A pályaelhagyó

Kerényi Mari írása

Még nem tudom, mit fogok csinálni. De azt tudom, hogy mit nem: nem leszek a része semmilyen formában a magyar oktatási rendszernek.

A Zöld Kakas Líceum majd harminc éve létrejött, s azóta is folyamatosan innovatív megoldásokat kereső és kipróbáló alternatív iskola.1 Nem vagyunk sokan, a háromszáz főt sose érte el a diákjaink létszáma, ugyanakkor viszonylag sok és sokféle professzióval rendelkező a munkatársi kör. Van köztünk a szakos tanárokon, tanítón kívül több művésztanár, gyógypedagógus, szociálpedagógus, szociális munkás, mentálhigiénikus, pszichológus, és több további, mindenféle speciális képzettséggel rendelkező kolléga. Az írásom velejét kitevő monológ egy úgynevezett Icsoport vezetőjétől való. Hogy érthető legyen, némi magyarázatot érdemes előre bocsátani.

Az Icsoport egy olyan tanulócsoport, amely egy pedagógus, a csoportvezető köré szerveződik. A csoportvezető az, akinek a koncepciója alapján létrejön, kialakul egy csoport profilja: hány diákot fogad, milyen módszertani, oktatásszervezési eljárásokat preferál; a csoporttal dolgozó többi munkatársat is ő hívja be. Egy Icsoport nem feltétlenül azonos korú és azonos évfolyamra járó diákoknak adja meg a hovatartozás (identifikáció) élményét. A ZK-ban ráadásul mindenkinek egyéni tanulási útja van, tehát egy adott évfolyamon a NAT-nak megfelelő tantárgyi struktúrába sorolt tartalmakat különböző tempóban sajátíthatják el a diákok. Tehát, ha valaki megkérdez egy ZK-s diákot arról, hogy hányadikos, erre az egyszerű érdeklődésre az adekvát válasz: az attól függ, miből… Ennek a dolognak a nyomon követése és dokumentálása szintén az Icsoport vezetőjének a dolga. Olyan bonyolult eljárás, hogy külön tanügyigazgatási szakcikk témája lehetne – és most nem erről szeretnék beszélni.

Inkább a projektjeinkről egy keveset. Ez a fogalom a pedagógiában nagyon sok értelmezésben szerepel. A mi projektjeink nem feltétlenül záródnak valamiféle kézzel fogható produktummal, viszont a vége mindig valamiféle tantárgyhoz is köthető értékelés. A lényeg, hogy soha nem maradnak egyetlen tantárgy keretei között, pláne nem évfolyamhoz rendelt tudástartalomnál. Egy projekt szerveződhet diákjaink érdeklődése mentén, de persze tanári kezdeményezésre is. Mondanom sem kell, hogy ez utóbbinál a kolléga érdeklődésén kívül a szükséges tananyag közvetítése is fontos szempont. Az ideális, amikor ez találkozik a tanulók lelkes kíváncsiságával.

E hosszas bevezetés után következzék végre az egyik csoportvezetőnk beígért monológja:

Ezek nagyon helyes népek. Sosem fektettem külön energiát abba, hogy közösséggé formálódjanak, mégis az lett belőlük. Ha valaki nehezen kel, rácsörögnek, hogy hahó, kezdődik a suli. Ha valaki késésben van, jelzi a többieknek, így aztán óra előtt többen is szólnak az érdekében, hogy mindjárt itt lesz, nem hiányzó… Egyikük nyelvet tanulni egy hónapra kimehetett Amerikába, az ő repülőútját élőben kísérhettük végig valamilyen online program segítségével. Mert van, akinek ez lehetőség, másnak meg az is gond volna, ha át kellene ülnie egy másik asztalhoz. Nem kell. A gyerek ahány, annyiféle. Nem mindenki egyszerre került be, s akik leérettségiztek, persze elhagyták a sulit.

A hozzám tartozók a ZK kislétszámú csapata. Elég kacifántos gyerek valamennyi, mindegyikük külön, személyes figyelmet igényel. Például ugyan mind ott vagyunk az online térben, de van, akivel WatsAppon tartom a kapcsolatot, mert nem hajlandó a Facebookot használni, mással Instagramon. A TikTokot ők tanították meg nekem, egész jó. Azért van egy közös Face-csoportunk, sok anyagot, információt töltünk fel oda. Nekünk nem okozott semmi nehézséget a covid miatt hirtelen bevezetett online oktatásra való átállás.

Csináltam külön Facebook-csoportot a szülőknek is, ahová a számukra fontos közérdekű információkat rakom ki, de az a tapasztalatom, hogy ha valamit szeretnének, inkább felhívnak.

A gyerekekkel nagyon sok időt töltök. Mivel az egész iskola a projektoktatásra épül, erre van engedélyünk, olyan projekteket találok ki, melyek több tárgy tartalmait ötvözik. Ez nagyon nagy munka, sok készülést igényel. Amikor megtervezek egy projektet, figyelembe kell vennem a diákok pillanatnyi tanulmányi helyzetét: ki milyen tantárgyból hol is áll. Ez azért nehéz, mert a csoport tagjainak tanulmányi útja eltérő, nem ugyanazt az évfolyamot végzik. Ráadásul mindenki egyéni tanulási úton halad, tehát tantárgyanként más-más évfolyamon állhat. Az az igazság, hogy ezzel olyan sokat kell foglalkoznom egyébként is, hogy a fejemben van kinek-kinek a tanulási terve.

A projektet úgy kell összeraknom, hogy mindenki a neki szükséges tudástartalomhoz jusson általa. A projekt maga egy összefüggő tematikus rendszert alkot. Mikor belekezdünk, mindig tisztázzuk, milyen tantárgyak tartalmai kerülnek majd feldolgozásra, mely évfolyam mely tantárgyából lehet osztályzatot szerezni. Az értékelés mindig a projekt lezárása, tehát a végére kerül. Ennek sok formája lehet, s hogy éppen melyiket választjuk, azt együtt döntjük el. Ilyenkor végigbeszéljük, hogy mi mindenről volt szó, ezek a tartalmak mit is fednek le. Azért szükséges ez, mert megesik, hogy menet közben elkanyarodunk az eredetileg tervezett témától, újabb dolgokkal bővül a projekt attól függően, hogy a gyerekek érdeklődése merre viszi dolgot. Természetesen ezt lehet, kell, hiszen az az igazán fontos, hogy őbennük hogyan épül fel a világ. És amikor így összefoglaljuk az elmúlt időt, akkor azt is kitaláljuk, hogy hogyan szeretnének osztályzatot szerezni. Megesik, hogy több tesztet is össze kell állítanom, annyira széttartó az igényük. Van, hogy maguk rakják össze a kérdéseket, amiből aztán mindenki megírhatja a témazárót. Esetenként felelni, máskor előadást tartani szeretnének – mikor mit. Az értékelést is egyeztetjük, hogy pontosan tudják, mi mennyi. És mikor a végén megszületik az osztályzat, akkor ezt kinek-kinek megajánlom. Kéri vagy nem, mindenki maga dönti el. Van, aki színötöst szeretne, rosszabbat nem fogad el, s olyan is, akinek az a lényeg, hogy görbüljön.

Ez kétségtelenül elég bonyolult, mert a gyerekekre való személyes figyelem csak az egyik oldal, a másik meg az, hogy legyen átlátásom az egész NAT-ról, meg a ráépülő tantervi tartalmakról is. Persze ez azért nem ennyire globális, mert mondjuk egy természettudományos projektbe elvétve kerül bele valami művészet, gyakrabban társadalomtudomány. Elég komplex. Ehhez képest a kísérletezésen kívül viszonylag kevés szemléltetést használok. Ha valamit meg akarok mutatni, nemigen vacakolok projektorral, vegyék elő a kütyüjüket, megmondom, mit keressenek, mit nézzenek meg. Ez persze nem olyan szép, mint egy nagy kép, de előnye, hogy mindenki tovább tud szörfözni a maga érdeklődése szerint. Ezt aztán meg is osztja a többiekkel, hát a fent emlegetett elkanyarodás könnyen megvalósulhat. Egyébként meg leginkább beszélgetünk. Bedobom a témát, és aztán kezdünk vele valamit. Ez azért igényel jó nagy felkészülést, mert a furcsa kérdéseikre is válaszolni kell. Egyszer-egyszer elmegy, hogy nem tudom, és keressük meg együtt a választ, de rendszert nem lehet belőle csinálni, mert oda a hitelem.

