az összes iskoláiknak 4,75%-a. A „bevállalási” arány kiegyenlített.

Itt érintett- arányaiban is - a legtöbb iskola. 12, ami iskoláinak 8,7%-a. Legtöbb iskolájuk a „válogatós” tartományban van!

A baptisták és az evangélikusok nem érintettek, de a teljesség kedvéért ide teszem az ő ábráikat is.

Itt is azért több a „válogatós”, mint a „bevállalós” iskola, de az eltérések szerényebbek.

Az evangélikusoknál 2 iskola van, ahol a település átlagánál nagyobb a hátrányos helyzetű gyerekek aránya. Itt láthatjuk a legnagyobb arányban a „válogatást”.

A tankerületi iskoláknál kivettem azon településeket, ahol csak tankerületi iskola van, mert az ezernél nagyobb számuk miatt értelmezhetetlenné tennék a grafikont! Az ábráról látszik, hogy a tankerületi iskolák túlnyomórészt a kevésbé válogatós tartományban vannak.

Minden olyan döntés káros, ami növeli az emberek közötti szakadékot! Az állam feladata olyan helyzet teremtése, hogy minden tanköteles gyermek megfelelő oktatáshoz juthasson. Erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy „én több adót fizetek, nagyobb a jövedelmem és nekem jár a kivételezés”. 

Biztosan áldozathozatalra van szükség, aminek terhét mindenkinek vinnie kell, és ez nem terhelhető egyedül a „végeken” élő emberekre. Tudom, ez egy nagyon nehéz helyzet, egy szinte megoldhatatlannak tűnő dilemma, de mégis van felelősségünk a jobbá tétel érdekében és a rossz törvények elleni felszólalásban. Ez az írás is ezt szolgálja. 

„Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok…” (Mk 10.42-43)