Felforgató válaszok

A Felforgatókönyv pedagógiai műhelyének javaslatai az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium kérdéseire

2026 februárjában közel egyéves műhelymunka eredményeként jelent meg a Lányi András szerkesztette Felforgatókönyv.  A kötet félszáz szerzője a főbb nehézségek azonosítására és megoldásukra tesz javaslatot abban a reményben, hogy majd mások is így járnak el. A köznevelési műhelyben elhangzottak alapján az ide vonatkozó fejezetet írták: Bajkó Judit, Gloviczki Zoltán, Gyarmathy Éva, Keisz Ágoston, Kerényi Mari és Lányi András.

Az elképzelt iskolarendszer 

Kérjük, itt mutassa be röviden, hogy milyen iskolarendszerre készítette el javaslatait. Van lehetősége egyszerűen azt írni, hogy alapvetően nem módosítana a jelenlegi iskolarendszeren (melynek jellemzője például a 8+4, illetve 8+5 éves közoktatás és szakképzés mellett létező 6+6, illetve 4+8 éves képzések rendszere vagy a középiskolai felvételi vizsga vagy a kétszintű érettségi rendszere). Ha a jelenlegitől eltérő iskolarendszert látna megfelelőnek, akkor azt itt fejtse ki röviden.

A jelenlegi iskolaszerkezetben az alsó tagozat (1–4. évfolyam) kompetenciákat megalapozó célkitűzései, valamint a középfok (9–12. évfolyam) szakképző és műveltségbővítő, illetve továbbtanulást előkészítő funkciói jól azonosíthatóak, ugyanakkor megerősítésre szorulnak. A felső tagozat ellenben újragondolandó: célrendszere elmosódott, napi gyakorlatát leginkább az évtizedes hagyományok, szokások határozzák meg.

Első lépésként javasoljuk, hogy bontsuk ketté a jelenlegi felső tagozat programját. Az 5–6. osztály tananyagát, tevékenységformáit hozzuk közelebb az alsó tagozatéhoz, jelentősen megerősítve alapkompetenciákat fejlesztő funkcióit. Ez a szaktárgyi ismeretek csökkentését és az alapképességeket fejlesztő tevékenységek növekedését jelentené, így segítve az egyéni tanulói utak támogatását, az öröklött hátrányok kiegyenlítését. E folyamatot erősíti, ha támogatjuk, hogy 12 éves korig a gyerekek erre felkészült pedagógus vezetésével vegyes életkorú csoportokban is tanulhassanak. Különösen indokolt lehet ez kisebb településeken, ahol a gyermeklétszám nem teszi lehetővé egy-egy évfolyamon önálló osztály elindítását.

A 7–8. osztály tematikáját a középfokú oktatás 9–10. évfolyamának tartalmaival kezelnénk közös keretben. A felső tagozat átalakításával kiküszöbölnénk a fölösleges ismétléseket, több időt hagyva az egyes műveltségterületekhez kötődő képességfejlesztésre, alapozásra.

Nehezebben megvalósítható, ám mélyebbre ható változást eredményezne, ha oktatási rendszerünket 6+6 évfolyamos ciklusokra tagolnánk. Az 1–6. évfolyam jelentené az egységes, kompetenciafejlesztő, a lakóhely közelében megvalósuló alapképzést. Középfokon, a 7–12. évfolyamban ehhez járulna fő feladatként a műveltség bővítése és a felkészítés a továbbtanulásra. Ebben a szakaszban az iskolák évfolyamonként növekvő mértékben kínálnának választási lehetőséget diákjaiknak, illetve önálló pedagógiai arculatuk révén maguk is választási lehetőségként jelennének meg. 

A szakképzés csak a 11. évfolyamtól indulna. Ez egyúttal a jelenleg tartalmi és szervezeti szempontból is szétválasztott köznevelési és szakképzési rendszer újraegyesítését jelentené. A szakképzés jelenlegi 9–10. évfolyamának programját a többi középfokú intézményhez hasonló, általános műveltségbővítő és kompetenciafejlesztő tartalommal, tevékenységekkel töltenénk meg.

A tantervi rendszer kívánatos modellje 

Milyen alapelvekre, szabályozási szintekre és tartalmi keretekre épüljön a jövő közoktatási tantervi rendszere annak érdekében, hogy egyszerre biztosítsa a közös műveltségi alapokat, az esélyteremtést, a szakmai minőséget és az intézményi-pedagógusi mozgásteret? A válaszadás során kapcsolódjon az előző kérdésben leírt iskolarendszerhez. Kitérhet a szakképzés és a közoktatás kapcsolatára is.

