A jiddis nyelv útja

Zsigmond Anna írása

Semmi sem határozza meg jobban az egyén nemzeti karakterét, mint a nyelv. A nyelv a legerősebb és legtartósabb kötelék, mely egyesít.

A modern zsidó történelem kezdete a felvilágosodás időszakára tehető, amikor a zsidó közösségek politikai központ nélkül, „vendégként” éltek a világ országaiban, a diaszpórában1. Kialakult a „zsidókérdés,” amely csak súlyosbodott az emancipáció – a politikai jogok és kötelezettségek egyenlősége – bekövetkeztével.2 Az emancipáció révén állampolgárként kezdték kezelni a zsidókat, s megszűnt a „zsidó gettó” védőburka. Miközben a zsidóság nagy része a 19. század folyamán asszimilálódott a többségi társadalomhoz, összeütközésbe került egymással a zsidó felvilágosodás, illetve modernizmus, valamint a tradicionalizmus.

A nyelv elsajátításának és használatának előfeltétele, hogy legyenek beszélőtársak: ezért tekintjük a nyelvet társadalmi jelenségnek. A nyelv az állampolgár nyelve. Minthogy sok modern állam egy nyelvközösség köré (vagy egy adott nyelvhez kötődő emberek csoportja által) szerveződött, ezért a hivatalos nyelvek az államot jelképező funkcióhoz jutottak, s ehhez még hozzájárult az államon belüli kommunikáció biztosítása. Ez a hivatalos nyelv szimbolikus funkciója, amennyiben a haza nyelvéről van szó. Az anyanyelvi oktatás nem európai hagyománya, hogy az állam és az egyház néhány Európán kívül eső országban jóval a modern idők előtt létezett. Ugyanez érvényes az írásra és egyéb intézményekre is. Több országnak saját rendszere volt arra, amit ma „alfabetizálásnak” (vagyis az írás és olvasás megtanításának) nevezünk; bár ezek különböző módon szerveződtek.3

A növekvő antiszemitizmus, a tiszaeszlári vérvád4 és a Dreyfus-per5 hatására írta meg Theodor Herzl (Herzl Tivadar [1860-1904]) A Zsidó-Állam c. vázlatát6, amely 1896. február 14-én jelent meg nyomtatásban. Herzl munkássága kiterjedt a zsidóság, a haza és a kultúra jövőjére, a nyelv kérdése nem foglalkoztatta. Az ősi héberre való visszatérést abszurdnak tartotta: „van egyáltalán köztünk, aki tud héberül, hogy akárcsak egy vonatjegyet vásároljon?7

A nyelvi kérdés történelmileg összefügg az önálló haza megteremtésével. Világképükben a vallásos cionizmust összeegyeztették a marxizmus egyes elemeivel, s az izraeli zsidó álomvilágéletet egyfajta kommunális szellemben képzelték el. Vallották, hogy Izraelben, a próféták földjén egy, a szociális igazságon alapuló új társadalmat építenek fel. A kivándorlás másik földrajzi, nyelvi és kulturális iránya Oroszország-Birobidzsán volt. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy komoly politikai, földrajzi nehézségek adódtak (l. az Oszmán Birodalom szétesése, 1916-ban megkötik a Sykes-Picot-egyezményt8).

Amikor 1895 nyarán Párizsban Herzl megfogalmazta a Zsidó-Állam c. munkájának első vázlatát, semmit sem tudott az orosz zsidó értelmiségieknek az 1880-as évek eleji oroszországi pogromokat9 követő szervezkedéséről, mely a túlélés érdekében zsidó állam létrejöttét sürgette Palesztinában (Erec Israel) vagy máshol.10 Az egyre erősödő cionista, nacionalista és vallási törekvések ellen és azok ellensúlyozásaként a sztálini nemzetiségkoncepció érvényre juttatása céljából 1928-ban elhatározták egy Zsidó Autonóm Terület létrehozását a szovjet Távol-Keleten Birobidzsán központtal azzal a céllal, hogy az országban élő zsidóság ide költözzön, és ne Palesztinába. Birobidzsán, ביראָבידזשאַן Autonóm Zsidó terület11 fővárosa lett volna a zsidóság első modern otthona, az új zsidó haza, mely nemzetállam megteremtését is célul tűzte ki.12 A szovjet-orosz kormány döntése értelmében a zsidó autonóm terület önkormányzatának hivatalos nyelve a jiddis lett.

