Pártfogoltból oltalmazó

By knauszi on 2023. máj. 27. - 18:05

A diszpraxia szabta határokon át és vissza. Németh Tibor interjúja Fay Dunn-nal

A sajátos nevelési igényű tanulókat segítő iskolai munkatárs feladata a tanár szolgálatára lenni abban, hogy valóban hatékony támasza lehessen a támogatását sokféleképp igénylő tanulóknak.

A segítő-ápoló Ke-nek és Herminek szeretettel

Ki vagy te, Fay Dunn?

Harmincéves vagyok, Dublinban, a Liffey folyó közelében egy hegyen lakom. Mióta a középiskolát kijártam, a segítségre szoruló gyerekeknek és felnőtteknek többféle szerepben is hasznára voltam. 2022 óta egy a lakhelyemhez közeli általános iskolában sajátos nevelési igényű tanulókat segítő iskolai munkatársként (Special Needs Assistant – SNA) dolgozom. Diszpraxiával küzdök magam is.

Mi az a diszpraxia, és mikor derült ki, hogy neked is van?

A diszpraxia a mozgási és a koordinációs képességeinkre hat, mivel az agyi parancsok nem jutnak el megfelelő módon a test különböző részeibe. Gyermekkorban kezdődik, az ítélő-, emlékező-,észlelési és megismerőképesség jó működését gátolja. A diszpraxiával küzdő gyerekeket – akik gyakran küzdenek diszlexiával, diszkalkuliával és diszgráfiával is – a többiek sokszor sutának, esetlennek látják.

A diszpraxia mindenkire különbözőképpen hat – másként a különböző életszakaszokban, a környezet aktuális elvárásai szerint és az élettapasztalatok függvényében. Az érintetteket nehézségeik a felnőttkorba is elkísérik – amikor a társas érintkezés szabályait tanulja, az oktatási rendszer vagy a munka világa elvárásainak igyekszik megfelelni. A gyerekeknél sokféleképp jelenik meg: van, aki nehezen képes magáról gondoskodni, más írni, gépelni, biciklizni nem tud megtanulni, néhányuk életét a tanórákon keseríti meg, és van, aki a szünetben nem tud a többiekkel együtt játszani. Ezeknek a nehézségeknek java része a felnőttkorba érve is velük marad, nem lesz könnyű az öngondoskodást megtanulniuk, autót vezetni és megállni a helyüket az iskolában és a munkahelyen. És ez még nem minden: bajos beilleszkedniük, nem egykönnyen jutnak el a tervezéstől a megvalósításig, nehezen osztják be az idejüket, mindez pedig nem segít abban, hogy megtegyék, amit egy felnőtt embertől a társadalom elvár.

Én magam sokat küszködtem a diszpraxia miatt tanulmányaim során, különösen az általános iskolában. Már középiskolába jártam, amikor egy foglalkoztató terapeuta megnevezte, hogy pontosan mivel is küzdök. Miután megállapítást nyert, hogy mi a bajom, sok segítséget kaptam az iskolában, adtak hordozható számítógépet, a vizsgákon plusz időt és további segítséget is. Mennyivel könnyebb lett az életem: immár le tudtam gépelni a leckém, nem kellett azzal húzni az időt, hogy lekörmölöm.

Milyen munkahelyeken dolgoztál?

Évekig egy diszpraxiával küzdők megsegítésére alapított szervezetnél dolgoztam telefonos tanácsadóként, programszervezőként és -lebonyolítóként. Egyéneket és családokat segítettem, hogy megtalálják azokat szolgáltatásokat és segítségformákat, amelyek segítségével könnyebb lehet az életük. Szülőknek, politikusoknak, egészségügyi dolgozóknak és tanároknak-oktatóknak tartottam beszámolókat, gyakran a saját tapasztalataimról is.

