A színfalak mögött

Gyakorlatszervezés a Miskolci Egyetemen. Ludnikné Pálfi Dorina írása

Sakkjátszma veszi kezdetét, hogy kihez ki kerüljön. Passzoljanak a szakok, legyen a mentortanárnak szakvizsgája, elhivatott, innovatív szemléletű legyen, támogató, kedves.

A pedagógusképzés legfontosabb szegmentuma a tanítási gyakorlat. A didaktikai ismeretek, a szaktárgyi tudás megszerzése is elengedhetetlen a sikeres tanári pályához, de amikor a pályakezdő pedagógus munkába áll, akkor a korábban szerzett tapasztalatok vértezhetik fel a rá váró dilemmák és meghozandó döntések tengerében. Minél több tapasztalatot szerez az iskola jelenségvilágából egyetemi évei alatt, a pályakezdés időszaka annál könnyebben mehet végbe, a „reality shock” kevésbé lenne „sokk”.

Az országban innováció van folyamatban a gyakorlatszervezéssel kapcsolatban. A gyakorlatorientált pedagógusképzés bevezetésének pozitívuma, hogy a hallgatók nem csak utolsó két évükben tapasztalják meg a gyakorlatban a nevelési-oktatási feladatokat, hanem képzési idejük kezdeti időszakától. Az „új típusú” tanárképzésben a hallgatók heti rendszerességgel, egy délelőttöt töltenek közoktatási intézményekben, ez hozzájárul elméleti ismereteik gyakorlati tapasztalással való kiegészítéséhez. A „régi típusú” tanárképzésben a gyakorlat az ötöd- és hatod éveseket érinti: az ötödéveseknek 45 órát (ebből 15 hospitálás, 15 tanórán kívüli tevékenység és 15 óra tanítás) kell iskolában tölteniük, míg a hatodévesek „nagy gyakorlata” 300 óra tanítás.

A képzőintézmények gyakorlatszervezésért felelős oktatói különböző taktikával, de egyazon célért dolgoznak: hogy minden hallgató megfelelő mentortanárhoz kerüljön, és olyan intézményben szerezhessen gyakorlatot, amely a leghatékonyabban, a legtöbb tapasztalatot kínálja számukra.

De hogyan is zajlik a mentortanárok és a bázisintézmények kiválasztása? Milyen utat jár be egy hallgató gyakorlatának megszervezése odáig, hogy a tanárjelölt beléphet a gyakorlati helyéül szolgáló iskola kapuin?

A gyakorlat megszervezése összetett feladat, sok kommunikációval, egyeztetéssel, a felek összehangolásával, felelősséggel járó megbízás. Meg kell felelni a mentortanárok igényeinek, a bázisiskolák lehetőségeinek, a hallgatók kívánságainak, a képzőintézmény szemléletének és a gyakorlatért felelős oktatónak meg kell felelnie saját igényességének, elhivatottságának. A sokfelé való megfelelés, igények, kívánságok folyamatos figyelembevétele azt szüli, hogy bár a gyakorlatért felelős oktató mindenkinek ideális körülményeket teremtene, de folyamatosan falakba és kritikákba ütközik.

Írásommal lerántom a leplet a háttérmunkálatokról, bemutatom azokat a részfeladatokat, amelyek elvégzése szükséges ahhoz, hogy egy mentortanárral a megbízási szerződés megköttessen, és a rábízott hallgató megkezdhesse gyakorlatát. Teszem ezt azért, hogy szélesebb „publikum” lásson tisztán, az elhivatott pedagóguskollégák, érdeklődő szülők, elszánt hallgatók olvashassák a teljes folyamatot, a felmerülő kérdéseikre válaszokat kapjanak.

