Művészet a börtönben

By knauszi on 2016. júl. 10. - 15:16
A kép illusztráció. Forrás: http://www.prweb.com/

Honti György írása

Aztán megkaptam a szöveget, amit erről a viharról írt, és mikor először mondtam el, hirtelen vér tolult a fejembe.

Honti GyörgyA művészet öngyógyító, változtató erejéről már elég régóta tud az emberiség. Ez a tudás megjelenik a hétköznapok szintjén és a művészetben egyaránt. Itt most elég Hamlet egérfogójára utalni. Tudományosan a század elején kezdtek ezzel a kérdéssel foglalkozni, mikor a pszichológusok először alkalmazták terápiás módszerként a színjátszást. Moreno a társas kapcsolatok alakulását vizsgálta szintén ezzel a módszerrel. Mivel minden ilyen irányú kísérlet bizonyította, hogy a művészetekkel való foglalatosság hat az egész személyiségre, és egyfajta tisztítást is végez, értelemszerűen következett, hogy ezeket a módszereket egyaránt alkalmazzák bűnmegelőzésre, illetve bűnelkövetők körében.

Az egyik komoly szakmai kihívás, amivel a büntetésvégrehajtás vezetőinek szembe kell nézni, hogy mi történik az elítélttel, míg a büntetését tölti. Milyen társas helyzetekbe kerül, milyen módon változik a személyisége. Természetes tehát, hogy a börtönök beengedték falaik közé azokat a szakembereket, akik nem elégednek meg a „szabadidő hasznos eltöltésével”, hanem az adott szituációt arra használják, hogy az elítéltek személyiségét fejlesszék, és olyan változást idézzenek elő, mely egyaránt hasznos lesz a börtön falain belül, és azon kívül is.

Először egy olyan tanulmányt ismertetek, mely az ausztriai helyzetet elemzi, és kitér az elítélteken kívül a börtönben dolgozók hozzáállására, véleményére is.1] A szerző, Sabine Sandberger, klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, művészetterapeuta, bohócdoktor, improvizációs színházban tag és más színházakban is vezető személyiség. Beszállt ebbe az európai projektbe, és kérdőívekkel vizsgálta, hogy az osztrák börtönökben működik-e színház, milyen, hogyan, és hogy ezeknek milyen hatása van a börtön életére. Ebben a tanulmányban ennek eredményét foglalja össze. A színházcsinálók szerint a következő személyes és társas képességeket támogatja a színházi tevékenység: csapatmunka, társas kompetenciák, frusztráció tolerálása, önbizalom, agresszió kezelése, konfliktuskezelési stratégiák, felelősségvállalás, érzékelés élesítése, személyiségfejlesztés, testtudat, hangtréning, nyelvi képességek. Ehhez többféle művészeti ágat használtak (tánc, pantomim, zene stb.). Munkamódszerük az improvizáció volt, amely az egyik legkényesebb színházi műfaj. Megfoszt a szöveg biztonságától, és arra kényszerít, teljes valómmal a jelen pillanatban legyek jelen. Ennek a formának egyaránt vannak veszélyei és előnyei. Ha nem gyakorlott vezetővel csinálják, az egész folyamat visszásan sülhet el. A tanulmányban a börtönlakók interjúi is olvashatók. Ők a következő területek jelentőségét emelték ki: kreatív produkció, terápiás önreflexió és hasznos, aktív szabadidő-eltöltés. Egyik fő érvük az volt, hogy átélhették a szabadságot, és normális emberként tekinthettek magukra. Már itt szeretnék utalni Helen Hunt írására, mert vele az elítéltek Shakespeare alakjait őrültek házába helyezve jelenítették meg. Néhány idézet Sandberger írásából:

„…egyfajta otthont élsz meg, ami nevében otthon, és azt is jelenti, hogy együtt vagy emberekkel, ahol jól érzed magad és teremtesz, alkotsz valamit…”

„… abszolút pozitív élmény, hogy aktív vagy a csoportban, együttműködsz olyan emberekkel, akiket becsülsz… és igazi együttes alkotás jön létre”.

Arról az érzésről is említést tesznek, hogy mit okozott számukra hogy valamit átadtak, közvetítettek, hangot adtak hozzá. Milyen élmény volt magukkal konfrontálódni, illetve közönség előtt létezni. De a legfontosabb, hogy milyen volt „szerepet játszani, mely mélyen a lélekbe, a személybe hatol”.

A börtönben dolgozó különböző szakmai csoportok (vezetőség, szociális szolgálat, rendészeti munkatársak) képviselőinek véleménye szerint a színház a raboknál a következő területeken hatásos:

  • személyiségfejlődés és társas kompetenciák fejlesztése,
  • kommunikációs képesség,
  • csapathoz tartozás érzése, csapatszellem,
  • önbizalom,
  • kitartás,
  • koncentráció és fegyelem,
  • empátiás képességek,
  • önreflexió,
  • agresszió csökkentése, frusztráció tolerálása,
  • problémamegoldó stratégiák,
  • felelősségvállalás,
  • értékek és normák elrendezése.

Ezenkívül kis mértékben a szabadidő aktív és hasznos eltöltését említették. Szintén kis mértékben a nyelvi és intellektuális támogatást, a politikai vagy kulturális nevelést, irodalomtanulást fogalmazták meg.

Megemlítették még a börtönre gyakorolt pozitív hatást is, és elvetették, hogy a színháznak veszélye, vagy kockázata lenne.

A következő tanulmány Helen Hunt munkája2, amelyben a szerző célja, hogy megossza azokat a tapasztalatait, melyeket egy fegyintézetben szerzett miközben az elítéltekkel Shakespeare szövegeket dolgozott fel.

A színház nem könnyen illik bele a pedagógiai paradigmába, ezért is gyakran csak mellőzöttként van jelen, mint olyan, amire csak szegről-végről van szükség. Ugyanakkor a szükségleteink, melyeket szolgál, talán a legmélyebbről fakadóak. Ezek a szükségletek, igények a legkevésbé vannak feltűntetve a tantervben, mely a racionálisat és a logikusat részesíti előnyben az irracionálissal és az illogikussal szemben – mint az álmok, fantáziálások, rémálmok, melyek tájékoztatják, befolyásolják tudatos gondolataink, döntéseink.

A Shakespeare-szövegek a láthatatlant láthatóvá teszik egy nagyon direkt, konkrét módon. Jágó nekünk mondja el legintimebb gondolatait, míg Othello elől elrejti azokat. Fondorlatos játékot játszik a szemünk előtt, s mi azt félelemmel és rémülettel nézzük, hisz látjuk ahogy szisztematikusan lerombolja a szépet és a szerelmet. Hamlet megosztja velünk mély önelemzéseit, és mi vele vagyunk kétségeiben és bizonytalankodásában, ahogyan megpróbál „rájönni minderre”.

David Mamet felhívja figyelmünket arra, hogy a művészet célja nem az, hogy változást idézzen elő, hanem, hogy élményhez juttasson, gyönyörködtessen. Helen Hunt egyetért az említett szerzővel, mikor az azt állítja, hogy nem a dramatista feladata, hogy társadalmi változást idézzen elő.3

A szerző nem állt elő azzal, hogy úgy csinálják meg Shakespeare-t, mint „magas kultúra, magas művészet börtöntöltelékeknek”, és hogy ez majd „jót tesz” nekik. Inkább csak ötleteket vetett fel egy olyan színházi formáról, mely a keresésből születik meg: egy szó, egy jelentés/érzet, valakinek a története, egy különleges alkalom. Abból kiindulva, hogy valamelyikük Shakespeare-t őrültnek mondta, hisz őrült szavakat használt, a figurákat terápiás helyzetbe emelték. Az igazi jeleneteket használták fel és az eredeti szöveggel, de a történeteket flashbackként mesélik el. Előadásuk címe: Shakespeare Unplugged.

Ezek után következik a foglalkozások leírása. Hunt az első foglakozás vége felé mindenkit megkért, hogy sorban lépjen be a térbe, a szerepnevével mutatkozzon be, és mondja el a szöveget. Shakespeare nyelvezete átölelte őket.

Stephen így fogalmazott: Shakespeare nem rejt el dolgokat, nagyon erős és kifejező, egyenesen a problémák gyökeréhez ér, …mintha benne lennél, és egy ember legmélyebb részeihez jutsz el, persze titkokról is szól, de ezek érzések, és amikor kimondod… ez vagyok én, ez történt velem… megtörténik belül, beléd kerül. Joe így beszél a nyelvről a Téli rege kapcsán: Aztán megkaptam a szöveget, amit erről a viharról írt, és mikor először mondtam el, hirtelen vér tolult a fejembe. Olyan voltam, mint akit megbabonáztak… a szavak minden munkát elvégeztek és én csak kimondtam őket és nagyszerűen éreztem magam.

És hogy ez miért olyan fontos? Egy börtönben nagyon erősek a szociális szerepek, főleg amelyek az elítélt léthez kapcsolódnak.

