Hogyan jól?

Mentorálás a tanodában. Lencse Máté írása

Bár több mint tíz éve tanodázom, továbbra is lenyűgöz, hogy mennyire sokfélék vagyunk.

Lezajlott a TanodaPlatform idei második szakmai műhelye, melynek központi témája a mentorálás volt. (Az elsőről, ami az önkénteskoordinációval foglalkozott, Major Zsuzsa számolt be, szintén a Taní-tani Online oldalán.)

Bár online is megtartotta a TanodaPlatform a tanévnyitóját, a legfontosabb információkat itt is megosztották. A mentorálás témájának feldolgozásához ismét a jól bevált world café módszeréhez nyúltak, három asztalnál három tanoda szakmai vezetője irányította, indította a beszélgetéseket. Zárásként pedig a témához kapcsolódóan asszertív kommunikáció, értő figyelem témában hallgathattunk meg egy előadást.

A szakmai műhelyek célja, hogy a tanodák megismerjék egymást, tanuljanak egymástól, amihez nagyon szépen járul hozzá, hogy az események vendéglátói maguk is tanodák, így egy-egy műhelybe nem csak beszélgetések és szakmai anyagok mentén tekinthetünk be, de láthatjuk a társasjátékos vagy könyvespolcukat, a gyerekek munkáit a falakon, a tanulásra kialakított helyeket, a szabadidőre szánt tereket, és bizony ezek sokszor többet árulnak el a tanoda munkájáról mint egy pedagógiai program. A mostani helyszín, a keret, a díszlet a KOMA Bázis volt és bizony a műhelyezésen túl, szünetekben, program után kérdezhettünk bátran, a kíváncsiakat körbevezették, tényleg ismerkedhettünk.

A TanodaPlatform szerepe

A tanévnyitó prezentáció rendkívül gazdag volt információban és ajánlásban, engem pedig arra inspirált, hogy kicsit a TanodaPlatform szerepéről elmélkedjek. 

Azt gondolom, hogy csak a tanodavilágot belülről ismerők értik és érzik igazán, hogy sokszor mennyire magányos küzdelem tud lenni a tanodázás. Jellemzően egymástól távol a saját problémáinkban elmerülve dolgozunk, vágyva szakmai kapcsolatokra, támogatásra, tapasztalatcserére, hiszen számtalan elakadás darabol egy ilyen munkát. De energiája senkinek sincs arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Éppen ezért volt nagy dolog a TanodaPlatform életre hívása és koordinálása a Motiváció Műhely részéről. 2014-15 rendkívül izgalmas időszak volt szakmailag, aztán a nagyívű problémák, az érdekérvényesítés elvitte a fókuszt. Úgy látom, hogy kezdünk visszatalálni a szakmai tapasztalatcserékhez, és jó volt látni, hogy sokan, sokféle tanodából érkeztünk, motiváció tehát továbbra is van.

És hogy milyen lehetőségeket biztosít a tanodák számára, ha részei a TanodaPlatformnak? Igényfelmérés alapján szervezett szakmai műhelyek sora, képzések biztosítása, szervezetfejlesztési támogatás, érdekérvényesítés, disszemináció. Persze mindez nem csak úgy megtörténik, a tanodáknak is bele kell tenniük a részüket, hogy ki tudjanak venni bármit, de megéri és láthatóan sokan gondolják így.

Ráadásként röviden megismerhettük a Digi Tanoda programját is, ők digitális és kommunikációs készségfejlesztő foglalkozásokat tartanak általános iskolás gyerekeknek és vannak élő kapcsolataik tanodákkal, elérhető tananyagaik tanodák számára.

A tanodák működése, fenntarthatósága kulcskérdés, amihez elengedhetetlen az érdekeink érvényesítése, de a megfelelő szakmai minőség kialakítása és működtetése hálózatban könnyebben elérhető. És ha már a TanodaPlatform az innovatív tanodák mentorának tűnik, nézzük mit gondoltak a résztvevők a tanodai mentorálásról.

World café

Három asztal, három asztalgazda, három tanoda, három szakmai vezető és három megközelítés. Győrik Edit (KOMA Tanoda), Mundrucz Szilvia (Kompánia Tanoda), Mutier Uszáma (Motiváció Tanoda) arra vállalkoztak, hogy a saját gyakorlatukat, saját tapasztalatukat megosztva beszélgetéseket generálnak és vezetnek az asztaloknál. A résztvevők pedig arra, hogy állandó csapatokban asztaltól asztalig vándorolva újabb és újabb inspirációk mentén megismerik egymás és saját tudásukat és nemtudásukat a mentorálás kapcsán.

Bár több mint tíz éve tanodázom, továbbra is lenyűgöz, hogy mennyire sokfélék vagyunk. Persze vannak közös pontok – leginkább az ügy –, de a szakmai megközelítések sokszor nem is csak árnyalatokban különböznek. (Ennek a sokféleségnek a legátfogóbb lenyomata a 2016-os Mire jó a tanoda? c. kötetünk.) Ennek a megtapasztalását élhettem meg a mentorálással kapcsolatos beszélgetésekben is, hiszen sokaknál van mentor, mentorrendszer, de hogy mi a mentorálás, mi a folyamat része, ki lehet a mentor és ki nem, hol vannak a határok, mennyire eredményes, stb., az bizony különbözőségeket mutatott.

Az asztalok között állandó csapatok mozogtak, akik a harmadik beszélgetésre már elég nagy közös csomagot cipeltek magukkal, és mivel 4-5 tanodát képviseltünk csapatonként, az gondolom, hogy az asztaloknál is kellően sok és izgalmas nyomot hagyhattunk.

Kompánia

Mundrucz Szilviához, a Kompánia Tanoda szakmai vezetőjéhez ültem oda először. A Kompánia Tanodában 11 éve működik mentorrendszer, bár az évek során természetesen sokat alakult. Náluk csak munkatársak mentorálják a 30 tanodás gyereket, az önkéntesek támogatóként vannak jelen, akár gyerekkel tanulva, akár a tanodai programot segítve, akár a háttérmunkában tevékenykedve. Törekszenek arra, hogy a mentorált tanuljon a gyerekeivel – ez korábban nem feltétlen volt így. Az, hogy a mentor-mentorált kapcsolatban mi történik, az megállapodás kérdése, így vannak olyan gyerekek, akik az iskolai anyagban kapnak támogatást, de olyanok is, akikkel szinte egyáltalán nem foglalkoznak iskolai dolgokkal. Csoportos és egyéni tanulásokat is szerveznek, és igyekeznek elmozdulni egy mentorcsoportos rendszer felé, de ennek az az egyik nehézsége, hogy nem korosztály szerint osztják szét a mentoráltakat mentorokhoz. A mentor feladata természetesen a szülői és iskolai kapcsolattartás, a kötelező tanodai adminisztráción túl pedig esetnaplókat írnak, amit a szociális munka gyakorlatából vettek át. A mentorok támogatására havi/kéthavi rendszerességgel esetmegbeszélőket tartanak, de folyamatosan visznek szupervíziós folyamatokat is.

A rövid bemutató után nyitottunk a kérdések felé. Például, hogy miként lehet megoldani egy ilyen szoros mentorálást. Ez a kérdés mind az időmenedzsmentet, mind a humánerőforrás kérdését érintette. Mivel a Kompánia Tanodában nem csak egyénileg tanulnak, egy mentor több gyerekre is tud figyelni. A kisebb gyerekek csak a tanulási időben vannak jelen, de negyediktől fölfelé közösségi térként is használják a tanodát, ahol már nem szükséges a tanuláshoz elengedhetetlen szoros figyelem.

