Gyere velem, tanulj magadról!

Puskás Zoltánnal Németh Tibor beszélgetett

A túrakerékpározás nagyon jó személyiségfejlesztő.

Ki vagy te, Puskás Zoltán?

Hétköznapi informatika-technika szakos tanár vagyok átlagon felüli kalandvággyal. Szabadidőmben kerékpárral vagy gyalogosan túrázva járom a világot, s igyekszem mindenhol meglátni a szépet. Hobbim a túrakerékpározás, a hegymászás és a terepfutás. Az így szerzett tapasztalataimat munkám során is kamatoztatni tudom, az iskolai túrák során éppúgy, mint a tanóráimon. Munkám legfontosabb része, hogy ezekből merítve formáljam tanulóim személyiségét és segítsem őket abban, hogy céltudatos és magabiztos felnőtté váljanak.

Hová jutottál el kerékpárral?

Túrakerékpárosként mindig a fokozatosság elvét tartottam szem előtt: nem akartam a világot egyben meghódítani, inkább apránként. Az elmúlt huszonöt évben elég jól haladtam vele: minden évben sikerült legalább egy ezer kilométer feletti túrát megtennem. Magyarországgal kezdtem, majd a környező országok megismerése után távolibb célpontok felé haladtam. Bejártam kerékpárral Olaszországot, Görögországot, Spanyolországot, a Skandináv-félszigetet és Skóciát. Kerekeztem két-háromezres hágókon, kietlen, forró pusztákon és sivatagokban is. 2009-ben Marokkóban, 2012-ben Törökország ázsiai területein bringáztam. 2013-ban átszeltem az észak-amerikai kontinenst New York és San Francisco között. 2016-ban Japán és Tajvan szigetein, 2019-ben Tadzsikisztánban a Pamir Highway-en, a Föld egyik legmagasabb útvonalán, idén pedig Kenyában kerékpároztam. Jelenleg négy kontinens ötvenhárom országáról rendelkezem túrakerékpáros tapasztalatokkal, és továbbra is azon vagyok, hogy ez a szám évről-évre nagyobb legyen. Már a kezdetek óta blogot vezetek, mely a http://nagyvilagban.hu címen található meg, s mára egyike a legnagyobb magyar nyelven elérhető túrakerékpáros weboldalaknak. Emellett négy könyvet írtam és adtam ki kerékpáros útjaimról.

Mit tanultál a biciklis túrák közben?

A túrakerékpározás nagyon jó személyiségfejlesztő. Nem csak tekerni kell tudni a pedált, sok további tényező határozza meg egy-egy út sikerét vagy kudarcát. Akkor mondható sikeresnek egy túra, ha jól érezzük magunkat, s olyan döntéseket hozunk, melyek ehhez hozzájárulnak. Emellett el kell tudnunk fogadni azokat a külső – tőlünk független – tényezőket, amelyeken nem tudunk változtatni, például az időjárást. Ez csak úgy működik, ha jóban vagyunk magunkkal és csapattársainkkal. Én az évek során elég jól kiismertem magam, tudom, milyen jellegű kihívások kellenek ahhoz, hogy elégedetten térjek nyugovóra, mire van szüksége a testemnek és a lelkemnek. Ennek köszönhetem, hogy bármelyik országban jártam, eddig mindenhol megtaláltam a helyem, tudtam azonosulni a különböző kultúrákkal és társadalmi viszonyokkal. Azt tapasztaltam: túrakerékpárkosént szinte mindenütt baráti fogadtatásban részesülök, ugyanakkor fontos, hogy jó nyomot hagyjak az ott élő emberekben. Ez olyan felelősség, amit fel kell vállalni. Úgy gondolom, senki nem igazán szabad, aki nem tapasztalta meg ezt az érzést, ezt a kötetlen utazási formát, melyet a túrakerékpározás biztosít. Szabadon jöhetek-mehetek, sok ajtó megnyílik előttem, mégis nagymértékben függök a környezettől. Legfontosabb feladatom minél gyorsabban megtalálni az összhangot a körülöttem lévőkkel, hogy az új élethelyzet adta kihívásokra és a felmerülő nehézségekre a lehető legjobban tudjak reagálni. A sok-sok év rengeteg tapasztalattal vértezett fel, ahogy mondani szokás „a jég hátán is megélek”. A gyors alkalmazkodás képességét elsősorban a bringatúrázásnak köszönhetem.

Gyalogtúrázni is szoktál?

Igen, a bringázásban elég hosszú a téli holtszezon. Amikor nem indulok hosszabb útra, akkor is kell mozogni valamit. Sok olyan hely van, ahová túrakerékpárosként nem juthat el az ember, gyalog igen: hegycsúcsok, szurdokok, kalandos ösvények. Nagyon szeretek futni is, főleg terepen, hosszabb távokat. Azt meg különösen, mikor ezt a hegymászással is össze tudom kapcsolni. Felfutottam például a Kanári szigeteken az óceán partjáról a 3715 méter magas Teidére egy nap alatt, megmásztam a 4809 méter magas Mont Blanc és a 4979 méteres Mount Kenya csúcsait is, hogy csak az utóbbi év kalandjait említsem.

Az iskolában hogyan tudod átadni azt, amit a túráidon megtanultál?

