L. Ritók Nóra: Motivációs színterek...

...a minőségi integrációért

Előadás a VI. Miskolci Taní-tani Konferencián 2013. február 1-jén.

A halmozottan hátrányos helyzetűekkel, főleg a romákkal kapcsolatban leggyakrabban ezt hallani: nem motiválhatók a tanulásra. Nem motiválhatók a munkára. Nem érdekli semmi őket. Tudnának, de nem figyelnek, nem akarnak.

Tényleg ennyi lenne? Az egyik oldal minősítő kijelentései, amelyek azt tükrözik, hogy mi, a többségi társadalomból akarjuk motiválni őket, csak hát ők… nem lehet rájuk hatni. Könnyű megtalálni a kibúvót, amivel rögtön kívül kerülhetünk a problémán, áthárítva a felelősséget rájuk, és foglalkozhatunk azokkal, akiket könnyen lehet motiválni. Akiknél motivációs fogékonyság van. Mert velük ez könnyebb, sikeresebb, és a sikerélmény motiváló hatására nekünk, pedagógusoknak is szükségünk van.

Merthogy ők nem értik, hogy mi csak jót akarunk. Nem fogékonyak a mi jó szavainkra. Hogy miért nem? Kevesek mennek el addig, hogy ezen gondolkozzanak, ennek megértéséhez információkat szerezzenek. Konkrétan, arról az adott HHH gyerekről. Pedig, ha megtennénk, sok kérdés felmerülhetne bennünk. Pl. hogy megérthetik-e a generációkon átörökített tanult tehetetlenségben, a korábban biztosabb, ma teljesen bizonytalan szociális megélhetés zsákutcájában, hogy mi az iskolában mit akarunk? Felmerülhetne, hogy azért nem működik az, amit elterveztünk velük, mert nem ismerjük őket, az életüket, azt a rendkívül bonyolult problémahalmazt, amiben ma a gyerekek harmadának élnie kell. Végül talán eljuthatnánk oda is, hogy elég-e csak az iskolában motiválni? 

Napjainkban sokakat felháborított a konyári pedagógus videója. Sokan elutasítják, de sokan támogatják is. Tényleg csak az erőszak működhet náluk? A kényszerítés? Ennek a módszertanát kell erősíteni, a hatósági szemléletet a motivációs technikákkal szemben?

Mi, az Igazgyöngyben biztosan tudjuk, hogy nem. Bizonyítani tudjuk a partneri viszonyban működtetett motiváció hatékonyságát. És azt is látjuk, hogy a motivációt komplexebben kell értelmeznünk. Több színtéren. Az iskolában, a gyereknél, a családban, a közösségben, a pedagógusoknál, és az intézményrendszerben is. Sőt a többségi társadalomban is. A minőségi integráció érdekében.

Az Igazgyöngy próbálkozásai, módszerei, eszközei a mélyszegénységben élő gyerekek motiválásra

Az első lépés a megértés. Amihez ott kell lenni, jelen lenni, figyelni, értelmezni, okokat keresni. Ahol a nélkülözés állandó, nap mint nap megoldhatatlan helyzetekkel találják szemben magukat a felnőttek és a gyerekek is, ott a motiváló tényezők között a segítségnyújtás is fontos lesz. Tudjuk, sokan azt mondják, az anyagi dolgokkal való motiválás a motiváció alja. Aki azonban gyakorlati munkát végez, az másképp látja. Mert gondoljuk csak végig, ahol nincs megfelelő ruha, cipő, ahol kialvatlan, éhes a gyerek, vagy beteg, és nincs pénz gyógyszerre, ott miféle pedagógiai motiváció működhet? Fölé kerülhet-e a belülről mardosó éhségnek a matematikapélda megoldása iránti vágy? Egy gyerekben? Hogy tehetjük motiválttá a gyereket a leckeírásra, ahol nincs áram a lakásban? Hogyan buzdítsuk szorgalmi munkára ott, ahol sosem volt egyetlen könyv sem?

Ahol nincs semmi segítség, ott a segítségnyújtás maga is motiváló tényezővé válhat. Hiszen elvárások kapcsolódhatnak hozzá, és a segítségnyújtás lehetősége megfelelni akarássá változtatható. 

Ahol az alapvető szükségletek kielégítetlenek, ott nagyon távoli egy jobb jegy varázsa… A konkrét dolgok sokkal erősebben hatnak. A jegy, a tanulás csak távolabbi célként jelenhet meg itt. Motiváló lehet a feltételteremtés is. Az iskolatáska, a megfelelő felszerelés, a színes ceruzák, egy külön, személyes teret biztosító asztalka, az elérhetetlen, de szükséges szemüveg, a tornafelszerelés mind alapot ad arra, hogy az iskola motiváltan kezdődjön, és ne a jól megtapasztalt megbélyegzéssel, ami a felszerelés hiányából adódik...

Napi motiválásként egy cukorka, egy levonó vagy egy jutalomba kapott plüssállat adhat viszonyulást, amihez majd magasabb szintű rendszer kapcsolható.

Ezt tükrözi az ösztöndíjprogramunk sikere is. A faluban kiválasztott öt legjobban tanuló HHH gyerek a hónap utolsó hetében, amikor már a megélhetési gondok megoldhatatlanná válnak, a kapott 10 ezer Ft-tal a család megélhetéséhez járul hozzá, mindennél biztosabban és érzékelhetőbben mutatva azt a családnak, a közösségnek, hogy a tanulásnak értelme van, jobb lesz általa mindannyiuknak. Az utolsó héten minden elfogyasztott falat étel, ami ebből van, segít megérteni ezt. És elkezdenek tanulni. Azok is, akiket eddig nem érdekelt. Mert tudják, félévkor újra megnézzük, és aki javított, bekerülhet, aki rontott, az kikerülhet a programból. A szerződés elemei pedig mást is tartalmaznak. Együttműködést velünk, az iskolával, a közösséggel. Gyereknek és felnőttnek egyaránt.

Aki akar, tejesít, azt más motiváló jutalmak is várják, ami lehet egy számítógép vagy egy táborozás, elérhetetlennek tűnő külföldi út is akár. Ezek hatása a közösségben továbbgyűrűzik, jobban, mint egy ötösé, és erőt teremtően mozgat mindent. Egyént, családot, közösséget. Ezeket az alapvető motivációs hatásokat a mélyszegénységben élő családok nem tudják megadni. Mi megadjuk helyettük, de velük. Partnerként bevonva, motiválttá téve a családot is.

Persze az oktatás módszerei is fontosak. A jó feladat motiváló hatása. A semmivel sem összehasonlítható sikerélmény. Az együttes alkotás, a közösségi siker öröme, vagy a szokatlan megoldások, inspiráló helyzetek. A megfigyelt, lerajzolt, majd ajándékba megkapott kisautó először csak a birtoklás vágyáért, később a tevékenység öröméért ad motivációt. Motiválóak az otthon a nyomor miatt nem elkészíthető, a „hazavivős” dolgok, mint a mézeskalács vagy az adventi díszek is. És a személyes kapcsolat, ami a motivációban a legfontosabb elem. Ha a gyerek külön figyelmet érez, átéli a kiválasztottság érzését, nemcsak egy az arctalan tömegben, hanem valaki, akivel külön is érdemes a foglalkozás….ezek hihetetlen erőt adnak.

Motiváló lehet az otthoni környezetben végzett alkotás. Gyerekre és családtagra vonatkozóan egyaránt. Olyan tevékenység, amit ott sosem végeznek. A közös élményszerzés, a büszkeség, a kiválasztottság érzése. A közös környezetalakítás, falfestés, építés, mely továbbgyűrűzik, heteken, hónapokon át. A közösségi érzés, a közösségben működés. Amihez természetesen a pedagógus személye is kell. Erősen, meghatározóan, pozitív hatásokkal, következetesen. 

Az iskolai oktatás tehát nem elég. Hatni kell tovább, a családra, bevonva a gyereket, szülőt, mindenbe. A lakásfelújításba, a kiskertprogramba, az önfenntartásba. A kézműves tevékenységekbe. A munkába. A közösségbe.

A munkánk során azt is tapasztaltuk, hogy máshol is kell a motiváció. Pl. az állami intézményrendszer dolgozóinak. A közös összehangolás, az öröm ma ismeretlen fogalmak a csak papíron létező, formális együttműködésekben. A kiégés ellen mindenkinek harcolnia kell. Mert azzal elveszítjük a motivációnkat is. 

A többségi társadalom élményei is lehetnek motiválóak. Hiszen nehéz integrációról beszélni a szegregátumokban. Ma egyre többen keresnek bennünket az „érzékenyítésért”. Hogy az elfogadásra motiválják a többségi csoport tagjait. De nehéz ez, főleg, ha a probléma mélységire fókuszálunk. Sokan inkább maradnak a felszínen, a „virtuális” cigányprogramoknál, melyek messze vannak a valóságtól.

Intézményvezetőként tudom, mennyire fontos a pedagógus motiválása is. Mert motiválni csak az tud, aki maga is motivált. A megfelelő pedagógiai motivációhoz pedig kreativitás kell. Kreativitás pedig csak ott van, ahol értékelik.

Ha sikeresek vagyunk ebben a rendszerbe állított, sokszintű, problémaérzékeny motivációban, egyszer csak a HHH gyerek is elkezd működni. Elmélyülten, csodálatosan. Alkot, és ezek a rajzok többek, mint vizuális kommunikáció. Mert ezekben ott van teljes személyiségfejlesztés, az ismeretek, a kompetenciák.

De a legnagyobb titok talán mégis az „örülős” szemekben van. A gyerekében, és a pedagóguséban is. „Örülős” pedagógus szemek nélkül nincs öröm a gyerek szemében sem.