De mik is a felmerülő kérdések? A gyakorlatszervezéssel kapcsolatban a hallgatók esetében a legégetőbb kérdés a Miért nem mehetek gyakorlatra oda, ahova szeretnék?; a mentortanárok legáltalánosabb kérdése pedig: Mikor kapom már meg a szerződést? Ennek a két kérdésnek a folyamatos ismételgetése ösztönzött arra, hogy tollat, vagyis billentyűzetet ragadva bemutassam egy gyakorlatszervező teendőit, dilemmáit, nehézségeit, segítve a megértést, a párbeszédet, elősegítsem a gyakorlatszervezés eredményességét.

A gyakorlatszervezés megkezdése előtt a hallgatók beosztásáért felelős oktató kap egy listát arról, hogy mely hallgatók azok, akik jogosultak a gyakorlatuk megkezdésére (tehát kik szerezték meg a megfelelő kreditet, kik abszolválták az előfeltételként megjelölt kurzusokat). Ezzel egy időben – még az adott félévet megelőző szemeszter végén – a képző intézmény felveszi a kapcsolatot a bázisiskolákkal és a gyakorlóintézményekkel. Válasz e-mailben az intézmények arról nyilatkoznak, hogy saját tantestületükből melyik mentortanár, hány fő mentorálását vállalja az adott félévben. Már ennél az első (vagy nulladik) lépésnél nehézségekbe ütközik a vakmerő gyakorlatszervező, hisz míg minden bázisiskolától visszaérkezik a válaszüzenet, addig bizony sok víz lefolyik a Tiszán (és/vagy Dunán). Főleg az őszi félév gyakorlatának megszervezése esetében jelent nagy kihívást a vállalások kiderítése, hisz a megelőző tanév májusában már az év vége kecsegtet, az érettségik leterhelnek, a hőmérséklet növekszik, a tanítási kedv pedig egyre csak fogy. Ebben az időszakban a jövő év eseményeire nem igazán gondol a megfáradt pedagógus. A nyarat, a pihenést és a csendet vágyja.

Amíg a gyakorlatszervező az e-mailek visszaérkezésére vár, addig sem tétlenkedik. Hűséges szárnysegédjével, az adminisztrációban segítő kollégával előkészítik és kiküldik a hallgatóknak a jelentkezési lapot, amelyen a hallgatóknak lehetőségük van választani, hogy „egyéni vagy központi szervezésben” szeretnék teljesíteni a gyakorlatukat. Ezzel ismét egy akadály tornyosul eléjük. Szemeszterről-szemeszterre egyre mélyül a megnemértettség ennek a két szakszónak a jelentéstartalmával kapcsolatban. Az egyéni szervezés alatt azt érti – és reméli – a gyakorlatszervező, hogy a hallgató maga választ gyakorlóhelyet, mentortanárt és ő maga intézi el (beszéli meg), hogy az adott iskolában fogadják őt. A központi szervezés ezzel ellentétben viszont azt takarja, hogy a gyakorlatszervező az, akinek tiszteletteljes feladata a döntés, hogy ki hol teljesíti gyakorlatát, melyik mentortanár szárnyai alatt. Az útelágazásnál csak egy út felé lehet menni. DE! A gyakorlatszervező számára a közös halmazban helyet foglaló kérések okoznak nehézséget. Vagyis a „központi szervezést kérek, de egyháziba, általános iskolába, férfi mentortanárhoz, hátrányos helyzetű közegbe nem akarok menni”. Hősünk vakarja a fejét, hisz jót akar tenni, és küldetéseként éli meg, hogy mindenkinek megfeleljen. Herkulesi kihívás előtt áll, hogy a kitételek és kívánságok erdejében fényt találjon.

Bár egyértelmű határidőket közvetít a gyakorlatszervező, és tisztelettel kéri az aranyat érő információk beérkezését, csak telnek-telnek a hetek. Augusztusra fordul a naptár, mire az iskolák kapcsolattartóitól és a hallgatóktól is visszaérkezik a levél. Ekkor kezd csak el aggódni, hisz érzi, fogy az ideje. Szeptember 1-je Damoklész kardjaként lebeg a feje felett. Amikor az iskolák vállalásai és a hallgatói igények is beérkeznek, akkor kezdődik a munka oroszlánrésze, ezen két szereplő összeillesztése. Melyik mentortanár, melyik hallgatóval dolgozzon együtt? Sakkjátszma veszi kezdetét, hogy kihez ki kerüljön. Passzoljanak a szakok, legyen a mentortanárnak szakvizsgája, elhivatott, innovatív szemléletű legyen, támogató, kedves.

Aztán vannak a „mumus szakok”, mint az etika vagy média. Kevés óraszámban oktatott tantárgyak, de sok hallgatót vonzanak. Ekkor indul meg a telefonálgatás. Az iskolák vállalásain felül ki vállalná mégis a kimaradt hallgatókat? Aki vállalná, annak már több hallgatója van. Vagy nincs szakvizsgája. Vagy nem lesz a következő évben olyan órája. Vagy nem épp bájos személyiségéről híres. A szereplők felsorakoztak, „már csak” a megfelelő párosok kialakítására van szükség.

Végre elkészült a beosztás. A gyakorlatszervező megkönnyebbülten sóhajt fel. Egy hét van szeptemberig, de a végleges táblázat frissen ropogósan az asztalán fekszik. Már csak egy apró lépés van hátra, a végleges táblázat kiküldése. Amikor minden iskola megkapja a tájékoztatást a beosztásról, el is kezdődhet a szerződések elkészítése, kiküldése. De jaj! Ekkor következik a nem várt fordulat. A végleges táblázatok kiküldését követően az egyik iskola kétségbeesetten hívja fel a gyakorlatszervezőt, hogy az egyik mentortanáruk nyugdíjba megy. Nem tudja vállalni a hallgató(ka)t. A gyakorlatszervező előveszi a friss ropogós táblázatát. Nagy sóhaj kíséretében letörli verejtékező homlokát és újraszervezi a beosztást. Ekkor ismét csörög a telefonja. Másik iskola, másik mentortanár. Betegség miatt mégsem vállal mentori feladatokat. A gyakorlatszervező fogja a fejét. Ezt hogyan oldja meg? A szeptember itt van a küszöbön. Egy hét múlva a hallgatókat is tájékoztatnia kell, ki, hol, kinél kezdi meg a gyakorlatát. Még egy telefon. „Ezt nem hiszem el!” – súgja a gyakorlatvezető lemondóan. Szintén egy mentortanár. „Ennyi pénzért én nem!” – hangzik a rövid válasz. A gyakorlatszervező szeme előtt lepereg az a sok nyári óra a meleg irodában, amikor a beosztást készítette a kollégájával. A telefonok, a kérlelő szavak… mind hiába. A beosztás összedőlt, mint a kártyavár.

Szeptember 1. A szemeszter megkezdődik. A gyakorlatszervező az elmúlt pár napban minden egyéb munkáját félretolva csak a beosztáson dolgozott. Kimerült. Kiégett. De sikerült. A puzzle darabjai a helyére kerültek. A hallgatók tájékoztatása a napokban megtörténik. Készülhetnek a szerződések. Hisz a kifizetések csak akkor indulnak el, ha a szerződések aláírva visszaérkeznek. No, de mi történik azzal, akinek a mentoráltja nem iratkozik be? Passziváltatta magát, következésképpen gyakorlatra sem megy. Újabb telefon. Most a gyakorlatszervező oldaláról. Bocsánatkérés.

A történet happy enddel zárul. Minden hallgató megtalálja a helyét, megismeri a mentortanárát. A mentorok végül kézhez kapják szerződésüket. Mindenki örül. Csak a gyakorlatszervező… Ő az, aki csöndes imát mormolva bizalommal telve tekint a jövőbe, hogy a következő félévben talán kicsit könnyebb lesz…