Csillag Ferenc könyvbemutatója

Nagy Ádám – Trencsényi László: Szocializációs közegek a változó társadalomban

Elhangzott a Tanulás Hete rendezvénysorozaton 2012. október 16-án a Magyar Művelődési Intézetben.

Egy olyan könyv bemutatására vállalkoztam, amely alig egy hónappal ezelőtt hagyta el a nyomdát. A szerzők a kéziratot 2012 első felében zárták le. Ritka és örvendetes ez a kiadói gyorsaság: minden nap új és új ismereteket hoz, állandó fejlődésben, mozgásban van még egy olyan konzervatívnak mondott tudomány is, mint a pedagógia, ez is indokolja a kiadói sietséget. Köszönet érte. A könyv kiadója az ISZT Alapítvány (Az Ifjúságügy Szakértőinek Társasága). A kötet fülszövegében a következőt olvashatjuk: „… a könyv, amelyet tankönyvként, szakmai olvasmányként ajánlunk az érdeklődő, vitatkozó, gondolkodó olvasóközösségnek.” A szerzők tehát széles érdeklődői kört céloznak meg. De hát jól van ez így, hiszen közel három évtizede a változás folyamatos, s ez hatással van a diákokra, pedagógusokra, családokra. Sok cikk, tanulmány, kötet született már a változások következményeiről, azok elsősorban látleletnek tekinthetők. A szerzőpáros a téma tudományos feldolgozásán túl az együttgondolkodást tartja fontosnak, azaz éppen a szakma jelenlegi és leendő képviselőinek a párbeszédét szeretné elindítani. 

Mindannyian ismerjük az olvasói szokásokat, azt, hogy ritka az az olvasó, aki az előszó című egységben elmélyül. Talán olvasói türelmetlenségnek tekinthetjük ezt az attitűdöt. E könyv esetében feltétlenül szükséges e pár oldal áttekintése, mert az érdeklődés felkeltésén túl a téma tudományos elhelyezést is itt végzik el a szerzők. S melyek ezek a szocializációs közegek? A család, az iskola, a szabadidő és a médiatér.

A fejezetek között szoros a tartalmi összefüggés, hiszen valamennyi szereplője az ember, az újszülöttől a nagyszülőig, a szülőktől a pedagógusokig, mindenki tehát, aki a társadalom tagja. Az elméleti bevezető a filozófiai, pszichológiai, szociológiai hátterét adja a munkának. Nagy értéke a tiszta, egyértelmű fogalmi apparátus használata. A kultúrtörténeti megalapozás is megtörténik, olvashatunk oktatáspolitikai, jogi szemelvényeket, de Karácsony Sándortól, Csehovtól, Osborntól is egy-egy hivatkozást. Az ismeretanyag kapuját szélesre tárják a szerzők. Itt már tudomásul kell vennie az olvasónak, hogy nem könnyű esti lektűrrel, hanem komoly, gondolkodásra sarkalló munkával van dolga. 

Számomra a harmadik fejezet megkomponáltsága egészen megkapó. 

Arany János mindenki által ismert versét emelik be (expozíciónak).

„Este van, este van: kiki nyugalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja …”

Zelk Zoltán: Este jó, este jó (kidolgozás).

Este jó, este jó, 
este mindig jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó. 

És a témakör zárásaként Lackfi János átköltését idézik (finale – feloldás).

„Este van, este van, zsibong az egész ház, 
( - Bejöjjön? Ne jöjjön?) A homály kinn bénáz.”

Arany költeménye 1851-ben, míg Lackfi János 2009-ben született, látott napvilágot. Másfél évszázad ilyen komoly változásokat hozott. Az alapélmény Aranynál a nyugalom, kortárs költőnknél a zsibongás. Ilyen egyszerűen is meg lehet találni a változások okát. A XXI. század eleje tehát a gyorsaságról, a hirtelen változásokról, a zajról szól, s némi pesszimizmussal az is mondható, „ez még csak fokozódik!” Ebben a helyzetben az értékek természetesen változnak. Itt van szerepe a felnőtt világnak, ugyanis a felnövekvő nemzedék kritikusan, de másolja az előtte haladókat. 

De térjünk vissza „A család” című fejezethez. Az egyik alfejezetének címe: „Mi is a család?” Engedjék meg, hogy kiemeljek egy gondolatsort, amely prognosztizálhatóan komoly vitákat indíthat el:

 „Nem a család van tehát válságban, hanem az idő múlása és a társadalmi struktúrák átalakulása miatt a hagyományos családmodellt kell ismét újragondolni. Ezt a folyamatot meghatározza, hogy a tudatos alternatívák virágzása tapasztalható: többek között az egyedülálló ’szingli’ pozíciónak és az elvált státusznak nincs már olyan negatív megítélése, mint régen.” (37. old) – E négysoros megállapítás az olvasót arra hívja, hogy saját tapasztalatait összegezze, a kérdésről beszéljen. Mert magunk is sokszor hallottuk a megállapítást a családok válságáról. Azonnal felötlik bennem Ingmar Bergman Fanny és Alexander című filmje. Ott szemünk előtt következik be egy család válsága. De az irodalomból is számtalan példát hozhatunk; Gárdonyi még így ír: „A család is... olyan valami az életben, ami becses... Olaj az élet lámpásában.” Csíkszenmihályi Mihály pedig már ezt fogalmazza meg: „Mindenki olyan mértékig része egy családnak vagy egy baráti kapcsolatnak, amilyen mértékű pszichikai energiát fektet be a közös célokba.”

A család funkciójának vizsgálata az ún. kényesebb kérdéseket is nyílt őszinteséggel vázolja. A szerzők humora itt előbújik. Megemlítik ugyanis azt a szinte tipikus nagyvárosi családot, ahol a kutya is családtagként szerepel. 

A család funkciói a következők: biológiai reprodukciós, gazdasági, szeretet-bitonság.

Vajon minden család képes-e arra, hogy csupán az utolsóként említett kategóriának megfeleljen? „A család működésének alapjait (…) a szeretetfunkció teremti meg, ez szolgálja az érzelmi szükségletek kielégülését, enélkül nem lehet család a család. Ez a funkció óv a feszültségektől, tompítja a külső ártalmakat, érzelmi biztonságot, harmóniát ad” – olvashatjuk. S hogy a könyv valóban a leendő pedagógusoknak is készült, három sorral lejjebb a következőt olvashatjuk: „A család szeretetfunkciójának súlyos sérülésekor a helyzet kezelése a gyermekvédelmi ellátórendszer feladata.” (43. old.) 

Itt találkozunk még a családi élet konfliktusainak feldolgozásával is. A “konfliktus” kifejezés egyedül már nem jelent feltétlenül életre-halálra menő összeütközést, de még tettlegességet sem. A mindennapi szóhasználat egyre inkább mindenféle emberi összeütközés szinonimájaként alkalmazza. S ezek az összeütközések egy család teljes történetiségében benne vannak hol erősebb, hol gyengébb formában. De lássuk be, a konfliktusok bizonyos értelemben a fejlődést is szolgálják, szolgálhatják. S hogy ki, milyen módon éli meg ezeket a konfliktusokat, az egyedi, de a személyiség folyamatos alakulása, változása lehetővé teszi a „nagy konfliktusok” tompítását. 

A szűk időkeret nem teszi lehetővé, hogy valamennyi fejezetről hasonló részletességgel szóljak. Nagy ugrással most a médiatér egység néhány gondolatára hívom fel szíves figyelmüket. A könyvvel való behatóbb ismerkedés során tudatosul az olvasóban a médiatér funkcióvilága. Engedjék meg, hogy a terminológiák mellett egy-egy kritikus, esetleg cinikus megjegyzésemet megtegyem úgy, ahogy az az ismeretek elsajátítása közben a diákok esetében valószínűsíthetően bekövetkezik.

Ez csupán egyetlen területe a fejezetnek, amely rengeteg kérdést vetít elő. S hogy foglalkozni kell a média által kínált, nyújtott szolgáltatással, a befogadással az egészen biztos, hiszen az itt jelenlévők mindegyike jól tudja, hogy az iskolai eredmények általános romlását sok oktatáskutató is visszavetíti a médiában bekövetkezett ugrásszerű változásra. Mintegy húsz éve történt az a robbanás, amelynek hatásait még csak most kezdjük érezni, de megoldási stratégiánk nincs hozzá. 

A fejezet példatára lebilincselő. Érdemes a 140. oldal három fényképére tekinteni, s a magyarázószöveggel megismerkedni. S itt is érdemes a korszerű példaanyagra ismételten felhívni a figyelmet. 

A szerzők a szocializációs közegek közötti kapcsolatrendszert is feldolgozzák, így válik teljessé a munka. A szerzők a könyv 155. oldalán egy példát hoznak a keceli ÁMK-ban működő nyelvi laboratóriumban folyó széles oktatási tevékenységről. Szeretném példájukat megerősíteni egy saját történettel. Az esélyegyenlőségi program keretében szakértőként működtem közre egy Pest megyei iskola tevékenységének patronálásában. A tanulók 62%-a cigány családból érkezett. A hátrányok mértékéről itt nem adnék számot. Az iskola első fejlesztése a számítógéppark megteremtése volt. 15 gépet szereztek be. A számítástechnika tárgyat, ill. a szakkört az igazgató vezette. A szülők és az iskola kapcsolatának fejlesztését úgy oldotta meg, hogy a délutáni szakköri foglalkozásokra az anyukákat is behívta, hogy gyermekükkel együtt ismerkedjenek a szövegszerkesztéssel. Egy bűvös mondatot dobott be, amely varázserővel bírt: „Mindenki tanuljon meg kérvényt írni!” 

Visszatérve Nagy Ádám és Trencsényi László 2012 őszén megjelent könyvére –  elfogultan mondom – a tudományosság mellett fő erénye a könyvnek az olvasmányosság, továbbá a továbbgondolást segítő hatalmas hivatkozási jegyzék. Külön köszönet ez utóbbiért. 

A könyvnek vélhetőleg két olvasói köre lesz. Az első a szakma tanulói, ill. művelői, képviselői, akik kézhez vesznek egy tudatosan, módszeresen felépített könyvet, mely az alapművek sorát bővíti, ezzel a szakmai tudásukat mélyíthetik. A másik kör azon érdeklődők csoportja, akik a pedagógiában bekövetkező változásokról mindent szeretnének tudni, akik a nevelésnek még napjainkban is nagy jelentőséget tulajdonítanak, akár laikusként is. Akik megismerik e munkát, képesek lesznek újabb és újabb kérdéseket feltenni, elmélkedni a pedagógia tudományának fejlődésén. Hasznos lesz ez a folyamat.

Végezetül dicséret illeti az ISZT Alapítványt mint kiadót. Szépen szerkesztett formában, a fejezeteket elválasztó ötletes grafikai megoldással (legó elemek beemelésével) éltek, illetve esztétikus, ugyanakkor felhívó jellegű a kötet borítója is. 

Mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom a bemutatott könyvet.