Én matektanár vagyok…

By knauszi on 2024. aug. 26. - 11:29

…és ötödikes osztályfőnök. Mi a Te varázserőd? Egy X-es tanár és az Alfa generáció első (néha ijesztő meglepetésekkel teli) tanéve. Németh Anna írása

...azt hiszem, ezek a fonák tanítási helyzetek nagyon is erősítik a kapcsolatunkat, segítik, hogy kilépjek a klasszikus, a tekintélyelvű tanári szerepből, és átkerüljek egy kölcsönös tiszteleten, a tudás tiszteletén alapuló mentori, iránymutatói szerepbe.

Németh Anna Az utóbbi néhány évben egyre több oktatáskutató tanulmányát olvasom, úgy érzem, az eddigi 20-30 év alatt felmerült kérdéseimre válaszokat kapok ezekből. Mert a közelmúltban a tanításhoz kötődő kérdéseim sorozata valahogy sosem ér véget, hiszen mindegyik egy-egy napi szinten megoldandó feladatból adódik…

Ráadásul minden szempontból átlagos tanárnak számítok: átlagnak megfelelő az életkorom, közelebb vagyok a 60-hoz, mint az 50-hez, nő vagyok, nem jártam különleges gimnáziumba, nem tanultam külföldön, nem tanítok sem kiemelten tehetséges, sem hátrányos helyzetű vagy tanulási képességhiánnyal küzdő gyerekeket. Lehet, ezért érzem egyre határozottabban, hogy extra képességekre és rengeteg időre lenne szükségem ahhoz, hogy a valóban korszerű oktatást, nevelést átlagosan jól műveljem: különleges érzékszervekre, amilyen Marvel varázsvilágában a Fekete Párducnak van, gyorsan regenerálódó, fiatalodó agysejtekre, mint amivel Deadpool rendelkezik, rendkívüli intelligenciára, csínytevésekre, humorra éppen úgy, ahogyan Loki dolgozik, de tőle még feltétlenül át kellene venni azt a képességet, amivel másokat különleges tulajdonságokkal tud felruházni. Talán még szükségem van egy egyszerű kis időnyerő gépre is…

Ha csak a legutóbbi tanévet nézzük az új, ötödikes osztályommal, már kiderül, hogy nem is igazán túlzás az előző pár sor…

Év elején ismerkedési tábor. 8 évfolyamos gimnázium vagyunk, így ők a beérkező új közösség. Másfél nap, csak egyetlen éjszaka, az is iskolánk kellemes kollégiumában. Nem is hosszú idő… Így biztatjuk egymást mi, új ofők, de 1 ájulás, 2 hányás és 1 orrvérzés történt még vacsora előtt. Az én 33 fős osztályomban. A szuperjátékos programok után, este kezdődik csak igazán a feladatunk: néhány síró gyerkőc osztályonként. Ez lenne a megszokott, de nekem szerencsém van, a mi osztályunkra 7-8 ilyen jutott: ha egyiküket sikerül megnyugtatni,ott a másik, és visszajön az előző. Később sikítva kirohanó lányok, mert villámlik, reggel 4:30-kor csatalovakként vágtatva pakoló srácok, nehogy elkéssenek. Lehet, hogy végtelenül türelmes, szeretetteli nagymamának és ápolónőnek is kell lennünk?

Azután jönnek sorban az év eleji osztályfőnöki órák, amelyeken iskolánk szabályait tárgyaljuk meg az új kisdiákokkal – azaz csak szeretnénk, mert minden mondatunkra jön 12-15 történetük a régi suliból, így valójában mi próbálunk belevágni az ő szavukba, ha éppen levegőt vesznek. És persze tegeződnek velünk, természetes módon, aranyosan, azután az óra végét jelző csengő hangjára ugyanilyen természetességgel pattannak fel a helyükről, és szaladnak ki a teremből. Még annyit sem tudunk mondani, hogy szünet után hol találkozunk…

Azután szépen lassan kiderül más is: matekórán felfedeztető játék eszközökkel, csodálatosan pakolják a korongokat, észreveszik, megfogalmazzák pont azt a matematikai gondolatot, ami az óra célja volt, persze nagyon örülünk neki. Másnap a házi feladat már bizonytalanul sikerül, és az óra eleji ismétlés számomra ijesztő: nem jól emlékszem, másik fajta feladatokat adtam tegnap? Sajnos nem, nem én tévedek, egyszerűen elveszett a gondolat! És ez minden új témakör elején így megy, a nehezebb fogalmat bevezető témáknál, mint például a törteknél 5-6 órán keresztül!