Tantervi szabályozás

1. Kerettantervek helyett választható képzési programok 

A munkát ott kell megtervezni, ahol valóban történik: az iskolában. A jelenlegi tantervi előírások kevés mozgásteret hagynak az iskoláknak. Meg kellene szüntetni a tantervi szabályozás korlátait. A Nemzeti alaptanterv rendeltetése, hogy elvi és gyakorlati iránymutatással szolgáljon a nevelőmunka megtervezéséhez, meghatározza a közös tudásminimumot, a fejlesztendő kompetenciákat az egyes életkorok sajátosságainak megfelelően, és szabályozza az iskolai tevékenységek minimális, illetve maximális óraszámát. 

A jelenlegi, részletesen előíró és mindenki számára kötelező kerettanterv helyett az egyes tantárgyakhoz és műveltségi területekhez kapcsolódó, szabadon választható tanulási programok változatos készletét javasoljuk. Ezek tartalmazzanak a pedagógus és a diákok munkáját támogató online és hagyományos segédleteket, így tanári kézikönyvet és módszertani ötlettárat, óraterveket, tankönyvet, munkafüzeteket. Tanulási programot pedagógusközösségek, szakmai vagy piaci szereplők és az állami háttérintézmény is fejleszthet. A minőség biztosításában az oktatásirányítás illetékes.

Az iskolák az alaptantervi keretek között maguk döntsenek a tantárgyakról, az óraszámokról és a foglalkozások időkereteiről. A kötelező óraszám csökkentése tegye lehetővé, hogy az iskola szabadon választható foglalkozásokat, szakköröket, sportolási lehetőségeket hirdessen meg. Így az intézmény valódi közösségi térré válhat, ahol délután is zajlik az élet.

2. A hagyományos tantárgyi keretektől eltekintő, művelődéstörténet-központú képzési program a 7-12. évfolyamokon

A közoktatás eredeti rendeltetése – a kulturális örökség átadása az új nemzedéknek – elhomályosult. Az előző nemzedékek tudása leértékelődött, látszólag elveszítette eleven kapcsolatát a társadalom életével. A jövőért viselt felelősség tudata pedig (ettől nem függetlenül) nem tart lépést technikai képességeink növekedésével, melyek visszafordíthatatlan módon befolyásolják az utánunk jövők életlehetőségeit.

A miniszteri biztos úrhoz korábban eljuttatott tervezet az egyes tantárgyak közötti szerves összefüggésre, szinkronitásra épít. Az elsajátítandó kulturális tartalmakat évfolyamonként egy vagy több közös téma (projekt) köré rendezi. A közös rendező elv tudásunk, gondolkodásunk, életformáink történetiségének bemutatása, annak a tudatosítása, hogy ezek a tudáselemek hogyan szolgálják teljesebb önismeretünket. Tudni, hogy ki vagyok, Charles Taylor szerint annyi, mint tudni, hogy kikhez tartozom, hogy miként váltam azzá, aki vagyok, és hogy mik a céljaim. Ezt a három dolgot kellene és lehetne megtanulni az iskolában ahhoz, hogy a felnőtt társadalom tagjaként egymással szót értsünk és a saját lehetőségeinkkel tisztába jöjjünk. A mai fiatalok számára azonban cseppet sem világos, hogy mi az értelme a köznapi tapasztalataiktól távol eső beláthatatlan és összefüggéstelen információfolyam elsajátításának. A történelem- és irodalomoktatás válságát valószínűleg ez okozza. 

3. Jelenismereti tárgy – amely egyúttal a jövő kihívásai között segít eligazodni

A társadalomismeretet le kell választani a történelem tanításáról (amelynek szoros tanterve ritkán teszi lehetővé, hogy eljussunk a jelenig). A tanulók az iskolában kapjanak segítséget  a mai magyar társadalom és a mostani világrend megértésével kapcsolatos, őket erősen foglalkoztató kérdések értelmezéséhez. A jelenismeret tartalmazza

• huszadik századi társadalomtörténetünk drasztikus fordulatainak és meghatározó tendenciáinak bemutatását; 
• a globalizáció társadalmi, gazdasági és kulturális folyamatait;
• ismerkedést tágabb hazánk, az Európai Unió működésével;
• a számvetést a globális ökológiai válsághoz vezető civilizációs változásokkal, a krízis kezelésének lehetőségeivel.

A tudás világában való eligazodás, a nyilvánosság átalakulása az elektronikus tömegkommunikáció és a mesterséges intelligencia korában világszerte a köznevelés-közoktatás kiemelt feladatává lesz. 

A polikrízis és az ökocídium korában megjelenő új etikai kérdések, a felelősség új dimenzióinak bemutatása – felelősség az élővilágért, a jövő nemzedékekért, a tudományos-technikai haladással járó új erkölcsi dilemmák stb. – az etikaoktatás számára jelent megkerülhetetlen kihívást. 

4. Középiskolai etikaoktatás

A  tantárgy a tanulókat (és tanáraikat) leginkább foglalkoztató életproblémák értelmezéséhez hívja segítségül az erkölcsfilozófiai hagyományt. Feladata a kérdések és válaszlehetőségek szabatos megfogalmazása, alapfogalmak tisztázása, a tanulók önismeretének és vitakultúrájának fejlesztése.

Etikai ismeretekre világnézetétől függetlenül minden tanulónak szüksége van. Az etika tantárgy nem hittan-pótló. Az iskolai hittan tönkretette a jól működő gyülekezeti hittanoktatást. A világi közoktatásban elsősorban az európai kulturális örökség alapját képező zsidó-keresztény hagyomány bemutatását javasoljuk. Elképzelhetőnek tartjuk egy vallási ismeretek tárgy bevezetését is.

Érettségi

A képzés egészére vonatkozó új elgondolásoknak és tartalmaknak szoros összhangban kell állniuk a kimeneti követelményekkel, feladattípusokkal. Az érettségi és a felvételi vizsga jelenlegi formája változtatásra szorul: a hagyományos vizsgafeladatok mellett további értékelési formáknak, projektmunkáknak, önálló tanulói kutatásoknak is nagyobb teret kell kapniuk, hogy a diákok bemutathassák kreativitásukat, rendszerező képességüket, kritikai gondolkodásukat.

A kapcsolódó rendszerek összehangolása

Hogyan lehetséges és szükséges a javasolt tantervi rendszerhez illeszteni a pedagógusképzést és a pedagógus-továbbképzést, a középfokú felvételi eljárásokat, valamint az érettségi vizsga (illetve esetleges felsőoktatási felvételi) követelményeit és vizsgarendszerét? Milyen kölcsönös igazodások és garanciák szükségesek a rendszer koherenciájához?

Az oktatásirányítás rendszere legyen demokratikus, vagyis az érintettek (szülők, gyermekek, pedagógusok, iskolafenntartók) közös döntésén alapuljon; legyen szubszidiáris, tehát tartsa tiszteletben a mindenkori döntésben kompetens, követlenül érintett közösség autonómiáját; valamint legyen teljes egészében átlátható. 

Bármely személy vagy közösség (egyház, alapítvány, önkormányzat vagy önkormányzati társulás), amely az állam által meghatározott feltételeknek megfelel, fenntarthat oktatási-nevelési intézményt. Az intézmények a fenntartó kilététől függetlenül azonos jogi és közfinanszírozási feltételek mellett működjenek. Az állam feladata az alkalmasság ellenőrzése, a pedagógiai háttérintézményé pedig a szükséges szakmai támogatás biztosítása.

Az állam támogató feladatait – az adminisztrációt, a pedagógiai szolgáltatásokat, a szakszolgálati támogatást, a vizsgaszervezést, a minőségbiztosítást és az ellenőrzést – elláthatják a jelenleg tankerületként (illetve szakképzési centrumként) működő területi egységek. Ezek azonban ne a központi irányítás decentralizált szervei, hanem helyi érdekeket képviselő, helyben választott vezetők által irányított támogató struktúrák legyenek. Az állam támogató szerepe a radikális deregulációban is megnyilvánul: abban, hogy megtisztítja a közvetlen pedagógiai munkát az elmúlt évtizedek során rárakódott bürokratikus terhektől és a kényszeres adatközpontúságtól.

A rendszerváltozás után létrejött 3200 önkormányzat közül nem mind képes oktatási-nevelési intézmények fenntartására. 12 éves korig a gyermekek számára előnyösebb, ha saját településük intézményébe járnak. Ezért ezek fenntartása akár úgy is indokolt lehet, hogy az intézmény szerepköre más közösségi, szociális vagy kulturális feladatokkal bővül. Ha egy település vagy más fenntartó nem tudja biztosítani ezt a lehetőséget, a fenntartói feladatok a decentralizált állami képviseletre ruházhatók. 12 éves kor felett, illetve a középiskolák esetében az állam fenntartóként közvetlenül is eleget tehet törvényes kötelezettségének.

Az intézmény vezetőjét a tantestület válassza meg nyilvános pályázat útján, amely tartalmazza a pályázó programját és minőségbiztosítási tervét. A döntés előtt figyelembe kell venni az iskolaszék, a fenntartó és egy külső szakértő véleményét is. Az intézményvezető rendszeres beszámolási kötelezettséggel tartozik munkájáról. Ő a pedagógusok munkáltatója, saját munkáltatója pedig a fenntartó. Az oktatási intézmény a saját működési rendjét maga szabja meg.

A nevelési-oktatási intézmény a jogszabályi keretek között autonóm módon alakíthatja ki belső szabályait, gazdálkodását és szakmai munkáját. E területek bármelyikén jogosult fenntartói vagy állami szakmai támogatásra.

A megvalósítás és a tartós működőképesség feltételei 

Milyen szakmai, intézményi, jogi, finanszírozási, humánerőforrás és kommunikációs feltételek szükségesek ahhoz, hogy a javasolt tantervi rendszer bevezethető, a gyakorlatban működőképes, értékelhető és hosszú távon fenntartható legyen? Milyen ütemezést és visszacsatolási mechanizmusokat lenne indokolt alkalmazni?

Ahhoz, hogy fenti javaslataink megvalósuljanak, mindenekelőtt vonzóvá kell tenni a pedagógus pályát a legtehetségesebb fiatalok számára. Ennek elemi feltételei a kilencvenes évek reformvitái óta ismeretesek: a kötelező óraszámot és a tanulócsoportok létszámát csökkenteni kellene, a pedagógusbéreket pedig számottevően növelni. Elgondolkodtató, hogy ezek a követelések azóta sem teljesültek, sok esetben éppen az ellenkezőjük valósult meg. Az idő sürget: a közeljövőben nyugdíjba vonulók száma messze meghaladja a pályára érkezőkét, a rendszer egyszerre szenved a tanárhiánytól és bánik pazarlóan az emberi erőforrásokkal. 

1. A pedagógus legfontosabb feladata az érdeklődés felkeltése, a kommunikáció, a kreativitás, az együttműködés és a kritikai gondolkodás fejlesztése. Az interaktív, személyközpontú módszerek fokozott követelményeket támasztanak a pedagógussal szemben. Ezeknek csak akkor tud megfelelni, ha a jelenleginél több szabadságot élvez, munkájáért több anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesül és adminisztratív terhei csökkennek. 

2. A pedagógusok heti kötelező óraszámának felső határa legyen 20. Biztosítani kell, hogy az intézmények a pedagógus életkorához és szaktárgyához igazítsák a munkakörülményeket, valódi figyelmet fordítva a pályakezdők és a nyugdíj felé közelítők eltérő terhelhetőségére, valamint az egyes feladatkörök és tantárgyak sajátos igényeire.

3. Legyen minden intézményben fejlesztő team, iskolapszichológus, szociálpedagógus, gyermekvédelmi felelős, szociális munkás, gyógytornász, pedagógiai asszisztens, logopédus, laboráns, iskolatitkár, rendszergazda, gazdasági felelős, dajka, karbantartó – az intézménytípusban felmerülő igények szerint.

4. A tanárok kiégés elleni védelme, szakmai fejlesztése, motivációjuk fenntartása és szemléletük rugalmas formálása a fejlesztő szakmai műhelyek és továbbképzések feladata. A továbbképzéseken a pedagógusok saját igényeiknek megfelelően vegyenek részt. Legyen az iskola joga a továbbképzések megrendelése. Az iskolai munka időszakos szüneteltetése (sabbatical year) váljon a pedagóguspálya részévé. A rekreáció, az alkotómunka, a felsőoktatásba való bekapcsolódás vagy más szakmai tevékenység mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a pedagógus a közoktatásba visszatérve tudása legjavát nyújtsa.

5. A pedagógusok értékelésének szempontjait az intézmény közösségének kell meghatároznia, az igazgató vezetésével, a fenntartó, a tantestület, a szülők és a diákok véleményének figyelembevételével. Egy jól működő rendszerben a minőség legfőbb biztosítéka a pedagógus önmagával szembeni igényessége.