Avagy lehet-e egy gyereknek igaza egy felnőttel szemben? Fóti Péter és Miskolczy Zsuzsanna írása

Először is békéljünk meg a gondolattal, hogy ha egy gyerek bebizonyítja a saját igazát velünk szemben, az nem a tiszteletlenség jele. 

A Wikipédiában az ombudsman címszó alatt olvashatjuk:

Az ombudsman (svéd eredetű szó), magyar nevén országgyűlési biztos, olyan saját hivatallal rendelkező, a parlamentek által megválasztott köztisztviselő, aki tevékenységében más állami szervektől független, és csak az őt megválasztó országgyűlésnek tartozik felelősséggel. Az ombudsman feladata elsősorban a közigazgatásban, de az igazságszolgáltatás kivételével valamennyi állami szervnél, panasz alapján vizsgálat indítása, a jogsértőnek talált gyakorlatról a szerv értesítése és a panaszos jogainak képviselete. Az ombudsman nem hozhat kötelező intézkedéseket, nem alkalmazhat jogi szankciókat.

Ombudsmanok kisebb társadalmi egységekben, például iskolákban is működhetnek. Itt feladatuk a konfliktuskezelés.

Eláruljuk, hogy ezt a legutóbbi mondatot mi csempésztük a meghatározás végére. A meghatározás szerint az ombudsmanok politikai megbízottak, akik az országos politikában végzik feladatukat. Mi ugy gondoljuk, hogy ombudsmanokra máshol is szükség lehet.

Az ombudsmanok bevezetésének ötletét egy másik gondolat előzi meg, ami abból indul ki, hogy egy iskola, egy osztály is berendezhető a demokratikus köztársaság mintájára. Erre a gondolatra elsőként egy amerikai származású tanár és szociális munkás, Homer Lane (1875-1925) jutott a 20. század elején. Így vélekedett:

A tanár, aki osztályát a büntetésektől való félelemmel kormányozza, a gyereket ellentmondásos viszonyba taszítja a társadalommal. Taníthatja a gyerekeket pontosságra az aritmetikán keresztül, a gondolatok kifejezésére az olvasáson keresztül, de nem taníthat neki társadalmi felelősségtudatot a történelem tanításával, azt akarván bizonyítani, hogy a köztársaság jobb, mint az önkényuralom, ha az osztályteremben nem köztársaság van, hanem önkényuralom.

A Homer Lane-i gondolat alapján létrejövő iskolák nagyon különböznek attól, amit iskola alatt szoktunk érteni. A hangsúly ugyanis a tananyag átadásáról az egészséges lelkületű gyerekek (és felnőttek) nevelésére helyeződik át. Ehhez a fő eszköz a köztársaságszerű berendezkedés.

Ha azt akarjuk, hogy egy iskola úgy nézzen ki, mint egy köztársaság, akkor müködnie kell benne egy parlamentnek. Az 1921 óta működő, angliai Summerhill iskolában így is van. A parlamentet itt gyűlésnek (Meeting) hívják, és hetente többször ülésezik. Létét az teszi lehetővé, hogy a felnőttek itt másfélék. Ezért áll az új tanulóknak szóló eligazításban a következő:

Az itteni felnőttek nem teljesen olyanok, mint akikkel eddig találkozhattál. Summerhillben a felnőtteknek nincs több hatalmuk, mint akárki másnak. Ha megszegsz egy szabályt, vagy valami butaságot csinálsz, akár egy felnőtt, de akár egy gyerek is rád szólhat, hogy hagyd abba. Ha ezt mégse tennéd, akkor vagy hívnak egy ombudsmant, vagy azt is mondhatják, hogy ezt az ügyet felhozzák majd a gyűlésen.

Miben mások ezek a felnőttek? Abban, hogy nem gondolják azt, tapasztaltságuknál, tudásuknál és koruknál fogva eleve ők hivatottak a közösségben felmerülő problémák megoldásában kimondani az utolsó szót. Röviden abban, hogy nem képzelik magukat felsőbbrendű lényeknek. Éppen ezért képesek elfogadni, sőt örvendve fogadni azt, hogy az iskolában ombudsmanok tevékenykednek, akik adott esetben egy gyereknek fognak igazat adni egy felnőttel szemben. (Hiszen egy igazi köztársaság minden polgára egyenrangú!)

Igazságszolgáltatás a köztársaságban

Mielőtt az ombudsmanok szerepét részletesen megvizsgálnánk, nézzük meg az igazságszolgáltatás egészét. Amíg az országméretű köztársaságokban az igazságszolgáltatás nagy és bonyolult szervezetet igényel, addig az iskolaköztársaságban ezt egyszerűbben is meg lehet oldani. Lehet alakítani elkülönült bíróságot is, de az iskolaköztársaság parlamentje egyben lehet a bíróság maga. Itt nincs igazán szükség a hatalmi ágak elkülönítésére. Ha valahol felmerül egy probléma két (vagy több) ember között, azzal fordulhatnak az iskolai gyűléshez, hogy az igazságot tegyen köztük. Ezt meg is teszi. Így javul a hangulat az iskolában, egymással haragban álló emberek kibékülhetnek, és nem táplálnak egymás ellen gyűlöletet. Úgy tűnik, hogy a gyerekek között erre nagy szükség van. Gyakran azonban nagyon sok eset merül fel egyszerre, ami az iskolagyűlést túlterhelheti. Ezért jó ötlet a kisebb ügyeket az ombudsmanokra bízni.

Egy köztársaságnak természetesen törvényei is vannak, amelyek között ott találjuk az ombudsmanokról szóló törvényeket is:

56. Választható, aki elmúlt 12 éves, és legalább két félévet eltöltött az iskolánkban.

57. Az ombudsman bármikor hozhat kiutasító intézkedést bárki ellen a tárgyalás napjáig.

58. Minden félévben újraválasztjuk az ombudsmanokat; ha valaki úgy érzi, nem akar tovább ezen a poszton lenni, szól a gyűlésen, és leváltjuk.

(A Summerhill School Törvényei – 2003. április)

A rész és az egész

A továbbiakban sem tárgyaljuk Summerhill egész rendszerét, de azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rendszerből nem lehet egyedül az ombudsman-rendszert átvenni.

Az elv, hogy Summerhill képes az iskolai konfliktusok rendezésére, már az iskola megalakulásakor fontos elv volt. Neill, az iskola alapítója és vezetője így ír a summerhilli gyűlés és igazságszolgáltatás kezdeteiről:

Az önkormányzatunk különféle fázisokon ment át. Amikor csak hat tanulónk volt, akkor ez olyan volt, mint egyfajta családi tanács. Ha Derrick megverte Ingét, egybehívtunk egy gyűlést, körbeültünk, és elmondtuk a véleményünket. Nem volt még törvényrendszerünk. A határozatok és az ítéletek kézfelemeléssel lettek elfogadva vagy elutasítva. Ahogy az iskola nagyobb lett, úgy változott ez a családias forma is. Az első újdonság egy gyerek ülésvezető megválasztása volt. Az egyes ügyekben pedig egy bíróságot jelölt ki az ülésvezető, amelyik az ügyet kivizsgálta. A vádlottnak joga volt a bíróság bármely tagja ellen kifogást emelni, de ez ritkán fordult elő. Néha azonban lehetett ilyesmit hallani: „Bill ne legyen a bíróság tagja, mert jó barátja Patnek, aki megvádolt valakit, hogy megverte.” (That Dreadful School ‘Az a rettenetes iskola’ - 1934)

Ombudsmanok ma Summerhillben

Az ombudsmanok intézménye valamikor a 60-as években került bevezetésre Summerhillben. Azóta ez a funkció az iskola standard intézménye lett. Az ombudsmanok tevékenységét bemutató további idézetek Jason Preater volt summerhilli tanár cikkeiből származnak. (Idézeteink forrásai angolul itt találhatók: Ombudsmen, Ombudsmen or Prefects.)

Megbízatási feltételek

Az ombudsmanokat minden félévben újraválasztják. Hogy ombudsman lehess, két éve az iskola tanulója kell legyél. A legtöbb ombudsman a legidősebb korosztályból (Carriage kids) vagy a felnőttek közül kerül ki. Kell némi lelki érettség ahhoz, hogy valaki jó ombudsman legyen, és nem is mindenkinek való a feladat: a felnőttek közül sem mindenki alkalmas rá.

Hogyan folyik le a választás?

Amitől Summerhillben mindez jól működik, az a következő. Azzal kezdődik, hogy a gyűlésen valaki önként jelentkezik, hogy a választást lebonyolítsa. Először körbejárnak a közösségbe járók nevét (mindenkiét, a felnőtteket is beleértve!) tartalmazó listával. Mindenkit megkérdeznek, szeretne-e ombudsman lenni. Ezután felírják a jelentkezők nevét egy lapra, a választandó ombudsmanok számával, és a lista körbejár az iskolában, hogy mindenki odaírhassa a nevek mellé, akire szavazni szeretne. Mindenki annyi emberre szavazhat, ahány ombudsmanra épp szükség van.

Ha teszem azt, úgy gondolod, Jenny pont alkalmas lenne erre a feladatra, mert ő ügyesen oldja meg a problémákat, akkor Jennyre adsz egy szavazatot.
Amikor a lista körbejárt az iskolában, megszámlálják a szavazatokat, és az eredményt kifüggesztik a hirdetőtáblára, mely a ebédlő bejáratával éppen szemben lóg a falon: errefelé mindenki naponta háromszor megfordul, és mindig akad valaki, aki a kisebbeknek felolvassa, mi áll a táblán. A folyamatban nincs felnőtt beavatkozás. Az egyetlen, amit a folyamatban a felnőtteknek kell megtenniük, az, hogy elmagyarázzák, mit hogyan kell csinálni. Ezután már a háttérbe vonulhatnak, és figyelhetik, hogyan alakulnak a dolgok.

Az ombudsman feladata

Először vegyük szemügyre az ombudsmanok feladatát a közösség “egyszerű” tagjainak szemszögéből:

Voltál már olyan nehéz helyzetben, amit egyedül nem tudtál megoldani és szeretted volna, ha akad egy pártatlan kívülálló, akinek hatalmában áll segíteni ebben? Summerhillben vannak ilyen pártatlan kívülállók, ők az ombudsmanok. Ahogy az ombudsman dolgozik, az talán izgalmasabb, mint a Gyűlés maga, bár hatalmát teljes egészében a Gyűlétől kapja.

Summerhillben arra törekszünk, hogy a közösség minden egyes tagjának maximális szabadságot biztosítsunk. Egy hetvenfős közösségben azonban nem lehetséges mindenkinek teljes szabadságot nyújtani: valamikor, valahol biztosan összeütközésbe kerülsz valakivel. A hét minden napján nem tartunk gyűlést, és akadhat olyan probléma, ami „nem áll el” a következő gyűlésnapig. Az ombudsman a lehető leggyorsabban segít elsimítani a konfliktust.

Az ombudsman munkamódszere

Vannak esetek, melyeket nem szeretne az ember a Gyűlés elé vinni, de mégis szeretne rájuk megoldást találni. Példának okáért: valaki kölcsönvette a bicajod anélkül, hogy megkérdezett volna téged róla. Hogy ne kelljen a gyűlésig várni, elmehetsz az egyik ombudsmanhoz, és kérheted a segítségét, vagyis ombudsman-ügyért folyamodhatsz. Mivel tíz vagy annál is több ombudsmant neveznek ki minden félévben, nincs nehéz dolgod találni egyet. Ha egyszer leszögezted, hogy ombudsman-ügyet szeretnél kezdeményezni, a másik fél már nem bújhat ki a kötelezettsége alól: közre kell működnie, mert az nem venné jól ki magát a Gyűlés előtt, ha megpróbálna kitérni az ügy elől.
Az ombudsman a két fél között közvetít, megpróbálja kideríteni, mi is történt valójában, példának felhozott esetünkben: Ben tényleg elcsórta a bicajod? Ő hogyan látja a történteket? Ő úgy gondolta, meg sem kell kérdeznie, úgyis odaadnád? Van erre szabály az iskola szabályzatában? Ha egyértelműen kiderül, hogy szabályt szegett, az ombudsman a Gyűlés elé viheti az ügyet, és ott büntetést szabnak ki Benre. Ha Ben megbánást tanúsít, és ezzel az ügy magától is megoldódni látszik, akkor az ombudsman ejtheti is a bicajügyet. Ha valami kirívó probléma adódik, akkor végül a Gyűlés előtt köt ki az ügy.

Mitől ombudsman az ombudsman?

Az obudsman a közösséget képviseli, mivel a közösség választja őt erre a posztra, így a hatalmát a Gyűléstől kapja, mely meg is vétózhatja döntését. Némelyek fülében nem cseng túl kellemesen a hatalom szó, főleg ha az illető tekintélyelvű környezetben nevelkedett. Ilyenkor az ombudsmanra mint amolyan „választott rendőr”-re tekintenek. De ez koránt sincs így.
Először is, az ombudsman csak akkor lesz azzá ami, amikor ügyet kap a kezébe. Nincs jelvénye, vagy egyensapkája, és semmilyen a posztjából fakadó kiváltsággal nem bír. Nem szabhat ki büntetést, és bizonyos helyzetekben is csak ideiglenes tiltásokat rendelhet el, ha például agresszió mutatkozik a felek között. Például kitilthat valakit a mások szobájából, ahol az illetőelőzőleg kellemetlenkedett . Az ombudsmanok nemcsak személyes erényeik miatt állnak tiszteletben, (bár a tapasztalat és jó ítélőképesség, mely a jó ombudsman ismérve, valóban tisztelendő erények), hanem mert ők a közösség képviselői.
A kisebb gyerekek gyakran fordulnak hozzájuk, hogy kisebb ügyeket elboronáljanak, és ne kelljen azokat a gyűlésre vinni. Én is vettem már igénybe szolgálataikat bizonyos nehéz esetekben, melyeket még felnőtt létemre sem tudtam megoldani. Rendkívül lelkesítő dolog látni, hogyan dolgoznak az ombudsmanok. Úgy végzik munkájukat, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna mások problémáit megoldani. Nem is tudják, hogy amit csinálnak, azzal még a felnőtt társadalom legtöbb intézményét is lekörözik, nemhogy a tekintélyelven működő átlagiskolákat.

Lemondás és visszahívás

Ahogy azt a fent idézett summerhilli törvény is kimondja, az ombudsman év közben is bármikor lemondhat. Ha hatalmi visszaélést követ el, természetesen visszahívható.

Vannak-e ombudsmanok vagy ahhoz hasonlók a magyar iskolákban?

Vajon a magyar iskola hasonlít-e valamiben a summerhilli iskolához? Vagy esetleg ahhoz az a roxforti iskolához hasonlit, amit J. K. Rowling irt le gyerekmegbizottakkal és éltanulókkal? Külsőleg egyikhez sem, hiszen a magyar iskolákban se gyerekprefektusok nincsenek – mint a “puccos angol magániskolákban” vagy az azokról mintázott roxforti varázslóképzőben –, se ombudsmanok, mint a Summerhill Iskolában. Mindazonáltal ki lehet jelenteni, a magyar iskola inkább a roxforti varázslóiskola rendszerével mutat rokonságot, és nem az ombudsman-rendszert működtető summerhillivel. Mindez azért van, mert a magyar iskolarendszer titkos, kimondatlan paradigmája megegyezik Roxfortéval, míg Summerhill paradigmája ettől merőben különbözik.

Az ombudsman intézményének elemzése erre jól rávilágít. Roxfortban, ahogy a magyar iskolarendszerben is, a paradigma ez: a tanár és a gyerek nem lehet egyenrangú, hiszen a tanár minden tekintetben (szellemileg, erkölcsileg, fizikailag) fölötte áll a gyereknek. Konfliktus felmerülése esetén a legtöbb esetben az ítéletet a tanárok hozzák, esetleg az általuk kijelölt gyerekeket vonják be olykor-olykor). Ezzel ellentétben Summerhill paradigmája az, hogy gyerekek és tanárok közötti kapcsolatban az egyenlőség a leglényegesebb tényező még akkor is, ha elismerik funkcionális (szellemi, fizikai) különbségeiket. A különbségek azonban nem okoznak automatikusan alá-fölérendeltségi viszonyt gyerek és felnőtt között.

A magyar iskola nem hangsúlyozza a gyerek-felnőtt közti egyenlőtlenséget, de lényegében úgy funkcionál, mint Roxfort. Roxfortban és a magyar iskolában a konfliktust a tanárok “oldják meg”, sokszor rövid úton, úgy, ahogy nekik a legkényelmesebb, és hogy ők a lehető legjobban jöjjenek ki belőle, a lehető leggyorsabban. Roxfortban ezt a hatalmukat a gyerekprefektusokra ruházzák ugyan, de a végkifejlet ugyanaz less, mint például egy magyar átlagiskolában. Míg a gyerekprefektusokat a tanárok választják ki, addig a summerhilli ombudsmanokat az egész közösség választja. Míg a roxforti gyerekfelügyelők főnöke egyértelműen az iskola vezető tanára, addig Summerhillben az ombudsman főnöke az őt megválasztó egész közösség, mely az iskolagyűlésen találkozik és tanácskozik.

Az ombudsmanok az igazságszolgáltatás részei az iskolában. Roxfortban nincs igazságszolgáltatási szerv, ott a tanárok szolgáltatnak igazságot. Ítéletük megkérdőjelezhetetlen, ugyanúgy, mint egy magyar átlagiskolában.

