Simon Mária: Zeneország. Egy különleges sorozatról

„A zene csodája képessé tesz felfedezni azt, hogy nem csak az tehetséges, aki művésszé lesz. A tehetség bennünk van, és ha módot adunk rá, napvilágra bukkan. Az énekeskönyv és lemez segítségével együtt énekelhet a gyerekkel az anya meg az apa is, a barátok, s még a nagyi is."

Pár hét múlva új tanév kezdődik. Az ellenszelek ellenére a pedagógusok tanítani fognak – magukra csukva az osztálytermek ajtaját, saját módszereik és felfogásuk szerint. Ezzel a kis írással ehhez az alkotó munkához szeretnék ötleteket adni. Pontosabban példaként megmutatni egy műsorvezető gyerekekhez való viszonyát és ezen keresztül pedagógiai felfogását. 2010-ben egy rendkívül fontos gyerekeknek szánt sorozat készült el a Duna Televízió és az MTV számára. A sorozat sugárzásra is került 2010 decemberében a téli szünet és az ünnepek alatt, így remélhetőleg sok gyerek és felnőtt látta. 

A zenéről és ennek kapcsán önmagunkról és a világról szól. A sorozat készítője Katona Klári, aki nemcsak neves énekesünk, de kiváló költő, gondolkodó, nehéz ügyeket felvállaló, mások ügyeivel is azonosulni tudó ember, akinek tehetsége éppen abban nyilvánul meg, amibe kezd. Most az éneklés, a zene, a tánc felfedezése az, aminek értésére, élvezetére hívja fel a gyerekek figyelmét. A gyerekek a sorozat főszereplői, különböző korúak, kislányok, kisfiúk egyaránt. Ők énekelnek, játszanak együtt, szólóban és a szakember felnőtt, Katona Klári finoman, alig észrevehetően irányítgatja őket, és javasol nekik dalokat, játékokat.

Öt fejezetből áll a sorozat:

• Te is tudsz énekelni
• Ki énekelje a dalt?
• Az a varázslatos kezdőhang
• Ritmus
• Az érzelmek hangja 

Már az első fejezet címe is sokatmondó. Nem különleges dolog az éneklés, erre bárki képes, aki tud örömet szerezni önmagnak és másoknak. A dal az örömszerzés különleges formája, mondja bevezető gondolatként a gyerekeknek Katona Klári, akik ebben egyet értenek vele. Az első dal a „Kicsi vagyok én..” Többször ismétlik a közismert gyerekdalt. A felnőtt nem énekel a gyerekekkel, nem vezényli őket, hanem köztük ülve mindegyik gyerekre mosolyog. Rávezeti őket arra, hogy a zene mindig jelen van az életben. Nem is kell dalokat megtanulni ahhoz, hogy az ember énekeljen. Dúdolni mindenki tud. A gyerekek felsorolnak élethelyzeteket, amelyek közben lehet dúdolni. Szabad játéklehetőséget kapnak, de közben dúdolniuk kell. A zenészeket is megkérdezi a műsorvezető, hogy a hangszer képes-e kiváltani a dúdolást. Így válnak a zenészek is a közösség tagjaivá és nem díszletekké. A fejezet azzal zárul, hogy a gyerekek éneklik a dalt, a zenészek kísérik őket, és a gyerekek el is játsszák. Tehát megtörténik a kiteljesedés. Maga a dal szövege is fontos, főleg az utolsó sora, „a legjobb ember leszek én”. Katona Klári nem dicsérgeti anyáskodva a gyerekeket, annyit mond, hogy „jó volt veletek”. 

