Gécziné Laskai Judit: Útravaló

Benedek Krisztina és Sándor Ildikó könyvében a hagyományok ápolását hittel valló, egyben a mesterséget is jól ismerő kollégák őszinte élménybeszámolóit, az iskolai élet valós tapasztalatait olvashatjuk.

Benedek Krisztina és Sándor Ildikó 2006-ban, a Hagyományok Háza kiadásában megjelent módszertani - óvodapedagógusok tapasztalatait összegző, óvodapedagógusoknak ajánlott - kiadványának folytatását, a napokban megjelent második „Útravaló” kötetet ajánlom az olvasó figyelmébe. A szerkesztőpáros arra vállalkozott, hogy a néphagyomány iskolai közvetítésére vállalkozó pedagógusoknak is „utat mutasson”. A módszertani füzet kipróbált programokat, tanórai és szabadidős mintákat, sikeres foglalkozások vázlatait ajánlja. 

A tantervi tartalmak között a néprajzismeret sajátos helyzetéről mesél élményeivel és tapasztalataival fűszerezve átfogó (a történeti hagyományokkal is számot vető) tanulmányában Trencsényi László. Bevezetőjében a „Luca székéhez” hasonlítja a viszontagságos úton formálódott alaptanterv próbálkozásait. A tanulmány Kalendárium című fejezetében - a 12 évfolyamos KOMP-iskola tanterveként - részletesen bemutatja a műveltségterülethez rendelt fejlesztési feladatok feldolgozását – komplex művészeti tantárgy keretei között. Mintegy évtizedes kísérletben - Tiszafüreden, Salgótarjánban, Kétújfaluban és Budapesten - többek között hallássérült gyerekek között, illetve cigány környezetben is próbálkoztak a tanterv adaptációjával. A Kalendárium elsőként az 1-4. évfolyam tantervi tematikáját mutatja be, majd egy, az első évfolyamon Szent Mihály napi búcsút megidézve ismerteti a komplex személyiségfejlesztő feladatokat. A tanterv erénye, hogy személyig hatoló differenciálást tesz lehetővé a különböző képességű, illetve szociokulturális környezetből érkező tanulók számára, mint a kétújfalui beás cigánygyerekek bemutatott esetében is. Megismerhetjük a sikeresen alkalmazott projekt tapasztalatait is. „A hagyományt éltetni kell, vagy a hagyomány éltet?” - zárja a tanulmányíró bevezetőjét, mely kérdésre a kötetet elolvasva ki-ki választ kaphat.

Az első „útravaló”: Baksa Brigitta több éves tapasztalata - A néprajzi ismeretek oktatásának lehetőségei az általános iskolában címmel. „… igazán csak azt szerethetjük, amit ismerünk…”, a hon- és népismeret tantárgyi modul lehetőséget ad arra, hogy a tanulás folyamatában a gyerekekben kialakuljon a szülőföldhöz kötődés érzése, és erősödjön nemzeti identitástudatuk a népi kultúra gazdag, sokszínű világának megismerése. Csak akkor válhatunk az európai nemzetek közösségének elfogadott és megbecsült tagjává, ha tisztában vagyunk saját értékeinkkel, és mindezt fel tudjuk mutatni a többi nemzet előtt. 

Baksa Brigitta aggodalmának is hangot ad, az alaptanterv és a különböző tantárgyak néprajzi értékekre irányított figyelmével kapcsolatban. Követendő példaként a mendei Géza Fejedelem Általános Iskola helyi tantervét ajánlja, melynek az általa írt tankönyvcsalád1 is része. A nyolc évfolyam tananyagának rövid bemutatása után a gabonatermelés példáján keresztül részletesen szemlélteti a bővülő ismeretanyagot, illetve a tantárgyi koncentráció lehetőségét ajánlja arra az esetre, ha nincs módunk önálló óra megszervezésére. Zárszavában arra bíztat, hogy a bemutatottak bárhol taníthatók, ha az iskola hajlandó a szabadon felhasználható órakeretéből áldozni a néprajzi ismeretekre is! 

