Fűzfa Balázs: A 12 legszebb magyar vers
„Az a kérdés, hogy egyáltalán mit kezdjünk a kultúrával, mit kezdjünk a költészettel a harmadik évezredben?” – fogalmazott Margócsy István irodalomtörténész Koltón 2007 őszén a Szeptember végén című Petőfi-vers születésének 160. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia zárszavában.1
Bizony ma, amikor egyre inkább az értékek pusztulásától hangos a média s hangosak a hétköznapok, meg kell becsülnünk minden olyan törekvést és gondolatot, mely az általános elsivárosodás ellen perel. A tudós szerint az élményközpontú irodalomtanítási program és a szatmárnémeti, szombathelyi irodalmárok által kezdeményezett konferencia azért volt sikeres, mert ezen az úton tett előre egy lépést
A tanácskozás létrehívásához az ötletet és ihletet Petőfi Sándor és Szendrey Júlia mézesheteinek helyszíne, Koltó szolgáltatta, amikor 2007 tavaszán kéttucatnyi főiskolással meglátogattuk ott a Teleki-kastélyt. Az őszön aztán a napsütéstől derűs nagybányai Teleki Ház – a gróf később oda költözött át – és a Németh László Líceum tényleg otthonos hátteret adott a tudós előadók gondolatainak, de még a nyitó estén cseperészgető eső hangulata is illett a koltói gyülekezeti teremben és templomban öszvesereglett irodalmárok emlékező-derűs kedvéhez.
Kilátás a "bérci tetőkre" a koltói Teleki-kastály erkélyéről
Ezekben a felejthetetlen – élményközpontú, s a vershez igazán közel jutó – napokban érlelődött meg bennünk az elhatározás, hogy egy olyan könyv- és konferenciasorozatot indítsunk, amely a legegyszerűbb kérdést teszi fel, melyet irodalommal kapcsolatban feltenni lehetséges: melyik a 12 legszebb magyar vers? Ha van „budapesti 12” a filmek világában, ha van 12 legjobb és legszebb ez és az, akkor miképpen lehetséges, hogy eddig alig történt kísérlet a legszebb magyar versek egybefogására?
Néhány éve a Korunk című kolozsvári folyóirat ugyan intézett már körkérdést magyar írókhoz, költőkhöz, művészekhez, hogy küldjék el listájukat, melyek szerintük legszebb költeményeink, de ez a kísérlet még nem volt igazán átütő erejű, s csak a XX. századra vonatkozott. („Versek versenye” címmel lehet utánanézni az interneten. E „felmérés” szerint a legeslegszebb Kosztolányi Dezsőtől a Hajnali részegség. A második–harmadik helyet pedig József Attila Eszmélete, illetve Pilinszky János Apokrifje foglalja el.)
Egy ilyen „verseny” nemcsak azért lehet fontos, mert csatlakozik a mai világállapot vetélkedőktől átitatott szelleméhez, hanem mindenekelőtt azért, mert az irodalom és annak tanítása ma egyáltalán nincs könnyű helyzetben.
Átalakult körülöttünk a világ – hála Istennek –, s már nincs szükség arra, hogy az irodalom a rejtett közlések, a szabadon ki nem mondható lázadások, gondolatok hordozója legyen, mint amilyen volt Petőfi, Ady, Nagy László korában és költészetében. Az általános medializálódás miatt továbbá egyre kevésbé juttatható el bármi a közönséghez és a fiatalokhoz, ami csak betűk formájában jelenik meg világunkban. A posztmodern versek szövegezése pedig nehéz, s egyáltalán nem találkozik a közízlés elvárásaival.
Olyan ez, mint amikor Picasso megalkotta a maga „háromarcú” embereit, kubista festményeit. Mára már rájöttünk: ő látta jobban nálunk – akkori hétköznapi embereknél – a világot. A perspektíva ugyanis csak egy megállapodáson alapuló felfogás, mely a reneszánszban alakult ki. Leonardo da Vinci is megtehette volna, hogy három nézetben mutat meg egyszerre arcokat. Akkor ma az általunk megszokott perspektivikus ábrázolás újszerűségén csodálkoznánk értetlenkedve. De ugyanígy történt ez a zenében Bartókkal, Schönberggel, Sztravinszkijjal. Az általuk hangjegyekben megérzékítendő világ követelte magának a diszharmonikus harmóniákat mint lehetséges új nyelvet, beszédformát.
A vers, az igazán nagy vers is ilyen nyelv, beszédforma, közlés, jel: az egyik embertől a másik ember felé irányuló, megértésre vágyó szándék. Ám ha ez így van – s nincs okunk feltéte-lezni, hogy másképpen legyen –, akkor az idők változásával kötelességünk újragondolni legna-gyobb szövegeink jelentésvilágát. Mit is adtak, s mit is adhatnak nekünk immár az új évezredben?
A koltói konferencián például megtudhattuk, hogy a Szeptember végénnek 16 (!) román fordítása van, s 9 (!) szerb, illetve horvát. Már ezért az egyetlen tudományos eredményért érdemes volt megrendeznünk a tanácskozást! Hisz végképp rájöhettük, amíg a hatalma(so)k az egymás gyűlöletére való buzdítással, háborúkkal és acsarkodással voltak elfoglalva a huszadik században, addig az emberek és a versek tették a dolgukat. A nyelveket, a népeket, az embereket hozták közelebb egymáshoz.
