Színvirágkutatás…
…avagy az életközpontú gondolkodás kialakítása. Dani-Ördög Dalma írása
Miközben kirándultunk, szép lassan megmutatta magát nekünk a természet. Egyik alkalommal Zsófi meg is jegyezte: – Anya, minél többet ismerünk, annál többet látunk.
Anyaként is fontosnak tartom, hogy gyermekeim megismerjék a közvetlen környezetüket. Úgy gondolom, arra tudunk csak vigyázni, amit ismerünk, hiszen akkor van tudomásunk létezésükről.
A covid pozitív hozadékaként gyermekeimmel sokat tudtam itthon lenni. Ezt az ajándékba kapott plusz időt kutatásra fordítottuk. A kutatói magatartás, a gyermeki kíváncsiság fenntartása rendkívül fontos feladat. Ha a gyermekek azzal foglalkozhatnak, ami érdekli őket, ha meghagyjuk bennük a lelkesedést, ha hagyunk időt az ő lelkesedésükre, akkor bizony mindent megtesznek annak érdekében, hogy ismereteket szerezzenek. Ez a kutatás is egy lelkesedésből született.
2020 tavaszán sokszor kijártunk a mellettünk lévő Evetes-völgybe. Észrevettük, hogy a hóvirágok után erős levelű növények bújnak ki a földből. Úgy gondoltuk lányaimmal, talán valami nárcisz lehet. Nagyon kíváncsiak lettünk. Kétnaponta kimentünk a völgybe, nehogy lemaradjunk a virágzásról. Egész júniusig így tettünk, de a virág csak nem bújt elő. Úgy véltük, letaposták az állatok, ezért annyira megsérültek, hogy nem tudtak kinyílni. Eldöntöttük, hogy sebaj, majd egy év múlva újra megpróbáljuk. Eltelt a nyár, beköszöntött a szeptember. Egy délután, amikor ismét lementünk a völgybe sétálni, sok szép lilás színű virágot láttunk levél nélkül. Felmerült hát bennünk a gyanú, hogy talán ezek a virágok a tavaszi levelekhez tartoznak. Amint hazaértünk, elővettük a növényhatározó könyvünket és megtaláltuk benne az őszi kikericset. Bizony, bizony, ez egy olyan virág, ami tavasszal csak a leveleit hozza, majd ősszel kibújnak a föld alól törékenynek tűnő virágai. Az őszi kikerics rettentő mérgező, ráadásul védett is. Érdekessége még, hogy a rákkutatásban próbálják hasznosítani.
A séták során feltűnt, hogy milyen sok szép apró virág nyílik körülöttünk. A lányok sokat és sokszor kérdezik, hogy mi ez, mi a neve, legyen szó akár állatról, virágról, fáról, bokorról. Persze sok mindenre nem tudok válaszolni, így a séták után mindig határozó könyvvel a kezünkben ülünk a kanapén, és próbáljuk beazonosítani fényképeken keresztül a látottakat. Sokszor sikerül, de persze az is előfordul, hogy nem járunk sikerrel. Akkor addig kérdezősködünk, míg találunk valakit, aki segíteni tud a határozásban.
Közben eltelt a tél a madáretetéssel, és elérkezett a február, amikor nyílik a hóvirág. Mentünk is az Evetes-völgybe, hiszen már tudtuk, hogy ilyenkor rengeteg hóvirág nyílik. Az első sétánk alkalmával még keresgélni kellett, de a második alkalommal már a citromlepke ismeretével tértünk haza, ugyanis egy szép kis sárga lepke táplálkozott éppen a virágkehelyben.
Márciusban az iskolák bezártak, mi pedig kaptunk rengeteg időt ajándékba. Feltettem hát a kérdést a gyermekeimnek, hogy van-e kedvük kutatást végezni. Naná, hogy volt! Hiszen a gyermekek mindig kutatnak valami után, miközben játszanak. De mit kutassunk? – kérdezték. Én pedig annyit válaszoltam csak, hogy ami benneteket érdekel. Így lett Zsófi a virágszínek elkötelezettje, hiszen őt az őszi kikerics megismerése óta, az foglalkoztatta, milyen vadvirágok nyílnak a környéken, itt Hidegkúton, és melyik színből van a legtöbb. Nem maradt más hátra, mint hetente kétszer erdőt, mezőt járni a gyerekekkel, fényképezni, határozni. Miközben kirándultunk, szép lassan megmutatta magát nekünk a természet. Egyik alkalommal Zsófi meg is jegyezte: – Anya, minél többet ismerünk, annál többet látunk.
Arca ragyogással teli, amint egy addig nem látott virágot felfedezünk. Vagy egy apró kis fészket a galagonyabokor ágvillájában. – Ilyen apró kis madár milyen erős fészket képes építeni! Milyen kitartó lehet! – hangzik el a gyerekek szájából. Az élőlényekhez kapcsolódás örömmel tölti el őket. Az öröm átélésének képessége pedig egy hatalmas kincs, ami ott lakozik minden gyermekben. Mindig csodálattal nézem őket, annyi bölcsesség van bennük.
Persze a határozás nem mindig egyszerű, sok apróságra oda kell figyelni. Például hogyan állnak a levelek a száron, milyen a széle a leveleknek, egyáltalán azon a helyen előfordulhat-e az adott növény, hány szirma van, és sorolhatnám még sokáig. Elkél hát a segítség, ami meg is érkezett egy természetvédelmi őr, András személyében, aki egyébként botanikus, és 17 éves kora óta foglalkozik a növények határozásával. Tudása lenyűgöző. Olyan embertől tanulni, tanácsot fogadni, aki immár 34 éve a növényeknek szenteli az életét, alázattal és tisztelettel tölti meg a szívünk.
Az egyik sétánk alkalmával találtunk egy nemrég elpusztult őzbakot. Állati maradványokat, csontot sokszor láttunk már, próbáltuk is beazonosítani a koponya formája alapján az állatot, miközben sokat beszélgettünk a csontok szerepéről. De így, ilyen formában, amikor az állatot még teljes valójában, érintetlenül látjuk, nem volt szerencsénk. Megkérdeztem őket, mi legyen vele. Szeretnék-e, ha eltemetnénk. A válasz meglepő volt, de azt hiszem csak nekünk felnőtteknek meglepő, hiszen a gyermekek még tudják, mi az élet rendje. Zsófi válasza a következő volt tehát: – Anya, ő most már a többi állat tápláléka. Nem vehetjük el tőlük azért, mert el akarjuk temetni. Az önzőség lenne tőlünk.
Hm, milyen igaz! Önző gondolkodás. Azt hiszem, az életközpontú gondolkodást, ami valahogy az emberben – csakúgy, mint a Föld többi teremtményében – kódolva van, mi az idők folyamán, a nevelés, felnőtté válás időszakában elveszítjük, és helyére egy önző gondolkodásmód lép. Rá kellett döbbenjek, hogy még az én esetemben is így van, pedig úgy érzem, sokat teszek azért, hogy a fenntarthatóságra nevelés a gyermekeim és azon gyermekek nevelése során, akikkel pedagógusi pályafutásom alatt találkozom, középpontba kerüljön. Ebben a pillanatban azonban rá kellett döbbennem, hogy az önző gondolkodásmód bennem már kifejlődött. Persze előfordul, amikor erre szükség van. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy a legtöbb helyzetben ez dominál az életközpontú gondolkodás helyett.
Azt hiszem, a fenntarthatóságra nevelés egyik alappillére, ha olyan alkalmakat teremtünk a gyerekeknek, ahol lehetőségük nyílik megtapasztalni a természet szépségeit. Ha sokat járnak ki a szabadba, a friss levegővel, a virágok illatával, a róka szagával együtt magukba szívják azt az elemi tudást, hogy mindennek és mindenkinek helye van a világban, hogy minden összefügg mindennel, hogy az élet egy rendszerben működik. Az embernek nincs más választása tehát, ha ezt az ökológiai rendszert védeni és őrizni akarja, mint hogy gondolkodása, cselekedetei életközpontúvá váljanak.
Ez volt Zsófi válaszában, amikor az őzbak eltemetésére kérdeztem rá. Ez az életközpontú gondolkodás, ami a fenntartható társadalom alapja kell, hogy legyen. Ezt az életközpontú gondolkodást azonban csak a szabadban, a kertben, az udvaron, a parkban, az erdőben, a mezőn, ott, ahol élőlények vesznek körül minket, lehet kialakítani, és kötelességünk is kialakítani akár szülőként, akár pedagógusként. Ráadásul ezek a tevékenységek mind örömmel járnak, alázattal és tisztelettel párosulnak.
Az eddigi alkalmak során rengeteg fénykép és leírás készült. Ennek csak egy apró részét dokumentáljuk számítógépen. Nagy részét Zsófi kézzel írja, így arra most nincs lehetőség, hogy bemutassam teljes egészében, csak egy-két füzetlapot mutatok be az alábbiakban.
A következő melléklet Zsófi kutatását tartalmazza, amit ő dokumentált számítógépen.
Ki lesz a győztes? Színvirágkutatás Hidegkúton
Ez a kutatás úgy kezdődött,megkérdezte Anyukám, mi érdekel engem. Én azt mondtam, biztos a növényekkel kapcsolatos dolgot szeretnék kutatni. Így találtuk ki azt, hogy megnézem, tavasszal hányfajta virág nyílik, és melyik színből van a legtöbb.
A kutatást csak Hidegkúton végezzük. Minden héten kétszer kimegyünk az erdőbe, a mezőre, hogy adatokat gyűjtsünk. Nem hittük volna, hogy ennyifajta virág nyílik márciusban, ezért változtattunk az eredeti tervünkön. Eddig a tavaszi vadvirágok fő színére voltunk kíváncsiak, de annyifajta és annyi színű virág nyílik, hogy inkább hónaponként nézzük.
Amióta a virágokat kutatjuk, kitárult előttünk a világ. Ha megismered a virágokat, látod őket.,
Az első virágot még februárban találtuk Hidegkúton az Evetes völgyben. A tavasz apró hírnőkét, a hóvirágot. Védett!
Február színe a fehér lett.
Március
Az első kék virágnak nagyon örültünk. Márciusban a kéknek szurkolunk.
Nemes májvirág. Védett!
Március színe a sárga lett.
Április
A kedvenc virágom, tavaszi lednek. Itt rózsaszín és lila.
Itt kék! Tudod, miért?
Orchidea. Ez gyönyörű! Agár sisakoskosbor. Védett!
Április színe a sárga lett.
Már 57 féle virágot találtunk. András bácsi segít nekünk néha, ha nem tudjuk beazonosítani. Nagyon kedves. Határozó könyvet is kaptam tőle, és egy olyat, amiben Magyarország orchideái vannak benne.
Eddig ezeket találtuk.
Hidegkút, 2021. április 28.
Dani Zsófi