Csillagszeműek között

By knauszi on 2020. okt. 02. - 12:40

Siposné Tavaszi Virág köszönti a 90 éves Timár Sándort

Mert mibennünk zeng a lélek

Minket illet ez az élet

Timár Sándor 90. születésnapjának ünneplését másként képzelte, tervezte el az a lelkes és elhivatott csapat, amely ebben az igen nehéz helyzetben sem adja fel az álmait. Az életmű szerencsére oly gazdag, hogy bőven ad lehetőséget gondolkodásra, s igen jelentős ahhoz, hogy a megőrzés vagy a megújítás, a jelen helyzethez való igazíthatóság és a bemutatás új formáinak számbavétele is folyamatos alkotómunkára késztesse a tagokat.

Egészen különleges dolog, hogy miközben Timár Sándor 1930. október 2-án a szolnoki tanyavilágban beleszületett a néptánc természetes életterébe, s így sajátíthatta el ezt a tudást, addig ezen néptáncnyelvnek a továbbadására, legfőképpen egy fővárosi környezet (Budapest) legkülönbözőbb, mesterségesen megteremtett közegei adták meg neki lehetőséget. Már szolnoki gimnazista évei alatt felkérték tánccsoportot vezetésére, de az 1958-ban alapított új együttes (Bartók Táncegyüttes) művészeti vezetése közben komolyabban nekilátott egy saját néptánc-pedagógiai módszer lehetséges formáinak tudatoskidolgozásához.

1. kép

Ezen folyamatok finom összehangolása késztette önmaga továbbképzésére is, így elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola koreográfus szakát (1970). Ezt követően az Állami Balettintézetben létrejövő néptánc tagozat tanáraként(1971-től), majd ennek tanszékvezetőjeként (1990-ig) vett részt aktívan abban a munkában, mely kiépítette a továbbadás lehetőségének azon felsőoktatási közegét, melynek címzetes egyetemi tanára napjainkban is.

A kezdetben formális kötöttségekben induló táncházmozgalom (1972. május 6.)aktív részeseként folyamatosan azt szorgalmazta, hogy nyíljon inkább szélesebb körű, informális lehetőség minden érdeklődő számára, s váljék elérhetővé a hétköznapi közegben is a néptánc változatos mozgásformáinak, lépéseinek elsajátítása. 1976-ban egy televíziós műsor kapcsán már egészen fiatal korosztály tánctanítójaként vállalt ezért szerepet (Aprók tánca), de 1978-ban még nagyobbra tárva a kapukat Európán kívüli helyeken (Tokió, Kyoto) tartott kurzusokat egyetemi hallgatóknak.

A Magyar Állami Népi Együtteshez 1981-ben csatlakozott művészeti vezetőként, s 16 éven keresztül itt folytatta mindazt, amiben kezdettől fogva hitt: „az autentikus néptánc individualizmusának, sokszínűségének, szépségének felmutatását”.

Erre azért is volt nagy szükség, mert az addigi, pusztán szigorú koreográfiák megtanulása nem igazán eredményezett valódi tánctudást a táncosoknál. Ennek fejlesztéseképpen és megújításaként, rögtönzések lehetőségével színesítette a színpadi jelenlétet. A rendezett térformák váltakozása közben megjelenő szabad tánc viszont jól oldotta a merevséget, bemutatta egy-egy figura hétköznapi táncolhatóságát, de mégis megőrizte, s őrzi ma is a néző számára az átláthatóságot.Ez a szabad tánc oly természetességgel simul bele a koreográfiába, hogy laikus nézőként szinte észrevehetetlen. Timár Sándor ebben való munkásságát Magyarország Érdemes Művésze díjjal ismerték el 1990-ben.

Igen korán felismerte azt is, hogy az együttes táncosainak utánpótlására nagyobb figyelmet kell fordítani. Feleségével, Timár Böskével ezért úgy döntöttek, hogy 1993-ban megalapítják a saját Csillagszemű Gyermektáncegyüttesüket. Timár Sándor gyermekkorából merítették tanítási metodikájukat, s az évek során összegyűlt tapasztalatokból később meg is született a Néptáncnyelven (1999) című könyv, mely valójában nem más, mint egy módszertankönyv a néptánc tanításához. Ez az elkötelezettség és hit a mai napig kitart és megsokszorozódott azon táncosok által, akik tőle leshették el a tánctudást. Olyan nagy igény jelentkezett minderre, hogy a kezdeti kb. 50 gyermektáncost számláló együttesből, napjainkra 1000 fős, népes család jött létre, hiszen a Csillagszeműek közé bárki beléphet három éves kortól, ha táncolni szeretne! Nincs semmilyen felvételi követelmény azóta sem! A Timár-módszeren nevelkedett, majd ennek tanítását is szívesen felvállaló táncosok által vidéki városokban (Eger, Piliscsaba, Dunaharaszti, Bicske), sőt határainkon túl Angliában (Surbiton, London; Woking, Surrey; Guildford, Surrey) is létrejöttek ilyen tánccsoportok.

2. kép

A Csillagszemű Táncegyüttes 2006-ban elnyerte a Príma Primissima díjat, s módszerüknek immáron 25 éve „az a lényege, hogy minél több gyermek, minél kisebb korban ismerkedjen meg a még elevenen élő néptánc és népzene hagyománnyal, de nem csak a színpadi megjelenítés által és muzeális értékként, hanem mint megélt tapasztalat épüljön be a mindennapi életükbe” – olvasható honlapjukon.

3. kép

Azok az ifjú táncosok, akik elhivatottságban, rátermettségben és kitartásban kitűnnek társaik közül, korosztályuk szerint meghívást kaphatnak a Timár Táncakadémia gyermek, ifjúsági vagy felnőtt tagozatába, ahol még intenzívebb és magasabb szintű tánctudás megszerzése válik számukra elérhetővé.

Miután két lányom is itt táncol, jól ismerem mindezek valóságtartalmát. Erről beszélgettem egy szülőtársammal, Bácsné Balla Gyöngyivel, aki jóval régebben került ebbe a környezetbe.

Sanyi bácsi mindhárom gyermekem életében meghatározó szerepet töltött be. Férjemmel együtt mi inkább a sport világában mozgolódtunk, kosaraztunk. Gyermekeinket is ebbe az irányba kalauzoltuk, ám Anna lányunk az óvodában elkezdett néptáncolni. Ott annyira megszerette mindezt, hogy állandóan ezzel nyaggatott bennünket. „Igazi táncegyüttesben akarok táncolni!” Igazából az óvodából irányítottak minket a Csillagszeműek próbái felé. Anna ott elbátortalanodott az első alkalommal, de Marci fiam talált magának egy ismerőst, és meglepetésünkre a kosárlabda helyett ott ragadt. Pár alkalom után, Anna is beállt a körbe, s azóta abba se hagyta! Ők ma már felnőttek, de szerencsére Sanyi bácsi igen aktív részese volt gyermekkori próbáiknak. Legkisebb gyermekünk így viszont ebben is nőtt fel! Folyamatosan látva otthon testvérét, már egészen piciként minden hosszúkás tárgyat úgy kezdett forgatni, mint a táncosok a botot! A nagyok próbáin is velünk volt, hiszen nem tudtam kire hagyni. Ebben a közegben azonban mindig teremtődött olyan alkalom, amikor közéjük totyoghatott ő is. Látva lelkesedését, Sanyi bácsi külön is foglalkozott vele, mialatt a legnagyobb komolysággal magyarázott az akkor még csak két-három éves kisfiúnak. Lenyűgöző volt, ahogy megszűnt a külvilág körülöttük ilyenkor! Az óvodások próbáján egyszer Zerind kijelentette: „Én nem csigabigázni akarok, hanem vejbunkozni!” – mivel a nagyobbak tánca őt sokkal jobban vonzotta, mint a saját korosztályának megfelelő mozgásformák. Szerencsére piliscsabai tanára, Timár Mihály olyan jól tudta alkalmazni édesapja módszerét, hogy ezen aztán könnyedén sikerült átlendíteni, s az óvodás kor végére aztán meghívást kapott az ún. „kisprofi” csoportba. Az évek során úgy láttam, hogy Sanyi bácsi nagy hangsúlyt fektetett a pszichológiai kontaktusra, a tánc természetes közegének megteremtésére. Ahogyan Nagy László is mondja: „Mert mibennünk zeng a lélek”! Tényleg így van, hiszen ha ők meghallják a zenét, azonnal tudnak rá táncolni is, akár táncházban is, hiszen ismerik a táncnyelvet, és alkalmazni is tudják azt bármilyen közegben.

Valóban így van ez, s a Nemzetközi Kalotaszegi Népzene- és Néptánctáborban is megbizonyosodhattunk erről, ahol ők bizony a felnőttek között forogtak.

Mindez azért van így - folytatta Gyöngyi –, mert a koreográfián belül sokszor van lehetőségük improvizációra! Ennek további jelentőségére Anna lányunknál döbbentem rá, aki népi hegedülést is tanult. Táncosként sokkal könnyebben tudta kezelni az alkalmankénti eltéréseket, mint a klasszikus hegedűn és kottán nevelkedett társai. Sokszor eszünkbe jut az is, amikor Sanyi bácsi nekünk, szülőknek indított kurzusokat! Ezek az alkalmak és a fellépések olyan mély hatást gyakoroltak rám, hogy földrajz-testnevelés szakos tanárból és közgazdászból végül csipke- és viseletkészítő népi iparművész lettem!

Az itt tanultak életben való alkalmazhatóságáról szívesen mesélt Kántor Zsófi is, aki alapító tagnak számít, hiszen 1993-ban kezdett el itt táncolni. Huszonhárom éven át volt aktív táncos itt, ezen idő alatt tanított is. Jelenleg második gyermekével van már otthon.

Nyugdíjazott alapító tag vagyok! A sok együtt töltött év alatt Sanyi bácsiéktól elsajátítottuk, hogy hogyan kommunikáljunk a társunkkal és a közönséggel a tánclépések, a tartás, a tekintet és az arc játékával. Ahogyan Sanyi bácsi fogalmazott egy egyszerű hasonlattal szemléltetve ezt: amikor az utcán megyünk, ne egymásnak vagy egy oszlopnak menjünk neki, hanem egymásra odafigyelve mozogjunk. Ez a hasonlat a mai napig megmaradt bennem, mert ahogyan ez a táncra is igaz, úgy az életben is hasonlóan kell egymással viselkednünk.

4. kép

Antalóczy Kinga jelenleg is aktív tagja a Timár Együttesnek, de próbavezetőként is részt vállal a munkafolyamatokban.

Édesanyám, miután hallott Timár Sándor munkásságáról és komoly eredményeiről, egy nap úgy döntött, beírat a Csillagszemű Gyermektáncegyüttesbe. Ekkor még csak három és fél éves voltam! Az azóta eltelt 16 év során jó néhány kedves emlék gyűlt össze a szívemben Sanyi bácsiról. Az első a boldogkőváraljai táborhoz kapcsolódik. Hat éves voltam ekkor. A tábor első napján levonultunk a táncterembe, ahol egy számomra még ismeretlen bácsi várt ott ránk. Ő tartotta a próbát. Nagyon élveztük, hiszen velünk táncolt, énekelt, mókázott. Kiderült, hogy bizony ő az a titokzatos Sanyi bácsi, akiről Böske néni már olyan nagyon sokat mesélt nekünk! Szeptembertől aztán már gyakrabban találkoztunk, és nagyon jólesett, hogy mindig figyelt rám, bíztatott, segített. A következő táborban aztán meglepett engem és édesanyámat azzal, hogy készíteni fog nekem páros szóló koreográfiát (dél-alföldi oláhos és csárdás). Hihetetlennek hangzott mindez számomra, és nagyon meglepődtem azon, hogy szeptemberre már készen is volt vele! Hazamenetel előtt el is kezdte egyeztetni édesanyámmal a külön próbák dátumait. Az akkori, hétéves énemmel fel sem tudtam fogni, mekkora megtiszteltetést jelentett mindez! Az viszont, hogy tehetségesnek látott, onnantól szinte szárnyakat adott! Mindig megkövetelte a precíz, kitartó munkát, de én boldogan jártam az összes próbára. A nagyobb fellépések főpróbáján mindig a színházterem középső sorában helyezkedett el, és egy mikrofonnal a kezében irányított bennünket. Onnan is arra biztatott mindenkit, hogy bátran mosolyogjunk, lássák mások is azt, igazán élvezzük, amit csinálunk! Soha nem fogom elfelejteni, amikor az egyik fellépés után megköszöntük Sanyi bácsi munkáját, és felkért táncolni! Akkor már tudtam, hogy mennyire szerencsés vagyok, hiszen Timár Sanyi bácsival táncolhatok! Lelkesedése és szakmai alázata által már igen fiatalon megéreztük a néptánc iránti mély elköteleződését, s ez erősen hatott ránk is. Böske néni és Sanyi bácsi azonban nem csak a táncra tanított, az életre is formált bennünket! Alázatra, kitartásra, önfegyelemre! A próbák és fellépések rengeteg örömöt, élményt adtak, és adnak a mai napig is nekem. A néptánc révén nagyon sokfelé eljuthattam, s életre szóló barátságokat köthettem. Boldog vagyok, hogy mint Timár-módszeren felnövekedett táncos, ma már segíthetek nekik a néptánc tanításában is. Büszkeséggel tölt el, hogy tanítványuk s ez által a Timár Együttes tagja lehetek.

5. kép

Egy mostani fellépés alkalmával a Timár Táncakadémia gyermek tagozatának tagjai is szívesen meséltek Sanyi bácsiról.

„Sanyi bácsival először két-három évesen találkoztam. A virányosi csoportban ritmusgyakorlatot tartott. Mindig nagyon vidám és kedves volt” – mondta Gyönyörű Anna.„Én csak hét évesen találkoztam vele először, mert én akkor kezdtem el táncolni” – kapcsolódott ehhez Sipos Petra is. „A ritmusgyakorlatokra én is nagyon jól emlékszem! Először egyszerűbb gyakorlatokkal kezdtük (tá ti-ti tá tá), majd ebből a ritmusból egyre bonyolultabb és bonyolultabb lett. Később már nem csak a kezünkkel, hanem a lábunkkal is topogtuk ezeket, sőt néha mást tapsoltunk és mást topogtunk egyszerre. Ezek a gyakorlatok sokat segítenek abban, hogy tánc közben egyszerre több dologra tudjunk figyelni, és jobban meghalljuk a zene lüktetését” – mondta, s már perdültek is fel a színpadra.

6. kép

Kiss Jázmin és Balogh Ákos pont az ő próbáikon segítik Timár Böske munkáját, de aktív tagjai a Timár Együttesnek is. Bár Jázmin igen fiatal még, de a tőle megszokott komolysággal válaszolt arra a kérdésemre, hogy mit jelent számára ebbe a táncegyüttesbe tartozni.

Timár Sándor számomra nem csak egy tanár, hanem az a példakép, aki Böske nénivel együtt meghatározta az egész életemet. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy első kézből, hároméves koromtól kezdve tapasztalhattam meg azt a módszert, ami a Csillagszeműek táncegyüttes pedagógiájának lényege, vagyis a néptánc alapjainak elsajátítása egészen kisgyerekként. Rengeteg kedves emlékem fűződik a próbákhoz, amikor Sanyi bácsi tartott ritmusgyakorlatokat, vagy az énektanítást vezette. Mély nyomot hagyott bennem a határozottsággal, de végtelen kedvességgel átadott hatalmas tudása és az egész világnézet, amit képvisel. Ebben a szellemben próbálom ma én is továbbadni a magyar néptánc szeretetét a fiatalabb korosztálynak, valamint a színpadon a Tímár Együttessel együtt a nagyközönségnek is.

Ákos a Csillagszeműek között már önállóan is tart próbákat. Ő így idézte fel az eddig itt töltött időt:

Csillagszeműs pályafutásomat én is 3-4 évesen kezdtem, amikor is édesanyám elvitt az első ovis táncórámra a Várba. Őszintén megvallva, nem emlékeszem, mennyi idő után bátorodtam fel, hogy lemásszak édesanyám öléből és csatlakozzak az órához. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy minden egyes alkalmat imádtam. Ennek oka nem lehetett más, mint hogy elvarázsolt az a hangulat, amit Timár Böske, Timár Sándor és Mayer Orsolya megteremtettek. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy óvodás koromtól kezdve szinte a kamaszkorom végéig Sanyi bácsitól tanulhattam táncolni. Részese lehettem még azoknak a próbáknak, amikor Ő állt a kör közepén, Ő maga tanította a motívumokat, énekeket, botforgatást. Az évek múltával még jobban felértékelődött bennem, hogy tanúja, megélője lehettem annak, ahogy koreográfiáit elkészíti és betanítja. Sosem felejtem el azt a nyári táborunkat, amikor Kalotaszegi vetélkedő néven elkészítette egypáros kalotaszegi koreográfiáját nekünk, kiskamaszoknak. A próbateremként szolgáló csűr árnyékában ülve vágta össze a zenét magnószalagok segítségével. Odatelepedtünk mögé, és megbabonázva figyeltük a folyamatot, hogy miként áll össze a zene különböző felvételekből összeollózva. Akkor még nem is kapcsoltunk, hogy pár órával később már arra a muzsikára instruál minket, hogyan, miként tekintsünk rá a párunkra, amikor a legényesünk után feltűnik a színen.

Amikor elkezdtem közeledni a gimnázium végéhez, Böske néni felajánlotta a lehetőséget, hogy a felügyelete mellett, illetve neki asszisztálva betekintést nyerjek a tanítási folyamat gyakorlati részébe. Ekkor már Sanyi bácsi, korából adódóan, nem táncolta végig a próbákat, azonban szinte minden alkalommal ott volt, és instrukcióival segítette a közös munkát. Mindeközben ellátott engem is jó tanácsokkal, tanulságos történetekkel, hogy minél jobban átadhassam azt a tudást, amit tőlük kaptam. Mikor már egyik táncos társammal önállóan vezényelhettük az együttes egyik csoportját, Sanyi bácsi gyakran eljött a próbákra, hogy filmvetítésekkel, előadásokkal, ritmusgyakorlatokkal színesítse azokat. Számomra ezek voltak a legkedvesebb alkalmak. Egyrészt azért, mert nagyon érdekes előadásokat, gyakorlatokat tartott, másfelől (és ettől szerettem ezeket a próbákat leginkább) mert ilyenkor sokszor én kísértem el Sanyi bácsit az otthonuktól a próbateremig. Ezeken az alkalmakon elmentem hozzájuk, felpakoltam a berendezéseket (VHS-DVD lejátszó, projektor…), amiket kikészített, majd együtt elindultunk a közeli buszmegállóig, hogy megkezdjük utunkat a Virányos útról a Rómer Flóris utca fele. A sétát és a buszon zötykölődést történetek töltötték meg. Történetek a Csillagszemű Táncegyüttes életéből, barátok és kollégák életútjáról, gyűjtőutak kalandjairól, az Állami és a Bartók Táncegyüttesben történtekről. Én pedig elbűvölve hallgattam ezeket a történeteket miközben idős mesteremet kísértem.

Az azóta eltelt idő csak még jobban megerősítette bennem ezen emlékek és tapasztalatok értékét és fontosságát. Az együttesben, mind a mai napig Timár Böske vezetésével dolgozom és lesem el a tánctanítás fortélyait, felemlegetve Sanyi bácsi híressé vált instrukcióit, történeteit, illetve azt a mentalitást és tánc iránti szeretetet, amit ő és Böske néni közvetített és közvetít nekünk kollégáikkal az oldalukon gyermekkorunktól kezdve.

Úgy vélem, a fenti gondolatokra, beszélgetésekre is jól rímel Nagy László Táncbéli tánc-szók című versének utolsó két versszaka, amellyel ez úton is szeretnénk köszönteni születésnapja alkalmából a 90 éves Timár Sándort!

7. kép

Én is nyitok arany torkot
Mint a rigó, úgy rikoltok
Csapkodom a nyári zöldet
Átnyilazok eget, földet

Én is akit megtalálok
Pántolok rá aranypántot
Úgy szeretem, úgy szorítom
Én sohase szomorítom