A második fejezet hangszersimogatással kezdődik. A kisebb gyerekek azonnal teszik ezt. Hangjegyecske, aki a legidősebb, és már nagyobb lány, természetesen ezt értelmetlennek tartja, de Katona Klári ráébreszti arra, hogy olyan valamiről mond véleményt, amit nem is ismer. Arra kéri a kislányt, hogy próbálja ki, jó érzést fog okozni a hangszerek simogatása. A gyerekek választják ki azt a hangszert, amelyet megsimogatnak. A zenészek ezt boldogan engedik. Majd párba állnak, és a furulya hangjaira összeérintik a tenyereiket, egyre erősebben, és így megszületik a taps. A műsorvezető előtapsol és a gyerekek követik a ritmust, visszatapsolnak. Majd Hangjegyecske az előtapsoló. Ezután a gyerekek szólót énekelnek. Az énekeseket a zenekar kíséri. Ha valamelyik gyerek elakad, akkor Katona Klári szinte észrevétlenül, de besegít énekhanggal. Egy kislány és egy kisfiú énekli el ugyanazt a dalt. Az alábbi kérdéseket teszi fel: 

– Van-e különbség, ha lány vagy fiú énekel?

– Kinek való az énekelt dal?

– Mitől függ, hogy ki énekel egy-egy dalt, a dallamtól vagy a szövegtől?

Van, aki rögtön válaszol az utolsó kérdésre, Hangjegyecske személyében, aki szerint mindegy. Erre nagyon határozottan reagál a műsorvezető, hangsúlyozva azt, hogy semmi sem mindegy. Felidézve a dal szövegrészletét, amelyben illatozó virágként szerepel az énekes, világossá teszi, hogy ezt a dalt lánynak kell énekelni, hiszen illatozó virágként egy fiú nem jelenhet meg. Ezt azért tartja fontosnak, mert így figyelmezteti a gyerekeket arra, hogy a dalt el kell hinni, sokkal jobban (nem azt mondja, szebben!) énekel az, aki úgy érzi, hogy a dal kifejezetten neki szól, neki íródott. Ezt a körben ülő gyerekek is megerősítik, hozzátéve, hogy a fiú ad virágot a lánynak, és nem fordítva. Majd az egyik kisfiú egy olyan dalt ad elő, ami fiúnak való. Ez a „Cickom, cickom”. „Pont neked való dallal folytatjuk” – így búcsúzik Klári, és a zenekar kísérete mellett táncra perdül az egész társaság. A harmadik fejezet azzal kezdődik, hogy a műsorvezető, Klári felkéri Hangjegyecskét, hogy énekelje el a következő dalt. Hangjegyecske kezdőhangot kér. Nem kap. Erre azzal reagál a kislány, hogy mindig megadják. Katona Klári válasza: „Ahogy jólesik, azon kezdesz.” Hangjegyecske több hangon is kezd, mire eldönti, hogy számára melyik hang a legkényelmesebb. A „kényelmes” kifejezést a műsorvezető nem egyszer használja. Felveti azt, hogy lehet, hogy sokan azért gondolják, hogy nem tudnak énekelni, mert nem találják meg a kényelmes hangot. „Azon énekel, ami kényelmes, lehet, hogy így többen tudnak énekelni? A Te hangod, ott, akkor, úgy, ahogy szeretnéd. Az Én kezdő hangom!”. Ezeknek a mondatoknak rendkívül fontos jelentésük van, egy olyan világfelfogást tükröznek, amely az ember és így a gyerek egyszeri és megismételhetetlen voltára utal. Utal arra is Klári, hogy szép, kényelmes, jó érzés így énekelni. Eljutnak arra a gondolatra is, hogy a kezdő hang változtatható, de ettől még a dal változatlan. Itt szerepelteti a szerkesztő, Katona Klári Kodály Zoltán nevét, és Hangjegyecske adatokat közöl Kodály Zoltánról. Azt a kodályi tételt, hogy a dal maga mindig változatlan, egy másik dal eléneklésével is bizonyítják. A „Cifra palotát” is eléneklik kétféle kezdő hanggal. A záró szavai ennek a fejezetnek motiválóak: „Biztos, aki nézte, az is énekelte”. 

