Czémán Zsófia: 100 éves a médianevelés?

Nemes Lipót A mozgófényképek és a gyermek című írásáról

„...a gyermekek előtt megszokott és unalmassá vált moráljainkkal századrésznyi hatást nem érünk el, mint amennyit a mozgóban elérnénk.” 

Nemes Lipótnak a magyar gyermektanulmány, jelesül a gyermekvédelem jeles alakjának A mozgófényképek és a gyermek című írása 1912-ben jelent meg A gyermek című folyóirat hatodik évfolyamában, amely a Magyar Gyermektanulmányi Társaság Közlönye volt. Témája a szerző szavaival élve „sohasem volt aktuálisabb, mert a gyermekekről van szó”1. Állítása legalább annyira közhely, mint igaz még ma is, hiszen a gyermekek nevelésével, fejlődésével, vizuális képességeivel foglalkozó szakirodalom korát meghaladó gondolatai fogalmazódnak meg benne.

A szerző arra az aggasztó tényre próbál reflektálni, hogy a közhangulat a pedagógusok részéről is az új technológiai vívmány: a „mozgó” vagy más néven a mozi ellen fordult, elvitatva annak pedagógiai, nevelő lehetőségeit. Pedig véleménye szerint ez lehet a gyermekek „legélvezetesebb és leghasznosabb tanulása”2. Egészen odáig jut el, hogy „a pedagógia a moziknál tökéletesebb tanító eszközt sohasem fog felmutatni”3. Mindezt a gyermekek körében filmnézés közben végzett személyes megfigyeléseivel támasztja alá.

Pedagógus kortársai, illetve a média visszhangjában elmondása szerint azért volt érzékelhető ellenérzés a mozgókép irányában, mivel szerintük a „züllött környékek gyermekeit a mozgóképek tanítják meg a lopásokra, betörésekre és erkölcstelenségre.” Nemes állásfoglalása ezekkel az aggályokkal szemben egybecseng kortársunknak, David Buckinghamnak a média manipulatív hatásait cáfoló elképzelésével, miszerint a gyermekek rendelkeznek egyfajta természetes „médiaolvasó” képességgel.4 Intuitív módon fogadják be, használják az új médiumokat, ahogyan szüleik talán soha nem fogják. És bár Buckingham itt az új technológiai médiumokról, az internet világáról beszél, Nemes Lipót írása nyomán láthatjuk, hogy nem lehetett ez másként a mozgókép megjelenésének idejében, sőt egyetlen új, formabontó médium megjelenésének küszöbén sem. 

Példának okáért Platón az írásbeliség elterjedésének hajnalán hasonlóan negatívan nyilatkozott az „új médiumról”. Véleménye szerint az írás felszínes tudáshoz vezet, vagyis Platón már az ókorban felismerte az írásbeliség elterjedésének óriási jelentőségét, de azt mégsem értékelte pozitívan, habár mi az azóta eltelt jó pár évszázadot el sem tudnánk képzelni jótékony hatásai nélkül.5 

Nemes Lipót ugyanúgy ott állt a mozi előtt „az ő hatalmas tanító és nevelő munkájával! És mégis milyen sok a panasz ellene!”6 Például bűnéül rótták fel, hogy tönkreteszi a gyermekek idegrendszerét, akárcsak Platón felrótta az írásnak a memória romlását.

Ennek ellenére Nemes véleménye szerint „a gyermekek előtt megszokott és unalmassá vált moráljainkkal századrésznyi hatást nem érünk el, mint amennyit a mozgóban elérnénk.”7Vagyis maga is úgy látta, hogy a gyerekek az idők folyamán változnak, ahogyan változik a világ is körülöttük: a technikai fejlődés magával hozza az alapvető emberi tapasztalatok és az idegrendszer8 átalakulását is, ezért nem ragaszkodhatunk örökké a jól bevált tanítási módszereinkhez, mikor azok helyett új, hatékonyabb lehetőségek állnak rendelkezésünkre. 