2016-ban diszpraxiával és a diszpraxiából eredő képességzavarokkal küszködő gyerekek számára létrehoztam Dublinban a Cairde társaskört (a „cairde” ír nyelven ’barát’-ot jelent), mely jó hangulatú és biztonságos támogató környezet volt olyan négy és tizenkét év közötti gyerekek számára, akiknél a diszpraxiát diagnosztizálták. Jöhettek a testvéreik is. Sokat és sokfélét játszottunk együtt, a fő cél a finommozgás és a nagymotoros készségek fejlesztése, az önszervezési, az érzelmi és a társas kompetenciák kialakítása és javítása volt. A társaskör különösen olyan diszpraxiával küszködő gyerekek és családok számára volt hasznos, akik hasonlóan szerveződő csoportokból estek-hullottak ki. Nálunk barátokra leltek, megerősödtek valamelyest és szereztek némi önbizalmat. Két csoport működött – egy a kicsiknek, egy a nagyobbaknak, a covidjárvány idején mindkettő online formában működött tovább.

2021-ben sajátos nevelési igényű tanulókat segítő iskolai munkatársként végeztem alapképzésen. A képzés nem csupán az egyetemen folyt, iskolai gyakorlatokon is részt vettünk.

Sajátos nevelési igényű tanulókat segítő iskolai munkatársként mi a feladatod egy ír általános iskolában?

A sajátos nevelési igényű tanulókat segítő iskolai munkatárs feladata a tanár szolgálatára lenni abban, hogy valóban hatékony támasza lehessen a támogatását sokféleképp igénylő tanulóknak. Ez gyakran azt jelenti, hogy néhány gyerekkel külön foglalkozik. Ezek a gyerekek igen sokféle nehézséggel küzdenek: van köztük autista, értelmi fogyatékos (például Down-szindrómás), testi fogyatékos (látás- vagy hallássérült), van, aki rákos, és van mozgásfogyatékos is.

Abból a szempontból, hogy hol részesülnek fejlesztésben a sajátos nevelési igényű tanulók, Írországban négy lehetőség közül választhatnak: többségi iskolában többségi osztályban, többségi iskolában speciális osztályban, speciális iskolában vagy az otthonukban. Hozzám akkor kerülnek a gyerekek, ha az első kettő lehetőség közül választanak. Jellemzően többségi osztályban foglalkozom velük, most azonban éppen speciális osztályt segítek: a korai megelőzés keretében egy gyerekcsoporttal dolgozom, mely olyan három-öt éves gyerekekből áll, akiket autizmus spektrumzavarral diagnosztizáltak. Ilyen csoportok sajátos nevelési igényű tanulók megsegítésére az ír oktatási rendszerben viszonylag rövid ideje működnek.

Az elmúlt három évtizedben az oktatáspolitikai keretrendszer módosításai megújították a sajátos nevelési igényű tanulók számára biztosított segítségnyújtás kereteit és formáit. Ilyen változtatás volt például 2004-ben a Sajátos nevelési igényű személyek oktatásáról szóló törvény (EPSEN Act), mely előírta, hogy igényeiktől függetlenül az első választási lehetőség a többségi oktatás kell, hogy legyen minden gyermek számára. A törvény arról is rendelkezett, hogy minden tanuló számára egyéni fejlesztési tervet kell készíteni, melynek összeállításában a sajátos nevelési igényű tanuló esetén az érintett gyermeken és annak szülein kívül az őt segítő iskolai munkatársnak is részt kell vennie. A törvény Sajátos Nevelési Igényű Tanulókat Segítő Ír Nemzeti Tanács (National Council for Special Education) alapítását is elrendelte, melynek egyik feladata a sajátos nevelési igényű tanulók megsegítése különböző formáinak megtervezése és az ahhoz tartozó anyagi források – így a sajátos nevelési igényű tanulókat segítő iskolai munkatársak fizetésének – előteremtése.

Mint sajátos nevelési igényű tanulókat segítő iskolai munkatárs gyerekekről gondoskodom: tanítom őket mosdóhasználatra, fésülöm a hajukat, figyelek a napközbeni megfelelő táplálásukra, arra, hogy bevegyék a gyógyszereiket és segítem őket közlekedni. Abban is szolgálatukra vagyok, hogy megtanulják, hogyan viseljenek gondot magukra, és hogyan építsenek osztálytársaikkal és a többi gyerekkel kapcsolatot, és azt hogyan tartsák fenn. Támogatom őket abban is, hogy – hacsak lehet és érdemes – bent tudjanak maradni a többségi iskolában, ne bukjanak vagy peregjenek ki.

Az írországi iskolákban alkalmazott sajátos nevelési igényű tanulókat segítő iskolai munkatársak száma az elmúlt néhány évben jelentősen megnövekedett. Az ország lakossága egyre nő, folyamatosan növekvő számú többségi iskola alkalmaz sajátos nevelési igényű tanulókat segítő iskolai munkatársat, hiszen az egyre korszerűbb oktatási alapelveknek és inklúziós programoknak hála mind több sajátos nevelési igényű tanuló jelentkezik ezekbe az iskolákba.

Az iskolában, ahol dolgozom, jelenleg tizenegy sajátos nevelési igényű tanulókat segítő iskolai munkatársat és tizenhárom gyógypedagógust alkalmaznak. Asperger-szindrómás gyerekeknek két külön osztály van, kettő erre képesített tanár csak őket tanítja. A sajátos nevelési igényű tanulókat tanító pedagógusokon kívül tizennyolc tanító és tanár dolgozik nálunk.

A hátrányos helyzet felszámolása hogyan történik az ír általános iskolákban?

Itt Írországban az általános iskolákat nemzeti iskoláknak nevezik. Az iskola, ahol dolgozom, se nem nagy, se nem kicsi: körülbelül háromszázötven gyerek jár ide. Az iskola – mely Dublinnak egy olyan részén található, ahol sok hátrányos helyzetű ember él – olyan speciális programhoz (DEIS) csatlakozott, melynek célja a hátrányos helyzet lebontása. A DEIS-program (Delivering Equality of Opportunity In Schools – ’Vigyünk esélyegyenlőséget az iskolákba’) fő célja a szükséges erőforrások biztosítása a programhoz csatlakozott iskolák számára. Ilyen segítség például a mi iskolánkban a kisebb osztálylétszámok, a támogatott iskolai étkeztetés, az otthon és az iskola szorosabb és hatékonyabb együttműködését segítő gyermekvédelmi felelős (home-school liaison teacher), az ingyenes tankönyvellátás, a nyári táborok, a szövegértési és matematikai műveltség fejlesztését segítő foglalkozások, mint amilyen az Erő-óra (Power Hour), egy hatékony matematikai foglalkozás, aminek levezetésében én segítem a tanárokat.

Írországban még ma is létezik hátrányos helyzet az iskolákban: a mi tanulóink szocioökonómiai helyzete gyengébb a mi kerületünk több más iskoláiban tanuló gyermekekénél. A DEIS-program és a hozzá hasonlók azonban olyannyira megtették a magukét, hogy tavaly ősszel a belga flamand régió parlamenti delegációja hozzánk látogatott el felmérni a program üdvös hatásait.

Tavaly március óta sok, a háború elől menekülő ukrán diák jelent meg a mi iskolánkban is – a háború kezdete óta Írország több mint hetvenezer ukránt fogadott be, arányaiban többet, mint számos nagyobb európai ország –, közülük sokan nem beszéltek semmit angolul, és érzelmileg feldúltan, lelki sebektől gyötörve érkeztek. Mára szépen kezdenek beilleszkedni. Amikor ők jöttek, volt már néhány ukrán diákunk, akik sokat segítettek az utánuk jövőknek.

Mit üzensz a magyar iskolákban tanítóknak?

A többségi iskolákban tanító magyarországi tanároknak azt üzenem, hogy minden gyerek különböző. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan megy nekik legkönnyebben a tanulás, külön-külön kell rájuk figyelni. Mindegyikre saját igényei szerint. Az összes gyereknek meg kell adni az esélyt, hogy képességeihez mérten a legtöbbet tudja magából kihozni, ami persze minden gyereknél különböző lesz, és ez így is van jól. Nem kell a tanárnak az összes gyerek minden betegségéről vagy fogyatékosságáról mindent tudnia, a siker kulcsa a közös munka, mindenkivel másképp, úgy, ahogy neki a legjobb. És még egy dolog: a gyerek lelki egészsége messzemenő elsőbbséget élvez azzal szemben, hogy tanulmányaiban hová jut. Ezt egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk.