Rakó József (1928 - 2018)

Egy gyerekmozgalmi vezető életének tanulságai. Révész György írása

Elment Rakó József is, aki hosszú, eseményekben, fordulatokban és történelmi tapasztalatokban gazdag életének meghatározó részét a gyermekmozgalmaknak szentelte, de e mellett jelentős helytörténeti és történelmi kutatásokat is végzett.

A minden újra fogékony, érdeklődő és kezdeményező gyömrői fiatalember a tanítóképző elvégzése után csakhamar az éppen formálódó új magyar gyermekmozgalom, az úttörőszervezet sűrűjében találta magát, és érdemelt ki egyre fontosabb vezetői megbízatásokat. Az ötvenes évek eleje volt ez, amikor a személyi kultusz, a pártállami diktatúra szörnyűségeit még leplezte a lelkesedés. Jóska – immár Pest megyei úttörőtitkárként – gyakran ütközött falakba, de számos elképzelése támogatásra is talált. Így mindenekelőtt a Pest megyei úttörőtábor létesítésére vonatkozó kezdeményezése, amelyhez sikerült fontos támogatókat találnia és széleskörű társadalmi összefogást kialakítani. Az ő ötlete volt a téglajegyek kibocsátása, ami meglepően sikeres volt. A megye lakosainak forintjaiból is felépült tábort 1956 júliusában Kádár János, az MDP Pest Megyei Bizottsága első titkára adta át Rakó József megyei úttörőtitkárnak.

1956 novemberében az úttörőmozgalom tekintélyes vezetőinek egy csoportja úgy látta, hogy a magyar úttörőszervezetet olyan súlyosan terhelik a személyi kultusz idején elkövetett hibák, hogy tevékenysége nem folytatható tovább. Surányi László, Záhonyi Ede és társaik egy új, demokratikus, a cserkészet módszereit szocialista keretek között alkalmazó gyermekmozgalom, az Őrszemcsapatok létrehozásán fáradoztak. Rakó József lelkesen csatlakozott hozzájuk, sőt, neki jutott a megtisztelő feladat, hogy felolvashatta a rádióban az őrszemmozgalomhoz való csatlakozásra buzdító felhívást.

Mint oly sokszor a magyar gyermekmozgalmak esetében, a politika ezúttal is közbeszólt. Az újonnan alakult MSZMP vezetői, akik az őrszemcsapatokban vélhetően a polgári restauráció lehetőségét vélték felfedezni, az úttörőmozgalom név mellett tették le a voksukat, így az őrszemmozgalom – anélkül, hogy alkalma lett volna megmutatni értékeit – csendesen jobblétre szenderült. Rakó Józsefet nyilván érzékenyen érintette a döntés, de – nem lévén más lehetőség, mert nem volt más gyermekszervezet – továbbra is aktívan dolgozott az immár megújult úttörőmozgalomban, és erőteljesen harcolt a visszarendeződési kísérletek ellen. A Pajtás, az Őrsvezető, majd később az Iránytű (a Magyar Úttörők Szövetsége gyermek-tisztségviselőinek lapja) főszerkesztőjeként e folyóiratok hasábjain és azon túl is minden lehetséges módon szorgalmazta a játékos, romantikus tevékenységek és módszerek alkalmazását. Munkatársaival két évtizeden keresztül fáradhatatlanul szervezte az országos őrsvezető-találkozókat, amelyek ezernyi gyermekvezetőnek adtak élményt és vezetői útravalót.

Az Országos Úttörőtörténeti Bizottság megalakulásakor azonnal bekapcsolódott annak munkájába, a Pest Megyei Úttörőtörténeti Bizottság vezetőjeként vándorgyűléseket szervezett, kiadványokat szerkesztett, és kiemelkedő szerepe volt a vajai Országos Úttörőtörténeti Múzeum kialakításában.

Már a tisztségviselőlapok szerkesztése, az őrsvezető találkozók szervezése során is megkülönböztetett figyelmet fordított a hagyományok teremtésére és ápolására, úttörőtörténeti tevékenysége során ez a szempont még markánsabban jelent meg. A 20. századi magyar történelem sajátosságaiból adódóan mindig voltak olyanok – az úttörőmozgalmon belül is –, akik a helyi, népi, nemzeti hagyományok ápolását a nacionalizmussal, jobboldali ideológiákkal hozták összefüggésbe, ezért hagyományőrző tevékenységét az úttörőmozgalomban is sokan gyanakodva figyelték. Ennek ellenére munkájához mindig jelentős támogatást, szerkesztői tevékenységében többnyire szabadabb kezet kapott, mint hasonló helyzetben lévő pályatársai. Mindezek ellenére ő szerette magát a mozgalom belső ellenzékének tekinteni. 

Ennek volt köszönhető, hogy a rendszerváltás előszelében az első adandó alkalommal megalakította a Pro Patria – Magyarország Felfedezői Szövetséget, amelynek több mint két évtizeden keresztül elnöke, majd haláláig tiszteletbeli elnöke volt. E jövőre harmincadik születésnapját ünneplő gyermekszervezet meghatározó értéke a hagyományőrzés, tagjai vándordiákok, igricek, várfelderítők, akik bekerülhetnek a Nemes Ifjak Társaságába vagy éppen Kossuth Regimentjébe.

Rakó József – bár lakhelye élete nagy részében Budapesten volt – eltéphetetlen szálakkal kötődött szülővárosához, Gyömrőhöz, melynek történetét fáradhatatlanul kutatta. Honismereti munkásságának eredményét számos tanulmánya őrzi. Felkutatta és megtalálta Karsa Ferenc 1848-as honvéd főhadnagy naplóját, amelynek segítségével megírta A szabadságharc gyermekhősei c. könyvét. Könyv alakban megjelent publikációinak száma – ide értve egyéb történeti kutatásait, gyermekmozgalmi tárgyú munkáit, zsebkönyveket, módszertani és úttörőtörténeti kiadványokat, melyeket egyedül vagy társszerzőként írt vagy szerkesztett – meghaladja az ötvenet. A Falvak Kultúrájáért Alapítvány 2005-ben „A magyar kulturális örökség ápolásáért” a Magyar Kultúra lovagjának választotta.

Halk szavú, tekintélyt parancsoló ember volt, ha megszólalt, mindenki elcsöndesedett. Sokan szerették, mások haragudtak rá, de barátai és ellenfelei egyaránt tudták és elismerték, hogy szerepe a magyar gyermekmozgalmak, és ezen belül a magyar úttörőmozgalom történetében, ha különböző nézőpontból is értékelhető, de megkerülhetetlen. Ezért is mondhatjuk, írhatjuk: nem felejtünk, Jóska, nyugodj békében!