Ahogy telik az év, egyre jobban igyekszem megalapozni órai együttléteinket. Az osztályfőnöki órákon az érzelmi intelligencia fejlesztése zajlik közösségépítő játékok segítségével. Emellett minden hónapban egy iskolán kívüli kötetlen együttlétet tartunk, hogy megtanuljunk egymásnak örülni. A matematikaórák tervezésekor Varga Tamás, Dienes Zoltán, Pólya György alapvetéseit keresem, Kiss Anna, Bereczki Ildikó, Pintér Klára, Kmetyko András gondolatainak segítségével próbálom a mi osztályunkhoz igazítani a megtalált munkaformákat, a kommunikációt, feladatokat. Még több eszköz, digitális is, még jobban figyelek a matekórai reakcióimra, semmit ne áruljak el a megoldáshoz, minden gondolat az ő fejükben szülessen meg, értékelés helyett pedig: „Hogy tudnád eldönteni, hogy ez jó vagy nem?”

De ez nem egyszerű nekem, nem megy azonnal, nem megy minden órán az utolsó percig, elfáradok és persze elrontok valamit, ráadásul nehezen találom a feladatok szövegkörnyezetét is. 10 éve ezeket még a magyar rajzfilmekből szedtem: mondjuk a pompomosan elmesélt matekos gondolatok népszerűek voltak ötödikben, de később is Harry Potter vagy a Star Wars beépítése a feladatokba egyenesen sikersztori volt még egy dolgozatban is, ezeket minden diák ismerte, sokszor szerette. A dolgozatok eredményeit pedig javította, ha ilyen történetbe tettem a feladatokat! De idén rengeteg próbálkozásom ellenére nem találtam olyan mesét, történetet, ifjúsági regényt vagy filmet, amit a 33 diák többsége ismerne. Meglepődtem, amikor elmesélték, hogy ők bizony még csak sorozatokat sem néznek, legfeljebb rövid videókat, szabadidejükben játszanak a telefonjukon, Messengeren beszélgetnek. Persze vannak, akik ismerik Vukot, Süsüt, Harryékat és Luke Skywalkert is, de ez nem általános úgy, mint régen. Meg aztán csupa digitális kütyüvel vannak körülvéve, például hiányzik a mutatós óra ismerete, ez többször akkora segítség volt egy-egy témakörnél, és most kellene helyette valami más… De a negatív számoknál már ügyesebb voltam, mert gyorsan rájöttem, hogy a hőmérő sem analóg már, és próbáltam olyan modellt keresni, amit ismernek. Mi más lehetne, mint valami a virtuális valóságból, ha már annyira a mindennapjaik része: csak az emojikat találtam, amelyeket pozitív és negatív értékekként is lehet értelmezni, és fergeteges sikert értem el velük!

Természetesen minden matematikai fogalom bevezetéséhez igyekeztem eszközöket is készíteni, hogy kézzelfoghatóbbak, könnyebben felfedezhetők legyenek az alapgondolatok. Ezekre azért is helyeztem nagy hangsúlyt, hogy pótoljuk az esetlegesen elmaradt ovis, elsős lehetőségeket, hiszen ők a Covid-járvány idején kezdték meg tanulmányaikat. Lehetőleg mindenkinek a kezében legyen valami (nálam egy nagyobb változat), hogy jól lássák. Azt is tudom Dienes Zoltántól, hogy hagyni kell nekik egy kis időt az eszközzel instrukciók nélkül: hadd vizsgálják szabadon. Így persze vidáman indult az óra, ám többen igencsak nehezen tértek át arra az irányra, amit a foglalkozás célja kívánt, 5-6 diák pedig kimondottan nehezen tudta a figyelmét az adott feladatra összpontosítani. Folyamatosan a saját verziójukat játszották tovább, eszükbe sem jutott bekapcsolódni az óra célját jelentő manipulációkba. Ketten rendszeresen a külön figyelmemet igényelték ilyenkor, mert a matekos eszközzel való foglalkozás helyett a feladat ideje alatt végig a székük mellett a földet nézték, sajnos rendszeresen… Mondjuk azt tudom, hogy van, akinek az új információk feldolgozására a hallása is elég, de pont ők ketten nem teljesítettek jól még olyan dolgozatokban sem, amelyek szinte mindenkinek könnyen, stressz nélkül mentek!

Ugyanezt érzékeltem az osztályfőnöki órán a játékoknál: a fent említett, a feladatba nehezen bevonható diákok az interperszonális helyzetekben sem tudtak igazán figyelni társukra: volt közülük olyan kisdiák, aki ilyenkor társai arca helyett sokáig a lábukat nézte! Hát így kezdődött számomra az első kapcsolat a valódi Alfa generáció tagjaival, ezen jelenségek miatt lettem egyre ijedtebb, és kérdeztem magamtól: vajon mit csinálok rosszul?

