Mítoszok a pedagógiában

Asztalos György írása

Fiatal pedagógusként annyi mindenben hittem én is, amiről 32 év tanítás, és sok száz oldal szakirodalom átrágása után már tudom, hogy csak mítoszok voltak.

Vannak ezek közül talán hasznos hitek, amik erőt adnak a munkához, és vannak, amik félrevezetnek, hátráltatják az értelmes munkát. Vannak olyan mítoszok, amelyek a köztudatban és sokszor a pénzosztók agyában is makacsul tartják magukat, és milliárdokba kerülnek.

Egy csokorba szedem őket.

1. Vannak olyan módszerek, amelyeket ha alkalmazunk, akkor magas lesz az oktatás színvonala.

Pl. mennyire jó ötlet, amit Winkler Márta csinál a Kincskereső Iskolában, vagy a KIP-módszer Hejőkeresztúron. Az eredmények önmagukért beszélnek!

Vajon akkor minden iskolában így kellene tanítani?

Ezek a módszerek azon pedagógusok kezében működnek, akik szívvel lélekkel csinálják, és alkalmasak is erre a munkára. Ezért nem lehet csak úgy adaptálni őket. A módszerek csak – fontos –eszközök, olyanok, mint egy jó szike a sebész kezében, de az ember a döntő!

2. Az IKT eszközök használatának gyakorisága és a tanítás minősége között van pozitív összefüggés.

Annyit lehet most hallani, hogy milyen fontos a számítógép, a projektor, az okostelefon stb. használata a minőségi munkához. Igaz, ezeket lehet jól is használni, meg rosszul is, lehetsz vele is, nélküle is eredményes és eredménytelen pedagógus.

Fizikatanárként, amikor az Ohm-törvényt méricskéltük, olyan gyönyörűnek tartottam, hogy rögtön Excel táblázatba írtuk az eredményeket, a gép azonnal rajzolta a görbét, számította az ellenállást. Szép ábra, gyors számítás, és nem kell kínlódni vele a füzetben meg a táblán. Csak éppen a tört része megy bele a fejekbe az anyagból, és a megértés is gyengébb, mint ha magunk kínlódunk. Persze egy szakkörön, a sok-sok mérésnél már indokolt. Most úgy csinálom, hogy egy gyermek írja az Excelbe, és ha készen vannak a füzetek, akkor ellenőrzésként kivetítjük a gépi ábrát.

3. A tanítás eredményessége és a csoport létszáma között fordított arányosság van.

Hát ez egy makacs képzet. Az elit iskolákban csoportbontásban folyik a matematika vagy más tárgyak oktatása, és így azt hisszük, sokkal eredményesebbek vagyunk. Ezt a szülőknek is jól el lehet adni. Az igazság az, hogy pont a jó szülői háttérrel rendelkező iskolákban ez teljesen felesleges, hiszen egy 25 fős osztályban ugyanolyan jól lehet tanítani a matematikát, mint egy 12 fős csoportban. Ezt számos vizsgálat igazolta. Sőt, egy bizonyos létszám alatt a teljesítmény romlani fog, mert gyengül pl. a kooperáció. Magyarul ez pénzkidobás!

4. A pedagógus szakmában eltöltött évei és a tanítás minősége között van korreláció.

Az ember azt gondolná, hogy minél több évet eltölt az ember a szakmában, annál jobb pedagógus lesz, hiszen nő a tapasztalata, több jó módszer birtokában van, több továbbképzésen vett már részt. És a valóság az, hogy az első pár év kivételével ilyen összefüggés nem mutatható ki. Ami elég meglepő.

Ezek szerint a továbbképzések, a tapasztalat nem javít a munka minőségén? Vagy valami negatív folyamatot kompenzál? De nem így van a művészeknél is?

Talán szebb művet tudott írni Beethoven ötvenévesen, mint negyvenévesen? Aki fiatalon jó pedagógus, az idősen is az, és fordítva. ( Természetesen lehetnek olyan krízisek stb., amik megváltoztatják egy ember eredményességét!)

5. Ha más lenne a tananyag, pl. több lenne a gondolkodtató feladat és kevesebb a memorizálás, akkor jelentős javulást lehetne elérni a gyerekek teljesítményében.

Sokszor lehet hallani, hogy a magyar oktatás elavult, minek annyit magoltatni a gyerekeket, korszerű, élet közeli dolgokat kellene tanítani.

A jó pedagógus megtalálja az érdekes, értelmes témákat. Rossz könyvvel vagy amellett is tud jól tanítani, és ez igaz volt bármelyik diktatúrában is.

Mert humbug az, hogy elvehető a pedagógus szabadsága. Megnyomorítható például portfólióírással és egyéb szekatúrákkal, de kisugárzását egy rendszer sem tudja elvenni.

Az, hogy mennyi IKT eszközt használ, hogy van-e csoportmunka, vagy nincs; hogy külön csoportban dolgoznak a gyengébbek, vagy nem; hogy ellenőrzi-e diákjai füzetét vagy nem; hogy milyen az óravázlata – és sorolhatnám az összes portfólióban értékelt indikátort, egyiknek sincs olyan mérhető jelentősége, ami összefüggésbe hozható a tanár eredményességével! (A most Magyarországon működő pedagógus minősítési rendszer mérési dilettánsságáról korábban írtam egy tanulmányt.)

Így persze az egész minősítési rendszer pénzkidobás, és a tanárok tízezreitől veszi el az időt az érdemi munkától.

6. Ezért az is mítosz, hogy a minősítésben elért pontszám és a minősített „minősége” között bármilyen összefüggés lenne.

Mivel saját tapasztalatból és számos mérésből tudjuk, hogy pedagógus és pedagógus között jelentős különbségek vannak, jó lenne azt tudni, hogy vajon mitől lesz valaki jó tanár?

A kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a tanárok között eredményességben jelentős különbségek vannak.

A tanári képességeket mérő teszteredmények hatása a diákok körzetszintű matematikai teszteredményeinek átlagára, keresztmetszetben, Texas állam 70 iskolakörzetében, 1986-ban évfolyamonként. Forrás: Kertesi Gábor – Kézdi Gábor: Általános iskolai szegregáció. In: Kertesi Gábor: A társadalom peremén. Budapest, 2005, Osiris Kiadó, 327. o.

Az világos, hogy a jobb tanár jobban tanít, de azt már sokkal problémásabb meghatározni, hogy mitől jobb az egyik tanár a másiknál?

Ha az eddig felhozott tantermi gyakorlatok, mérési indikátorok nem alkalmasak arra, hogy meglétük, vagy hiányuk összekapcsolható lenne az eredményes tanár személyével, akkor bajban vagyunk, illetve szakszerűtlenek, ha ezek alapján szeretnénk eldönteni a pedagógus tanítási minőségét!

Rengeteg tanulmányt elolvastam, mire rábukkantam arra, ami a következő indikátorokat találta:

1. „A pedagógusok kedveltsége, eredményessége, közérzete között pozitív összefüggés van.”
2. „A sikeres pedagógusok nem a tudatosabb élményfeldolgozással, hanem a tanórai helyzetek azonnali, spontán kezelésével tűnnek ki pályatársaik közül.”
3. „Sikeres tanárokra jellemző leginkább, hogy kudarcélményeiket is hajtóerőként képesek felhasználni.”

(Dr. Fűzi Beatrix A tanári munka sikerességének vizsgálata a pedagógiai attitűdök, a tanár-diák viszony és az iskolai élmények összefüggésrendszerében c. doktori disszertációja, 172-173. oldal.)

Vagyis abból, hogy egy tanár kedvelt, elég kreatív a tanórai helyzetek kezelésére, vagy kudarcait erőforrásként tudja használni, abból lehet következtetni a „jóságára”!

Miért is nem ezt mérik a tanárok minősítése során? Nem ismerik a szakirodalmat, vagy csak a pályázati pénzek megkurtítása a cél, az eredmény lényegtelen?

Akkor a hamis mítoszok helyett miben higgyünk?

Hogyan lehetnék eredményesebb pedagógus?

Ha sikertelen vagyok, ha tanítványaim nem kedvelnek, akkor ez már így is marad, ahogy a statisztikák mutatják?

Ha új módszereket tanulok, tantárgyi továbbképzésekre járok, többet készülök az óráimra, utána önreflexiót írok, változás nem várható?

Hiába lett 97%-os a portfólióm, ezzel nem támogathatom meg énképemet?

Ráadásul az igazgatóm megítélésére sem támaszkodhatok!

Ezt igen jól szemlélteti a következő táblázat:

Forrás: Dr. Suplicz Sándor – Dr. Fűzi Beatrix: A mentorálás pedagógiája (2015)

Ez igen megdöbbentő táblázat, hiszen arról szól, hogy általában az igazgatók a jó tanárokat tartják rossznak és fordítva.

A fejlődés lehetőségét Fűzi kutatásai szerint három szintre bonthatjuk.

1. A sikeres tanárok sikeresebbek lesznek, ha tantárgyi képzésekre járnak, hiszen a jó módszerek őket is, és diákjaikat is lelkesítik.
2. „A középmezőnybe tartozó tanárok legtöbbször elfogadó attitűdökkel viszonyulnak diákjaikhoz. Nehézségeik és fejlesztési lehetőségeik a szerepmodell szintjén a tanári szerep értelmezésében, a feladatokról alkotott elképzelésekben, nézetekben keresendők. Ennek módosítása kognitív eszközökkel is lehetséges.”
3. Azok a pedagógusok, akiknek az érzelmek szintjén van a probléma, kognitív beavatkozással nem fejleszthetők. Az ő esetükben egyéni fejlesztés, mentorálás hozhat eredményt.

(Füzi Beatrix doktori disszertációja, 178.oldal)

Az utóbbi dolgozatból az is kiderül, hogy igenis van lehetőség változásra, de erre az utóbbi két esetben szakszerű, lélektani ismeretekkel bíró, tanárként is kiváló mentorokra van szükség, és ehhez nem elég elvégezni a mentortanári képzést!