Bálványos Huba emlékére
By knauszi on 2011. aug. 15. - 21:35
Hosszú szenvedés után augusztus 12-én 73 éves korában meghalt Bálványos Huba grafikusművész, művészetpedagógus, a Budapesti Tanítóképző Főiskola (majd ELTE TÓK) egyetemi tanára, a Vizuális Nevelési Tanszék egykori vezetője, sokáig a Felsőoktatási Vizuális Nevelési Kollégium elnöke. Életmű-kiállítása augusztus végéig látogatható Zebegényben, a Szőnyi István Emlékmúzeumban.
A kép forrása: hirado.hu
A Taní-tani Online három rövid videóval emlékezik a mesterre és kollégára
Bálványos Huba grafikái Kornis Mihály Babérligetkönyvével
Portrérajzolás oktatása a szálkai alkotótáborban
Egy kiállítás megnyitóján 2010-ben
A szerzőről:
Hozzászólások
Az én emlékeim Hubáról
Vagy 3 éve, amikor a budafoki művészeti iskola jubilemuát ünnepeltük, fontos hozzászólásban szólt arról, hogy a "művészeti oktatás" fogalma nem szakszerű, hiszen "művészeti nevelés" van.
Az alábbi riportot találtam 2010-ből
Átváltozás képregényen
Interjú Bálványos Hubával (2010)
A kerületi iskolák legjobb rajzosai adtak egymásnak randevút az Arany János gimnáziumban. A Budai Módszertani Központ szervezésében megtartott rajzversenyen a legkülönbözőbb műfajokban próbálhatták ki magukat a gyerekek. A szervezők szerették volna felfrissíteni a versenyt, ezért a korábbiakhoz képest változatosabb feladatokkal várták a gyerekeket. Az ötödikesek a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című meséhez készítettek illusztrációt, míg a hatodikosoknak egy kitömött kakast kellett egyéni környezetben, a modell körüli kulisszákat újragondolva ábrázolni.
A környezet szabad értelmezése az asszociációs képességeket tette próbára, míg az illusztrációs feladat a hallott szöveg újragondolására késztette a versenyzőket. Az ábrázolási és rajzkészség mellett mindkét esetben fontos szerep jutott a gyerekek fantáziájának, vizuális kultúrájának. Most első alkalommal a képregény is szerepet kapott a versenyen, a hetedik és nyolcadik évfolyamos gyerekek a modernkor egyik legnépszerűbb kifejezésformájában álmodhatták papírra Franz Kafka átváltozás-jelenetét. A témák tehát adottak voltak, a rendelkezésre álló rajzeszközökből azonban kedvükre válogathattak a gyerekek. A kisebbek a színes ceruzára, míg a nagyobbak a képregény hangulatát leginkább visszaadó filctollra „szavaztak” a legszívesebben. Bár a feladatok korántsem voltak könnyűek, a hegyvidéki gyerekek ezúttal is bebizonyították, hogy nincsenek híján művészi talentumnak. Valamennyi korcsoportban kimagasló munkák születtek, ahogy mondani szokás, a zsűrinek nehéz dolga volt, amikor rangsorolnia kellett a rajzokat. Különösen az első három helyezett kiválasztása okozott komoly fejtörést, ezért végül úgy döntöttek, a képzeletbeli dobogósok mellett korcsoportonként még egy alkotást külön is értékelnek, egyéb helyezést azonban nem állapítanak meg.
A zsűri elnöki tisztét elvállaló Bálványos Huba grafikusművész, főiskolai tanár lapunknak elmondta: a vizuális kultúra gyermekkorban sajátítható el a legkönnyebben, ezért fontos, hogy az általános iskolákban minél nagyobb hangsúlyt kapjon a rajzoktatás. Ha valaki ebben a rendkívül fogékony korban lemarad, az egyetemi évek alatt, majd a munka világában komoly hátrányba kerül. Olyan, a mindennapokban sikerrel használható készségek kifejlődését segíti a vizuális nevelés, mint a látvány megragadása, a lényeg elvonatkoztatása, az apró, de fontos részletek kiemelésének képessége egy képi információból. Ez egyebek közt annyit jelent, hogy a „tanult szem” egy pillantás alatt hozzájut azokhoz az adatokhoz, amelyek felismeréséhez a gyakorlatlan szemlélőnek percekre, vagy akár órákra van szüksége.
A hegyvidéki intézmények felismerték – folytatta a budapesti tanítóképző jeles tanára, meghatározó személyisége -, hogy a képi nyelv kódolásának megtanítása ma már elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek értsék, és megfelelően értelmezzék, illetve kezeljék a különböző médiumokból mindenfajta szűrő nélkül rájuk zúduló üzenetáradatot. A Munkácsy és Szent-Györgyi-díjas grafikusművész hangsúlyozta: a dekódolás tanulási folyamat eredménye, abban segít, hogy a gyerek ne csak nézzen, hanem lásson is. Ehhez rengeteg gyakorlásra, a tehetség szabad kibontakoztatására van szükség, valamint olyan közösségi eseményekre, mint amilyen a mostani rajzverseny.
