Motivációs munka a tanodákban

Fazekas Elek írása

A legfontosabb felismerés számomra az volt, hogy a motivációs eszközök és rendszerek akkor igazán hatékonyak, ha azok nem külső kényszerként jelennek meg, hanem lehetőséget nyújtanak a gyerekek számára arra, hogy felfedezzék saját erőforrásaikat, fejlődjenek, és megéljék az odatartozás élményét.

2025. május 26-án a TanodaPlatform hálózat keretei között, a Kompánia Tanoda szervezésében valósult meg a Motiváció és jutalmazás a tanodai gyakorlatban címet viselő workshop. A műhelymunka során a tanodák munkatársai és önkéntesei megismerhették egymás motivációs gyakorlatait. A program apropóját a pedagógiai, közösségi és szociális munkában jól ismert és gyakori motivációs nehézségek adták.

A tanodák hétköznapjainak már megalakulásuk óta fontos részét képezi a motivációs rendszerek kialakítása és azok karbantartása etikai és módszertani oldalról egyaránt. Akár a diákok és szülők kezdeti bevonásáról és megtartásáról legyen szó, akár a mindennapi fejlesztésekről, vagy mentorálásról. Ennek bizonyítéka, hogy már Tanodaplatform már korábban, 2014-ben is feldolgozta e témát egy műhelymunkában: TanodaPlatform: Jutalmazó rendszerek módszertani film.

A motivációs eszközök sokrétűek lehetnek, ezeknek összehangolt, átlátható és a célcsoport számára legitim szabályrendszere képezi a motivációs rendszereket. A motivációs rendszerek fontos tulajdonsága, hogy átlátható szabályozásokkal működnek és céljuk tekintetében is átláthatóak. Valamilyen hosszútávú cél érdekében hozzák őket létre, amik jelen eseteben a nevelési és oktatási célok.

Jó közösségben a Kompániával

A Kompánia Tanoda a Kompánia Alapítvány fenntartásában működő közösségi és fejlesztő tér, amely 2013 augusztusa óta szolgálja a dél-pesti régióban élő hátrányos helyzetű gyermekeket és családjaikat. A tanoda elsődleges célja, hogy a helyi diákság számára olyan komplex támogatást nyújtson, amely hozzájárul iskolai sikerességükhöz, szociális készségeik fejlődéséhez és személyiségük kibontakoztatásához. A tanoda 30 tanuló rendszeres fejlesztését vállalja, és az iskolai tanulmányaikhoz kapcsolódó támogatás mellett szabadidős és közösségépítő programokat is biztosít számukra.

A tanoda napi működése során a gyermekek egyéni vagy kiscsoportos formában kapnak segítséget a házi feladatok elkészítéséhez, az iskolai anyag elsajátításához, korrepetálásban részesülnek, és különféle készségfejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt. Emellett a mentorálásban is részesülnek a tanodai pedagógusok által. A tanoda pedagógiai megközelítése személyre szabott: figyelembe veszi a tanulók egyéni haladási ütemét, tanulási stílusát, valamint családi hátterét is.

A hétköznapok másik markáns aspektusa a szabadidős, közösségépítő és élményalapú programokban rejlik. Ezek között szerepel közös főzés, társasjátékozás, kézműves foglalkozások, melyek mind a munkatársak és önkéntesek szervezésében valósulnak meg. Emellett heti rendszerességgel valósulnak meg olyan külső partnerek által vezetett programok is, mint a Digi Tanoda digitális készségfejlesztő foglalkozásai, illetve a Superar által tartott gitárórák. Ezek a tevékenységek nemcsak a gyermekek kikapcsolódását szolgálják, hanem erősítik a közösségi érzést, fejlesztik a szociális készségeket, és lehetőséget teremtenek az önkifejezésre és a sikerélmény megélésére. A tanoda nagy hangsúlyt fektet az élménypedagógiai megközelítések alkalmazására, hiszen ezek hatékonyan erősítik az önbizalmat és a motivációt.