A költő és hitvese szobrát Pogány Gábor készítette (Koltó)
Az alábbiakban vázolt rendezvény- és könyvsorozat – melyet a koltói konferencia sikerének örülve kezdeményeztünk – célja, hogy kísérletet tegyen a magyar irodalom 12 remekművének újraértésére és újraértelmezésére. A versek közismert és kedvelt költemények, az egyetemi képzés és a középiskolai tananyag fontos darabjai, melyek nemegyszer a tudományos gondolkodást is megtermékenyítették az elmúlt évtizedekben. Részei mindannyiunk közös emlékezetének.
A konferenciák (és könyvek) tervezett sorrendje és helyszínei:
1. Szeptember végén (Koltó) – 2007. ősz
2. Apokrif (Szombathely–Bozsok) – 2008. tavasz
3. Szondi két apródja (Balassagyarmat–Drégelypalánk) – 2008. ősz
4. Esti kérdés (Esztergom) – 2009. tavasz
5. Levél a hitveshez (Pannonhalma–Abda) – 2009. ősz
6. Hajnali részegség (Bp., OSZK–Logodi utca) – 2010. tavasz
7. Ki viszi át a Szerelmet (Iszkáz) – 2010. ősz
8. Kocsi-út az éjszakában (Érmindszent–Nagykároly) – 2011. tavasz
9. A közelítő tél (Egyházashetye–Nikla) – 2011. ősz
10. A vén cigány (Székesfehérvár) – 2012. tavasz
11. Eszmélet (Bp., vasúti pályaudvar) – 2012. ősz
12. Valse triste (Csönge–Szombathely) – 2013. tavasz
Alkalmanként a konferenciákon nemcsak az adott költő életművének szakkutatói ismertetik legújabb eredményeiket, hanem olyan, a szóban forgó verssel szakkutatóként nem foglalkozó irodalmárok is, akik a 12 ülés mindegyikén – vagy majdnem mindegyikén – kifejtik álláspontjukat.
A Pilinszky-konferencia helyszíne, a bozsoki kastély
A tudomány képviselői mellett aktív résztvevőként jelennek meg a középiskolai tanárok is, akik előadásokon, pódiumbeszélgetéseken, vitákon osztják meg nézeteiket a versek tanításá-ról, illetve tankönyvi szerepéről. Mindig meghívunk előadóként szépírót és más művészeket is.
Rendezvényeink utolsó egységében ismétlődően olyan vitákat, beszélgetéseket szervezünk, melyeken a tudósok és a tanárok – esetleg tankönyvszerzők – mellett diákok is részt vesznek, s elmondják véleményüket, gondolataikat a szóban forgó költeményről.
Célunk, hogy a tudomány és a közoktatás számára a legkorszerűbb kutatási eredményeket foglalhassuk össze, és jelentethessük meg néhány év leforgása alatt – a helyszí-nek biztosította élményközpontúság szempontjával kiegészítve – „a 12 legszebb magyar vers”-ről. (Terveink szerint minden kötetet a sorrendben következő konferencián mutatunk be.)
Szándékaink szeretnék kifejezni a tudósok, a tanárok és a diákok sokféleségében s a kultúra sokszínűségében rejlő értékeket. Reménykedünk benne, hogy minden érdeklődő megtalálja programunkban a neki tetsző helyszín(eke)t és műve(ke)t. Előadóink Újvidékről, Kolozsvárról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Debrecenből, Pécsről, Budapestről, Burgenlandból, Szombathelyről érkeznek. Érzékelhetően és szándékoltan átfogják a szakma és a művelődés sok-sok területét és irányzatát, nézetrendszerét.
A következő konferenciát – mint látható a tervezetből – Vas megyében, Velemben és Bozsokon rendezzük Pilinszky Jánosról és az ő Apokrif című verséről. Szeretnénk ezzel elindítani a Vas megyei Pilinszky-kutatást és megalapozni a Pilinszky-kultuszt is, hiszen költőnk utolsó éveinek jelentős részét – Törőcsik Mari színművésznő invitálására – a számára olyannyira fontos Velemben töltötte. Előadónk lesz több professzor a hazai és szomszédos országokbeli egyetemekről: Jelenits István, Bányai János, Bókay Antal, Faragó Kornélia, Láng Gusztáv, Nagy Endre, Odorics Ferenc, Tverdota György és mások. Szeretettel várjuk az ér-deklődő szakmabelieket és nem-szakmabelieket egyaránt!
Végezetül kötelességem még elmondani, hogy a fenti 12 vers e sorok szerzőjének legszebb tizenkettője… – Aki kedvet érez hozzá, állítsa össze az ő „egytucatját” a maga és mindannyiunk örömére; hiszen ez a költészet igazi értelme: hogy akár mindennap gyönyörködhessünk benne!
- 1. A Szeptember végén-konferenciát és a belőle készült könyv kiadását (Savaria University Press, 2008) az (akkor még) Berzsenyi Dániel Főiskola (ma: Nyugat-magyarországi Egyetem) Tudományos Bizottsága, a Babeş–Bolyai Egyetem Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata, a szatmárnémeti Pro Magister Társaság és Vas Megye Közgyűlése támogatta.