Csak az olvassa versemet…
…avagy hogyan tanítsuk József Attilát? Trencsényi László írása
Mennyi mindent megértettek ezek a gyerekek! Tartalmat és formát is.
Egy irodalomtörténeti emlékülésen kértek meg a szervezők, hogy pedagógusként tegyek a fenti kérdésben vallomást. Elkerültem a tantervelemzés csapdáját. (Mondván: mi érdekelne engem a „tanterv” maga?) A napokkal változó ötletelésnek gondolok minden rangsort és címsort, melyet komoly férfiak és hölgyek tantervbe írnak („tantervbe” írják, mit telefonoztam). Azt gondolom, hogy József Attiláról (is) minden irodalomtanárnak meg kell kötnie a maga „új szövetségét” konkrét diákjaival – ezt gondolom „helyi tantervnek”.
Nos arról szóltam, hogy minden bizonnyal lehet, érdemes megmutatni iskolásoknak József Attilát mint pontos megfigyelőt. Megannyi apró kép – az alvó hangyától a grundon felejtett vaslábosig. Hasonló megfigyeléseket a gyerekek is szívesen végeznek. Elmondják, lerajzolják, lefényképezik mobiltelefonjaikkal. És utána már beszélhetünk velük a költőiség csodájáról, hogy eme mikrokozmoszban bizony benne leljük magát az egész kozmoszt („ahol a szabadság a rend…”). Erre a horizontra ilyen gyakorlatok után felemelkednek a gyerekek is.
A másik „megtanítási stratégia” az intertextualitás. („Hasad a társadalmi tudat is / máma már nem hasad tovább” – írta József Attilát idézve harminckettedik születésnapján Szőcs Géza, az erdélyi költő. Erdős Virág meg így írt: “van egy ország / ahol lakom / semmi ágán / lógó / flakon”. Keressük együtt a példákat. Bizonyára akad Orbán Ottónál, Robert Zendnél – a Kanadába vándorolt XX. századi költőnél s másoknál.)
Énekelt versek! Sebő Ferenc József Attila-dalai ma is népszerűek. A Rejtelmek-kel ma is vallanak szerelmet a kamaszok, a Hetedikre még táncolnak is.
Ma „kreatív írásnak” nevezik, Bánréti Zoltán, a jeles nyelvtudós Nyelvtan – Irodalom – Kommunikáció – Tizenéveseknek című alternatív programjában a „költő bőrébe bújást” tartotta az egyik célravezető megközelítésnek. Folytasd a verset! – így az instrukció. S belsővé válva értette meg a fiatal szerző a „költőtárs” eszközeit és üzeneteit. Gyűjteményemből két példa. Az egyik egy berzsenyis diák munkája az ezredforduló tájékán:
Ha maffiát alapítasz,
Hét legyen, kit alakítasz!
Egy, kinek az ökle kemény,
Egy, akiben van még remény,
Egy, ki azt mondja, hogy majom,
Egy, akivel nincsen bajom,
Ez, kinek a sortűz tetszett,
Egy kiből a sors űz heccet.
Az a fő, hogy mindent elvégy.
A hetedik te magad légy!
A rajzolat pontos, a stílus hiteles. (Csak utalok rá, hogy Már nem sajog címen mai magyar költők – Parti Nagy Lajostól Váradi Szabolcson át Kántor Péterig, Nádasdy Ádámig végeztek hasonló s megrendítő műveleteket József Attila költői világával József Attila legszebb öregkori versei alcímmel.)
Nos „gyerekkori versei” is lehetnek! 2005-ben az úttörők hirdettek pályázatot. Folytassátok a verset! – szólt a feladat. Két remekművet bemutatnék:
Szeretném, ha vadalmafa lennék!
S ha ősszel levelem hullana,
Száz gyermeket betakarna,
S nem félnének esőtől
Vagy mennydörgéstől az éjszaka
*
Szeretném, ha vadalmafa lennék
Éjjel-nappal vadalmát teremnék,
Jönnének a gyerekek, a vidámak
Dalolnának s almát ennének
A patakban magokat pöckölnének
Mennyi mindent megértettek ezek a gyerekek! Tartalmat és formát is.
Végül még valami: az utóbbi időben előtérbe került a József Attila-recepcióban s tán a tanításban, iskolában is – bárki is vonta ennek lehetőségét kétségbe – a lét végső, általános kérdéseit feszegető költői én. Újabban egyre gyakrabban gondolok arra (mindig meg-megállva – lám, „prózában” sem tudunk a költő közismert szavai nélkül kommunikálni egymással), hogy az elfelejtődni látszó „szociográfus” („társadalomrajzoló”) költő üzenetei is újra meghallgatókra találnak. „Ős patkánytól” „nemzeti nyomorig”, a „legszegényebb szegényekig”.
Mindez miért, kedves „jövendő férfiak”
Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkal
Ártatlanul mehessenek át
Az előttük álló vértengeren.