Demeter József: Együtt vagy külön?

Gondolatok és valós képek az együttnevelésről

Aki nyomon követi napjaink nevelés- és oktatásügyi kérdéseit, nem ismeretlen számára az oly sokat emlegetett integráció, inkluzív nevelés fogalma. Ha visszatekintünk a neveléstörténet elmúlt évszázadaira, azt látjuk, hogy minden kornak megvannak a maga emberideáljai, elméletei, próbálkozásai a nevelés-oktatás hatékonyabbá tétele céljából. A neveléstudomány ugyanúgy változik, ahogy a közösségi viszonyok alakulnak, ahogy a társadalmi lét elvárja. Ez a kapcsolat azonban nem egyoldalú, nem alárendelt viszonyszerkezetű, hanem folytonos kölcsönhatás jellemzi. A pedagógiának nemcsak „kiszolgálni” kell a különböző társadalmi elvárásokat, hanem irányt is kell mutatnia a közösségeknek: ezt nevezzük értékközvetítésnek.

Az utóbbi időben egyre erőteljesebben nyilvánul meg az oktatás és társadalom közti kölcsönhatás. A mai oktatáspolitika egyik kiemelt célja az együttnevelés térhódításának és megerősödésének támogatása, egyre sikeresebb megvalósítása. Hasonlóképpen gondolkodik a társadalompolitika is: célja a fogyatékkal élők társadalmi integrációja, e folyamat többszintű támogatása – gondolok itt például a közintézmények akadálymentesítésére, az esélyegyenlőség megteremtésére a munkaerőpiacon, az élethosszig tartó tanuláshoz való hozzáférésre. Természetesen az együttnevelés vagy az előbb említett társadalmi esélyegyenlőség megteremtése nem néhány hetes folyamat, megvalósulása évekbe, évtizedekbe telik.

A közoktatási törvény már 1993-ban rendelkezett az együttnevelésről, megvalósítási lehetőségeiről, módjairól, szükségességéről, de az integráció, az inkluzív nevelés látványos, érzékelhető, tapintható jelei elsősorban 2003 után jelentkeznek. Tudniillik 2003-ban született meg az Európai Közösségek Bizottságának a fogyatékos emberek esélyegyenlőségére vonatkozó közleménye1. Íme néhány gondolat a közleményből!

„Ennek a Közleménynek az a célja, hogy létrejöjjön a fogyatékosság kérdéseinek fenntartható és működőképes megközelítése a kibővített Európában. […] A javasolt megközelítési mód szempontjából legfontosabb három gyakorlati célkitűzés a következő: az esélyegyenlőség a foglalkoztatásban és munkavállalásban irányelv (2000/78/EK) teljes körű alkalmazásának megvalósítása, a fogyatékosság kérdéseinek fokozott figyelembevétele a közösség vonatkozó politikai elképzeléseiben, és fokozott elérhetőség mindenkinek. […] Az Intézkedési Tervnek az első szakasza a foglalkoztatást érintő négy konkrét intézkedést tekint elsődlegesnek:

1.    a foglalkoztatás elérhetővé tétele és a foglalkoztatásban való megtartás, beleértve a diszkrimináció elleni harcot;
2.    élethosszig tartó tanulmányok a foglakoztathatóság, az alkalmazkodóképesség, az egyéni fejlődés és aktív állampolgári magatartás támogatása és erősítése céljából;
3.    a fogyatékos embereket képessé tevő új technológiák, ezáltal a foglalkoztatásban való részvétel megkönnyítése;
4.    a közintézmények, a nyilvános épített környezet megközelíthetővé tétele, a munkahelyi részvétel és a fokozott gazdasági és társadalmi integráció elősegítése.”2

A használható, korszerű tudás birtoklása mára – a gyors technikai fejlődés miatt – már szinte elképzelhetetlen az élethosszig tartó tanulás nélkül, ami munkanélküliként megvalósíthatatlannak látszik. Ugyanezek a szempontok érvényesülnek a fogyatékkal élők életvitelében is. Az ő helyzetük Magyarországon azonban sokkal nehezebb ép társaiknál, hiszen a munkavállaláshoz vezető út számukra göröngyös és csupa küzdelem. Erre utalnak az Erőforrás Alapítvány adatai3 is:
•    a megkérdezettek csupán 22%-a várja el, hogy a sérült ember dolgozzon;
•    34%-uk mint munkaadó nem alkalmazna fogyatékos embert;
•    ugyanennyi százalékban nyilatkozták a megkérdezettek, hogy nem sok esélyt látnak arra, hogy a fogyatékossággal élőket foglalkoztassák.

Az Európai Közösségek Bizottságának közleményében szereplő célok megvalósítását hivatott véghezvinni Magyarországon a Nemzeti Fejlesztési Terv (továbbiakban NFT). 2004-től számtalan pályázat nyújt lehetőséget tanintézmények, neveléssel-oktatással foglalkozó szervezetek számára a felzárkózásra, a szemléletváltás elősegítésére, az esélyegyenlőség megteremtésére.