Szerencsére alkalmam adódott eljutni egy nevelési konferenciára, ahol Steigervald Krisztiánt hallgatva sikerült megnyugodni: ők az Alfa generáció, én meg X vagyok a legjavából, az lenne furcsa, ha nem lennék ennyire meglepődve! Azóta is rendszeresen hallom a jellegzetes hangot egy-egy nehéz pillanatban: „nem jobb, nem rosszabb, csak más, nekik más a norma, más a természetes!”

Nincs más hátra, nekünk X-es tanároknak meg kell ismernünk az Alfák jellemzőit, azzal kell dolgoznunk, ugyanis nem fognak megváltozni, ez már biztos! Sokan úgy gondoljuk az első közvetlen találkozáskor, hogy bizony sajnos… De ahogy figyelem Őket, az Újakat, ahogy elemzem a már kipróbált szorongás, motiváció kérdőíveim eredményét, ahogy hallgatom matekóráimon a gondolataikat, egyre inkább kíváncsiság lesz az ijedtségből – de azért rögzül az az érzés, hogy ez mekkora feladat! Nemcsak szupererők, nemcsak ápolás, nagymamaság szükséges, pszichológusnak, gondolatolvasónak is kell lenni, de az sem árt, ha a standup comedy műfajából is be tudunk emelni néhány fogást a tanári, osztályfőnöki repertoárunkba! Mondjuk ez eddig sem ártott, de most mintha nem is működne enélkül…

Gyorsan szedjük össze, mit mondanak általában erről az új generációról:

Digitális nindzsáknak számítanak – ez egyben a függőség veszélyét is hordozza: szorongással, depresszióval, lecsökkent önértékeléssel járhat együtt.

Erősségük a multitasking, több dolog egyidejű kezelése – ez a figyelemhiány, a felszínes gondolkodás lehetősége is.

Azonnali információkat várnak, felmerülő igényeikre azonnali megoldást szeretnének – ez sajnos természetesen egyben türelmetlenség, vagy éppen túl könnyed váltás egy másik lehetőségre a nem tervezett problémák esetén.

Online is építik az identitásukat – ebben pedig benne vannak a valódi, offline kapcsolatok problémái, súlyos esetben akár teljes elszigetelődéshez is vezethet.

Érzékenyek lehetnek a globális problémákra – az ő felnőtt életükben egyre meghatározóbb lesz az éghajlatváltozás, a társadalmi egyenlőtlenségek, igazságtalanságok, és még találgatni is nehéz, hogy erre hogyan reagálnak: szembefordulnak vajon az Y generációs szüleik által megélt gazdasági fellendülésben szinte felelőtlen eladósodással, és helyette a biztonságra törekszenek majd minden szempontból?

Az ELTE Alfa Generáció Laborjában kutatások folynak arról, hogyan befolyásolja a képernyő, azaz a tévé, a telefon, a tablet használata a gyermekek kognitív fejlődését. Azt már bizonyíthatónak látják, hogy igencsak van változás, és valóban nehezebben jegyzik meg az információkat, hiszen azok minden pillanatban rendelkezésre állnak számukra, de pozitív hatásként az is megfogalmazható, hogy mérhetően könnyebben dolgozzák fel az új ismereteket, az új dolgokat. Ám az érzelmek felismerése talán nem is olyan könnyű nekik…

Mit is jelentenek ezek a jellemzők egy tanárnak a tanórákon?

Sokszor halljuk, hogy a fiatalok digitális bennszülöttek, de az Alfák már digitális nindzsáknak is hívhatók: irgalmatlanul gyorsan megjegyzik az informatikai, digitális, virtuális információkat. Ez nekem, ízig-vérig X-esnek varázslatot jelent: egyszerűen nem értem, miről beszélgetnek, általam sohasem hallott fogalmakkal dobálóznak – még kimondani sem tudom ezeket az elnevezéseket, nemhogy megjegyezni… de ha valami nem megy a tantermi okostáblán, nem boldogulok egy tanórához szükséges internetes felülettel, vagy osztályprogramon a telefonommal gond van, mindig ugrik egy-két varázsló, akik azonnal segítenek megoldani a csak számomra gondot okozó problémát. Örömmel tudom ilyenkor nézni őket, mennyire leereszkedően, de tisztelettel magyaráznak nekem, öreg tudatlannak: azt hiszem, ezek a fonák tanítási helyzetek nagyon is erősítik a kapcsolatunkat, segítik, hogy kilépjek a klasszikus, a tekintélyelvű tanári szerepből, és átkerüljek egy kölcsönös tiszteleten, a tudás tiszteletén alapuló mentori, iránymutatói szerepbe.

Következő jellemzőjük, hogy ők a multitasking mesterei, egyszerre, egy időben kezelik digitális kütyüjeiken az alkalmazásokat is. Ennek előnye lehet, ha megtanulnak hatékonyan, gyorsan átállni egyik feladatról a másikra, de nagy veszélye, hogy a több, párhuzamosan futtatott dolog figyelemhiányhoz, felszínes gondolkodáshoz vezethet. Ennek a jellemzőnek az előnyeit nagyon ki kell(ene) használnunk a tantárgyi órákon, hiszen sok megoldott feladat is lehetne az eredmény, ám ez attól nehéz, hogy mi, átlagos X-es tanárok, egyáltalán nem vagyunk ilyenek, nem igazán tudunk ilyen többes helyzetet könnyen kezelni. Amit viszont feltétlenül meg kell tennünk, hogy nagyon változatos munkaformákat tervezünk még egy 45 perces órára is: váltogatni kell a páros, csoportos, frontális munkát, de fontos némi mozgást is betervezni a feladatok elvégzéséhez, hiszen ők a gyors váltásokhoz alkalmazkodtak, nem működnek jól egy hosszabb, monoton, sok hasonló gondolatvitelt igénylő órán. Az is olvasható több helyen, hogy multitaskingos erősségük miatt gyorsan adaptálódnak az új alkalmazásokhoz, feladatokhoz, sőt keresik is ezeket. (Ez napi szinten érezhető, ha az ötödikes osztályfőnök meghallgatja a diákokat, hogy mivel töltik a szabadidejüket, és naprakészen mesélnek a számukra érdekes újdonságokról!) Az új dolgok könnyed befogadása lehetővé teszi, hogy innovatívan gondolkodjanak, amit pedig rendkívül hatékonyan lehet(ne) beépítenünk a tanóra tervezésébe! Most egy jól sikerült, a tört fogalmát erősítő óra jut eszembe, amikor egy hirtelen ötletet akartam kipróbálni: egy kis tál egyformára szeletelt almát vittem magammal az órára, és csak arra kértem őket, mondják el a gondolataikat. Nagyon hamar eljutottak odáig, hogy megkérdezték, hány egész almát szeleteltem fel, és némi ötletelés után kialakítottak egy módszert, amivel ezt meg is tudják állapítani! Öröm volt nézni, ahogy próbálkoztak, némi érvelés, egymás győzködése is előjött a probléma megoldása közben, ám a legjobb élmény nekem az a természetesség volt, amivel fogadták a feladatot, és az a könnyedség, ahogy félelem nélkül mondták újabb és újabb ötleteiket, ahogy javították magukat! Talán ebben a feladatmegoldásban az is segített nekik, hogy számukra tanárként már nem a tekintélyt parancsoló, szigorú, ítélkező tudós vagyok…

Mivel az interneten minden pillanatban elképesztő mennyiségű lehetőséget használnak, jogosnak érzem, hogy minden dolgukra azonnali megoldást várnak. Ez első hallásra nekem egyenesen rémisztő volt, hiszen egy hús-vér ember ezzel nem tudja felvenni a versenyt! De ahogy együtt dolgoztunk már egy jó ideje, észrevettem, hogy ez a jellemzőjük nemcsak a türelmetlenséget jelenti a tanórákon, hanem egy erősebb feladatelkötelezettséget is: az előző osztályomhoz képest sokkal többen alig tudják abbahagyni a gondolkodást egy-egy számukra motiváló problémán, sokkal több energiát tesznek a megoldás azonnali megtalálásába, nehezebben adják fel, többet kérdezgetnek, megfelelő-e az ötletük, más és más, új gondolatot is kipróbálnak, mindenről azonnal tudni akarják, hogy jó-e... És ez nemcsak például matekból a legügyesebbeknek a jellemzője, néhány átlagosan okos, matematika felé átlagosan elkötelezett diákra is igaz! Viszont azzal is terveznünk kell minden nap, hogy sok aprólékosan kidolgozandó feladattal ne terheljük túl őket. Persze ezt is meg kell tanulniuk, de ők elődeiknél sokkal több figyelmet, irányítást, biztatást igényelnek a hosszadalmas feladatokhoz.

Az is tény, hogy az Alfák nagyrészt már 10 éves korukban valóban benne vannak a közösségi oldalak virtuális valóságában is, ott is épül a személyiségük. Ezzel is komolyan számolnunk kell. Egyelőre az érezhető, hogy nekünk tanároknak, mentoroknak meg kell ismernünk őket erről az oldalukról is, ám ez meg is éri, hiszen sok olyan információhoz juthatunk innen, ami amúgy az iskolai jelenlétben nem feltétlenül derülne ki. Például különleges érdeklődési köreik, amelyekből megtudjuk, hogy nem mindig mindenki csak játszik vagy értelmetlen videókat néz az interneten. Egy már idősebb tanítványomról így tudtam meg, hogy technológiai fejlesztéseket próbál ki és véleményez, mindezt körülbelül 12 éves korától kezdve! Matematikából könnyű az adott fogalmat, feladatot szinte bármilyen szövegkörnyezetbe belehelyezni, és motiválónak bizonyul, ha megtaláljuk a diákoknak érdekesnek számító témakört – ebben segíthet az online tér is akár…

A szakemberek megfogalmazzák, hogy az Alfa generáció érzékenyebb vagy érzékenyebb lehet a globális problémákra is. Az biztos, hogy az érdeklődőbb, kíváncsibb diákok az én ötödikes osztályomból meglepően több információt tudnak néhány természettudományos, vagy éppen környezetvédelemről, energiatermelésről szóló témában, mint mondjuk az előző csapat, a 10-évvel ezelőtt ötödikes társaik. Ráadásul ismereteik valóban naprakészek, és jó az irány is, a Föld lehetőségeinek megóvásáról szólnak. Mondjuk az más kérdés, hogy a mindennapjaikban meg tudják-e tenni azokat az apró gesztusokat, amiről a környezetvédelem szólna…

Az órákon is érzékelheti tehát a figyelmes tanár, hogy ennek a generációnak a jellemzői tényleg a leírásoknak megfelelőek. Én egy tanév után viszont azt is érzem, hogy ami a gyengeségük, az előnyt is jelent, és ez persze fordítva is igaz. Nekünk kell(ene) tehát a jellemzőkhöz igazítani az elvárásainkat, a motiválás módjait, a munkaformákat! Bár hallani időnként kollégáktól, hogy nem lehet őket, az Alfákat tanítani, rosszabbul teljesítenek, motiválatlanok, tiszteletlenek, mindent elfelejtenek: ám csak annyit mondhatunk, hogy a tekintélyelvű, tanórai előadást preferáló, az ismeretek memorizálását elváró tanári attitűdön náluk egyszerűen muszáj változtatni, hiszen nagyságrendekkel kevésbé tolerálják, mint az előző generációk tagjai.

Ez így együtt nagyon energiaigényes folyamat egy átlagos, tehát X generációs tanárnak! Először is újat kell tanulni: az új generáció új jellemzőit kell megismerni. A másik feladat viszont még ennél is sokkal nehezebb: el is kell fogadni őket így, nem szabad tiltakozni, nem szabad negatívan értékelni a tulajdonságokat, sőt így kell őket megszeretni is! Dupla odafigyelés szükséges tehát minden órán, amikor egyszer a diákokra figyelünk nagyon, hiszen nem az eddig megszokott módon reagálnak a tanulási helyzetben, azután magunkra is, hogy ne csodálkozzunk, ne problémázzunk azon, hogy ők másként működnek! Legalábbis most, a folyamat elején így van…

Nézzük azt is röviden, mit vár a XXI. század, az egyre dinamikusabban változó technológiai környezet az iskoláktól, hiszen átlagos X-es tanárként nemcsak a gyerekek jellemzőinek, hanem ennek is nagyon meg kell felelni, sőt egy adott 45 percben megvalósítani valamit, amit ez a két dolog határoz meg! Az oktatástól a társadalom, a munkáltatók, de maguk a diákok és a szüleik sem a tények sokaságán alapuló ismerethalmaz átadását várják, mint a mi fiatalkorunkban, a 70-es, 80-asévekben: akkor valóban a tanárok tudása volt néha az egyetlen hozzáférhető forrás számunkra. Ha visszagondolunk az akkori átlagos tanítási órákra, a nagyon szigorú fegyelem, a frontális osztálymunka, a tanár személyének óriási tekintélye valóban nem adott lehetőséget másra, a jó diák ekkortájt jó befogadót jelentett, az értékelést tekintve pedig sokszor nem volt hasznos számunkra másként gondolkodni… (Ezért van annyi negatív iskolai történet korszakalkotó tudósainkról.)