A jiddis a germán nyelvcsaládba tartozik. A németen kívül számos más nyelv hatott rá, így a héber, a szláv nyelvek, a francia és az olasz. A jiddis írásához a héber ábécé betűit használják. Az 1800-as években a jiddis főleg a kultúra nyelvévé fejlődött Közép-Kelet Európában. Drámák, újságok, versek, színdarabok nyelve lett. A legtöbben a második világháborút megelőző években beszéltek jiddisül, több mint 10 millióan. A nyelv addigra már közel 1000 éves múlttal rendelkezett. A 2000-es évek elején körülbelül 4 millió fő beszélte a nyelvet főként az Egyesült Államokban, Izraelben, Kanadában és a Szovjetunió egykori tagállamaiban13.

Sólem Aléchem, eredeti nevén Sólem Rabinovics zsidó vallású, jiddis nyelven alkotó orosz író. Tóbiás, a tejesember című írásának musicalváltozata a Hegedűs a háztetőn(1859, Perejaszlav-Hmelnickij, Ukrajna – 1916, New York, Egyesült Államok).

Sólem Aléchem (álnév, a héber Shalom Aleichem jiddis változata) nevéhez fűződik a jiddis irodalom megjelenése. Eleinte Sólem Aléchem oroszul és héberül írt. 1883-tól több mint 40 kötete jelent meg jiddisül, így vált 1890-re a jiddis irodalom meghatározó képviselőjévé. A legtöbb orosz-zsidó irodalmi alkotás abban az időben héber nyelvű volt, ez volt a tanult zsidók liturgikus nyelve. A jiddis volt azonban a nép nyelve szinte minden kelet-európai zsidó írástudónál. Ezt gyakran nevezik lenézően „zsargon”-nak, de Sólem Aléchem ezt a nyelvet irodalmi szintre emelte.14 Személyes vagyonával is ösztönözte a jiddis írókat (emlékét a város központjában szobor őrzi). 1888-1889-ben megalapította a Jiddis népkönyvtárat Birobidzsánban, amely lehetőséget biztosított a fiatal jiddis írók számára: regionális újságokat, irodalmi, művészeti és politikai folyóiratokat adtak ki.

Mindannyian tudjuk, a nyelv hihetetlenül erős eszköz a társadalomban – segíti az embereket az egymással való kommunikációban, kapcsolatok kialakításában, és lehetővé teszi számukra, hogy népszerűsítsék kultúrájukat, hogy megosszák közös gondolataikat, kifejezzék érzéseiket és vágyaikat, és ezáltal mindenféle kapcsolatot alakítsanak ki. Izrael, amely abban az érdekes helyzetben volt, hogy csak az elmúlt 150 évben elevenítette fel (a mai formájában) a héber nyelvet, különösen nagy jelentőséggel bírt. Az „izraeli nyelvet”, a héber ébredést, a jiddisül beszélőkre való hatását több irodalmi mű is megörökíti.15 Akik a bevándorlás korai szakaszában valamint a későbbiekben érkeztek Palesztinába/Izraelbe, nem tudtak héberül, kivéve azt a szókincset, amit a Bibliában szinte automatikusan olvastak iskolai tanulmányaik során. A jiddis máig megtalálható a jeruzsálemi közösségekben.

A „bolygó zsidók” keresték a helyüket és nyelvüket a világban. A héber nyelv gyökerei régmúltra nyúlnak vissza, ami még rendkívülibbé teszi életre keltésének történetét. A héber nem volt beszélt nyelv, csupán imádkozásra használták. Eliezer Ben-Yehuda hozta vissza az életbe.

Héberül az 1890-es években kezdtek beszélni a zsidó fiatalok Palesztinában, és az 1910-es években már egy feltörekvő nemzet nyelve volt – használták az alap- és felsőoktatásban, az üzleti életben és az utcai beszédben a zsidó negyedek, városok és falvak lakói. 1922-ben a brit mandátum16 kormánya Palesztinában elismerte a héber nyelvet hivatalos nyelvként az arab és az angol mellett. A brit mandátum közigazgatási és jogi helyzete az angol birodalom teljes hatalmát jelentette a zsidók és arabok felett. A mandátum alkotmányának ez az egyetlen része, amelyet az angolok tökéletesen keresztülvittek. Minden hivatalos nyomtatványon, bélyegen, pénzjegyen egyformán szerepelt a három nyelv.

1948-ban megalakult Izrael mint független állam. Szorosan kapcsolódik a nemzethez, de a fogalmak különböznek egymástól. A „nemzet” az 1910-es években kezdődött, amikor az 1890-es évektől héber tannyelvű általános iskolákban tanuló gyerekek felnőttek, és mérnökként, rendőrként, tanárként, művészként, politikusként, újságíróként, üzletemberként stb. kezdtek dolgozni és tanítani. Héber nyelvhasználatuk elég stabil és elég fontos volt egy működő társadalom kialakításához, amelynek nincs szüksége más nyelvekre.

