Miről tanul az, aki a holokausztról tanul?
Alexovics Ingrid előadása. Elhangzott a VIII. Miskolci Taní-tani Konferencián 2015. január 30-án
Vagyis se nem célom, se nem tantervi kötelességem a történelemtanítás szűkös és kényelmetlen keretei közt megmaradni. A cél nem kizárólag a történelmi ismeretek átadása tehát, hanem annál több: a felelős állampolgárságra nevelés.
A holokausztoktatás és a holokauszttanítás
Ma a holokauszt mint téma leginkább a holokausztoktatás keretein belül, sokszor kizárólag a történelemtanítás, esetleg a társadalomismeret-órák keretében kap helyet az iskolai tanítás-tanulás folyamatában. A helyzet azonban ennél egyrészt jóval bonyolultabb, másrészt jóval sokszínűbb is. Bonyolultabb és sokszínűbb, mert meggyőződésem, hogy a holokausztról való tanulás nem egyenértékű a ma olyan sokszor és sokak által vitatott holokausztoktatással, hanem annál remélhetőleg jóval több.
Mivel nem vagyok történelemtanár, abban a szerencsében van részem, hogy nem kötelező a holokauszttanítást történelmi tények és számadatok tükrében, kizárólag a történelem tanterv feszített rendjének keretei között elképzelnem. Annál is inkább, mert aki ma a holokausztról tanul Magyarországon (vagy bárhol a világon), az nem kizárólag az 1930-as, 1940-es évek Európájának társadalmi berendezkedésével és dinamikájával ismerkedik, hanem egészen konkrétan a ma társadalmával is, de önnön mozgatórugóiról, előítéletességéről vagy éppen toleranciájáról, valamint az emlékezet működéséről, annak társadalmi és közösségi beágyazottságáról, az egyéni és a kollektív emlékezet szerepéről, működéséről és helyéről is tanul. Hogy egy újabb divatos kifejezéssel éljek: az emlékezetkultúra kérdéseivel is kénytelen szembenézni.
Az emlékek olykor az elme, máskor a szűkebb vagy tágabb közösségek konstrukciói, és mint ilyen jelenségek, soha nem lehetnek függetlenek attól az adott kortól, melyben létrejönnek.
A holokauszttanítás sikere vagy sikertelensége
leginkább a tanár szemléletén, az általa használt eszközökön és azon is múlik, mi a motivációja, miért tartja fontosnak, hogy foglalkozzon ezzel a témával iskolai keretek között.
De mégis mikor beszélhetünk sikerről? Ha a diák maradéktalanul megismeri a tényeket? Például elolvassa egy kimutatásban, hány áldozata volt a népirtásnak, vagy hogyan is működött a megsemmisítőtábor gyilkológépezete?
Persze az is kérdés, mindezen ismereteket milyen forrásokból szerzi majd meg? SS-tisztek által készített, a valóság borzalmainak elkendőzése céljából készült propagandafényképekkel illusztráljuk a mondanivalónkat, vagy erre más eszközt találunk?
Vajon akkor vagyunk-e sikeresek, ha a diák sírva fakad a tanórán? Lehet célunk kontrollálatlan érzelmi reakciók kiváltása? Vajon mennyiben segítik az emóciók a megértést?
Abban sem vagyok biztos, hogy a zsidó kultúra mélység nélküli, a már meglévő sztereotípiákra alapozott bemutatása valóban előrelépés-e, hiszen ha valamit, éppen a sztereotipizálást szeretnénk elkerülni, és a kritikai gondolkodást fejleszteni.
Hogyan lehet tehát a holokausztról úgy beszélni, hogy az megfeleljen azoknak a nagyon is sokrétű nevelési céloknak, melyeket kitűztünk magunk elé? Mert a cél nagyon is sokrétű. Nyilván célunk egyfajta történelmi tudás megszerzése. Szeretnénk, ha a diákjaink tisztában lennének a történelmi korral, az eseményekkel, a holokauszthoz vezető társadalmi folyamatokkal, de ennél több is lehet, amit szeretnénk elérni a téma feldolgozása során. Törekedhetünk például a kritikai gondolkodás előmozdítására, nevelhetünk nagyobb toleranciára, fejleszthetjük a diákok empátiáját, és adhatunk valamiféle kiindulópontot ahhoz, hogy motiváltnak érezze magát az aktív cselekvésre.
Összességében tehát a cél nem kevesebb, mint hogy diákjainkból felelős állampolgárokat neveljünk, akik képesek megfelelő döntések meghozatalára nehéz történelmi és társadalmi szituációkban is, így munkánkkal pozitív változásokat indukálhatunk az adott társadalomban.1
A megvalósítás eszközei
A holokauszttanításnak sokféle megvalósulása lehetséges, én ez alkalommal egyetlen nagyszerű eszköz használatára szeretném felhívni a figyelmet, ez pedig a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványának videóarchívuma. Az archívumban több mint ötvenezer életinterjú kapott helyet, melyek olyan interjúalanyokkal készültek, akik valamilyen módon részesei voltak egy népirtásnak. Talán ebből is kiderül, hogy nem kizárólag holokauszttúlélőkkel készült interjúkat gyűjtöttek ide össze. Az interjúk között ugyanis találunk felszabadítókkal és embermentőkkel készült interjúkat is csakúgy, mint a ruandai népirtás túlélőivel és szemtanúival készült felvételeket.
Mire jó, milyen oktatási haszna lehet annak, ha életinterjúkat használunk a tanításban? Ha visszatekintünk a korábban megfogalmazott céljainkra, akkor talán belátjuk, milyen nagyszerű oktatási segédeszköz-gyűjtemény van a kezünkben.
Természetesen ezek a felvételek önmagukban nem alkalmasak tanórai feldolgozásra, mert rendkívül hosszúak, és az interjúalanyok személyiségi jogainak védelme miatt többségük nem szabadon hozzáférhető.
Tanórai felhasználásra inkább az interjúkból gyakorló tanárok által készített (vagy készülőfélben lévő) tananyagokat ajánlom, illetve az archívumra épülő IWitness oktatási felület feladatait. Az eddig elkészült tananyagegységek nagyon színes célcsoportra készültek, sokféle tantárgyi felhasználásra alkalmasak, és szabadon adaptálhatóak. A magyar tanárok által készített tananyagok az alapítvány amerikai weboldalán találhatók meg.
Az archívumnak Magyarország szomorú értelemben vett privilegizált történelmi helyzete miatt két hozzáférési pontja is található. Az egyik az ELTE-n, a másik a Közép-európai Egyetemen.
Mire használja az archívumot egy angoltanár, és miért?
Szeretném a történész kollégákat megnyugtatni: nem holokausztoktatásra, hanem holokauszttanításra. Vagyis se nem célom, se nem tantervi kötelességem a történelemtanítás szűkös és kényelmetlen keretei közt megmaradni. A cél nem kizárólag a történelmi ismeretek átadása tehát, hanem annál több: a felelős állampolgárságra nevelés. Az általam fejlesztett angol nyelvű, középiskolás tananyagban felhasznált egyik rövid klipet hoztam illusztrációul arra, mi mindenről lehet szó egy olyan tanórán, melyen videóinterjú-részletet használunk fel. Ebben a rövid részletben Leo Hymas – a buchenwaldi lágert felszabadító egyik amerikai katona – nem konkrétan a holokausztról beszél, hanem élete egyik erkölcsi dilemmájáról, egy nehéz döntési helyzetről.
Az általam fejlesztett tananyag középpontjában a hős fogalmának az emberi történelem, illetve kultúrtörténet folyamán tapasztalható változása, átalakulása áll, mely a történelmi, kultúrtörténeti ismeretközvetítés mellett igyekszik hangsúlyt fektetni a sztereotípiák lebontására, a tolerancia előmozdítására, az empátia fejlesztésére, a digitális kompetencia fejlesztésére, és végül, de nem utolsó sorban az idegen nyelvi kompetencia fejlesztésére is.
Összefoglalva tehát az iskolai nevelés bonyolult célrendszerébe a holokauszttanítás nem csak hogy belefér, hanem kiváló médiumot is teremt a célok megvalósítására, és ehhez az eszközök csak egy karnyújtásra vannak tőlünk, gyakorló tanároktól.
Hasznos olvasmányok és linkek
Andrews, Kay: Finding a Place for the Victims, December 2010, Teaching History 141, 42-49
Guidelines for Teaching about the Holocaust, Task Force for International Cooperation on Holocaust Education Remembrance and Research, 2005
Guidelines for Using Visual History Testimony 2014, USC Shoah Foundation
Auschwitz-Birkenau. Memorial and Museum
Az Oswiecimben található Zsidó Kulturális Központ honlapja
A Soá áldozatainak központi adatbázisa
- 1. A célok meghatározásakor Dr. Kori Street Varsóban, a Lengyel Zsidóság Történeti Múzeumában 2015. január 24-én elhangzott előadását vettem alapul. Dr. Kori Street a Dél-kaliforniai Egyetem Soá Alapítványának pedagógiai programigazgatója.