Az állandóság is fontos szempontként lett kiemelve – később majd másoknál is. Egyrészt kicsi a munkatársak közötti fluktuáció, másrészt a mentor-mentorált kapcsolatban is hosszú távon gondolkodnak. Ezt segítik a kis mentorhagyományok, a személyre szóló év végi oklevél vagy a születésnapok megünneplése is. És bár törekszenek az állandóságra, természetesen ők is reagálnak, ha a mentor-mentorált kapcsolat nem működik.

Érdekes beszélgetés alakult azzal kapcsolatban, hogy meddig tart a mentorálás, lehet-e mindenkit mentorálni, mikor kell elengedni egy gyerek kezét? Ebben a blokkban valószínűleg több volt a kérdés, mint a válasz, ami jól mutatja a téma nehézségét. Mindenki tudott kapcsolódni, mindenkinek eszébe jutottak nevek, helyzetek. A tanodák éppen azért jöttek létre, hogy a legnehezebb helyzetben lévő gyerekekkel foglalkozzanak, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legnehezebb helyzetben lévők sem homogén massza. Ha valakivel nem foglalkozom, akkor tudok valaki mással, ahol a hozzáadott érték jóval magasabb, így a tanoda hatékonyabban tudja kihasználni jellemzően szűkös erőforrásait. De mi lesz azokkal, akiket elengedünk? Mi lesz azokkal, akiket zavar az, akit mégsem engedünk el? 

Ugyan konszenzus nem alakult ki, de a gondolatok, a megemlített jó gyakorlatok azért eléggé egy irányba mutattak. Úgy tűnik, hogy a tanoda képes releváns választ adni a kérdésre, ha képes szintezni a bevonódás mértékét. A Toldi Tanoda válasza is hasonló. Pár éve hoztunk egy döntést arról, hogy alsó végéig mentorálunk szorosan, de addig mindenkit, utána pedig az addig kialakult (?) önszabályozó tanulást támogatjuk. És bár voltak pozitív elemei ennek a megközelítésnek, a 2024/25-ös tanévet végül úgy kezdtük el, hogy az alsóból elengedjük néhány gyerek kezét, nem kapnak mentorálást, cserébe a felsősök közül vissza tudjuk emelni a mentorrendszerbe azokat, akik kellően motiváltak erre, hogy még jobb eredményeket érjünk el együtt. Az elengedés kapcsán pedig mi is, ahogy a többi jelenlévő tanoda is, leginkább azt tudjuk tenni, hogy a tanulásban nem jól motiválható, tanulási helyzetekben nem működő gyerekeknek, fiataloknak olyan egyéb programokat szervezünk, amivel legalább a tanoda hatása alatt tarthatjuk őket.

Ebből a beszélgetésből léptünk át a mentorálási – és kicsit a tanodai – kompetenciahatárokat boncolgató gondolkodásba, hiszen ez is mindenkit érintett. Közös élménynek tűnik, hogy a tanodák mindent meg akarnak oldani és lassan ismerik fel és/vagy fogadják el, hogy nem tudnak, mert nincsenek meg a kompetenciáik, eszközeik, lehetőségeik. A saját tudásunkról való tudás és ennek hatása a munkaszervezésünkre például biztosan fejlesztendő területnek tűnik a tanodavilágban. Különösen azért, mert tényleg nagyon szűk keretekből, nagyon törékeny pályán mozgunk, a hatékonyság megtalálása óriási kincs lehet.

Érdekes volt a tanodák célcsoportjának organikus alakulása és az erre adott reakciók közös élménye. Többeket is jellemez, hogy a tanoda tovább tudja megtartani a gyerekeket, mint korábban, ami egy fontos eredmény, de ezáltal idősebb gyerekek kerülnek a rendszerbe más igényekkel mint amire esetleg létrejött a tanoda. Nálunk, a Toldi Tanodában, évek óta tartó probléma, hogy az alapvetően attitűdökre és motivációkra ható szakembergárda és struktúra, hogyan tud szakmára és érettségire vágyok fiatalokkal, fiatal felnőttekkel dolgozni.