„Ne csak taníts, örökíts” a jelmondata Csesznák Éva, Frendl Kata és Navratil Andrea Gazdakalendárium, avagy a játékos kicsi gazda hónapjai című, az alsó tagozatosoknak az év 9 hónapjára összeállított oktatóprogramjának. „A környezettudatos gondolkodás erősítéséhez szükséges értékrend kialakítása érdekében elengedhetetlen a hagyományos paraszti gazdálkodás, a népi természetszemlélet ismerete és tisztelete. A programsorozat célja, hogy a nagyvárosi életmódban nevelődött gyermekek megismerjék a hagyományos paraszti kultúrát, annak értékrendjét, valamint a természetet tisztelő, az azt felhasználó, de nem kihasználó paraszti életmódot, népi természetszemléletet.” Az Amikor a labda gurul c. programsorozat módszertana azért egyedi, mert az Országos Mezőgazdasági Könyvtár, a Hagyományok Háza, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium összefogásával valósult meg. A gyerekek tapasztalati úton fedezhették fel különböző helyszíneken és módszerekkel (pl. tapintódoboz, kóstoltatás, szagoltatás, madárhangok, a kaszálás, aratás, cséplés, szelelés kipróbálása) környezetüket. A hasznos tanácsok után a projektvázlatok is segítik a tervezést.

Navratil Andrea és Szűcsné Molnár Erzsébet Rendhagyó iskolai tanórák, avagy a népművészettel nevelés lehetőségei c. beszámolója a mesék birodalmába kalauzol. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a kisgyermekek mindig az érzelmeik felől közelítik meg a világot, melyben a napjainkban háttérbe szoruló művészeteknek sokkal nagyobb teret kell biztosítani! Megoldásként a rég bevált mesélést méltatják, és ezt érzékletes és hatásos pszichológiai és pedagógiai érvekkel támasztanak alá. Olyan tündér- és állatmeséket ajánlanak Andersen, Grimm, Móra Ferenc, Kormos István, Méhes György, Kányádi Sándor tollából, melyekhez a pikula, csergető, pitypiritty, kóróhegedű, vagy a höppögő szólalhat meg „csodatevő” kíséretként.

Egy olyan rendhagyó óráról is olvashatunk, amelyben a kézművesség, az éneklés, a hangszeres muzsika és az irodalmi nevelés együtt jelenik meg. Benedek Elek Furulyás Palkó c. meséje segítségével pedig bepillanthatunk a hangszerkészítés fortélyaiba is. 

Az Útravalóban a néptánc páratlan lehetőségeiről is olvashatunk kitűnő érveket. Tálas Ági Léleksimogató hagyományaink címmel egy naphívogatót idéz: „Süss fel, süss fel, napocska, Isten tányérkája, Süss ki, meleg, bújj el, hideg Isten kapujába!” A magyarság korabeli küzdelmeit és a ma fogyasztói társadalmát veti össze a szerző, melynek tanulsága, hogy a hagyományaink erőt adó áldására ma talán még inkább szükség van, mint valaha! A megoldást a szerző az élőzenés táncfoglalkozásokban véli felfedezni, amelyek képesek a gyerekek érdeklődésének, figyelmének, lelkesedésének fenntartására, eközben a népi hagyományok hiányait is pótolják. A játékok kiválasztására, a tánc oktatására, a témák és a tanítandó motívumok metodikájára, a népszokások évkörhöz igazított élménybeszámolója által kapunk részletes és szemléletes ajánlásokat. 

Csasztvan András (aki egyébként az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke) – és Biletzky Ágota Kulcskompetenciák fejlesztése néptánctanítással című írásában a NAT idézésével arra emlékeztet, hogy amit a néptánc tanításával elérni szándékozunk, az jogszabályi „kötelezettség”. Remélik a szerzők: mára mindenkiben tudatosult, hogy a néptánc nem önmagában, önmagáért való tevékenység, hanem része egy nagyobb, teljesebb egységnek, azaz a kultúrának. Néhány olyan szaktekintélyt - Molnár István, Berczik Sára, Martin György, Antal László - idéz, akik tanítási gyakorlatukkal, kutatómunkájukkal és tudományos eredményeikkel méltón igazolják a néptánc és a népi játék nélkülözhetetlenségét!

Valentinné Hedvich Beáta Kézműves szakkör bemutatására vállalkozott. Egy csepeli középiskola szándéka az volt, hogy az iskolában hasznosan töltsék el a fiatalok szabadidejüket, miközben megismerik a magyar néprajzi kultúra alapjait is. A szemlélet-formálás célja, hogy a tanulók használati tárgyaikat, a ráfordított munkájuk és az esztétikai értékük alapján ítéljék meg. Hasznos tanácsokat kapunk a szakkörvezető speciális feladatairól, a foglalkozások megszervezéséről, az anyagismeretről, a tárgykészítés fázisairól és a szükséges eszközökről is. A szerző ízelítőként a nemez mobiltelefon-tartót, a méhviasz gyertyákat, az adventi koszorút, a gyöngyékszereket és a tojásírást ajánlja. Végül vidéken nyári tábor szervezésére buzdít, ahol olyan munkák elkészítésére kerülhet sor, amikre év közben nem jutott idő, illetve a helyszínen megismerhetik a helyi hagyományokat, ősi szakmákat.