Tanítani példamutatással érdemes. Nem vagyok az a fajta tanár, aki hosszas szónoklatokat intéz diákjaihoz, inkább azt szeretném megmutatni nekik, hogy így is lehet csinálni. Általában bringával, néha futva járok suliba, s fiaim számára teljesen természetes, hogy így közlekedünk. Hétvégén nem a plázába, hanem az erdőbe megyünk, bringázunk, gyalogtúrázunk, futunk.

Az iskolában is vezetek túraszakkört. Minden hónapban felkeresünk egy közeli hegységet, év végén pedig külföldön túrázunk egy hétig. S a terepfutó szakkörön is lehet velem találkozni minden héten.

Mire jó egy gyereknek a terepfutó szakkör?

A terepfutó szakkörön megtanulhatják a gyerekek, hogy nemcsak a tudás hatalom, hanem az állóképesség is az. Sok olyan diák került ki a kezeim közül, aki ötödikesként még alig tudott felmenni a János-hegyre, nyolcadikban pedig már kétezres hegyek csúcskeresztje mellől integetett.

Hol tanítasz?

Huszonkét éve ugyanott, a Gádorban, egy jó iskolában tanítok.

Szerinted miért jó iskola a Gádor?

Olyan családközpontú általános iskola ez, mely fontos szerepet tölt be Budafok kertvárosának életében. A tanulók a szülőkel, a tanárokkal és a vezetőséggel egyetlen nagy közösséget alkotnak, melyet mindenki magáénak érezhet, ahol mindenkinek van helye és szava. Az iskolai rendezvények biztosítják ehhez az alapot és teremtik meg a lehetőségét annak, hogy olyan kreatív és innovatív környezet jöhessen létre, ahol mindenki meg tudja csillogtatni a tudását.

Tanárként a kezdetektől fogva lehetőségem van olyan területeken végezni a munkámat, melyeket önként vállalok és nagy lelkesedéssel tudok végezni. Ilyen például a felsős túra- és terepfutó szakköröm, vagy akár a Gádor Trail terepfutóverseny szervezése, ahol nagyobb közösséggel sikerült megismertetnem és megszerettetnem egyik kedvenc sportomat, a terepfutást.

Mi az a Gádor Trail terepfutóverseny?

Mikor az iskola hatvanéves lett, a járványidőszak közepén jártunk, ezért szó sem lehetett közös ünneplésről. Felkért az igazgatónő, hogy találjunk ki olyan szabadtéri eseményt, melyet mindenki magáénak érezhet. Ekkor jöttünk rá, hogy az iskolához közeli Tétényi-fennsík adottságai alkalmasak egy terepfutóverseny megtartásához. Jó volt látni a gyerekek lelkes felkészülését, s úgy gondolom, sokaknak sikerült megmutatni, milyen szép futni kint a lombok között. Az esemény olyan jól sikerült, hogy azóta minden évben megrendezzük, s az iskola tanulóinak nagyjából fele részt is vesz rajta segítőként vagy versenyzőként. A Trail néhány év alatt igazi közösségformáló programmá vált, a mozgás szeretete összehozza a gyerekeket, a tanárokat és a szülőket. A célban érem és csoki várja a beérkezőket, de legnagyobb ajándékunk a versenyzés élménye. Jó látni, ahogy mindenki szurkol mindenkinek, s nemcsak az elsők a győztesek, hanem valamennyien, akik célba értek.

Informatikatanárként mik a legfontosabb feladataid?

Bár a digitális kultúra tantárgy főleg a látható mögött rejtőző virtuális világ megismerésére készíti fel a tanulókat, fontosnak tartom, hogy valódi, kézzel fogható élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodjanak, melyeket nem lehet minden esetben iskolai körülmények között megszerezni. Legfontosabb feladatom, hogy olyan gyerekek kerüljenek ki a kezem alól, akik képesek helytállni korunk digitális kihívásokkal teli világában. A gyakorlatközpontú oktatásnak köszönhetően diákjaim magabiztosan és kellő rutinnal kezelik az asztali számítógépet és az alapvető szoftvereket, melyeket majd az érettségin is számon fognak kérni tőlük. A legfontosabb mégis azt tudatosítani bennük, hogy az informatika nem a cél, hanem csupán eszköz, mely az igazi célok megvalósulását segíti. Pusztán a számítógép segítségével nem lehet valódi élményekhez jutni, viszont alkalmas saját élményeink megosztására és közösségi kapcsolataink elősegítésére is.

Visszajárnak hozzád a gyerekek?

A rendszeresen túrázó gyerekek közül nagyon sok számára nem ér véget a gádoros élet a ballagással. Mindig szívesen látjuk őket a csapatunkban, és sokan jönnek is. Mindenkinek jó így, mi is sok segítséget kapunk tőlük, ifi túrázóinktól. Van egy komolyabb hegymászó csapatom is, amelyben szintén van néhány olyan tag, aki még az iskolai túracsapatban kezdte. Azt is minden régi diákom tudja, hogy ha szakmai segítségre van szüksége informatikából akár az érettségihez, akkor is számíthat rám.

Mik a további terveid tanárként és nevelőként? 

Szeretnék még sokáig jó példa maradni a gyerekek számára. Olyan tanár, aki meghallgatja a fiatalokat, s nem azonos formába akarja önteni őket, hanem segít azzá válniuk, akik lenni szeretnének.

Mit üzensz a tanárjelölteknek?

Azt, hogy soha ne felejtsék el honnan indultak, és mi hozta őket erre a pályára.