Kísérletezni, kísérletezni, kísérletezni. Én ezt próbáltam, mi azt találtuk ki, nekünk egészen bejött, abba meg beletört a bicskánk. A tanodák pedagógiai-szakmai szabadsága továbbra is olyan tulajdonság, amire oda kellene figyelnie a szakmának (neveléstudomány?), mert ez a sok-sok próbálgatás, kísérletezgetés – pl. a mentorálás területén is –, rendkívül sok izgalmas találmányt rejt(het).

Motiváció

A Motivációtól Mutier Uszáma szakmai vezető fogadott minket a következő asztalnál. Ők két tanodát is visznek, Szegeden 2013, Balástyán 2017 óta. A mentor kifejezést általánosabb értelemben használják, a gyerekek a velük foglalkozó önkénteseket és a munkatársakat egyaránt mentornak hívják. 

Korosztály szerinti csoportbontásban dolgoznak, egy csoportban jellemzően 5-8 gyerek van, és velük egy alkalommal jó esetben 3-4 mentor foglalkozik. Minden csoportnak van csoportvezető mentora, aki minden esetben munkatárs, és az ő felelőssége az adminisztráció, a családokkal való kapcsolattartás, szóval talán ő tekinthető kicsit klasszikusabb értelemben is mentornak. Viszont a csoporttal kapcsolatos szakmai-pedagógiai döntéseket a csoporttal foglalkozó team közösen hozza meg, akiknek egyébként szabad kezük van a foglalkozás összeállításában.

Ezzel kapcsolatban felmerült a minőségbiztosítás kérdése, amire számos izgalmas válasz érkezett. Egyrészt maga a toborzás, önkéntesfelvétel egy összetett folyamat – a Szegedi Tudományegyetem a legnagyobb bázisuk –, hiszen önéletrajz és motivációs levél küldése után a jelentkezők meghallgathatnak egy előadást a tanoda munkájáról, majd egyéni beszélgetésen vesznek részt, végül két képzést is kötelezően el kell végezniük. Egyet még a munkába állás előtt (esélyegyenlőségi képzés), egyet 2-3 héttel a munka megkezdése után (olvasás és szövegértés fejlesztése). Mindezek mellett heti megbeszélések, szakmai önismereti csoport és mentálhigiénés kolléga is támogatja a mentorokat. (Érdekes, hogy itt például nem működött a szupervíziós folyamat.) Külön izgalmas, hogy a két tanoda közötti tudásmegosztás is egyre jobban megoldott, vagy az, hogy a szakmai vezető folyamatosan hospitál a csoportok foglalkozásain.

A mentorálás kapcsán ennél az asztalnál is elkeveredtünk konkrétabb kérdésekhez, amik kifejezetten a gyerekekkel való foglalkozásokat érintik. Klasszikus tanodás kérdés, hogy foglalkozunk-e a házi feladatok elvégzésével, a dolgozatokra való felkészülésekkel. A Kompánia Tanoda válasza gyerekfüggő volt, itt az az érdekes szempont jelent meg, hogy a két tanoda működése, beágyazottsága különbözik annyira, hogy tanodai szinten jelenik meg a különbség. Ez azért alakult így, mert Balástyán az az elvárás jelenik meg az iskola felől, hogy foglalkozzon a tanoda iskolai feladatokkal. Az intézményi kapcsolatokról pedig pontosan tudjuk, hogy mennyire törékenyek.

A másik izgalmas kérdés a gyerekek motiválása volt. Meggyőződésem, hogy a tanodába járás önkéntessége, a gyermekközpontú működés, a szakemberek nagyobb szabadsága miatt a tanodák motiválás szempontjából kivételezett helyzetben vannak, de ettől ez még egy nagyon nehéz feladat. A gyerekek bevonása a tervezésbe sztenderd és jó válasz erre a kérdésre, de ehhez kapcsolódóan nagyon izgalmas, hogy a Motiváció Tanodában működik diákönkormányzat is – mi például a Toldi Tanodában belebuktunk hasonló próbálkozásba –, ami az érdekképviselet, a gyerekekből való kiindulás újabb szintje. 