Az, hogy a zsidók milyen nyelveket beszéltek az 1890-es évek előtt, sokkal bonyolultabb kérdés, és szinte lehetetlen pontosan megválaszolni. Erre vonatkozóan nincsenek egyértelmű adatok. Az oszmán kormányzók nem végeztek precíz népszámlálást, és nem törődtek az alattvalók demográfiai adataival. Minden zsidó bevándorló megérkezésekor azonnal – vagy még azt megelőzően – elkezdett héberül tanulni, és beilleszkedett. Az 1930-as években néhány évig igen sok németországi zsidó bevándorló volt Tel-Avivban, így egyesek javasolták, hogy a német legyen a város hivatalos nyelve, de a politikai vezetés ellenállt. Amint azt Yael Reshefnek a mandátumidőszakról megjelent könyve megjegyzi, Meir Dizengoff polgármester17 dühös volt, amikor német nyelvű leveleket kapott, vagy német feliratokat látott az üzleteken. Az önkormányzati hivatalnokok héber nyelvű leveleket küldtek a brit hatóságoknak.

A zsidók a héber nyelvet használták vallásuk gyakorlása során és a különböző zsidó közösségek közötti alapvető kommunikációra. A héber nyelvet az újságok is használták, de ezek eleinte nagyon kis példányszámban jelentek meg, és elsősorban a belső ügyekkel foglalkoztak, nem pedig a világ aktuális eseményeivel. Családjukon és közösségeiken belül azokat a nyelveket beszélték, amelyeket a zsidók beszéltek azokban az országokban, ahol ők vagy őseik születtek: jiddis, orosz, francia, ladino, arab és más nyelvek. Az a néhány iskola, amely Palesztinában létezett, többnyire franciául vagy arabul működött. Ez a helyzet az 1880-as években kezdett változni, amikor új iskolákat és újságokat alapítottak, amelyek héberül működtek, és igyekeztek a lehető legmodernebbek lenni.

A történelem során a zsidóság között nem volt nyelvi határ. Megnőtt a veszélye, hogy a szilárdan összetartott zsidó közösségek a bevándorlások, elvándorlások következtében elfordulnak a nyelvtől, a hagyományaiktól. Az asszimiláció, a szakadás a zsidóság végét jelentette volna.

Mindazok közül, akik a nyelvi összetartozást tekintették elsődlegesnek a hazaépítésben, kiemelkedő szerepe volt Ben-Yehudának, aki 1881-ben telepedett le Palesztinában.18 Hitt mind a zsidók történelmi hazájukba (Izrael földjére) történő visszatérésében, mind a „nemzeti nyelvben”. Elhatározta, hogy feltámasztja a majdnem kétezer éves héber nyelvet.19 Hogy ez utóbbi kihívást valóra váltsa, úgy döntött, hogy az ókori – évezredek óta csak imádkozásra használt – nyelvet modern nyelvvé alakítja. Hevesen kampányolt azért, hogy a héber legyen az iskolai oktatás hivatalos nyelve, és hozzálátott a meglévő héber szókincs bővítéséhez.

Több mint 300 új szót alkotott (köztük a ’játék’, ’autó’, ’fagylalt’ és ’újság’ jelentésűeket). Emellett az első modern héber szótár összeállításának szentelte magát, majd szerkesztette az első héber nyelvű napilapot. Személy szerint Ben-Yehuda ragaszkodott a nyelvi fegyelemhez, és ma az iskolákban minden izraeli gyerek ismeri azt a történetet, hogy még a saját gyermekeivel is héberül beszélt (még akkor is, amikor azok sírtak). Valójában fia, Ben Tzion volt az első gyermek a modern időkben, aki édesapja puszta elszántsága miatt ezt a nyelvet használta anyanyelveként.20 A történelem folyamán a héberen kívül egyetlen olyan nyelvről sem tudunk, amely holt nyelvből újra eleven, beszélt nyelvvé emelkedett volna. Ben-Yehuda jelszava: „Hébert az otthonba!”, „Hébert az iskolába!”, „Szavakat, szavakat, szavakat!”21. Alapkérdés volt a „hol legyen a haza”, mi legyen az új haza nyelve, a „hazatérők” iskolája, színháza, és a múlthoz, kultúrához, Európához való viszonya. Az új hazában, Palesztinában a felnőtt társadalmat be kellett vonni e kérdések megoldásába. Újságot alapítottak, sikerült felkelteni az emberek érdeklődését, és ezt azzal érték el, hogy a mindennapi témákról héberül olvastak. Az újságot használták fel az új szavak bevezetésére is. Így váltak a hétköznapi nyelv részévé az újság, szerkesztő, előfizetés, katona jelentésű és egyéb divatos szavak a mindennapokból. 1913-ban megjelent Tel-Avivban az első héber útjelző tábla.