Bálványos Huba elmondta, hogy a gyerekek munkáit a rajztudás mellett a kifejezőképesség, illetve a vizuális eszközök használata szerint értékelték. Az egyéni megoldások, a téma individuális megragadása ezért adott esetben többet ért, mint az egyébként kiforrottabb előadásmód.
Szerencsés voltam....
Azok közé a szerencsések közé tartozom, akik ismerhették őt. Egyszer kiállításra hívott minket az "utcájába". Örömmel mentem.
És szerencsém volt képzőművészként is kapcsolatba kerülni vele.
Igazi művésztanár volt. A szó minden értelmében.
Bálványos Huba emlékére cikkhez
A főiskolán a könyveiből tanultam (vizuális kultúra, esztétikai nevelés), majd az egyetemen kurzusának(ART-MOZI MŰVÉSZEK)hallgatója voltam. Egy bécsi út az Ő szervezésében, ahol tárlatvezetőként bemutatott néhány híres festményt a Szépművészeti Múzeumban...kedves és szép élményként él bennem az-az út. Rendkívüli EMBERT ismerhettem meg személyében, és nagyon örülök, hogy találkozhattam az életben vele.
Emlékkonferencia 2011. december
Bakos Tamás tanszékvezető emlékező előadása a MROE rendezvényén
Bakos Tamás: Bálványos Hubára emlékezve
Minden szakterületnek vannak ikonjai. Személyiségek, akiket követésre méltónak tart
környezete. Körülveszik, szemléletéhez csatlakoznak, vagy éppen sandán figyelik,
olykor még támadják is. Ez a nagy emberek sorsa mondhatnánk. Miután lelép az
élet színpadáról óriássá nı, eltőnnek árnyalatai, reduktív lesz, önmaga bálványává
dermed.
Nos, Bálványos Huba biztos, hogy nem akart ilyen lenni, amúgy eme konferencia
nevével történı fémjelzését is furcsállná. Szerény hírnevet kevésbé vágyó ember
volt. Mégis érthetı, hogy a közvetlen szakmai környezet tisztelegni próbál emléke
elıtt. Talán emberi gyengeségünk következménye, hogy feltétlenül szükség van
egy-egy kısziklára, amelyre még emlékeiben is felkapaszkodhatunk, hogy messzebb
lássunk?
Nem gyengeség. A messze látásra, a messze látókra egyszerően szükségünk van.
Szőkebb szakterületünk, de az oktatás és általában aktuális élethelyzetünk
világméretekben is zavaros, ködös, égboltra néz.
Ez a szikla biztonságos talajba ágyazódott, rendteremtı energiáit eleinte igen csak
csodáltam, úgy tőnt innen messzire látni. A vizuális kommunikáció és a vizuális
nevelés rendszerét ilyen egzakt formában elıször Huba elképzeléseiben láttam,
némiképp mellbe is vágott téziseinek tudományos színezete. (mint friss diplomást- ki
a mővész-tanár szemléleten nevelkedett-) Majd ebben- az általunk is jól ismertszilárd
struktúrában biztonsággal közlekedve alkotott tantárgyi rendszert. Mégsem
volt struktúralista, az élet, az oktatás, a mővészet és a személyiség globalitását talán
nála senki sem észlelte határozottabban. Ezt is sugározta magából, érzelmi alapon
saját szubjektumán keresztül volt tudatos, vagy tudományos. Elképesztı
természetességgel ötvözte világlátásában az emberi szubjektivitást a kollektív
tudatosság igényével. Ez a különös átjárhatóság egyén és közösség
határmezsgyéjén, amolyan élménygyőjtı, világnézetet gyarapító kaland volt
számára.
„– Kiben-kiben álljon össze „használható” világképpé mindaz, amit önmagáról
és a világról élményei által felfogni képes. „- írta tankönyvében.
Az élmény nem csak szakmai, pedagógiai elemzéseinek kulcsfogalma, hanem
pedagógiai, emberi magatartásának is. Élmény volt mindannyiunk számára hallgatni
elıadásait, vagy személyes kapcsolatba kerülni vele.. okait felesleges is itt fejtegetni.
Meglehet ösztönösen is inspirálni akart személyiségének élményképességével, hogy
környezete ebben az élményhelyzetben saját belsı értékeire találjon, ismerjen.
Önmagunkra találjunk, hogy otthonosabbá váljunk önmagunk számára. Ez volt a
másik gyakori fogalom, amely írásaiban, szavaiban felbukkant. Az otthonosság
élménye… a világ, amelyben otthon érezzük magunkat.
Kinek-, kinek más ez az oly áhított otthonosság, amely bizonyára értékek tárházát is
jelenti. Eme belsı értékek nem kizárólag a vizualitás, vizuális mővészetek gyakorlata
és elmélete révén való fejlesztésének volt mestere Huba. Beszélgetett, nem oktatott.
És ebben a furcsán vibráló mezıben a személyiség egészére ható energiákat
sugárzott. Minden megnyilvánulása árnyalt és differenciált volt, mint ahogy
tanítványaitól is elvárta a lelki, szellemi árnyaltságot. Sıt az erre irányuló erıket
belsı motiváltságként kezelte.
„ Értékes és hiteles csak a belülrıl vezérelt ember lesz, akinek differenciált
esztétikai-erkölcsi tudata (gazdag értelmi és érzelmi motiváltsága) van.”- írta
Tudjuk elvégre leendı pedagógusok kerülnek ki termeinkbıl kik, ha a saját belsı
kertjeikben bizonytalanul járnak, akkor a távoli erdı egyenesen ismeretlen vadont
jelenthet csak számukra. Igazi oktatói feladatnak Huba nem a vizuális kommunikáció,
az esztétika rejtelmeinek tanítását gondolta. Tudta, hogy minden humán értékeket
magáénak valló társadalomnak szenzibilis, sokrétően gondolkodó és talán
elsısorban érzı egyedekre van szüksége. Feltéve, ha ezt egy adott társadalom
komolyam magáénak vallja, nem csak tábláira írja. A sokrétően mővelt, humán
értékekre fogékony személyiség esztétikai élményhelyzetek révén formálódik, vagyis
a mőalkotás Bálványos Huba számára olyan mediális közeg volt, amely a
személyiségformálás eszközeként és nem céljaként jelent meg óráin. És mindezek
birtokában természetesnek tőnt, hogy a mőalkotás sőrített élményőségét
világnézetként is tudják majd a tanítványok közvetíteni a gyerekek felé, nevelı
szándékkal, az oly fontos hétköznapok élethelyzeteinek megértéséhez. Mert a
hétköznapok szürke labirintusaiban a színek megtalálása jelenti a legnagyobb
kihívást.
„– Kiben-kiben szülessenek természetes szándékok, hogy az iskolában kezdjen
valami szépet-jót a mővészettel. Elveket, módszereket, eszközöket kínál és ajánl
az esztétikai-mővészeti nevelés, ahhoz, hogy leendı pedagógusok sablonok
helyett értı tudatossággal, hiteles személyességgel teremtsenek érték
irányultságú esztétikai és mővészeti élményhelyzeteket a gyermekek körében.”
Kérdéses hogy a közoktatás hétköznapjaiban milyen gyakorisággal mőködnek,
mőködhetnek a fenti gondolatok. Marad e energia a mővészetre a mővészettel való
nevelésre, egyáltalán gondolatára is egy túlterhelt, feltételekben hiányt szenvedı, alig
megbecsült pedagógus közösségben. Ráadásul a mővészeti nevelés, sokakban még
mindig a mővésszé nevelés képzetét kelti. Ezt a homályos ködöt Bálványos Huba rendre
igyekezett oszlatni. Téziseit szaporán és szemléletesen próbálta átláthatóvá tenni. ( Itt
jegyezhetı meg, hogy a szaporán kifejezés is fogalmainak egyik kedvelt eleme volt,
amelynek fizikai jelentése utal sietıs járására, de jelentheti elveit ismétlésekkel, újabb és
újabb színekkel gyarapító munkamódszerét is)
Huba terminológiát alkotott, amelyet gazdag szemléltetı erejő példával tett közérthetıvé.
A képek sora mellett az irodalmi példákat is kedvtelve használta, mint analógiákat.
Moliere, József Attila, Exupery soraival igyekezte színesíteni, érzelmileg dúsítani,
hevíteni olykor filozofikus fejtegetéseit.
Amúgy meglehetısen szövevényesnek, szálakat szálakba szövınek tőnt sokak számára
könyveinek stílusa. Titokzatos volt, ehhez már csak törtbordós vagy lila zakóját kell
újraképzelnünk, hogy titokzatosság, sejtelmesség élményünk erısödjön. Talányos
indián.. mondta egyszer valaki, de én úgy gondolom inkább antik bölcs.. bár nem
divatos fogalom ez mostanában. Ez az egész valahogy olyan régies, antik, ami a tanár
úr személyiségét körüllengi. Hitelesség, értı, érték, szép és jó miféle fogalmak egy olyan
korban, amelyben a több, többlet a nyereség a racionalizálás a divat?
Néha úgy tőnt kicsit magára is maradt tiszta értékeivel körülbástyázva, miközben
idegen nyers érdekvezérelt szemléletek rohannak el mellette. Mindezekkel nem akart
közösséget vállalni és kapuit bezárta. De soha nem maradt egyedül. Klasszikus,
regénybe illı tanítói fordulatként, az utolsó pillanatig tanítványai, hallgatósága között
mozgott.
Ma úgy érzem a jövıbe tekintett. Tisztánlátása, amely sok mindent elıre jelzett,
olykor többeket bosszantott. A változásban az állandóságra az állandóságban a
változás igényére hívta fel a figyelmet.
Nehéz körüljárni egyéniségét terjedelme miatt, valószínőleg ezt már senki soha nem
tudja megtenni. Szétszórt élménycserepek beszélnek itt-ott országos mozgásairól.
Mindenhol nyomott hagyott és még jelen van. Mondhatni félı hogy szellemisége
egyszeri és megismételhetetlen. Épp most volna seregnyi hasonlóra szükség.
2011. december 3.
( Elhangzott a Bálványos Huba emlékére rendezett vizuális nevelési konferencián )