Ezt az utat választotta a balkányi Szabolcs Vezér Oktatási Központ is, amely 2005-ben az Esélyegyenlőség gyermekeink számára inkluzív neveléssel című sikeres pályázatával közel harmincöt millió forint támogatásban részesült a pályázatot kiíró Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (továbbiakban HEFOP) és EQUAL Program Irányító Hatóságától. A pályázatban vállalt együttnevelés elindításához és megvalósításához konzorcium létrehozására volt szükség. A pályázati kiírás egyik feltétele volt, hogy a konzorciumi intézmények között legyen óvoda, általános és középiskola, szegregált (speciális) iskola, valamint szakmai támogatást nyújtó intézmény. Ennek függvényében a Szabolcs Vezér Oktatási Központ bázisintézményhez konzorciumi partnerként társult a balkányi Barackvirág Óvoda, a béke-telepi 2. Számú Általános Iskola, a nyírbátori Éltes Mátyás Speciális Általános Iskola, valamint a Nyíregyházi Főiskola.

A konzorcium nemcsak anyagi juttatásban, hanem módszertani és eszközbeli támogatásban is részesült. A módszertani és eszközbeli támogatást egyrészt a központi programban kifejlesztett kompetencia alapú programcsomagok hozzáférhetősége és alkalmazása jelentette, másrészt a pedagógusok továbbképzése, valamint az együttnevelést elősegítő szakértői, mentori hálózat. A központi programban az OECD (a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) országok egyezménye alapján, a kulcskompetenciák – anyanyelvi kommunikáció, idegen nyelvi kommunikáció, matematikai kompetencia, természettudományos kompetencia, digitális kompetencia, a hatékony, önálló tanulás, szociális és állampolgári kompetencia, kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia, esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség – fejlesztése céljából összeállított programcsomagok közül a nyírségi konzorcium pedagógusai elsősorban a szövegértés-szövegalkotás, matematika-logika, szociális-életviteli-környezeti valamint életpálya-építési programcsomagokat alkalmazták. A programcsomagok a maguk komplexitásával a programtanterv mellett a pedagógusoknak és a tanulóknak egyaránt biztosították a különböző tananyagtartalmakat akár részletes modulleírások formájában, akár tanári/tanulói eszközökként (például olvasókönyvek, munkafüzetek, fóliák, videofelvételek, hanganyagok). A pályázat nyertes intézményeinek, a programcsomagok nyújtotta eszközök mellett, a támogatás egy részét kötelező eszközbeszerzésre, -fejlesztésre kellett fordítaniuk (például számítógéppark kiépítése, fénymásolók, nyomtatók, digitális táblák beszerzése). A korszerű és az együttnevelést szolgáló módszerek megismerését, elsajátítását a pályázathoz kapcsolódó harminc-, illetve százhúsz órás kötelező pedagógus-továbbképzések tették lehetővé, mint például a
•    Hatékony tanuló-megismerési és -segítő technikák, a pedagógiai diagnózis alkalmazási lehetőségei a sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelésében;
•    Tevékenységközpontú pedagógiák alkalmazása a sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelésében-oktatásában;
•    Az együttnevelés (integráló nevelés) elmélete és gyakorlata.

akkreditált és az oktatási és kulturális miniszter által engedélyezett programok. A pedagógus-továbbképzések résztvevői a különböző módszertani technikák elsajátításán kívül, megismerhették az inkluzív nevelés elméletét és gyakorlati magvalósíthatóságát, valamint az együttnevelés támogató rendszerét. Mindez kulcsfontosságú szerepet játszott a konzervatív nevelési attitűdök elmozdításában, a szemléletváltás bekövetkeztében, hiszen az SNI gyerekek inkluzív nevelése elsősorban a szemléletváltással kezdődik, a pedagógusok és a szülők szemléletváltásával egyaránt, ily módon növelve az esélyegyenlőség táptalaját, egyre közelebb kerülve ahhoz a célhoz, amit az Európai Unió tagállamai közlemény formájában fogadtak el:

„A fogyatékos emberek maradéktalan társadalmi befogadása és hozzájárulása a társadalom alakításához: ezzel összefüggésben meghatározó szerepet játszik a diszkrimináció elleni harc és a fogyatékos emberek gazdasági és társadalmi szerepvállalásának támogatása.”4

Bár a konzorcium pedagógusai többéves gyakorlati tapasztalattal és pedagógiai „muníciókkal” kezdték el a tervszerűsített inkluzív nevelést, voltak kezdeti nehézségek, félelmek. Íme néhány pedagógusgondolat a kezdeti nehézségekről.

„A megvalósítást kezdetben a körülmények igen nehezítették: kicsi tanterem, hagyományos padok, melyek a csoportmunkához nem igazán megfelelőek.”

„Ez az alapvetően együttműködésen, egymás segítésén alapuló újszerű szemlélet bennünk, tanárokban is nehezen formálódik (az ezzel járó többletmunka, régi beidegződések, tekintélyvesztéstől való félelem). Talán az első hatásos lépés ennek leküzdésében egy átfogó, egy időben több pedagógusra ható, vitákat, gondolatokat gerjesztő továbbképzési folyamat.”

