Miért „alaptalan” a magyar demokrácia?

„A demokrácia lényege tehát egy viselkedési forma, sőt egy norma.”

Galambos Rita recenziója Csizmadia Ervin Miért „alaptalan” a magyar demokrácia? Pártok, konfliktusok, társadalmi kohézió és állampolgári nevelés c. könyvéről (Gondolat Kiadói Kör, 2014)

Pár hónappal ezelőtt valaki kezembe adott egy cikket az ÉS-ből, igen, amúgy papíron. Miért „alaptalan” a magyar demokrácia? volt a címe. Természetesen azonnal meg is mutattam a kollégáimnak, akikkel évek óta azon dolgozunk, hogy ezekből az alapokból néhányat próbáljunk lerakni. Hümmögés volt a reakció, ami náluk azt jelenti, hogy hát igen, ez nagyon ott van, és akkor mi mit csináljunk? Vagy inkább, hogy amit mi csinálunk, az hozzátesz-e valamit a változáshoz? Mert az egyértelmű, hogy változásra van szükség. A mi közös válaszunk: igen. Sőt ez nemcsak a mi válaszunk, hanem azoké is, akikkel együtt dolgozunk: pedagógusoké, középiskolásoké, egyetemistáké, ifjúsági szakembereké, szülőké, egyszerűen: állampolgároké, akik számára fontos, hogy milyen országban élnek, és hogy milyen országban nőnek fel a gyerekeik.

A könyv létezéséről véletlenül szereztem tudomást, és azonnal nekiindultam, hogy meg is vegyem. Luxusszámba megy ma könyvet venni, de vannak olyanok, amiket feltétlenül megvesz az ember. Ezt is ilyennek tartom. Legnagyobb meglepetésemre több belvárosi könyvesboltban azt a választ kaptam, hogy meg kell rendelni, és pár nap múlva jöjjek be érte. Az ötödik próbálkozás után beadtam a derekamat, és megrendeltem, de nem kis szomorúság lett úrrá rajtam. Ennyire nincs érdeklődés egy ilyen könyv iránt? Ennyire nem mernek még 3-4 kötetet sem bevállalni olyan könyvesboltok, amelyek amúgy nyíltan vállalják a demokratikus értékeket? Igen, ez a helyzet. Ezen a kudarcon felbuzdulva az interneten is utánanéztem, hogy írt-e már valaki a könyvről, és ezt találtam, ami gyakorlatilag a könyvbemutatóról készült összefoglaló. Elmondható tehát, hogy mérsékelt az érdeklődés egy ilyen könyv iránt, miközben itthon és a világ számos pontján felvetődött a kérdés az utóbbi hetekben, hogy kell-e aggódni a magyarországi demokrácia helyzete és állapota miatt.

A kötet nemes egyszerűséggel azt firtatja, hogy mi is a baj a demokráciával nálunk, miért megy ez nekünk olyan nehezen, sőt bizonyos tekintetben rosszul. A válasz egyik fele a címadó cikkben megtalálható: nem elég erősek az alapok, nincs mire építeni, az instabilitás a jellemző a stabilitás helyett, szegregáció a társadalmi kohézió helyett, nem alakult ki a felebaráti érzületet intézményesítő társadalmi elrendeződés, nincs erős és elfogadott civil kontroll, és nincs állampolgári nevelés. Itt voltaképpen abba is hagyhatnánk az olvasást, hiszen tudjuk jól, hogy a fentiekkel van a baj, és a hagyományokkal meg azok hiányával. De mi a megoldás? Csizmadia nem ad megoldást, hiszen ő politológus és nem civil vagy pedagógus. Ő „csak” annyit tesz hozzá a dologhoz, hogy elemzi a hiányok és az elcsúszások okait, és rávilágít a hiányok veszélyeire.

Fontos kiemelni a könyv két központi fogalmát, amire az egész fogalmi apparátus épül. Az egyik, hogy a szerző végig liberális demokráciáról beszél, annak értékrendjéről, nyugati hagyományairól, bevett demokratikus szokásairól, arról, hogy „ott” hogyan csinálják, és „mi” hogyan nem. 2014 nyara óta azonban már hovatovább ellenzéki cselekedet liberális demokráciáról, annak alapértékeiről beszélni, amikor a kormányfő meghirdette az „illiberális demokráciát”. Ez természetesen utólag sok fontos döntést, törvényt, értéket megmagyaráz, amik előtt sokáig értetlenül álltak azok, akik másban hisznek.1

A könyv másik fontos kitétele az, hogy a demokráciát márpedig tanulni kell, sőt folyamatosan átértékelni, alakítani, a változásokhoz igazítani. A demokráciában nincsenek dogmák, hanem alapértékek vannak és keretek, amiket újra és újra kell értelmezni. Erre viszont „nevelni” kell a fiatalokat éppen úgy, mint a felnőtt állampolgárokat, és ez a nevelés csak tapasztalati tanulás útján történhet. Ennek lenne a terepe az iskola és a civil szféra. Csizmadia láthatóan már előre magyarázkodik, hogy senki ne gondoljon rosszra, ő nem az átnevelésre gondol, hanem konkrétan arra, hogy tanulás, a fogalmak és a helyzetek értelmezése nélkül nincs demokráciára nevelés, nincs gazdasági prosperitás, társadalmi kohézió.

Látnunk kell ugyanis: hosszas történelmi fejlődés alatt „megnevelt” társadalmakból egészen más produktivitás jön elő, mint azokból, amelyek a demokratikus politika befogadása szempontjából „neveletlenek”, s melyek ezt a tulajdonságukat ráadásul fel sem ismerik, miáltal tenni sem képesek ellene. A témáról való gondolkodás nagy ívben való elkerülése permanens gazdasági kudarcainknak is egyik meghatározó okára világít rá.

A fenti két fogalom összekapcsolása már az előszóban így jelenik meg:

...igyekszem felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar rendszerváltásból jószerivel teljesen kimaradt az állampolgári nevelés, minek következtében súlyos deficitek vannak a társadalmi kohézió terén is. (…) Nem kétséges ugyanis: az intézményesen viszonylag következetesen végiggondolt magyar liberális demokráciának kezdettől hiányzik ez a „nevelési”, tehát társadalmi lába. E nélkül a láb nélkül tartósan bajosan képzelhető el szabadság, mi több, gazdasági hatékonyság.

Csizmadia szerint a demokrácia egyik alappillére az együttműködés, és ez is olyan képesség, amit a gyakorlatban lehet csak elsajátítani. „Nem csak a demokratikus procedúrákat, de az emberi viselkedésmódokat és az együttműködési kultúrát is fejleszteni kell, s ha ez utóbbi nem történik meg, akkor a demokrácia egyszerűen «leáll», megmerevedik és elveszíti megújuló képességét.”

Ami a szerkezetét illeti, a könyv két fő egységre tagolódik. Az első címe Szélesebb távlatok: pártok, demokrácia, alkalmazkodás itthon és külföldön, a másodiké Közelebbi perspektívák: rendszerváltás, erkölcsi deficit és társadalmi kohézió.

Engem szakmámnál és tágabb érdeklődésemnél fogva természetesen az állampolgári nevelésre vonatkozó részek érdekeltek a legjobban, amivel a következő cikkek foglalkoznak: Az inkompatibilitás politikája, Miért hiányzik az együttműködés a magyar politikai kultúrából? Demokráciában nevelni? A liberális demokrácia és a politikai nevelés, Miért „alaptalan” a magyar demokrácia? Tanulható-e az együttműködés?

A sikeres demokráciák – sok egyéb mellett – attól azok, hogy folyamatosan (újra)tanulják a demokratikus értékeket és mechanizmusokat, s e tanulás attól hatékony, hogy az önszerveződő állampolgári kultúra tartja fenn. Nálunk a civil társadalom mindig „ébred”, ott ellenben mindig „éber”. (…) Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a politikai nevelés a liberális demokrácia egyik alapvető szükséglete, nélküle a társadalom véletlenszerűen válik a demokratikus közösség tagjává, ha egyáltalán.

Csizmadia szerint egy liberális demokráciában a társadalmi alapzat alapelemei: az állampolgárság, a társadalmi kohézió és a nevelés, aminek része a felebarátiság mint össznépi élmény.

"A magyar demokrácia természetesen nem alaptan, még ha «alaptalan» is. Az idézőjel nagyon fontos. Ha másért nem, ezért az idézőjelért olvassák el a könyvet” – zárja a szerző a bevezetőt, és én csak megerősíteni tudom. Igen, olvassák el a könyvet, olvassák el a cikkeket, és gondolkodjanak el azon, hogy akkor mi is a teendő 2014-ben. Van belőlük bőven.

• 1. Az illiberális demokrácia fogalmát elsőként Fareed Rafiq Zakaria amerikai szerző írta le a The Rise of Illiberal Democracy című tanulmányában 1997-ben, és rámutatott arra, hogy azok a politikai rendszerek, ahol hiányzik a fékek és ellensúlyok rendszere, valamint az alapvető emberi jogok elismerése és tisztelete, ott az állampolgárok kevésbé boldogak, az ország pedig kevésbé prosperál. az Oxford Dictionary szerint pedig a liberális demokrácia „a képviseleti kormányzás olyan demokratikus rendszere, amelyben az egyén jogait és a polgári szabadságokat biztosítják és védelmezik, és a politikai hatalom gyakorlását a joguralom korlátozza”.