Századunk iskolájának egészen más célokat kell(ene) megvalósítania egyszerűen azért, mert a gyorsuló dinamikával változó munkahelyi feladatok másfajta tudásra tartanak igényt. Az iskola legyen a társadalomba integrált, az oktatás-nevelés az élethosszig tartó tanulásra készítsen fel, végül pedig természetesen az információk legyenek szabadon elérhetőek, ahogy ezt az Oktatási Hivatal oldalán is megtaláljuk. (Mondjuk emellett azért megjelent a mobil eszközök korlátozását érintő rendelkezés is…) Sőt, egyre több oktatást kutató tanulmányban olvashatunk a „puha képességek” fontosságáról, ezek erősítésének iskolai megvalósításáról, amely a mi századunkban egyenrangú célnak tekinthető a kognitív készségek és a kreativitás fejlesztésével. Ezek pedig a kommunikációs, tárgyalási, érvelési készségek, a magabiztosság, az érdekérvényesítés és az interperszonális kapcsolatok kialakításának képessége, az önismeret és az énhatékonyság. Ezek valóban olyan képességek, amelyek megléte garancia arra, hogy olyan feladatoknak is képes legyen a leendő munkavállaló megfelelni, amilyeneket most még el sem tudunk képzelni, nemhogy felkészíteni rá a diákjainkat…

A jó diák manapság egyáltalán nem lehet csak befogadó: legyenek saját céljai, legyen érdekelt a tanulásban, tegyen fel kérdéseket, ezekre lehetőleg saját maga keresse és találja meg a válaszokat – esetleg saját erősségeihez igazodó módszerekkel, hiszen az önismeret, önreflexió is része (vagy jó lenne, ha része lenne) a képzésének. Azután elsődlegesen társaival működjön együtt, elsősorban csoportmunkákban dolgozzon órákon, hiszen a munkaerőpiac is ezt várja majd, az iskolában és azon kívül is, tehát aktívan vegyen részt a tanulásban. (Szintén Oktatási Hivatal)

Ezek után érdemes feltenni a kérdést: ha ez ennyire pontosan megfogalmazott, ha már ennyire korszerű célokat tűz ki oktatásunknak, akkor …

Ráadásul prof. dr. Csépe Valéria már egy 2016-os előadásában ennél pontosabban fogalmazza meg az oktatás, a diákok fejlődésének mai feladatát: az írás, olvasás, számolás alapkészségei mellett fontosabb lett a szövegértés alapkészsége. A kognitív fejlődést meghatározza a természettudományos gondolkodás, amelynek induktív struktúrán kell(ene) alapulni, ezért fejleszti a problémamegoldó képességeket. Ezek adják az életen át tartó tanuláshoz az alapokat. Az irodalom, a történelem, a művészetek pedig a műveltség és a személyiség formálói. Mások a munkavállaláshoz szükséges soft skillek, a szociális és érzelmi képességek fejlesztését is egyértelműen az iskola feladatai közé teszik már. Sajnos relevánssá vált, hogy ez az eddig családban megvalósuló feladat átkerül az iskolákhoz, mivel a virtuális világ általános elérhetőségével a családi nevelési helyzetek talán már kimutathatóan csökkennek.

Hát itt van, tessék, ezek a feladatok a szuperhősöknek… És hogyan? És mit is csináljunk?

Erre már nem olyan könnyű a választ megtalálni, pedig tanárként segítségre szorulunk, hiszen a mi átlagos X-es képzésünkben még nem szerepeltek személyiségfejlesztési ismeretek, jó, ha Thomas Gordon agressziómentes kommunikációjáról hallottunk! A szaktantárgyi módszerek közül pedig a frontális osztálymunkát gyakoroltuk szinte kizárólag… A felnőttképzéssel foglalkozó cégek már kapva kaptak ezen a lehetőségen, és év elején, év végén tömegével kapjuk a pont ezt a hiányt pótló képzésekről szóló értesítéseket. A becsületes, átlagos tanár, aki érzi, hogy erre szüksége van, és meg is szeretné tanulni mind a soft skillek fejlesztési lehetőségeit, mind az új szakmódszertani fogásokat, a felfedeztetést, ilyenkor kerül bajba: minden képzés pénzbe kerül, némelyik nem is kis összeget jelent, amit az iskolája vezetősége, a fenntartók, a tankerületek igen ritkán finanszíroznak, és a fizetésemelés után sem mindig tudja kigazdálkodni. A másik probléma az erre fordítandó idő: tanítási óráról nem nagyon engednek el, év közben órák után képezni magunkat nemcsak fárasztó, de a felkészüléstől, a dolgozatjavítástól veszi el az ember idejét, az marad éjszakára, de akkor hogy legyünk másnap humorosak, türelmesek... Persze a szabadságunk alatt, saját költségünkön bátran vállalhatjuk a tréningeket, a konferenciákat… Ezt más munkahelyen talán nem ezen a módon szokták megoldani, hiszen a munkáltatónak komoly érdeke értelmesen, hatékonyan képezni a munkatársait, ebből nyeresége lesz!

