Méltányos oktatás?

L. Ritók Nóra írása

Csak az nem fér a fejembe, hogy teheti ezt a saját iskoláival az állam?

Olvashatjuk, hogy a PISA tesztek ránk nézve lehangoló eredményeit elemezve az oktatási kormányzat intézkedési javaslatot dolgoz ki. Néhány kiragadott pontját különféle riportokban már hallhattuk, volt, amit már utána cáfoltak is (a bentlakásos intézményekben történő oktatást).

Azt, hogy ezek a tervezett intézkedések mennyiben hozhatnak majd változást, talán most nem elemezném. Ám van egy pont, ami nem hagy nyugodni, mert egyszerűen felfoghatatlan számomra a felvetés, ebben a rendszerben. Ez pedig a jó és méltányos oktatáshoz való hozzáférés javaslatának kérdése.

Próbálom értelmezni, újra és újra átgondolni, hogy vajon mi lehet e mögött? Hogyan, miféle módon kívánják ezt összehangolni ezt a jelenleg is kezeletlen és fenntartott oktatási szegregációval? Ami a köznevelési törvényben foglaltak ellenére létezik, sőt, egyre inkább jellemzőjévé válik a mai magyar oktatási rendszernek?

Lehet-e méltányos az olyan oktatás, ami kirekesztő? Ami szegregáló? Azt hiszem, ezt az ellentmondást nem lehet kezelni. Vagy mégis?

A szabad iskolaválasztás teret nyitott a szegregációnak: ami a korábbi időszakokban még leginkább a földrajzilag is szegregálódó településekhez, városrészekhez kötődött, mára általánossá vált, szinte minden olyan településen megtapasztalható, ahol egyházi iskolák is vannak.

Az egyházi iskolák újabb és újabb támogatásokat kapnak az államtól, csak kapkodjuk a fejünket a röpködő százmilliók hallatán az országhatáron belül és kívül is, a magyarlakta területeken. Még olyan is van, ahol az egyházi iskola harmincezer forint beiskolázási támogatással csalogatja be a természetesen nem halmozottan hátrányos helyzetű és nem cigány gyerekeket. „Méltányosan” hatva a település oktatási szerkezetére.

Az egyházi iskolák egy része a felvételt is úgy határozza meg, hogy ott ne fordulhassanak elő olyan gyerekek, akik ezt a lesújtó PISA-tesztet eredményezték, olyan családból, amelyben „nem a tanulás az első”. De ha valaki úgy döntene, hogy oda iratkozik át, egy kevésbé „jó”, nem annyira „méltányos” iskolából, annak sem egyszerű ez. Idézek egy átvételi eljárásból, amit egy egyházi iskola honlapjáról töltöttem le.

Az átvételhez szükséges feltételek a következők, melyeknek együttesen kell, hogy teljesüljenek:

• lelkészi ajánlás,
• a tanuló legyen megkeresztelve,
• a szülők rendezett egyházi kapcsolattal rendelkezzenek,
• a tanuló tantárgyi (magyar nyelv és irodalom, matematika, angol) szintfelmérőt köteles írni,
• a tanuló szintfelmérő során nyújtott teljesítménye minden tantárgyból érje el a 40 %-ot,
• a szülő írásbeli nyilatkozatot tesz arról, hogy az intézmény dokumentumait megismerte és annak tartalmát magára és gyermekére nézve kötelezően elfogadja.

Nos, ez nem tűnik túl méltányosnak. Ráadásul jócskán van benne szubjektív tényező is. No és persze nem lesz nehéz nagyobb eredményeket felmutatni ott, ahol nincs hármasnál rosszabb tanuló, és a házirendet minden tanuló pontosan betartja, a szülők pedig mindenben partnerek. Aki nem, annak ott nincs helye. Félő, a következő mérési eredmény után az a következtetés születhet, hogy csak az egyházi oktatás képes jó eredményeket produkálni. Holott úgy tűnik, az ő versenypályájuk bársonnyal bélelt, a többi iskolához viszonyítva.

Persze lehet, félreértem az egészet. Lehet, a kormány felismerte, hogy végre tényleg tennie kell a méltányos és jó oktatáshoz való hozzáférésért. Lehet, hoznak egy olyan döntést, ami a finanszírozást szektorsemlegessé teszi, és fenntartótól függetlenül egyforma állami támogatást kapnak majd az iskolák. Lehet, meghatározzák majd, hogy szabad iskolaválasztás ide vagy oda, minden iskolának a településen kötelező egyenlő százalékban felvenni a település halmozottan hátrányos helyzetű gyerekiből. (Mint ahogy azt egyébként a Köznevelési törvény elő is írja.) Még az is lehet, belátják, hogy többféle tankönyv kellene. Talán azt is eldöntik, hogy megkérdezik majd a szegregált iskolák pedagógusait, mire lenne szükség ahhoz, hogy változás induljon el. Lehet, elkezdik majd fejleszteni ezeket az iskolákat, szánnak rájuk annyi pénzt, hogy legyen szakos nevelőjük, pszichológusuk, fejlesztő pedagógusuk elég, talán még szociális munkásuk is. Kiemelt fizetést adnak majd a szegregált iskolák pedagógusainak, és szupervíziót, módszertani segítséget, talán még megbecsülést is. Lehet, előveszik a korábbi „jó gyakorlatokat”, amelyek eredményesen működtek, és megpróbálják beépíteni a napi pedagógiai gyakorlatba. Felújítják majd az állami iskolákat is. Megcsinálják azokat a javításokat, melyeket évek óta nem tettek meg, jelentős költségmegtakarítást elérve, igazolandó, hogy állami kézben jobb helyen van minden, mint az önkormányzatoknál. Bár az összeomló fűtési rendszerek, beázások, vizesblokkhibák, hiányzó tisztasági festések stb. azt mutatják, a szükséges karbantartások elmaradása van az új fenntartás sikerei mögött. De most lehet, más lesz.

Lehet, a pár éve a TKKI-keretében létrehozott hátrányos helyzetűeket oktató iskolák gyakorlóiskolai hálózatát is felelevenítik majd, mert ez is csak addig jutott, hogy létrejött, és megvolt a képzés. Uniós forrásból persze, ma meg már nyoma sincs. Akkor majd a leendő pedagógusok láthatnak a gyakorlatokon problémás, cigány gyerekeket is. No, még azt is el tudnám képzelni, hogy visszahívják a korrupciógyanús eljárásban támogatott, az integráció terén ismertetlen szervezetek pályázatait, akik most olyan településeken szerveznek tanodákat harminc millióért, ahol nincs is halmozottan hátrányos helyzetű gyerek.

De abbahagyom az álmodozást. Tudom, mindebből nem lesz semmi. Jobb esetben ez is egy üres frázis marad, egy jól hangzó mondat, amit ki lehet nyilatkoztatni különféle helyzetekben, aztán lehet rá hivatkozni, meg lehet vitatni az Antiszegregációs Kerekasztalban meg a Köznevelési Kerekasztalban, és le lehet írni utána, hogy a megbeszélés sikeres volt, és megállapodtak, hogy a kormány lépéseket tesz majd a méltányos oktatásért. Aztán nem történik semmi.

Rosszabb esetben megy tovább a szegregált iskolák rendszere, és az azon belül fejlesztett jóvá és méltányossá sosem váló oktatás zsákutcájában vergődünk tovább. Csak az nem fér a fejembe, hogy teheti ezt a saját iskoláival az állam? Mert az, hogy az egyházi oktatás kedvesebb neki, az nyilvánvaló. De miféle értékrendet tükröz ez? És miféle jövőt?

Abban teljesen biztos vagyok, hogy újabb generáció fog eltűnni a mostani, méltánytalan rendszerben. Abból a társadalmi csoportból, ahol nem az iskola a fontos. Attól pedig, hogy ebben a rétegben is fontos legyen az iskola, nos, attól egyre messzebb kerülünk.

(E cikk megírása után vettem részt egy helyi megbeszélésen, ahol egy nagy összefogásban próbálunk egy deszegregációs célú folyamatot megindítani három településen. Mindháromban van egyházi és állami iskola, és mindhárom helyszínen erős az egyházi iskolák szegregáló hatása. Most volt a második összejövetel. Arra nem látok reményt, hogy állami szinten alakuljon bármi, de talán helyi szinten, ahol az emberek a saját bőrükön tapasztalják, hogyan válik élhetetlenné a település a szegregációval, ott azt hiszem, lehet remény. Nagyon izgalmas és tanulságos figyelni a résztvevőket, a reakciókat, az ellentmondásokra való reagálásokat ebben az egészben… de erről majd legközelebb írok.)