A Kompánia Tanoda nemcsak tanulmányi segítséget nyújt, hanem komplex szociális és mentálhigiénés szemlélettel dolgozik. A mentorálás részeként sor kerül családlátogatásokra, valamint rendszeres kapcsolattartásra a gyermekvédelmi rendszer szereplőivel is. A tanoda különösen nagy értéke, hogy pszichológus is dolgozik a csapatban, így a gyerekek számára elérhető az egyéni konzultáció lehetősége. A közösségépítést évi négy családi nap is segíti, amelyek lehetőséget adnak a kapcsolatok erősítésére és a szülők aktív bevonására.

Az 1997 óta működő Kompánia Alapítvány célja a főváros dél-pesti régiójában élő hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok támogatása. Ezt a munkát két intézményben végzik: a Tanoda mellett egy alacsonyküszöbű szolgáltatást is működtetnek a Kompánia Alterben. Mindkét helyszínen egyénre szabott, komplex fejlesztéssel és közösségi terek működtetésével segítik a fiatalokat. Az Alter programban elsősorban függőséggel veszélyeztetett vagy már érintett fiatalokat támogatnak, azzal a céllal, hogy megelőzzék a szenvedélybetegségek kialakulását, illetve megfelelő segítséget nyújtsanak azoknak, akik már érintettek.

Motiváció és a tanodák

A Kompánia Tanoda által szervezett szakmai program egy olyan motivációs workshop volt, amelynek célja a tanodai környezetben megjelenő motivációs folyamatok tudatosítása és rendszerezése volt. A program során lehetőség nyílt arra, hogy mélyebben megismerjük, milyen tényezők befolyásolják a tanodába járó gyermekek tanuláshoz, fejlődéshez és közösségi részvételhez kapcsolódó motivációját – egyéni és csoportos szinten egyaránt. A program érdekessége, hogy lehetőség nyílt rá, hogy minden tanoda a saját környezetéből kiindulva dolgozza fel a témát és ossza meg tapasztalatait másokkal. Ennek hozománya, hogy a már bevált jó gyakorlatokat a szükséges módosításokkal ellátva más-más közösségre is lehet implementálni, továbbá láthatóvá váltak a közös nehézségek is.

A workshop során az egyéni motivációs tényezőket is körbejártuk. Ezek között szerepeltek a belső motiváció forrásai, mint az önmegvalósítás vágya, a sikerélmény keresése, a kompetenciaélmény, valamint a kíváncsiság és a fejlődés iránti igény. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogyan jelenik meg az egyéni motiváció olyan gyerekeknél, akik szociálisan hátrányos helyzetből érkeznek, és esetleg már korai iskolai kudarcélményekkel terheltek. Lehetőségünk volt reflektálni arra, hogy ezek a gyerekek gyakran nem a hagyományos oktatási motivációs eszközökre reagálnak jól, hanem olyan megerősítő élményekre van szükségük, amelyek a személyes értéküket és kompetenciájukat erősítik meg.

A nap folyamán a csoportos motivációs eszközök és rendszerek is előtérbe kerültek, különösen annak ad hoc és tervezett formái. Az ad hoc csoportos motivációs tényezők közé soroltuk például az azonnali pozitív visszajelzéseket, spontán elismeréseket, dicséreteket, illetve a közösen elért sikereket – például egy jól sikerült csoportos foglalkozást vagy egy tanodai rendezvényt. Ezek a helyzetek gyakran nem előre tervezettek, de erőteljesen motiválóak lehetnek, különösen, ha hiteles személyektől származnak, mint például a tanoda mentorai vagy kortárs segítők.

A tervezett motivációs eszközök már tudatos pedagógiai struktúrába illeszkednek. Ilyenek a pontgyűjtő rendszerek, heti kihívások, közösen megalkotott szabály- és célrendszerek, valamint a hosszú távú célkitűzésekhez kapcsolódó ösztönzők (például év végi jutalomkirándulás, közösségi projekt sikeres befejezése). A workshop során kiemeltük, hogy ezek a rendszerek akkor hatékonyak, ha átláthatóak, következetesek és alkalmazkodnak a gyerekek életkori sajátosságaihoz. Megbeszéltük azt is, hogy a gyerekek bevonása ezeknek a rendszereknek a kialakításába növeli az elköteleződést, hiszen így nem csak külső szabályokat követnek, hanem saját céljaikat is beépíthetik a tanodai működésbe.

A workshop során sokat tanultunk a motiváció körüli rendszerek rugalmasságáról is. Egy-egy tanodai csoport tagjai igen különbözőek lehetnek: míg egyes gyerekek jól reagálnak a vizuális visszajelzésekre (pl. matricák, ponttáblák), mások számára a személyes dicséret vagy a kortársak elismerése bír nagyobb jelentőséggel. Fontos tanulság volt, hogy nincsen „egyforma recept” a motiválásra, inkább egy eszköztárra van szükség, amit a tanoda munkatársai a gyermekek aktuális helyzetéhez és egyéni jellemzőihez igazítanak.

Szó esett arról is, hogy a motiváció nem kizárólag a tanulási helyzetekben fontos, hanem a közösségi életben, a szociális készségek fejlesztésében és a mentálhigiénés támogatásban is. A tanodai keretek között megvalósuló közös főzések, kirándulások, alkotó foglalkozások és ünnepségek mind olyan motivációs színterek, ahol a gyerekek sikerélményekhez jutnak, és ezek révén pozitív énképet alakíthatnak ki. A motiváció ebben az értelemben tehát nem csupán egyéni hajtóerő, hanem közösségi dinamika is, amelyet tudatos pedagógiai jelenléttel lehet fenntartani és fejleszteni.

Motivációs dilemmák a tanodák körében

Habár a motiváció különösen fontos szerepet tölt be mind az iskolai sikeresség, mind pedig a felzárkózás területén, azért bővelkedik nehézségekben is. Szakemberként gyakori kérdés lehet, hogy mikor és milyen formában hasznos a jutalmazás, illetve mikor lehet az akár káros is. A motivációs eszközök alkalmazása számos szakmai dilemmát is felvet. A dicséret, a közös kirándulás és a tárgyi jutalmazás mind olyan elemek, amelyek hatékonyak lehetnek – ám alkalmazásuk nem mentes az etikai, pedagógiai és gyakorlati kérdésektől.

A pozitív visszajelzés, a dicséret az egyik leggyakrabban használt és ösztönző hatású eszköz a tanodai környezetben. A gyerekek gyakran érkeznek a tanodába olyan iskolai háttérrel, ahol ritkán vagy egyáltalán nem tapasztalták meg, hogy erőfeszítéseiket elismerik. A dicséret segít megerősíteni a kompetenciaélményt, önbizalmat épít, és a pedagógushoz való viszonyt is javíthatja.

Ugyanakkor a dicséret alkalmazásában is fontos a tudatosság. A túl gyakori, általános vagy sablonos dicséret hitelét vesztheti, sőt akár manipulációként is hathat. Az is problémát jelenthet, ha a gyerekek egymással hasonlítják össze a kapott visszajelzéseket, és azt érzik, hogy a dicséret nem következetes vagy nem érdemi teljesítményhez kötődik. Ilyen esetekben akár ellenkező hatást is kiválthat: csökkenhet a belső motiváció, és növekedhet a versengés, irigység, igazságtalanság érzése.

A tanodai gyakorlatban különösen fontos, hogy a dicséret konkrét, személyre szabott és valódi erőfeszítéshez kötött legyen. Meg kell különböztetnünk a „jól viselkedés” automatikus jutalmazását attól az elismeréstől, amely egy fejlődési folyamat eredményét, egy átlépett belső akadályt emel ki. Ez utóbbi képes valóban ösztönözni, előbbi viszont hosszú távon passzív megfelelési stratégiákat alakíthat ki.

Ezen felül a tanodák gyakran alkalmazzák a kirándulásokat és közös élményeket mint jutalomrendszert. Ezek célja kettős: egyrészt közösségépítő és élménygazdagító funkcióval bírnak, másrészt a gyerekek számára motivációt jelenthetnek a részvétel feltételeinek teljesítése. Ilyen lehet például az, ha egy féléves tanodai munkát zárnak egy közös programmal, amelyet a tanulók előzetesen megismertek és amelyre készülhetnek.

E módszer egyik dilemmája, hogy a kizárólagos jutalomként kezelt közösségi esemény a részvétel esélyegyenlőségét veszélyeztetheti. Ha egy gyerek valamilyen okból (pl. otthoni háttér, mentális állapot, tanulási nehézség) nem tud eleget tenni a részvétel feltételeinek, könnyen kimaradhat ezekből a programokból, ez pedig fokozhatja a frusztrációját és a tanodától való eltávolodását. Mindez különösen érzékeny, ha az esemény közös, látványos és a többi gyerek előtt zajlik, azaz nyilvánvaló, ki marad ki belőle.

A szakmailag indokolt megközelítés szerint a közösségi kirándulások nem lehetnek kizárólag jutalomként kezelve, hanem be kell épülniük a tanoda rendszeres működésébe. Ha mégis kapcsolódik hozzájuk ösztönző rendszer, annak differenciáltan kell működnie, figyelembe véve az egyéni előrehaladást, nemcsak a látható teljesítményt. Alternatív lehetőségként érdemes lehet kisebb, személyesebb jellegű jutalomprogramokat is szervezni, ahol a motiváció megerősítése mellett nem sérül az inklúzió alapelve.

A kirándulások másik komoly dilemmája a magatartással kapcsolatos. A tanodai kirándulásokhoz gyakran társulnak részvételi feltételek, amelyek között kiemelt szerepet kap a tanulók magatartása. Ez elsőre logikusnak tűnhet: a pedagógusok szeretnék elkerülni a fegyelmezetlenségből adódó konfliktusokat, és egyfajta jutalomként kezelik a felelősségteljes viselkedést. Ugyanakkor komoly dilemma rejlik abban, amikor a magatartás válik a részvétel elsődleges vagy kizárólagos feltételévé. Sok tanodás gyerek érkezik olyan háttérrel, ahol a szabályokhoz való alkalmazkodás önmagában is tanulási folyamat része, épp ezért járnak a tanodába. Ha azokat zárjuk ki egy közösségi élményből, akik a leginkább küzdenek viselkedésbeli problémákkal, azzal éppen azokat sújtjuk, akiknek a legnagyobb szükségük lenne az elfogadó közegre és pozitív élményekre. Emellett a „jó magatartásért jár a jutalom” logikája könnyen átbillenhet egyfajta kondicionálássá, ahol a gyermek nem belső motivációból, hanem megfelelési kényszerből igyekszik szabályt követni. Az árnyalt megközelítés ezért azt kívánja, hogy a kirándulások ne pusztán fegyelmi jutalomként jelenjenek meg, hanem a közösséghez tartozás és a fejlődés részeként, amelyben az egyéni nehézségek és erőfeszítések is értékelést kapnak. Az ilyen helyzetekben felerősödik a tanodák szociális dimenziója, ahol a magatartás mint esetkezelési cél jelenik meg. Megfelelő visszajelzésekkel a diák maga is átlátja a helyzet problematikáját és bár nehézségként éli meg ugyan, mégis saját fejlődését elősegítő visszajelzésként is megjelenik számára a negatív visszacsatolás is. Fontos megjegyezni azonban, hogy ez csak olyan helyzetekben érvényesül, ahol a diák és a mentor között mély bizalmi kapcsolat és a visszacsatolásra kelő idő és biztonságos tér is adott.

A tanodai munkában továbbá időnként felmerül a tárgyi ajándékok vagy adományok alkalmazása mint motivációs eszköz. Iskolai felszerelések, édességek, kisebb ajándéktárgyak vagy akár ünnepi csomagok is előfordulhatnak, gyakran jó szándékú támogatóktól származó felajánlásként. Ezek átadása azonban számos etikai és pedagógiai kérdést vet fel.

Az egyik fő dilemmát az jelenti, hogy a tárgyi ajándék eltolhatja a fókuszt a belső motivációról a külső jutalom irányába. Ha a gyermek úgy érzi, hogy csak akkor éri meg részt venni a tanodai programban, ha cserébe kap valamit, akkor könnyen eszközzé válik a részvétel, és nem fejlődik ki a tevékenység önértéke iránti érzékenység. Különösen nehéz ez akkor, ha a gyermek anyagi környezete olyan, hogy egy-egy ajándék számottevő vonzerőt jelent, ez torzíthatja a részvételi motivációt és megbillenthet egyes gyerekek között kialakuló viszonyokat is.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a gondosan megválasztott, értelmes és a tanodai célokat támogató, vagy a diák számára jelentős érzelmi szükségletként megjelenő tárgyi eszközök valódi segítséget nyújthatnak. Egy jól időzített ajándék, amihez pozitív élmény kapcsolódik (pl. egy saját kézzel elkészített tárgy, egy elismerő oklevél, régen vágyott bicikli vagy egy közösen kiválasztott könyv) erősítheti a kötődést és a sikerélményt. A kulcs itt is a tudatosság: nem az ajándék értéke számít, hanem az, hogy mit közvetít. A pedagógiai szándéknak mindig előrébb kell állnia, mint az ajándékozás gesztusának, legalábbis ami a fejlesztő munkát illeti.

A motivációs rendszerek a tanodai pedagógiai gyakorlat szerves részei, ugyanakkor folyamatosan újraértékelendő, reflektált működtetést igényelnek. A dicséret, a közös élmények és a tárgyi ösztönzők alkalmazása csak akkor lehet hatékony és etikus, ha a pedagógusok nem automatikus eszközként kezelik őket, hanem képesek felismerni azok hatásait, következményeit és korlátait is. A tanodai környezet sokféle élethelyzettel, sérülékenységgel és elvárással szembesít, ebben a kontextusban a motiváció nem pusztán ösztönzés, hanem kapcsolat, értékközvetítés és érzékeny jelenlét. A dilemmák felismerése pedig nem gyengeség, hanem a professzionális szociális és pedagógiai munka alapja.

A workshop olyan tapasztalati tanulási tér volt, ahol elméleti keretek és gyakorlati példák összekapcsolásával mélyebb megértést nyerhettünk a motiváció működéséről a tanodai közegben. A legfontosabb felismerés számomra az volt, hogy a motivációs eszközök és rendszerek akkor igazán hatékonyak, ha azok nem külső kényszerként jelennek meg, hanem lehetőséget nyújtanak a gyerekek számára arra, hogy felfedezzék saját erőforrásaikat, fejlődjenek, és megéljék az odatartozás élményét.

A motivációs eszközök alkalmazása azonban számos pedagógiai és etikai dilemmát is felvet. A dicséret önmagában nem mindig motiváló, ha nem őszinte vagy nem kapcsolódik valódi erőfeszítéshez. A közös programokkal való jutalmazás erősítheti a közösséget, de kizáró hatásuk sértheti az esélyegyenlőséget, különösen, ha magatartási elvárásokhoz kötik a részvételt. A tanodai gyakorlatban ezért fontos, hogy az ösztönzők differenciáltan működjenek, figyelembe véve az egyéni előrehaladást, és ne zárjanak ki senkit a közösségi élményekből. A motiváció így nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is tudatosan támogatott folyamat kell, hogy legyen. A Kompánia Tanoda ebben a tekintetben példaértékű gyakorlatot mutat, ahol a motiváció nem cél, hanem eszköz a gyerekek egészséges, autonóm és felelősségteljes felnőtté válása felé vezető úton.