És akkor mondjak példát? Az utolsó töri fókuszú projektünk a „Mentek, mendegéltek” címet viselte. Ez az emberek mozgásáról, vándorlásáról szólt őskortól napjainkig. Hogyan terjedt el a homo sapiens a bolygón? Mi volt a népvándorlás, melynek keretében mi magunk is megérkeztünk a Kárpát-medencébe? Mi is az az „élettér”, melyre hivatkozva Hitler igyekezett egész Európát átszabni? Mi a migráció, és mi a menekültkérdés lényege? Mindez hogyan függ össze a demográfiai, gazdasági és természeti jelenségek sokaságával? Ideológiák, vallások, kultúrák harca, hódítás vagy menekülés egy jobb élet reményében? Klímaváltozás, környezetszennyezés, vízkérdés, fosszilis tüzelőanyagok kérdése, felhasználható javak eloszlása, fajok kihalása, természetvédelem stb., stb… csak néhány a sok előkerült kérdés közül. Egészen biztos, hogy nem tudnám még egyszer ugyanazt megcsinálni, hiszen mindenki és minden változik.

Úgy érzem, nehéz volna szemléletesebb módon bemutatni: a pedagógus alkotó értelmiségi. Éppúgy, ahogy az író, a színész, tudományos kutató is az. A magam részéről a pedagógiát a művészetek közé sorolom. Vagyis a számos mesterségbeli fogás ismerete mellett az ott és akkor kipattanó kreatív szikra nélkül nem sokra megy az ember. Az idézett kolléga ennek szemmel láthatóan sose volt híján.

És még valami: amiről nem beszélt, ami csak átsugárzik a szövegen, a mondatok közül kiragyog: az egymás felé forduló figyelem, az igazi kapcsolat, ami összeköti a tanárt és tanítványait. Ez az alapja az együtt töltött idő minden pillanatának, enélkül öncélú bűvészkedés marad a mégoly csodás ötletek tűzijátéka is.

És talán az is kitűnik a szövegből, hogy amit elmond, ez az ő „egyedi megoldása” az adott keretek között. Más másként csinálná – meglátjuk, hogyan. A fenti monológ apropója ugyanis az volt, hogy az összegyűlt kollégáknak elmondja, mire számítsanak, mihez szocializálódtak a csoportjába járó gyerekek. Ezzel a monológgal fejezte be tanári pályafutását. A Facebookra írt bejegyzését idézem:

Most, hogy a közvetlenül érintettek már mind tudják, nyilvánosan is leírom: ezen a nyáron befejezem a pedagógiai pályafutásomat. A következő tanévtől már nem dolgozom a ZK-ban, és egyetlen más magyarországi iskolában sem. Nem hirtelen döntés volt, régóta feszített egy dilemma: hogyan lehet képviselni, hogy a magyar oktatási rendszer vállalhatatlan, ha közben magam is része vagyok, és a munkámmal hitelesítem a működését? Aztán a státusztörvény hatályba lépésével eldőlt, hogy én az adott feltételeknek nem szeretnék, és arcvesztés nélkül nem is tudok megfelelni. Akkor erről nyilatkoztam is az Oktatási Hivatal és a munkáltatóm felé, és csak azért nem álltam fel rögtön, mert nem akartam cserbenhagyni sem az osztályomat, sem a munkahelyemet, és úgy szerettem volna távozni, hogy ne maradjanak a feladataim ellátatlanul.

Nem azért váltok, mert biztos állás vár valahol. Még nem tudom, mit fogok csinálni. De azt tudom, hogy mit nem: nem leszek a része semmilyen formában a magyar oktatási rendszernek. Addig legalábbis biztosan nem, amíg a benne dolgozók és tanulók nem érvényesíthetik az alapvető szabadságjogaikat, és nem zajlik ismét érdemi szakmai munka egy független és felelős oktatási minisztérium irányításával. A magam eszközeivel továbbra is mindent igyekszem majd megtenni, hogy ez megvalósulhasson: a kilépésem az egyik ilyen eszköz.

No comment.

• 1. A Zöld Kakas Líceum korábban az általunk kidolgozott, minisztériumi engedéllyel bíró alternatív kerettanterv szerint működött, jelenleg a szintén magunk által kért és hatóságilag engedélyezett egyedi megoldásokról szóló engedély alapján: https://admin.zoldkakas.hu/wp-content/uploads/2022/09/Iskola-egyedi-mego...