Dzsamila és Zulejka

Trencsényi László írása

Guzel Jahina jóformán napjainkban lépett az irodalmi életbe, hirtelen nemzetközi mércével is sikeres regényével, s a regényből készült, orosz nyelvű filmsorozattal: Zulejka kinyitja szemét.

Nyári olvasmányaim és filmélményeim. Kezdet és vég. Milyen furcsa a művészet. Két hasonló történet olvasható, látható filmen az egykori szovjethatalom világából (országot megnevezni – különösen napjainkban – nem is merek). Két egészen hasonló történet. S mégis két egészen más.

Az első történet a „kezdetek kezdetén”, az „újkor hajnalán” játszódik. Csingiz Ajtmatov a nemzetének is klasszikusává lett kirgiz író könyve és a könyv alapján készült film, Az első tanító a szovjet-oroszországi polgárháború végeztével kezdődik. Gyujsen, az obsitos vöröskatona tanítóként tér vissza a jurták és közép-ázsiai magashegyek világába. Itt lát hozzá a messianisztikus kommunista tanok megismertetéséhez nagy odaadással és buzgalommal. Itt találkozik a tanulni vágyó, tehetséges leánykával, s a biztonságos jövő tudatában határozza el, hogy a nagyvárosba küldi, tanuljon tovább – a történetet az akadémikus asszonnyá lett egykori éltanuló visszaemlékezéseiből ismerjük meg. Igen ám, de Dzsamilát a törzsi törvények szerint a leggazdagabb pásztor feleségének szánják, aki nem is engedne a jussából. Drámai összecsapások, belső és külső küzdelmek, az „ősi gyökerek” s az „új világ” harca. Valóságos harc is: a lány megmenekül – egy modern társadalom tagja lesz –, a hagyományokkal való szakítást megvalósító tanítómester pedig gyilkos merénylet áldozata. Nem könnyű dolog a kultúraváltás a muszlim világban – üzente Ajtmatov – mégis meg kell valósítani a nők felszabadítását jelentő modernizációt.

Guzel Jahina jóformán napjainkban lépett az irodalmi életbe, hirtelen nemzetközi mércével is sikeres regényével, s a regényből készült, orosz nyelvű filmsorozattal: Zulejka kinyitja szemét. A szerző kazányi tatár, Moszkvában él. Zulejka is a muszlim vallásban nevelkedett, engedelmesen szolgálja kegyetlenségben párját ritkító idős urát. A 30-as években járunk. (A többszörös sztálini terror idején. Hol van már a forradalmi romantika?) A sors – és a szovjet történelem – más sorsot szán a főhősnőnek. Kuláklista. Kitelepítés. Szibéria. Az Angara melletti fogolytábor – megannyi, különböző életutat cipelő telepessel. A családi kegyetlenségből az „állami kegyetlenség” áldozatává válik. Zulejka itt hordja ki és szüli meg fiát, Juszufot. Eszmélésére, szabad személyiséggé válására ebben az isten háta mögötti világban kerül sor. Megérti a tehetséges ifjúvá érő fia menekülési vágyát, a végső pillanatban még – nem könnyű érzelmi helyzetben – támogatja is a kockázatos szökést. A táborban van a megannyi alkoholista terrorlegény között egy, a forradalmi világnézet humanista tartalmára figyelő vöröskatona, a telepnek a történet egyik záró fordulatában leváltott parancsnoka, aki gyöngéd szeretettel támogatja a kis családot. A regény végén – immár az „olvadás” éveiben – látjuk viszont Juszufot, a festőművészt gyermekei és felesége társaságában. Az anyát várják a vasútállomáson, aki megannyi belső és külső dráma, szenvedés után szabad asszonyként érkezik meg a nagyvárosba – modern családjához. A béke reménye – ha nem is idill – lengi be a finálét.

Kultúraváltás, női emancipáció, szekuláris társadalom…

Vajon elkerülhetetlen, hogy mindezt ennyi tragédia, szenvedés és halál árán?