Saját tapasztalatként a motivációhoz azt hoztam, hogy egy olyan pici zsáktelepülésen, ahol mi is dolgozunk, közösségbe ágyazottan létezve egészen könnyű megteremteni a tanodás identitást, de ez valószínűleg máshol sem lehetetlen. Arra gondolok, hogy ha valaki abba nő bele, hogy ő tanodás, hiszen jár hozzájuk a családmentor, aztán már oviból is hozzuk tanodás foglalkozásokra, annak igazából teljesen természetes létforma a tanodázás. Így pedig a motiváció, a megfelelő tanulási környezet, az egyénre szabott pedagógia kialakítása és működtetése már egy fokkal kevésbé nagyon nehéz.

KOMA

Ebéd után, az utolsó körben jutottunk a házigazda asztalához. Győrik Edit, a KOMA Tanoda szakmai vezetője mutatta be az ő megközelítésüket mentorálás kérdésében. Két fontos definíciót is kaptunk. Egyrészt a mentorálást segítő kapcsolatként, másrészt a mentort bizalomszemélyként értelmezik. A segítő kapcsolatnál két fókusz lehetséges, egyrészt a tanulástámogatás, másrészt a személyiségfejlesztés. Utóbbi jellemzi a nagyok (7. osztálytól fölfele) mentorálását. Érdekes volt, hogy ez a különválasztás végig jelen volt a beszámolóban: kicsik és nagyok. A kicsiknél az érzelmi stabiltás, a nagyoknál az életvezetés-támogatás a legfontosabb cél.

A mentor, a bizalomszemély, professzionális segítő munkát végez, aminek a legfontosabb eszköze a heti rendszerességű egyéni beszélgetés. Ezeken a segítő beszélgetéseken fontos a bizalom, hiszen cél, hogy a mentorált mindent elmondjon. Fontos azonban, hogy a gyerekek is tisztában vannak azzal, hogy a mentor az itt hallott dolgokat viszi tovább a team-megbeszélésre. Lehetősége van kérni, hogy ez ne történjen meg, de ez nem jellemző, ami az esetkezelés szempontjából nagyon jó.

Mentora mindenkinek van, de a kicsik nem igazán tudnak erről, nincs is kimondva, hogy van mentoruk, az egy spontánabb dolog, a nagyokkal viszont klasszikusabban működik: keretek tisztázása, megállapodás kötése, szerződés. A mentorokat ráadásul a gyerekek választják egy ismerkedő szakasz után. A mentorálás kapcsán itt is kiemelték az állandóság fontosságát.

Érdekes határkijelölés volt a mentorálás kapcsán, hogy az nem tanácsadás. A segítő kapcsolatban nem adnak tanácsot, azt a kérdezés művészeteként azonosítják. A cél olyan kérdések feltétele, amik segítségével a mentorált végig tudja gondolni a saját megoldásait.

Zárásként pedig egy igen érdekes meghatározás: személyközpontú közösség. Ez a két fókuszukból következik. Egyrészt az egyéni munka, a személyre figyelés, másrészt a közösségépítés mint fő cél. Személyközpontú közösség.

Keretek

Az esemény a kapcsolatépítés szempontjából is jól volt szervezve. Kaptunk ráhangolódó játékokat, a szünetek és az ebéd megfelelő mennyiségben és minőségben biztosított informális helyzeteket, volt zárókör. 

A nap utolsó szakmai programja Baráth Szabolcs workshopja volt asszertív kommunikáció, értő figyelem címmel. Én személy szerint sajnáltam, hogy műfaját tekintve végül előadást kaptunk, de a témaválasztás, az elmélet és gyakorlat bemutatása szépen, logikusan kapcsolódott az egész napunkhoz

Nagyon jól lehet építkezni ilyen és ehhez hasonló alkalmakból, és rá is fér a tanodákra az építkezés, úgyhogy nagyon várjuk a következő szakmai műhelyt!

Fotók: Kicsi Bálint, Motiváció Műhely