Jelentős tudományos irodalom keletkezett a modern héber nyelv létrejöttéről és a modern zsidó szellemi életben elfoglalt helyéről.22

Ben-Yehuda nagyszerű erőfeszítéseinek köszönhetően egyre több zsidó közösség alapított héber iskolákat a környezetében. Akik az első aliyah23-ban (1881-1903) és a második aliyah-ban (1904-1914) érkeztek, azok számára nem volt könnyű dolog nyelvileg és kulturálisan beilleszkedni az új választott hazába. Ezt mutatja be az Efraim Kishon rendezésében 1964-ben készült Sallah Shabati c. film24, amelyben a hozott jiddis és a már hivatalos héber nyelv váltakozik, egy nép a diaszpórából nem érti a másikat. 1922-re már elegendő számú zsidó úttörő beszélt héberül mindennapi életében, így a brit mandátum közigazgatása elismerte a palesztinai zsidók hivatalos nyelveként. Így történt, hogy az akkor kiadott házasságkötési dokumentumok, születési bizonyítványok, egyéb hivatalos iratok héber nyelven íródtak (megjegyzés: ez elég sok adminisztrációs gondot okoz napjainkban).

Sólem Aléchemet egész pályafutása alatt foglalkoztatta a héber nyelv, bár ez irányú érdeklődése nem annyira egy átfogó tanulmányban, mint inkább az évtizedek során keletkezett írásaiban mutatkozik meg. Különböző tárgykörökben írott tanulmányaiban mély gondolatokat találunk a héber nyelv szerepéről a zsidó nemzeti azonosság aktualizálásában.25

Izraelben folytak és továbbra is folynak a nyelvi viták. A Sólem Aléchemben kifejeződő aggodalmakban a második aliyah időszakának rendkívül drámai és kifejező nyelvi szorongásai tükröződnek. Az 1930 utáni Sólem-tanulmányok idejére a héber nyelv már szélesebb közegben érvényesült. A héber irodalom központja már nem Kelet-Európában, hanem Palesztinában volt. Rendkívül kiterjedt fordításirodalom jött létre, s a további aliyah-k reménye módosította azt a nyelvfelfogást, amelyet az idealista Sólem képviselt a húszas években. 1926-os nyelvfelfogása mérsékeltebbé vált, felismerte a modernizálódó nyugati világ hatását a héber nyelv fejlődésére. Ahogy vallotta: a héber nyelv „apokaliptikus tövisét” 1926-1931 között talán nem húzták ki.26

Miként kezdődik egy nyelv, hogyan fejlődjék a héber nyelv, mennyire képes a nyelv arra, hogy gondolatokat teremtsen, s ne csupán reflektáljon rájuk - ezek voltak a témák. […] A héber természetes nyelvként való újjászületésének végtére is az a legnyilvánvalóbb eredménye, hogy a szavak levetették ama történelmi hangsúlyok és felhangok súlyos terhét, amelyeket 3000 év szent irodalma halmozott fel. Új, szűzi frissességre tettek szert; immár készséggel simulnak új szövegösszefüggésekbe, amelyekből elpárolgott a szentség régi s néha nyomasztó illata... Mintha csak ezt mondaná: „Mivel már nem ismeritek el a hagyomány és a nyelv folyamatosságát igazi kontextusukban, legalább abban az átalakult formában fogadjátok el őket, amelyen művemben mentek át; fogadjátok el őket valakitől, aki a keresztúton áll, s mindkét irányba képes ellátni.” […] Scholem valóban megbékélt a szekularizáció és a modernizáció valóságával. A visszatekintés panaszos hangneme azonban megmaradt.27

Ben-Yehuda nem élte meg Izrael állam létrejöttét. Az elképzelés, hogy a zsidók a saját nyelvüket beszélik saját földjükön, megvalósult. Vitathatatlanul ez tette őt minden idők egyik legsikeresebb nyelvújítójává, valamint Izrael egyik legkiemelkedőbb történelmi alakjává. Ma a modern héber („ivrit”) az Izraelben[29] beszélt héber nyelv standard formája.