Cecil Berry így fogalmaz: ....ha nem tudsz beszélni, akkor csak az erőszak marad. Egy börtönben a férfiaknak befele és kifele is azt kell mutatniuk, hogy macsók, és sok mindent elrejtenek, ilyen a bűnösség, a magány, a kétségbeesés őszinte érzése.

Ennek fényében különösen fontos, amit Robbie Othellóról mond: Hatalmas felfedezést tettem azzal, hogy részt vettem ebben az előadásban. Elengedtem a kemény férfi képet, amit a legtöbb rab mutat, és ami olyan meggyőző tud lenni. Pedig a felszín alatt mi is ugyanolyan ijedtek vagyunk, mint bárki más.

Tehát a szöveg megkönnyítette, hogy ezeket a pózokat elengedjék, és hogy élvezzék a birkózást a szöveggel, mely megkönnyebbülést és támogatást egyaránt adott nekik. A következő szint a megmérettetés volt, mert igaz, hogy amint megérintődnek, a gyógyulás lehetősége megnyílik előttük, de a kiteljesedés akkor következik be, ha ezt mások előtt is produkálni tudják. Szerencsére a fogadtatás pozitív volt. A leírás alapján a nézők is megérintődtek.

2003-ban Angliában a Notthinghami Egyetem kutatást végzett a művészet szerepéről a jogsértő és társadalmilag kirekesztett fiatalok körében.4 A művészeti szakemberek úgy ítélték meg, hogy az alacsony szintű olvasási és számolási készség nem befolyásolja a fiatalokat a művészeti tevékenységben való részvételben, s hogy a művészet hasznos, fontos hajtóerő a műveltség fejlesztésében. A legtöbb érintett fiatal jelezte, hogy a művészi szórakoztatás távol tartja őket a problémáktól, és élvezték a csoportmunkát, a kreativitás kiteljesítésének lehetőségét.

Az írás megállapítja, hogy fontos lenne bizonyítékokat szerezni arról, hogy milyen hatást gyakorol a művészet a társadalmi beilleszkedés javítására és a bűnözés csökkentésére.

Az Angol Művészeti Tanács és az Ifjúsági Igazságügyi Testület stratégiai partnerséget kötött a különböző művészeti tevékenységek (zene, tánc, színházi és kézműves foglalkozások) közös működtetéséről.

A Művészeti Tanács szponzorálja, az úgynevezett PLUS stratégiai programot, a tananyagok művészeti támogatására. Ilyenek a digitális technológia, a dráma és a képzőművészetek.

Az intézményi oktatásvezetők úgy ítélték meg, hogy több művészeti foglalkozásra lenne szükség, de forrásaik (pénzügyi, személyzeti egyaránt) ezt nem teszik lehetővé. Több őrizetes jelezte, hogy nagyon kedveltek a főzés, a dráma, a zene. Mindenki ezeket akarja csinálni, várólisták vannak.

A művészeti tevékenységek iránt az alábbi arányban érdeklődtek a fiatalkorú fogvatartottak:

  • festés, rajzolás 72%,
  • számítógépes tervezés 63%,
  • történetek leírása, költészet 47%,
  • dráma és színház 42%.

A legkedveltebb művészeti tevékenységek közé tartozik még a felsoroltakon túl a zenélés.

A megkérdezett intézményi vezetők egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy a művészeti tevékenységek kiterjesztésére kellene törekedni (például külső művészeti szervezetek bevonásával). Művészeti oktatók a lehetséges művészeti tevékenységek széles skáláját ismertették, többek között

  • zene, disc jokey,
  • dráma és szerepjáték,
  • tánc.
  • fafaragás,
  • ellenőrzött graffiti,
  • festészet,
  • kerámiakészítés stb.

A kutatási eredmények (Sautter 19945) azt bizonyítják, hogy a kreatív művészetek bátorítják a fiatalokat. Így növelik a szociális kompetenciát, a másokért való felelősséget, az empátiát, a másokról való gondoskodást, a kommunikációs és problémamegoldó készséget, az önismeretet, a céltudatosságot és a jövőkép kialakítását. A művészettel való kapcsolat pozitív ösztönzést nyújt, ami lehetővé teszi a negatív életutaktól való eltávolodást. A művészetalapú programok a fiatalkorú bűnelkövetők körében jelentősen megváltoztatják a résztvevőket.

A programok pályázatok alapján működnek. A pályázatban – sok egyéb mellett – biztosítani kell, hogy a javasolt tevékenységeket hivatásos művészek végezzék. Partnerkapcsolatot kell létesíteni a művészeti ügynökségek, szervezetek és a fiatalkorúak fogháza, javítóintézete között. A kérelmezőknek részletezni kell az ifjúsági és művészeti programokat a támogatás elnyeréséhez.

Még 2008-ban egy magyarországi konferencia keretében hallgattam egy előadást, mely németországi példákat sorolt a színházi nevelés témaköréből. Az egyik projektjük az volt, hogy egy mai, fiatal képzőművészt rávettek arra, hogy dolgozzon fiatalkorú elitéltekkel. Ő bevitte a résztvevőket egy fehér falú üres szobába, és arra késztette őket, hogy a falra fessék fel azokat a tárgyakat, amelyeknek szűkében vannak. Aztán ezen rajzok alapján dolgoztak tovább. Tehát objektivizálta a hiányt, de ezzel egyszersmind elérhetővé, és kezelhetővé is tette azt.

Ennek a témának a keretében feltétlenül meg kell említeni Fellegi Ádám zongoraművész nevét és munkásságát, aki például a balassagyarmati börtönben végez hasonló munkát. Az elítéltekkel együtt dolgozott fel zenés műveket, amelyeket aztán több börtönben is előadtak.

Az elméleti megközelítés fontos dokumentuma Kiss Virágnak6 az Iskolakultúrában közölt tanulmánya, mert ebben a művészet emberformáló és terápiás hatását vizsgálja.

Végül egy a playback technikáról szóló tanulmányt mutatok be. A playback technikában ugyan találhatók színházi elemek, de a működés részben túlmutat a színházi kereteken, hisz sajátossága, hogy a néző élményét dolgozza fel és vetíti rá vissza, így érve el katartikus hatást.

A tanulmány szerzője maga is playback színházban jártas, facilitátor/tréner és pszichoterapeuta. Philadelphia mellett él, és playback színházzal dolgozott Graterfordban, Pennsylvania legnagyobb börtönében, ahol 3500 férfi van elzárva. Célja, hogy megossza, mit csináltak, és mit tanultak – ezzel is támogatva a playback felhasználását különböző közegekben.

Az Alcohol and Other Drug Department (Alkohol és Más Drogok Részleg) igazgatója engedélyével vihette be programját a „Jericho” Terápiás Közösség lakói számára. Az ottani 50 férfi eleve 12 hónapra azzal a céllal tartózkodott ott, hogy intenzív gyógyító munkát végezzen magán egy olyan élettérben, mely egyszerre „biztonságos gyűjtőtartály” pszichológiai értelemben és fizikai értelemben is – hisz a börtönön belül egy elkerített rész.

Kezdetben a Philadelphiai Playback Színház segítségével összeállítottak egy színészekből álló csapatot, aztán néhány hónap múlva további anyagi forrás hiányában váltottak, és úgy döntöttek, hogy a bentlakókat hívják be, hogy playbackezzenek, túl azon, hogy mesélőként és nézőként jelen vannak. Biztonsági megfontolásoknak köszönhetően a csoportos alkalmak megszervezése nehézségekbe ütközött. A börtönrendszer képes bármikor bármi újnak ellenállni, főleg, ha az külsősök kezdeményezése. Ritka az újítás. 6 hónappal később a szerző és önkéntesekből álló csapata adott rendszerességgel és meghatározott ideig 11 bentlakó férfinak tartott tréninget.

Az Érzés/hang és mozdulat playbackgyakorlat hamarosan a bemelegítés és a lezárás része lett minden alkalommal. Amikor eljött az alkalom, hogy egy következő csoportot alakítsanak, a bemutató során a végzősök ragaszkodtak ahhoz, hogy ezzel a bemelegítéssel vegyék rá társaikat az 50 fős nagyobb csoportból: lépjenek be és vonódjanak be. Ebben a társas helyzetben ez a gyakorlat valami újat, egészségeset, stimulálót, kihívást jelentőt, kreatívat jelentett.

Néhány férfi belement a játékba, mások keresztbe tett kézzel álltak a szélén. A részvétel kockázatos volt: nem a börtönszabályok miatt, hanem (ahogy az egyik korábbi tanulmány is említi) a szociális normák miatt. Megtörte azokat a merev definíciókat vagy határokat, melyek arról szóltak, hogy milyennek kell lennie egy férfinak. Bohókásnak? Viccesnek? Furcsa hangokat és mozdulatokat keltve? És ez azzal jár, hogy megosztod az érzéseidet a többiekkel?

A folyékony szobor technika (Fluid Sculpture – a playbackben egy olyan, hangulatok lejátszására alkalmazott technika, mely során a játékosok külön-külön egymás után belépve egymáshoz, az előttük játszó játékába bekapcsolódnak, fizikailag is egy egységet alkotnak, egymáshoz érhetnek) a szociális tabuknak (és börtön szabályoknak) köszönhetően elkerülendő volt: a fizikai érintést ellenezték, noha a Jericho Egységen belül, eltérően a börtön egyéb részeitől, bizonyos érintések elfogadottak voltak: egyik karral átölelni a másikat, míg a másik kar a két törzs között van és kezet ráznak vagy az öklüket összeütik. Sem zenét, sem színházi kellékeket nem lehetett használni, kivéve színes anyagokat.

Az 50 fős csoport (a 3 alkalommal tartott előadás/ülések) eredményei:

  • lassan egyre többen vettek részt, amint komfortosan érezték magukat azzal kapcsolatban, hogy kikkel vannak, mit kaphatnak és hogy a társaik szerencsét próbálnak, belépnek, túlélik azt, és gazdagodnak ezzel is,
  • több férfi igyekezett kifele játszani, gyerekes viselkedéssel megzavarva, megállítva a csoportot, nehéz volt a bemelegítő játékok stimuláló hatását megőrizni,
  • csendes passzivitással, kommentárokkal, akár hangos nevetéssel zavarták a folyamatot,
  • akkorra már a csoport kezdett történeteket játszani, a megosztott történetek kiábrándítóak voltak: a mesélő magát méltatva, hetvenkedően mesélte el, hogyan gyömöszölték be az ellenséges bandát egy autó csomagtartójába, ivás, csajozás stb.,
  • kikérdezve egy tanácsadót, aki megnézte az üléseket, kiderült, hogy az a szó valakire, hogy „buzi”, azt jelentette, hogy nem úgy viselkedett, „nem azt tette, amit egy igazi férfi tesz”, nem volt macsó, nem volt erős, nem illett bele a definícióba, amit a férfiról tanultak.

Ezek után több kisebb csoportban is folytatták a playback munkát. A Robin Casarjian könyvéből (Houses of Healing7) vett Life Review Process – Visszatekintés az életre módszert használták: meditáció, hogy élete eseményeit más perspektívából lássa, kiválasztva élete legbüszkébb és legszégyenteljesebb pillanatát. Ezt a résztvevők elmesélték, volt akinek csoporttagok, önkéntesek el is játszották, volt, aki csak el akarta mesélni. Az, hogy szóban megosztották ezeket a fontos történeteket, már önmagában beteljesedést hozott. Főként mivel a börtön kultúra azt kívánja, hogy bármi, ami fontos, értékes számodra, azt zárd el.

Egyik ember története: drog miatt elkövetett brutális gyilkosság. Ezt nézhette végig biztonságos helyről, más kerettávolságból. Hatása: hozzájárult, hogy attitűdjében fordulatot vegyen, változzanak érzései, változzon az önbecsülése – ez az életfogytos rab megbecsült társtanácsadó lett, aki napjában tucatnyi fegyencet támogatott. A playback technika következménye és ereje az alábbiakban foglalható össze. Ajándék, gyógyulás, katarzis, érzelmi megkönnyebbülés, elfogadás, eltolt-megváltoztatott nézőpont, megbocsátás, kreatív öröm.

Ezt a technikát jól előkészítetten lehet csak alkalmazni, ha megvan a biztonságos közeg. Ugyanakkor fontos, hogy a történeteiknek az érzelmi túlterheltségét letegyék. Ha magukban tartják és továbbviszik, fennáll a lehetősége a további visszaeséseknek.

A legnagyobb kihívás biztonságos helyzetet teremteni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a vezető megfeleljen a következőknek.

  • Légy valóságos, nyitott, modellezd a résztvevők viselkedését, példaként vezess, légy képes az esendőségedet megmutatni és egyszerre légy bátor és erős.
  • Hozd egységbe a gondolataid, szándékod, érzéseid, viselkedésed, szavaid.
  • Fogadd el és tiszteld a résztvevőket.
  • Szándékod a szolgálat legyen.
  • Kérdezz és hallgass.
  • Vezess követéssel és támogatással.

A fentebb leírtak bármelyikünknek megszívlelendő lehet. Ha ezeket a célokat vagy legalábbis egy részüket el lehet érni, akkor a művészet gyógyító ereje a maga teljességében tud megmutatkozni.

 

A szerzőről: 
Honti György