Radír

Páncsics Edina írása

Órákat (dehogy órákat, napokat) szántam arra, hogy szobafogságra ítéltként mivel lehet túlélni a bezártságot. Végigmentem a saját lakásomon, s alaposan (mint egy készletgazda raktáros) végignéztem a helyiségeket, az eszközeimet, a környezetemet.

A művészetoktatás legfontosabb célkitűzései közé tartozik a diákok személyiségének és kreativitásának fejlesztése a különböző művészeti ágakon keresztül.

De állj! Hol vannak most a gyerekek?

Otthon!

„Digitális oktatás”…                           

Sok kérdés megfogalmazódott bennem: hogyan, miként, mivel, mi által? Oké, értem én (vagy mégsem)… Lehetővé vált különböző számítógépes applikációk használatával „távtanítani”. De mi lesz a látvány utáni rajzolással, ahol az azonnali, finom korrektúra nélkülözhetetlen?! Valamint honnan csorog majd a személyes motivációm? Honnan ereszkedik alá a ráhangolódás? Hova száll a személyes kapcsolat varázsa? Mivé foszlik az élmény a rajzolás során? És honnan táplálkozik majd az anyaghasználat változatossága? Az alsó tagozatosok foglalkozásai mindig egy nagy titokkal, egy színes mesével vagy egy káprázatos varázslattal kezdődnek – ami csodálatot kelt bennük, lenyűgözi őket, ami leveszi a gyereket a lábáról, és egyben inspiráló erővel hat. Hogy a diákok felszabadultan tudjanak alkotni, fel kell bontani a megszokott tanár-diák viszonyt, melynek fő ismérve az alá-fölérendeltség. Ahhoz, hogy ezt igazán hatékonyan végezzük, szakítani kell a hagyományos rajztanítási módszerekkel, a feladatokat a diákok érdeklődési köréhez kell igazítani. Persze úgy, hogy a szabatos évi tantervet teljesíteni tudjuk. Ennek megvalósítása érdekében kezdtem új munkaformák és témák keresésébe.

Kávéfoltok az abroszon

A tanmenetem, amit erre a tanévre terveztem, most egy kissé átalakul a vírushelyzet miatt. Nem igaz: totálisan megváltozik! De azt azonnal tudtam, hogy sablonos feladatmegoldásokat biztosan nem szeretnék az otthon, gépek előtt ülő diákjaimtól kérni. Órákat (dehogy órákat, napokat) szántam arra, hogy szobafogságra ítéltként mivel lehet túlélni a bezártságot. Végigmentem a saját lakásomon, s alaposan (mint egy készletgazda raktáros) végignéztem a helyiségeket, az eszközeimet, a környezetemet. Rádöbbentem, hogy jobbnál jobb, alkalmasabbnál alkalmasabb dolgok (tárgyak, anyagok) vesznek körbe. A rajzos feladatok pedig elkezdtek kizúdulni ki fejemből. Tudván tudtam, hogy igenis várják a diákjaim, hogy mivel rukkolok elő, mi lesz a kihívás. Potyogtak az ötletek. „Otthon tanulock” – „Otthonról tanít-ok”, stb. Megosztottam… Ímélen, fészbukon ömlöttek rám a jobbnál jobb vizuális naplók, amelyekben a nap történéseit, a napszak hangulatát, a pillanatok élményét örökítették meg. Izgalmas dolog csupán színekkel kifejezni magunkat, de voltak ömlesztett, keszekusza szavak, félmondatok, olykor egy ebéd utáni szalvéta is becsöppent a kompozícióba. A diákok sajátos eszközökkel alkották meg az egyéni profiljukat, és a tanárok képei se maradtak megműveletlenül. Tüneményes alkotások kerültek ki a kezeik közül. 

Úgy látom, hogy a pedagógustársadalom nagy lendülettel beleállt a digitális oktatásba, de olybá tűnik, hogy lassan átesünk a ló túlsó oldalára.  A fontosabbnak tartott tantárgyak tanárai (kétségbeesésükben, tanácstalanságukban és megfelelési kényszerükben) oly mértékben árasztják el diákjainkat különböző feladatokkal, hogy azok lassan belerokkannak. Pedig érdemes lenne mértéket tartani. Ez egy senki által nem ismert, kísérleti időszak, amelyben a ventiláció igencsak javasolt gyakorlat lenne.

A rajzolás reflexe erős a fiatalok korosztályaiban, gyakran lapfirkálásba merül egy-egy unalmasnak tűnő tanóra… (ellenben igen ritka jelenség, hogy rajzóra közben valaki Pitagorasz-tételt satírozgasson a rajztáblára…). A jelen helyzetben pláne szívesen moccannak ki a kötelező feladathegyek mögül. Várják az ötleteket, szívesen ugranak akár kacifántos kihívások elé is. Legutóbb például egy „környezeti színkört” kértem a gyerekektől, s jött is zokniszínkör, legószínkör, hajgumiszínkör stb. Nagyon kreatívak voltak, egyenesen rácuppantak. Itt jegyzem meg, hogy legközelebb kávéval festünk, közben olyan szendvicseket fogunk készíteni, melyeken híres festmények jellegzetes motívumai fognak megjelenni (sajtból, uborkából, felvágottból, ami beesik, jólesik…). Nagyon várom a különleges megoldásokat, természetesen ezeket dokumentálni fogjuk fotókkal, videóval.

Mindannyiunknak ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból! Gyermeknek, felnőttnek, tanárnak, diáknak egyaránt. Most ezt dobta a gép. Nincs ezzel semmi probléma. Aki eddig is céltudatos volt, most sem lepődik meg, alakul a körülményekhez.

„…átlépni közben árkot, göröngyöt
és az Embernek szórni a gyöngyöt…”
(Misztrál)