Vannak-e mediátorok a magyar rendszerben? Bizonyos esetekben mediátori szereppel bírhat az iskolarendőr. Ám a rendőr hivatalos közeg, eszköze a kihallgatás, amely már önmagában is a megfélemlítés egyik módozata. Az ítéletet pedig olyan szabályok, törvények alapján hozza meg, melyeket valaki olyan hozott meg, akinek nincs köze az iskola életéhez. Summerhillben olyan törvények alapján hoznak ítéleteket, melyeket maga a közösség alkot.

Az iskolapszichológus is lehet egyfajta közvetítő konfliktusok kezelésében, ám az csak olyan eszközöket vethet be, melyek egész más (amolyan “orvosi”) irányba terelik az ügyet. Sokszor egy-egy rosszindulatú, romboló tanárt úgy kísérelnek meg elmozdítani, hogy megpróbálják bebizonyítani pszichológiailag káros hatását a gyerekekre. Végül azonban ez a folyamat sok szereplő megbélyegzésével zárulhat, mely a közösségre nézve nem hat éppen építőleg.

A fő közvetítő általában az, aki a legtöbb joggal, hatalommal bír az iskolán belül, vagyis maga az igazgató. De vajon egy igazgatónak van-e, kell-e legyen arra ideje, hogy mindenki ügyét felvállalja? Vajon attól, hogy igazgatónak jó, jó-e mediátornak is?

Szükséges és lehetséges-e bevezetni egy magyarországi iskolában az ombudsman intézményét?

Az, hogy mediálásra szükség van, nem is kétséges. Egy olyan közegben pedig pláne, ahol van mitől tartania egyik félnek a másiktól. Ahol még a szülő sem mer felszólalni a gyerek érdekében, ott a gyerek sem fog merni felszólalni a saját érdekében. Ha erre a mediátor szerepre valaki ki van jelölve, méghozzá olyasvalaki, aki jó is ebben a szerepben, az mindenkinek csak hasznára válhat. Még a felnőttek (teszem azt egy szülő és a gyereke tanára) sem tudják feltétlenül egy kis decens és kulturált csevegéssel elboronálni egymás ellen felmerülő sirámaikat. Ilyenkor egy jó mediátor aranyat ér. A demokratizálódás felé vezető úton első lépésként az ombudsman bevezetése tehát nem az ördögtől való, de önmagában biztosan nem elegendő egy jobb közösség kialakításához.

A diákönkormányzat fejlődhetne ebbe az irányba, ha ezt a tanárok engednék, de általában nem teszik, a diákönkormányzat feladatai ugyanis tradicionálisan mások. Mik a feladatai? Nagyjából az, hogy fenntartsa a látszatot, hogy a diákok is beleszólhatnak az őket érintő dolgokba. Leginkább abba, megrendezzék-e egyszer egy évben a farsangon a diszkót.

Egy átlagos iskolában, ahol az elsődleges ún. nevelési cél a tudás átadása, a felnőttek eleve gondnak, nyűgnek érzik, ha emberi konfliktusokat kell megoldaniuk, mert a rengeteg tanóra és az adminisztrációs feladatok ellátása miatt állandóan idő szűkében vannak. Úgy érzik, présben vannak: tőlük várják a mindenki számára üdvös Megoldást. Az van ugyanis beléjük kódolva, hogy csak az “okos felnőtt” lehet képes igazságot szolgáltatni. Egy átlagos iskolában az erre használt eszközök is átlagosak: felemelt hang, kioktatás, hatalomfitogatás vagy épp elbagatellizálás. És hogy hány olyan esetről hallottunk, amelyben egy felnőtt ellenében a gyereknek lett végül igaza? Nem sokról...

Szólnunk kell egy másik nagy problémáról is, mely sok esetben kerékkötője a jó irányba való fejlődésnek: ez a tanárok által a diákok ellenében alkotott egységfront. Ennek gépezete ugyanis gyakran azokat a tanárokat is bedarálja, akik szívük szerint (a felnőttek ellenében is!) a gyerekek pártjára állnának. Ez a szolidaritás vagy gyakran félelemből adódó álszolidaritás el tud söpörni egész közösségeket és a legértékesebb tanárokat. Ahol egy közösség mozgatórugója az, hogy a gyerek fél a felnőttől, sőt a felnőtt is fél a másik felnőttől, ott igazi javulásra nemigen lehet számítani. A. S. Neillt is ez a konklúzió vezette arra, hogy felmondja tanári állását kora leghaladóbb szemléletű iskolájában, a King Alfred School-ban – és végül megalapítsa saját iskoláját.