A negyedik fejezet témája: a ritmus. A műsorvezető nem nézőket szólít meg, hanem „bennünket, figyelőket”. A gyerekek az újratalálkozást körben állással, egymás kezének megfogásával és egymásra mosolygással köszöntik. Majd körbejárni kezdenek, de összevissza, rángatva egymást. Hangjegyecske idegesen kiabál: „figyelj oda!” Mire kellene figyelni? A ritmusra. A műsorvezető felhívja a figyelmet arra, hogy az élet minden területét átszövi a ritmus, és a gyerekek példákat mondanak, és hangokkal el is játsszák: vonat, fogmosás, labda, ugrókötél, mászás, leveskanalazás és az emberi szív. Az új dal a „Tüzet viszek”, amit zenekari kíséret mellett a gyerekek eljátszanak, elénekelnek. Majd a zenekar változó ritmusokat ad, és a gyerekek ezeket a változó ritmusokat átvéve táncolnak. Szabadon mozognak, ahogy jólesik nekik. Van olyan kisgyerek, aki ezt nehéznek találja. A szép beszédnek is ritmusa van, hívja fel erre a figyelmet Katona Klári. A gyerekek csörgődobokat kapnak, és énekelve, táncolva, csörgődobokkal önmagukat kísérve és zenekari aláfestéssel előadják az „Érik a szőlő” című dalt.

Hangjegyecske összefoglalja, hogy már mennyi mindent tudnak: éneklésről, dobolásról, dúdolásról. Ebben Klári is megerősíti, de egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a ritmus hangulatváltozást is okoz. Zárásként a játék és a zene teljességében előadják a „Tüzet viszek” című dalt, és újabb kalandozásokra hívják a „bennünket figyelőket”. 

Az utolsó fejezet „Az érzelmek hangja benned” címet viseli. Ez összefoglalása az előző fejezeteknek. Vidám dallal indul. „Bújj, bújj zöld ág”. „Tapsolj, ugrálj, örülj a vidámságnak, mutasd milyen az!” – így szól Katona Klári hívó szava. Természetesen arról is szól, hogy a vidám dal ritmusa milyen, és ha van vidám dal, akkor szomorú is van. Nagyon fontosnak tartja azt, hogy az érzelmeinket megosszuk. Ez jóleső érzés. A cselló segítségével érzékelteti a gyerekekkel a szomorú dallamot. A szomorúság szépségére is figyelmeztet, amikor javaslatára az egyik kislány elénekli az „Elmegyek, elmegyek” című dalt. Majd egy olyan dalos játékot adnak elő a gyerekek, amely vidám és szomorú is, bizonyítva azt, hogy minden hangulat kifejezhető zenével, dallal. Az igazi harmónia és nyugalom illusztrálására altatódalt énekelnek külön-külön a gyerekek, körben ülve, a kisebbeket ölbe kapva, ringatózva. 

Zárásként Katona Klári arról beszél, hogy mindig van miért énekelni: ha vidámak vagyunk, azért, ha szomorúak, azért, ha beborul, ha süt, ha a testvér alszik, ha a nagymama vigyáz az unokájára, azért.

Ki kell énekelni – Klári szavaival – „érzelmeid benned szunnyadó hangját – bármikor –, és örömed lesz benne.”

Mik a kulcsszavai ennek a sorozatnak?

Öröm, vidámság, érzelmek, szépség, szomorúság, szeretet, megosztás, nyugalom, érzelmek kifejezése.

Melyek a dalok?

• Cickom, cickom
• Bújj, bújj zöld ág
• Érik a szőlő
• Tüzet viszek
• Kis kece lányom
• Elmegyek, elmegyek
• Kertem alatt
• Csilike madár
• Kicsi vagyok én

Mind jól ismert óvodai dal. Melyek a sorozatban használt módszerek?

Szabad mozgás, kérés, dicséret, véleménykérés. 

„A zene csodája képessé tesz felfedezni azt, hogy nem csak az tehetséges, aki művésszé lesz. A tehetség bennünk van, és ha módot adunk rá, napvilágra bukkan. Az énekeskönyv és lemez segítségével együtt énekelhet a gyerekkel az anya meg az apa is, a barátok, s még a nagyi is. Nagyon fontos, hogy a tévésorozatban is a gyerekek énekelnek. Nem az történik, hogy a felnőtt mutat valamit, amit utánozniuk, reprodukálniuk kell, hanem ők hoznak létre valamit, és én abban segítek, hogy ez a legjobban történjen meg.” (Katona Klári: A folytatás már készen van a fejemben. STOP/Népszava Műsormagazin, 2010. október 14.)

Fotó: Scmidt Andrea. Forrás: kiaslfold.hu