Ám nemcsak az ismeretek, a tudás, az eszközök hiányoznak ma a XXI. századi releváns tanári alapfeladatok végrehajtásához: az oktatásunkat szabályozó környezet sem biztosítja az iskola, a diákok céljainak teljesülését. Nem elég, ha a tanár mindent megtesz, hogy a sokrétű elvárásnak a lehető legjobban megfeleljen, szaktantárgyának tanításakor mégis korlátokba ütközik. Nemcsak a tananyag megválasztásában, rendszerezésében nem lehet mozgástere, a választható tankönyvek számának csökkentése, a tankönyvekhez tartozó előrehaladás előírásai sem adnak elegendő szabadságot, hiába érzékeli, hogy az adott témakörhöz diákcsoportjának kognitív fejlettsége még nem elegendő… Ezzel az írás elején említett dupla energia triplára nő, hiszen a diákok új jellemzőinek megismerése, a magunk folyamatos kontrollálása mellé csatlakozik egy szeptembertől júniusig tartó lelkiismeret-furdalás is az örök alapmatekos kérdésekkel: rá tudok vajon még szánni pár órát az adott fogalom alakítására vagy az adott séma integrálódására, ahogy a gyerekek fejlődése igényelné? Azután még kellene gyakorló játék is, új szempontú kérdésekkel, de a tanmenet szerint már rég túl kellene lenni a témazárón is. Ott a következő 1-2-3 téma év végéig, és néha még olyan félve kimondott gondolataink is vannak, hogy minek kell ezt most, ilyen korán tanítani, nem ráérne később, amikor ezerszer érettebbek már?

Prof. dr. Csépe Valéria 2016-ban, a NAT értékelése és „megújítása” előtt egy konferencián elemezte az alaptantervünket, és már akkor az alábbi, korszerű ajánlást adta az éppen használatos tantervvel szemben egy valóban XXI. századi feladatokat betöltő alaptanterv alapvetéseire: ennek követése szerinte működővé tehetné az oktatásunkat, de legalábbis csökkentené a feszültségeket az eddig használt, az előző századi tanterveket szinte teljesen másoló alaptantervhez képest.

Sokkal jobban a kognitív érettséghez igazítaná a tanulási/tanítási elvárások és tartalmak egységekbe szerveződését, jobban figyelembe venné a kognitív fejlődés eltéréseit,
figyelembe venné a tudományos eredményeket, kiemelten a koragyermekkorra vonatkozóan,
biztosítaná az óvoda-iskola átmenetet,
megfogalmazná a feltételeket és feladatokat az iskolakészültség, a ráhangolás, a motivált iskolai alkalmazkodás vonatkozásában,
meghatározná az alapkészségek kialakítását differenciáltan kezelő alapozó és kibontakoztató szakaszokat,
alkalmazná a tudás és a készségek elsajátításának új szemléletű, standardokra épülő kimeneti szabályozását,
követelményként állítaná fel a közoktatás szintjei közötti átmenetek illesztését.

Ugyanebben az előadásban sok más szintén releváns és égetően gyorsan megoldandó oktatásügyi feladat mellett az oktatás tartalmi kereteinek meghatározásában új szempontokat is hallhattunk.

Vajon elindult oktatásunknak az új elvárásokhoz való igazítása? Vajon rugalmasabbá vált a közoktatás szintjei közti átmenet szabályozása a tananyag, a követelmények szempontjából? Figyelembe veszik az oktatáskutatók megállapításait a döntéshozók?

Ahogy nézzük például matematikából az általános iskolai, az érettségi követelményeket, történtek ugyan változások, de egy átlagos tanár mindennapi munkájában nem igazán érzi a szabályozás korszerűsítésének jeleit, sőt más tantárgyakban visszalépésről hallunk! Matematikában vannak témakörök, amelyeket kisebb súllyal, kevesebb tantárgyi ismerettel kellett abszolválni idei érettségizőinknek, helyettük bekerültek a hétköznapokban alkalmazható matematikai ágak, a valószínűségszámítás, újabb gondolatok a statisztika témaköréből, de így összességében mégsem csökkent észrevehetően a legfontosabb kimenetben, az érettségin prezentálandó ismeretek mennyisége, azaz nem jut több idő a fogalmak valódi megértésére, a sémák integrálására… Pedig idén az érettségizők még nem is Alfák! A kerettantervben a szabadon tervezhető tanórák száma alig észrevehető, az egyes témákra ajánlott időkeret pedig ritkán teszi azt lehetővé, hogy megvalósuljon a diákok saját élményű tapasztalatain alapuló fogalomalakulás, és ezzel a célként kitűzött mértékű kognitív fejlődés – ami amúgy a kerettanterv bevezető részében természetesen megtalálható. Ha pedig egy-egy tankönyvet és az ahhoz adott tanmenetjavaslatot megnézünk, szintén nincs nyoma komolyabb rugalmasságnak, esetleg interdiszciplináris, komplex óravázlatnak, bár a fogalmak kialakulását hatékonyan segítő játékok leírása már megtalálható mind a kerettantervben, mind a tankönyvi megvalósításokban. Ezekhez kellene még a bővebb időkeret, a rugalmasan tervezhető nagyobb számú szabad óra. Sajnos nem csoda, ha a diákok általánosan még mindig a nem gondolkodásfejlesztő és nem hatékony memorizáló tanulási stratégiát választják még a matematikához is…