Fontosnak tartom kiemelni a pályázatban vállalt konzorciumi feladatot: tervszerűsített együttnevelés és tudatos pedagógusmagatartás. Tanulmányokból, személyes tapasztalatokból számtalan olyan intézményről, kollegáról tudunk, aki már hosszú évek óta integrál. Ezt a szakirodalom is megerősíti, ellenben nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az integrációnak különböző szintjei vannak5. Létezik lokális vagy formális integráció, amikor az SNI tanulók nevelése-oktatása úgy tanórákon, mint tanórákon kívüli foglalkozásokon azonos épületben zajlik a nem SNI tanulókéval, de külön csoportban. Beszélhetünk szociális integrációról, ha az SNI és nem SNI tanulók külön tantermekben, elkülönítve tanulnak, szabadidejüket azonban együtt töltik a többi gyerekkel, közösen vesznek részt a tanórán kívüli foglalkozásokon. Az integráció leghatékonyabb típusa a funkcionális integráció, vagyis az inklúzió, amikor az SNI és nem SNI gyerekek nemcsak a tanórán kívüli foglalkozásokon, hanem a tanórákon is együtt vannak. Az integráció akkor válik funkcionálissá, amikor az SNI gyereket az adott intézmény nemcsak befogadja, hanem megteremti számára a tanuláshoz, életviteléhez szükséges megfelelő körülményeket. Az inkluzív nevelést vállaló intézmények nem várják el, hogy az SNI gyerek alkalmazkodjon a körülményekhez, hanem maga az intézmény alkalmazkodik őhozzá fizikai környezetével és működési rendszerével. Talán így már érthetőbbek a konzorcium pedagógusainak kezdeti nehézségei, félelmei.

Annak ellenére, hogy voltak kezdetben nehézségek, az itt dolgozó pedagógusok nem torpantak meg, nem a kiskapukat vagy az egyszerűbb, kevesebb munkával járó megoldásokat keresték, hanem igyekeztek minél szakszerűbb munkát végezni. Ennek az elkötelezettségnek eredményeképpen itt már nem számít különlegességnek a differenciálás, az egyéni tanulási rend, az egyénre szabott szöveges értékelés (és nem osztályzat!), a kooperatív tanulás, a drámajáték. Ezek a módszerek ma már szerves részét képezik a mindennapi munkának, iskolai életnek.

És hogyan látják a konzorcium pedagógusai ezt a folyamatot?
•    A korszerű módszerek alkalmazása szakított a konzervatív órafelépítés egyeduralmával; megjelent a moduláris rendszer.
•    A hagyományos pedagógusszerepet fölváltotta a „karmester szerep”. Ezzel egy időben azonban nőtt a tanórára való felkészülési idő is.
•    A frontális, előadó-befogadó óravezetéssel szemben előnyt élvez a tevékenykedtetés. Ennek köszönhetően a gyerekek egyre több életszerű helyzettel találkozhatnak.
•    Kulcsfontosságúvá vált az önértékelés.
•    Nagy hangsúlyt kap a kreativitás, játékosság, a „játszva tanulás”.
•    A foglalkozások hangulata játékos, vidám lett.
•    A lassabban haladó és az SNI tanulók is sikerélményhez jutnak.
•    A jelentősen megnőtt páros és csoportos tevékenység eredményeképpen nőtt a tanulók szociális érzékenysége.
•    Fejlődött a gyerekek kommunikációs készsége, kérdésalkotása, segítőkészsége, aktivitása, írásbeli szövegalkotása, önbizalma, ítélőképessége és nem utolsó sorban fantáziája.
•    Javult a foglalkozásokhoz való viszony.

A pályázatban vállalt feladatok sikeres teljesítéséhez, valamint a konzorciumi intézmények életében kezdődő új korszak megszületéséhez – valljuk be – nem lett volna elegendő a hivatástudat. Sok köszönhető a vezetőség elkötelezettségének is, hiszen ők kezdeményezték, és vitték véghez az európai színvonalú intézményi akadálymentesítést, a tanulókörnyezet és eszközök korszerűsítését, a humánerőforrás biztosítását: az SNI gyerekek inkluzív nevelését segítő gyógypedagógusok és pszichológusok alkalmazását.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a balkányi kollegáknak, akikkel együtt dolgozhattam a szakértői tevékenységem során, akik megnyitották előttem osztálytermük ajtaját, és bizalommal voltak irántam az együttnevelés közös tervezése és elindítása során.

• 1. Európai Közösségek Bizottsága, A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának. Fogyatékos emberek esélyegyenlősége: európai cselekvési terv, Brüsszel, 2003.
• 2. I.m., 3. o.
• 3. Kőpatakiné Mészáros Mária, Helyzetjelentés a sajátos nevelési igényű tanulók ellátásáról Magyarországon, OKI
• 4. Európai Közösségek Bizottsága, 4. o.
• 5. Gordosné Szabó Anna: Bevezető általános gyógypedagógiai ismeretek, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004, 173. o.