Igazi mélyreható reformokat csak olyan közösségben lehet bevezetni, ahol lehet “ügy” bármiből anélkül, hogy az ügyet felhozót rettegés töltse el már a gondolatra is, hogy ő “botrányt fog okozni”.

Mindezek az előítéletek nem terhelik a summerhilli ombudsman agyát. Neki ember és ember egyenlő. Az igazság nem a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyedtől függ. Mindenkinek lehet igaza. Lehet igaza egy gyereknek egy tanárral, felnőttel szemben. Lehet igaza egy rossz tanulónak egy jó tanulóval szemben.

Az ombudsman intézményének jótéteményei

Az ombudsmanok Summerhillben hozzájárulnak ahhoz, hogy mindenki érezze, hogy van szava, hallathatja a hangját – ha kell, igazságot szolgáltatnak neki. Roxfortban, ahogy a magyar iskolában is, sokszor a meghunyászkodás, visszavonulás az egyetlen “megoldási” lehetőség. Az olyan agyban, mely ebben a közegben szocializálódott, fel sem merül az ombudsman (vagy más közvetítői segítség) alkalmazása. (A cikk elkezdése előtt megkértem Facebook-barátaimat, hozzanak minél több iskolai példát olyan esetekre, ahol egy ombudsman szükséges lenne. Elenyészően kevés válasz érkezett… – Fóti Péter) Holott konfliktusok épp akadnak, csak azokat mint “úgyis megoldhatatlanokat” eltüntetjük tudatalattink mélyeibe.

Az ombudsman segítségével lehetőség adódik egy-egy problémát nem csak feltárni, de valós, érdemi megoldást is találni rá. Az ombudsman intézméménye az iskolai zaklatás napjainkban oly gyakori jelenségére is egyfajta gyógyír lehet. Az iskolai zaklatás elkövetői gyakran maguk is szorongásaikat, elnyomottságukat élik ki a náluk gyengébbeken. Ahol szabad véleményt nyilvánítani, ahol nem gátol a félelem abban, hogy az igazad keresd (és megtaláld), ott kevesebb lesz a szorongás, az elnyomás.

Tudnunk kell azonban, hogy az ombudsman és a köztársaság intézménye sem szünteti meg száz százalékig a közösségekben felmerülő kisebb-nagyobb zavargásokat. A Summerhillhez nagyban hasonló rendszerű, ugyancsak angliai Sands School-ban ún. bully (iskolai zaklatás) -ellenes stratégiát dolgoztak ki: a jelenség, láthatjuk, a demokratikusan működő közösségekben is él. Ám az nem mindegy, milyen mértékben van jelen, és milyen arányban tudja maradéktalanul elsimítani a konfliktusokat - ebben mutatkozik meg az iskolai köztársaság jótéteménye.

Hogyan álljunk neki, hogy közösségükben bevezessük az ombudsman intézményét?

Először is békéljünk meg a gondolattal, hogy ha egy gyerek bebizonyítja a saját igazát velünk szemben, az nem a tiszteletlenség jele. Nem azzal esik csorba a felnőtt tekintélyen, ha nem sikerül rákényszeríteni véleményét egy nála kevesebb joggal rendelkező emberre, hanem azzal, ha nem képes belátni, annak is lehet igaza. Ha ez a megbékélés megtörtént, már jöhet a következő lépés: meggyőzni a tanártársakat vagy csak osztályszinten bevezetni a demokratikus gyűléseket. Ehhez ajánljuk a cikkünk végén feltüntetett kapcsolódó irodalmat. Csak a fantázia szabhat határt! Hogy ez nehéz ügy? Senki nem állítja az ellenkezőjét...

Legyenek ombudsmanok! Legyen igazság! Legyen rendszeres heti osztály- és iskolagyűlés! Éljen az iskolán belüli forradalom! Szabadság, egyenlőség, testvériség! Éljen az igazi iskolai demokrácia, vesszenek a kiskirályok az iskolában (is)!

Éljen a képzelet forradalma!

Kapcsolódó irodalom

Fóti Péter: A gyűlésvezető intézménye…

Summerhill Dráma. Film magyar felirattal

Fóti Péter – Fóti Mihály – Miskolczy Zsuzsanna: Iskola- és osztálygyűlési kiskáté