• 1. A diaszpóra kifejezés valamely etnikumra, vallás követőire illetve közösségre utal, akik külső kényszer hatására elhagyni kényszerülnek szülőföldjüket, majd a világ valamely táján más népek közé szétszóródva folytatják életüket, építik kultúrájukat. A zsidó diaszpóra jelentése: a zsidók szétszóratása.
• 2. A zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényt 1867. november 25-én terjesztette be Andrássy Gyula gróf miniszterelnök. „Az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében” című javaslatot a képviselőház minden vita nélkül, egyhangúlag, a főrendiház pedig 64 szavazattal 4 ellenében fogadta el. Az 1867. évi XVII. törvénycikk a hazai zsidóság előtt a társadalmi-gazdasági felemelkedés korábban soha nem ismert, nagyszerű lehetőségeit nyitotta meg. 150 éves a zsidó emancipáció Magyarországon.
• 3. Szépe György: Nyelvpolitikai elvek a 21. század számára. Anyanyelvek és az állam hivatalos nyelvei.
• 4. Rituális gyilkossággal vádolták a tiszaeszlári zsidóságot. Múlt-kor, 2013. augusztus 3.
• 5. 100 éves a Dreyfus-ügy. Múlt-kor, 2006. május 12.
• 6. https://regi.sofar.hu/book/herzl-tivadar-a-zsido-allam/
• 7. Koestler, Arthur: Ígéret és beteljesedés. A zsidó állam születésének története, 1917-1949, Joshua Könyvek. Budapest, 2023.
• 8. Megkötik a Sykes-Picot-egyezményt. Múlt-kor, 2004. május 21.
• 9. Az oroszországi zsidó pogromok, Aetas, 2. sz. (1993.) 107-132. o.
• 10. U. o.
• 11. Zsidó autonóm terület (Еврейская автономная область). Ld. Poór Csaba: Zsidó autonómia az orosz Távol-Keleten.
• 12. A Birobidzsán fővárossal létrehozott, Moszkvától mintegy nyolcezer kilométerre található, a Bira és a Bidzsan folyók közötti terület önálló zsidó mezőgazdasági terület. A tartomány hivatalosan 1928-ban Birobidzsán néven jött létre lehetőséget nyújtva egy zsidó autonóm terület létrehozására. Az 1922-ben kiadott Churchill-féle Fehér könyv korlátozta a betelepülő zsidók számát a Brit Mandátum területére. Ezt megerősítette az újabb jelentés közzététele, az 1930-as Fehér könyv, melyben a brit kormány a zsidó emigráció szigorúbb korlátozását tűzte ki célul. (U. o.)
• 13. Miklós Dóri: Zsidó nyelvek: Jiddis.
• 14. S. Aléchem több jiddis nyelven írott könyvét fordították le modern héberre.
• 15. Pl. Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről (Európa Könyvkiadó, 2006).
• 16. A brit mandátum (1920–1948) alatt az egész régiót „Palesztina” néven ismerték (yisuv). Az 1948-as függetlenség kikiáltása után az ország hivatalosan is felvette az „Izrael Állam” nevet.
• 17. M. Dizengoff Tel-Aviv polgármestere volt (1861, Echimăuţi, Moldova – 1936. szeptember 23).
• 18. Ben-Yehuda a litvániai Luzski faluban született (ma Belorusszia) 1858. január 7-én. Számos cselekvési tervet fogadott el. A főbbek „háromszorosak” voltak, és így foglalhatók össze: „Héber az otthonban”, „Héber az iskolában” és „Szavak, szavak, szavak”. Ami a „héber nyelvet az otthonban”-t illeti, még mielőtt Palesztinába érkezett volna, első sikeres, hosszan tartó héber beszélgetése eredményeként Ben-Yehuda úgy döntött, hogy minden zsidóval csak héberül beszél.
• 19. Katz, Jakov: Hagyomány és válság (Zsidó társadalom a középkor végén). Múlt és Jövő, 2005.
• 20. David Saiger: Eliezer Ben-Yehuda and the Making of Modern Hebrew https://www.myjewishlearning.com/article/eliezer-ben-yehuda/
• 21. U. o.
• 22. William Cutter: Kísérteties héber nyelv, hátborzongató beszéd. Scholem 1926-os levele Rosenzweignek. Múlt és Jövő, 1991/2. https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/1/3/13mj_1991_02v3_1.pdf
• 23. Jelentése: kivándorlás. Szó szerinti jelentése: 'felemelkedés' vagy 'szellemi emelkedettség'.
• 24. Egy 1964-ben bemutatott izraeli vígjáték az izraeli bevándorlás és letelepítés káoszáról. Ez a társadalmi szatíra Ephraim Kishon rendezőt és Menahem Golan producert az első izraeli filmesek közé sorolta, akik nemzetközi sikereket értek el.
• 25. William Cutter: I. m.
• 26. U. o.
• 27. U. o.