Nádasi Rita Napköziről szóló beszámolója a délutáni népi játékokról mesél. Szerinte a játéknak jelenleginél sokkal tudatosabban, rendszeresebben, szervezettebben kellene szerepelniük a mai iskolások életében, akiknek óriási szükségük van (volna!) a hagyományos paraszti kultúra életre szóló útravalójára, még akkor is, ha tudjuk; a ma Magyarországon, Európában és világszerte jellemző teljesítmény-, siker-, és profitorientált szemlélet tükröződik a közoktatásban uralkodó értékrendben. Első osztályosoknak a délutáni szabadidőre vagy az énekórákra ajánlott gyűjteményét adja közre a szerző. Hangsúlyozza, hogy az egészen apró részletekben rejlő fortélyok és titkok lényege, hogy leljék örömüket a játékban, és élvezzék annak jótékony hatását! Írásából kiderül az is, hogy a néhai falusi élethez képest hogyan alakult át a játékkultúra. 

Pataki Márta Iskolanyitogató népszokások az iskola közösségi és ünnepi életében című írásában feltárul egy zuglói iskola sikeres programsorozata. A jeles napok és a néphagyomány jegyében a tanulók, családtagok, pedagógusok és óvodások közösen vettek részt szombat délelőttönként a rendezvényeken, melynek mottója: „Álljunk meg, beszélgessünk, ünnepeljünk együtt, idézzük fel a múltat, amiben benne van a jelenünk is, és elengedhetetlenül fontos a jövő generációjának is!” A programsorozat havi bontásban a Szent Mihály napi vásárral vette kezdetét, októberben a bábfesztivállal, a Márton napi vigasságokkal és a Luca napi vásárral folytatódott, majd az évet az Adventi hangverseny zárta. Februárban a Balázs napi toborzást és farsangi mulatságot szerveztek és a tavaszi népszokásokat, a húsvétot megelőző, böjti időszak jellemző népi játékait elevenítették fel. A programok mellett hasznos kiegészítéseket kapunk, a helyszínek, műsorok, technikák, sőt a részletekért felelősök tekintetében egyaránt. 

Végül két foglalkozásvázlatot ismerhetünk meg, melyek a moldvai néphagyományok köré fonódtak. Lukács Gabriella Moldvai története 13-14 éveseknek ajánlott. Egy moldvai falusi lány és egy budapesti fiú egymásba szeret, de a falubeliek nem nézik ezt jó szemmel, különösen, hogy a lányt már másnak ígérték. Kérdés, hogy mi lesz a két fiatal sorsa? A döntés a gyerekek kezében van, és az odáig vezető úton megismerhetik Moldva történetét, a nép szokásait, táncait, nyelvjárását. A foglalkozást irányító tanár munkáját nagyban segíti a foglalkozás aprólékos melléklete, illetve a moldvai táncházakból megszerezhető tudás. Dassiné Csordás Katalin 3. osztályos budapesti diákokkal kipróbált projektje a moldvai néphagyományok oktatásának újabb különleges lehetősége. Számtalan ötletet sorol fel a hangszerek megismerésére, a térképismeretre, a tájak és települések felfedezésére, a dalok és táncok megszólaltatására, a rajzolásra, a zenehallgatásra és a játéktanítására. Molnár V. József A csángók népe c. írásában pedig adalékokat kapunk a csángó név eredetéről, a „csengő” tiszteletéről, a legendából megtudhatjuk azt is, hogy Moldva magyarsága lehetett a csángatók népe. 

Benedek Krisztina és Sándor Ildikó könyvében a hagyományok ápolását hittel valló, egyben a mesterséget is jól ismerő kollégák őszinte élménybeszámolóit, az iskolai élet valós tapasztalatait olvashatjuk. A pedagógusok felelőssége és kötelessége is, hogy közös cselekvő alkotással megismertessék a gyerekekkel a néphagyomány kincseit. Ebben segít a Hagyományok Háza gazdag kiadói tevékenységéből is kiemelkedő kötet, melyet azért ajánlok tiszta szívvel, mert a tanításhoz hiteles és használható módszertani eligazodást ad, miközben kedvet is ébreszt a néphagyomány iskolai közvetítéséhez.

Benedek Krisztina - Sándor Ildikó (szerk.): Útravaló - A néphagyomány közvetítésének módszerei az iskolában. Hagyományoktatás–módszertani füzetek. Hagyományok Háza, Budapest, 2010.

• 1. Baksa Brigitta: Élet a házban. Hon- és népismeret 5., Élet a faluban. Hon- és népismeret 6., 2003; Hon- és népismereti atlasz, 2006, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest