Prekler Katáról

Farkas Annamária írása

Igen, ez a legfontosabb: kellő szabadság a gyereknek… a sajátnak és a félig sajátnak is.

Ha végzünk egy gyors közvéleménykutatást arról, hogy kit tartunk „nagy” embernek, az esetek 95%-ában hírességek neveit kapjuk. Pedig a „nagyok” sokszor itt élnek közöttünk, bár nem látjuk őket naponta a képernyőn, nincsenek tele fotóikkal a búvárlapok. Láthatatlanok. Még a szűk szakmai körökben sem áll rivaldafényben a nevük, csak teszik a dolgukat magas színvonalon, fáradhatatlanul, hatalmas lelkesedéssel. Szerintem Prekler Kata is közülük való.

Vidám, kislányos szemű, sistereg körülötte a levegő.

Óvónőként kezdte a pályafutását, bár csak a véletlen és a felvételit megelőző térdműtét térítette el a testnevelési főiskolától. Sokat köszönhet az óvodapedagógia ennek a térdműtétnek, és Kata sem bánta meg az irányváltást – kiderült róla, hogy „született óvónő”.

Hogy született néptáncos is, csak jóval később tudta meg magáról.

A kezdetekről így mesélt:

Amikor a lányom elsős lett, néptánc szakkörre kezdett járni. Kamasz koromtól kerülgetett a néptánc, de én mindig ellenálltam, úgy gondoltam, az nem az én világom. A lányom néptánctanára megkért, hogy a községi gyerekcsoportban segítsek neki az énekes játékok tanításában, mert óvónéniként nekem az biztos jobban menne. Elmentem egy próbára, hogy megnézzem, mit kellene csinálni, és elvarázsolódtam.

Táncházakban, táncegyüttesben, pedagógus-továbbképzéseken kezdett táncot tanulni, közben táncolt a gyerekekkel az óvodában, és a helyi iskolában is rábíztak egy lánycsoportot. Végül 2003-ban a budapesti tanítóképzőben megszerezte a gyermektánc-oktatói oklevelet is.

Sándor Ildikó felkérésére már másodéves korától dolgozott táncházakban, kézműveskedett, tanított játékokat. Így került a Millenáris hétvégi programjába játékmesterként, ahol énekelni, táncolni, játszani kellett a gyerekekkel a meghirdetett programok közti üres időben.

Innentől felgyorsultak az események: 2002 szeptemberétől elindult az első önálló táncháza Kerepesen, a Marczibányi téri Kőketánc gyermektáncház és nyári táborok, a Szederinda gyermektáncház. Ezek mellett már iskolás csoportokban is kezdett néptáncot oktatni, majd általános és művészeti iskolában tanítani.

És sorra jöttek a kihívások…

A felnőttképzésbe is belekóstoltam, 2004-től Sándor Ildikó felkérésére népi gyerekjátékokat tanítottam a budai tanítóképző gyermektáncoktató szakán, a Hagyományok Háza Népijátszóház-vezetői és a Játék és tánc képzésein. Később a 2013/14-es tanévben a Raabe Akadémia Mindennapos testnevelés kurzusain tanítottam pedagógusoknak néptánc alapokat és mozgásos népi játékokat.

Egy táncházi munka során került kapcsolatba Horti Zoltánnal, az interaktív drámajátékot, a népmesét és a táncházat ötvöző Görömbő Kompánia megálmodójával, aki szintén nagy lehetőségeket látott Katában.

A Kompánia  együttes sokágú tevékenysége új kihívásokat állított Kata elé. A népi éneklést és új tájegységek táncait, népi játékokat már korábban felvette a tanulnivalók közé, de most ki kellett próbálnia magát a színjátszásban, a pantomim jellegű mozgásban, amit a „Mesébe szőtt tánc, táncba szőtt mese” megkövetelt. (És hogy hiba ne legyen benne, elvégzett gyorsan egy pszichodráma-asszisztensi képzést is.) A népmesék táncos-dramatikus megvalósításán kívül „megmesésítették” a Néprajzi Múzeum állandó magyar kiállítását is, gyermekközelivé téve ezáltal a tárlatvezetést.

2005-ben vezetett néhány táncházat Vecsésen a JAM házban, amikor a művelődési ház vezetője felkérte, hogy segítsen a náluk klasszikus zenével már bejáratott „Kakaó koncertek” népi változatát kitalálni, illetve megszervezni. Így indult el a két évadon át népszerű, táncházzal záruló „Kakaó koncert síppal, dobbal, nádihegedűvel” programsorozat, ahol a családok megismerkedhettek a magyar népzene sokszínűségével.

A szépen ívelő karrier nem haladhat mindig kikövezett úton, főleg ha két-, majd háromgyermekes anyaként is maximálisan helytáll valaki. Katának is meg kellett birkóznia magánéleti válságokkal, családi és egészségügyi gondokkal:

Az iskolai néptánctanítást (visszhangos terem, mindig túl kell kiabálni vagy a zenét, vagy a dobogást, vagy a gyerekeket, esetleg mindet egyszerre) rosszul viselte a hangszalagom, ödéma nőtt rá, egyre nehezebben tudtam énekelni, aztán már beszélni is alig. 2005 decemberében megműtötték, néhány hónapig újra tanulnom kellett beszélni, így megállásra kényszerültem, és arra, hogy átgondoljam mennyit vállalok. Sok régi projektnek itt lett vége.

2007-ben koraszülöttként megszületett a legkisebb gyermeke, de a munkái egy részét pár hónap múlva már folytatta. Természetes volt számára, hogy a kicsi (hordozókendőben) vele legyen a táncházakban is. Ekkor derült ki, hogy ez a fajta együttmozgás milyen jótékony hatással van a gyermek idegrendszeri és mozgásfejlődésére. (Egyévesen a neurológiai vizsgálaton a baba semmit nem mutatott a koraszülöttekre jellemző problémákból.)

Úgy gondolta, elérhetővé kellene tenni a hordózókendős táncházat más kismamáknak is, de ezt az ötletet már egy barátnője valósította meg.

A néptánc hosszú ideje főfoglalkozássá vált, nem is lehetett volna egyeztetni ezt a szerteágazó tevékenységet és az utazgatásokat egy óvónői váltóműszakkal. De akinek az ÓVODA több, mint munkahely, nem tud végleg búcsút mondani:

Hiányzott az az atmoszféra, ami csak az óvodákra jellemző. Főleg mikor altatási időben értem oda a kicsi lányom ovijába szakkört tartani, valami hihetetlen hiányérzetem támadt a szuszogást hallgatva.

Egy alapítványi óvodában kezdett dolgozni, de ott nem találta meg azt a pedagógiai szabadságot, amit megszokott. A szolgáltatói hozzáállást sem tudta elfogadni, ezért egy év múlva keresgélni kezdett. Nemcsak óvodát, hanem családi házat is…

Itt merült fel bennem megint a kérdés: Vannak-e „véletlenek”? Kata három éve keresztelkedett az evangélikus egyháznál. Hogy az új otthon közelében volt egy evangélikus iskola, még nem újsághír, de innen már érdekesebb a dolog:

Még ide sem költöztünk, amikor felhívott az Evangélikus Egyház Országos Irodájának vezetője, hogy óvodát nyitnának az iskola mellett, egyelőre egy csoporttal, lenne-e kedvem velük dolgozni. Áprilisban megegyeztünk, és itt kezdődik egy újabb fejezet a szakmai utamban, mert egy integráló óvodát nyitottunk meg 2012. szeptemberben: a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Fecskefészek Óvodáját.

Katára várt a feladat, hogy a rozzant, addig tornateremként működő épületből négy hónap alatt barátságos, hívogató óvodát varázsoljon, s közben megnyerje az érdeklődők bizalmát, hogy itt szeptemberben készen várják a gyerekeket.

Irányította a munkálatokat, beszerezte a bútorokat, eszközöket, megtervezte a kertet. Tudatossága, előrelátása itt is megmutatkozik. A nyári melegben óránként szaladt át a leendő óvodaudvarra kitapasztalni, hogy a nap különböző szakaszaiban melyek az árnyékos udvarrészek. Ennek ismeretében tervezte meg a játszóudvar elrendezését.

Szeptemberben nyitott az óvoda.

Az egész intézmény integráló szemléletű, így az óvodai program is ennek szellemében készült, és már a nyitás előtt volt is integrálandó jelentkező. Bár táncházban sokszor dolgoztam sérült gyerekekkel, óvodapedagógusként ez új kihívások elé állított. Az első évet 29 gyerekkel fejeztük be, akikből négyen SNI-sek voltak. Magam is meglepődtem azon, hogy mennyire könnyen vettem ezt az akadályt, sőt úgy éreztem, hogy ezen az úton kell tovább haladnom.

Még az első félévben megnyert az intézmény egy EU-s pályázatot, amiből a következő tanévre (2013-14)  egy szupermodern, minden szempontból akadálymentesített 3 csoportos óvodánk lett. Itt is felkértek arra, hogy a berendezésben szakmai szempontok szerint segítsem a belsőépítész és a kerttervezők munkáját, így néhány egyedi (általam megálmodott) bútor is került minden csoportba. (Pl. a konyha rész magassága egy egyméteres szakaszon a gyerekek magasságához lett igazítva, így azt a munkafelületet használhatjuk tálalónak, de a gyerekek dolgozhatnak is rajta, ha valami ételfélét készítünk.) Ez az alkotómunka (a két épület berendezése és a két játszóudvar megtervezése) hatalmas kaland volt, nagyon élveztem, és általa megint új oldaláról ismerkedtem a szakmával, hiszen a tárgyi környezet kialakítása is szakmai szempontok szerint történik jó esetben.

A táncházakban többször foglalkozott sérült gyerekekkel, de a deviáns magatartás sem riasztotta el. Ő maga is mindig a határokat feszegette gyerekkorában – pl. az egyik egykori évvégi oklevele szövegéből (’Kitűnő tanulmányi eredményéért és kiváló magatartásáért’) vastagon áthúzták a magatartásra vonatkozó passzust. )

Jelenleg osztatlan csoporttal dolgozik, ahol 24 gyemekből öt SNI-s. Gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, pszichológus, konduktor, mozgásterapeuta és logopédus segíti a nevelő/fejlesztő munkát.

A gyerekek toleranciája, befogadókészsége is példaértékű – pl. a három hallássérült gyermek mellett valamilyen szinten ellesték a jelelést, és így kommunikálnak velük.

Közben bevezetésre került az iskolai mindennapos testnevelés, és rögtön felkértek, hogy elsőben és ötödikben külön megbízással tanítsak néptáncot. Így szeptemberben összesen heti 4 órában mindkét osztályban tanítani is kezdtem. Következő évben már 10 órám volt, és 5 évig, a 2016/17-es tanév végéig elsőtől hatodikig tanítottam néptáncot intézményünk általános iskolájában. A hangsúlyt az alapozásra fektettem és a mozdulatelemzés alapú tanítási módszert preferáltam, mert a heti egy óra sajnos nem tette lehetővé a hagyományos utánzásos módszer használatát. Ez az öt év nagyon hasznos volt az óvodapedagógusi munkámat tekintve is, hiszen az óvoda-iskola átmenet problematikáját, folyamatát, az egymásra építkezés nehézségeit és lehetőségeit a saját csoportomból kikerült iskolásokkal való munkám alapján, és a tanító kollégákkal való napi kapcsolat során jobban megértettem.

A tánctanítást jelenleg szünetelteti, mert az ödéma ismét megjelent a hangszalagjain. De talált új területet, amiben kipróbálhatja, kiteljesítheti önmagát. 2016/17-ben részt vett Polgár Judit Sakkjátszótér óvodai készség- és képességfejlesztő programjának pilot projektjében, és ez lehetővé tette, hogy az iskolájukban több éve működő Sakkpalota-módszer mellett az óvodában is bevezessék az óvodai változatot. 2017 koratavaszán a Táncháztalálkozóról sietett a centenáriumi Gyermekbarát Piknikre, a fővárosi Szent István térre, s táncházra invitálta a fagyos szélben gyülekező ifjabb és idősebb gyermekbarátokat.

Nyáron részt vett az Evangélikus Pedagógiai Intézet szervezésében a Művészetek Völgye Fesztiválon a Sakkpalota/Sakkjátszótér programok népszerűsítésében, szeptemberben pedig észt óvodavezetőkből álló, 50 fős csoportnak mutatták be óvodájukban a módszert.

Pályafutása során sok tanítómestere akadt. Első helyen Sándor Ildikót említi, aki nemcsak mestere, hanem mentora is volt a főiskola óta.

Szeretném még megemlíteni azokat a zenész barátaimat, kollégáimat akiktől rengeteget tanultam: A főiskolán Árendás Péter tanított, az elméleti tudásomat neki köszönhetem, a Kőketáncban Kerényi Róbert, Nyíri László, Horváth Gyula segíti hosszú évek óta a munkánkat. A Beste zenekarral rengeteg táncházat tartottunk iskolai, óvodai rendezvényeken, de Romháti Krisztiánnal, Bese Botonddal, Róka Szabolccsal és Magyar Józseffel más formációkban is dolgoztunk együtt. Földi Lehellel és az ő tanítványaival 2008-tól 2015-ig a káposztásmegyeri Szederinda gyermektáncházat csináltuk.

A nagy tanáregyéniségekről szólva lelkesen említi Révész Györgyöt, a (ma is élő) gombai úttörőcsapatból. Az általa vezetett táborok, amelyeken középiskolásként vett részt, meghatározók voltak a pályaválasztására.

Az ő személye állított irányba, ő mutatta meg, hogy pedagógusnak lenni jó.

Kérésemre, hogy rangsorolja a tevékenységeit, csak elmosolyodott: nincs rangsor, minden összefügg egymással. Ma nem lehetne az, aki, ha bármelyik is kimaradt volna az életéből. Ezt be is bizonyította egy kis summázással:

• Az alap óvodapedagógiai tudásom nagyban megkönnyítette a néptánctanításban a gyerekek kezelését, a tervezést.
• A néptánctanítás közben megszerzett tapasztalattal könnyű volt az óvodában a projektszemléletet alkalmazni és az éves tervezést elkészíteni az évkör (hagyományos paraszti, egyházi) ismeretével.
• Az iskolai néptánctanítás tapasztalatai segítenek az óvodai mozgásfejlesztésben.
• Az iskolai tapasztalatok segítenek abban is, hogy hatékonyabban segítsem a gyerekeket az iskolába lépés előtt.
• A pedagógiai ismereteim, tapasztalataim segítettek a színpadi munkában.
• A szülőként szerzett tapasztalataim segítik a nevelő munkámat és a szülőkkel való kapcsolatom alakulását.

Nem ars poeticának szánta, de ekként is megállja a helyét a következő gondolata:

Muszájból semmit nem csináltam, és ezt – a szükséges korlátok között – lehetővé tettem a gyerekek számára is. Igen, ez a legfontosabb: kellő szabadság a gyereknek… a sajátnak és a félig sajátnak is.