L. Ritók Nóra: Tanoda

Pályázatot írok most én is, korábbi véleményem ellenére. Tanodára. Mert muszáj valamit kitalálni, ami segíthet. Ami a szigorodó, büntető hatásokkal szemben valami mást mutat fel.

Nem vagyok híve az intézményeken kívüli megoldásoknak. Mert azt gondolom, jó iskola kell, és akkor nincs szükség tanodára. Jól működő családgondozás, védőnői szolgálat kell és akkor nincs szükség Biztos Kezdet Házra. Főleg azért nem, mert ezek nálunk mindig pályázatokból szerveződnek, és addig tartanak, amíg a projektpénz. És ez nem biztos, hogy kitart addig, míg a pozitív hatás elindul. Akkor meg kezdhetjük megint elölről, keresve az új pályázatokat… 

Mert persze, ha megfelelően differenciált lenne az oktatás, akkor a tanórákon hatékony munka lenne végezhető. Ahol van IPR, ott lenne forrás korrepetálásra, szabadidős tevékenységekre, szakkörökre, persze, ha nem kellene másra fordítani. Ahol komolyan vennék a szülői házzal való kapcsolattartást, ott létezne a támogató partneri kapcsolat. Persze ez egy idea. Hiszen azt is tudom, hogy ez eddig sem volt így. Az iskolába begyűrűző problémákkal nem tudnak mit kezdeni a pedagógusok. És nem is a differenciáláson törik a fejüket. Hanem küzdenek. Mert nehéz megbirkózni a magatartási gondokkal, az agresszióval, a motiválatlansággal, a felszerelés hiányával, az osztályonként 2-3 SNI gyerekkel, aki csak ott van, fejlesztő pedagógus, iskolapszichológus, szakmai segítség nélkül. Nehéz a minimális tudással görgetett gyerekekkel, akiknek hiába írják majd elő a szintet az új rendszerben, képtelenek lesznek azt teljesíteni. Küzdenek azzal, amire a rendszer eddig nem tudott megoldást nyújtani. Minden próbálkozás ellenére csak mélyült a probléma, sok helyen egészen a kezelhetetlenségig.

Igen, az új rendszer… most, hogy a közoktatás átszerveződik, és az új modell nem az esélyteremtésre helyezi a hangsúlyt, nekem is változtatnom kellett az álláspontomon. Pályázatot írok most én is, korábbi véleményem ellenére. Tanodára. Mert muszáj valamit kitalálni, ami segíthet. Ami a szigorodó, büntető hatásokkal szemben valami mást mutat fel. Mert addig is nőnek fel gyerekek, míg a döntéshozók belátják, nem fog úgy menni, ahogy elgondolták. Mert belátják majd, tudom, de akik addig a rendszerben vannak, azoknak is kell valami esély. Legalább egy pályázatnyi.

Persze furcsa most a helyzet. Mert ugye, a tanodának vannak előírásai, és azok most nagyon nem illeszkednek ahhoz a rendszerhez, amihez kapcsolódnia kellene. Sem szemléletben, sem szerevezési kérdésekben.

A kistelepüléseken, ahol a probléma a legnagyobb, már rég társulások vannak. A gyerekek iskolabusszal mennek haza. Napközi után. Persze, logikus, ha lesz tanoda, a gyerek akkor majd megy oda a napközi helyett. De az iskolabusz csak egyszer megy… vagy mindenki tanodás lesz, vagy nincs megoldva az utaztatás. És ahol ez nem gond, feltehetően az iskola ott sem szívesen adja ki majd délután a gyerekeket. Hogy miért? Mert akkor neki nem marad a napköziben elég, és egy-két pedagógus munkája feleslegessé válik. Tehát a tanoda ellenére dolgozhat az iskolának, a pedagógus álláshely tekintetében. Nehéz lesz így partneri viszonyba kerülni az iskolával.

Pedig az indikátorok, amiket teljesíteni kell, azok az iskolákban realizálódhatnak majd, hiszen ott kell kimutatni a javulást…

Ez pedig egy újabb gondolatot vet fel. Ha eredményjavulást akarunk, nyilván a házi feladatra, korrepetálásra kell majd koncentrálni. De akkor miben különbözik majd a tanoda a napközitől? Az én elgondolásom más rendszer szerint fejlesztene, kompetenciafejlesztésre, figyelemkoncentráció-fejlesztésre, memóriafejlesztésre és persze az alapkészségek fejlesztésére koncentrálnék, de vajon ebben partner lesz-e az iskola? Mikorra gyűrűzik ez át az órai munkába érzékelhető módon? Elég-e erre a pályázat adta idő? 

Mert a változásokhoz idő kell. Túl hamar akarják megint, mintha egy pályázatnyi idő elég lenne a gondok megoldására. Felső tagozatban. Mikorra már felhalmozódott egy sor hiányosság. 

Az iskola a lexikális tudással mér, így a tanodaprogram indikátorai is erre fókuszálnak. Így jobbnak tűnik majd a tanodában a házi feladatot megcsinálni és az órai anyagot újra elmagyarázni, hogy másnap, a számonkérésen jó eredmény szülessen. Hogy az indikátorok teljesüljenek. Tehát a tanoda az iskola meghosszabbításával lehet majd eredményes.

Pedig fejleszthetne mást, ami nagyon kell. Amire az iskolában kevesebb az idő. Pl. a személyes és társas kompetenciákat. Az identitást, az önállóságot, a döntési képességeket, az önbizalmat… az együttműködést, a toleranciát, a szolidaritást. Igaz, ezekre a mostani rendszer nem fektet túl nagy hangsúlyt. Most nem ezek a fontosak az előírt új rendben. 

Pedig ez is kellene. És nemcsak a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Meg persze nemcsak a pályázati lehetőségekben.

Lehet-e jó esélyteremtő hely hát most a tanoda? Talán igen. Kicsit odamenekülhetünk. Akik még hisszük, másképp is lehet.