Összefoglaló gondolatként elmondhatjuk, hogy a mostani kisiskolás és fiatalabb felső tagozatos diákjaink átlagosan más kognitív és személyiségjellemzőkkel rendelkeznek, mint az előttük járó, „öregebb” tanítványaink, ezért tanárként időt, energiát kell fordítani a megismerésükre ahhoz, hogy megtaláljuk a számukra jól működő tanulási lehetőségeket. Már 10-12 éve elindultam az élményalapú, a saját tapasztalatok szerzését lehetővé tevő matematika-tanítási módszerek felé. Ezen az úton haladva már 6-8 éve rendszeresen mérem saját csoportjaimban a matematikai szorongás, a tantárgyi motiváció szintjét, mivel kíváncsi vagyok az óráimon alkalmazott felfedeztető munkaformák hatékonyságára. Kicsiben ugyan, de mégis érdekes adatokat mutatnak ezen validált kérdéssorozatok eredményei. Azt jelzik, hogy a fogalomalakító játékok, az eszközök, a gondolatokat semennyire sem irányító tanári kommunikáció kiegészítve játékos digitális gyakorló lehetőségekkel az Alfa generáció tagjai számára általában jobban működnek, mint az „én elmondom, te megtanulod” órai munkaforma. Nem célom ebben az írásban a kérdőívek eredményeinek matematikai elemzése, de néhány megerősítő információ ideillik. Az így dolgozó alapcsoportokban a matematikai szorongást 5 fokú skálán mértem. A felfedeztető matematikai munkaforma a diákok többségénél megnyugtatóan alacsony, 1-2-es tantárgyi szorongást mért, a komoly problémát jelentő 4-5. szorongási szinten átlagosan a diákok kevesebb mint 8%-a van. Ha azt is megnézzük, hogy mi okozza az egyes diákoknál a magasabb szorongásszintet, minden esetben ráakadunk a családi okok jelentős befolyására is. A matematika tanulásának motivációját mérve pedig az látható, hogy az erre vonatkozó pozitív tartalmú állítások 70%-át magára érvényesnek tartja átlagosan a diákok 90%-a, míg a negatív tartalmú állításoknál ez az arány csak 20%. (15-15 pozitív és negatív állítást kaptak a tanítványok, a mérés 3 csoportomban történt 2 évig folyamatosan, összesen 70 diák adatait látjuk.)

Az a tanulási helyzet, amelyben a diákok maguk alkothatják meg a matematikai sémákat, az érettségi eredményeire is hatással van: utóbbi két érettségiző csoportom az eddig megszokottnál kevesebb gyakorlási idővel, de saját célok kitűzésével és ezért nagyobb énhatékonysággal hozta középszinten az országos gimnáziumi átlagnál megnyugtatóan jobb átlagot! Elmondható tehát, hogy a diákok saját tapasztalatainak elemzésén alapuló munkaforma megfelel a XXI. század tanítás-tanulással szemben támasztott igényeinek, egy lehetséges megoldást adna a matematikai mérések vártnál gyengébb eredményeinek javítására, és az Alfa generáció tanulási jellemzőinek is megfelel.

A paradigmaváltás nemcsak időszerű manapság, hanem egyenesen égetően fontos, sajnos évek óta csak egyre égetőbbé válik… Ahogy Csépe Valéria fogalmazta meg: a megfelelően megújuló közoktatás olyan keretet adna az oktatásunknak, amely korszerű és egyben gyermekközpontú, ám ezt csak akkor lehet megvalósítani, ha a tanárképzésünket és a tanártovábbképzésünket is ezen célok mentén, de valóban hatékonyan alakítjuk át. A nemzetközi mérések pedig azt mutatják, hogy meg lehet valósítani, más országoknak sikerült már! Ha viszont a szabályozási és a képzésbeli korszerűsítések nem történnek meg általánosan és minél hamarabb, akkor marad az elkötelezett, lelkiismeretes, de magára hagyott pedagógusok extra energiákat és extra képességeket igénylő küzdelme…