Hiszen „itt mindent megfigyelhet a gyermek, s éppen ezért tanulhat is sokat”9. Vagyis Nemes előrevetíti az informális tanulás jelentőségét felsorakoztató elméleteket, amelyek szerint a személyes tapasztalatok útján szerzett tudásszerzés a tanulásnak egy hatékonyabb módja az iskolai típusú formálisnál. Az általa is megkérdőjelezett formális tanulás helyzetét Seymour Papert is hasonlóan negatívan látja.

Az iskolát olyan mesterséges és alacsony hatékonyságú tanulási környezetnek tekintem, amit a társadalom kényszerből hozott létre, miután az informális környezetek bizonyos lényeges területeken elégtelennek bizonyultak.10

Ezt a szakadékot csökkentheti a mozgókép a maga impresszív erejével Nemes szerint, mert a „gyermek lelke összeolvad a képpel, szemlélet közben nem is gondol arra, hogy ez csak kép, hanem minden megelevenedik előtte.”11

A pedagógusok is tudják, hogy a diákok sok információhoz jutnak iskolán kívül, melyet a saját módszereikkel, kedvtelésből szereznek, és ez a folyamat egyre csak gyorsul a mozgókép és a digitális technológia megjelenése óta. Marc Prensky a tudásszerzés új útjai felé nyitott diáksággal kapcsolatban így fogalmaz: „Tanulóink radikálisan megváltoztak. A mai diákok már nem azok, akiknek a jelenlegi oktatási rendszert tervezték.”12 Nemes egykori álláspontja szerint is „a pedagógusnak számolnia kell azon hatásokkal és körülményekkel, melyek között a gyermek él”13: az új médiumok megjelenésével, melyekkel a diákok nap mint nap találkoznak, az információszerzés új útjaival, melyek átalakítják a tanulásról alkotott fogalmainkat.

Miért is nem használta és használja fel az iskola a diákok iskolán kívüli érdeklődését a maga javára? A szerző is több ponton alátámasztja, hogy a film mint szabadidős tevékenység könnyedén a nevelés malmára hajthatná a vizet. Megfigyelései, bár elsőre nem tűnnek elég árnyaltnak és megalapozottnak, de tükrözik azt az innovatív pedagógiai gondolkodást és lelkesedést, mellyel az új médium gyermekekre gyakorolt hatását figyeli. Elmondása szerint például „míg a gyermekek között nagy különbségeket tanulásukban mindenkor éreztem, addig a mozgó-képek elmondásánál ezen különbségeket alig vettem észre.”14 Vagy másutt így fogalmaz: „a mozgóban ösztönszerűleg a legnagyobb fokig feszült valamennyinek a figyelme és érdeklődése, tehát egyformán is tanulnak a képekből.”15

Észrevételei között szerepel a mozi tanári munkára gyakorolt jótékony hatása. A földrajz tantárgy kapcsán így ír erről:

Mikor Svájcot tanítottam, 7 gyermek jelentkezett, hogy a moziban már látták a svájci hegyeket, turisták gyaloglásait, pihenő házakat stb. Ezt a hét fiút sokkal jobban érdekelte a magyarázat, mint a többit. A mozgóban látott képekkel kapcsolatos tanítások jobban érdeklik a gyermeket, viszont a mozgóban fokozottabban figyeli azokat a képeket, melyekről az iskolában hallott.

Vagyis az információszerzés, tanulás útjai változáson estek át Nemes Lipót idejében a mozi megjelenése által, ahogyan ma a digitális kultúra terjedésével; a probléma, hogy az alkalmazott, hagyományos módszerek nem adtak választ az új kihívásokra.16

Ezenkívül Nemes felvetett még két nagyon izgalmas problémát: az egyik a kép és a szöveg viszonya, illetve, hogy a kép mennyiben helyettesítheti, egészítheti ki a szöveget, mi történik a szöveggel, amikor vizuális médiumban jelenik meg, és mindez hogyan hat a tanulásra. Szerinte a gyermekek a mozikban „még az olvasásban is gyakorolják magukat”17. Egyértelmű kapcsolatot vél felfedezni a moziban megjelenő szövegek gyakori elolvasása és az olvasási készség általános fejlődése között. „Mozgóban cukrot áruló öt tanítványom közül három nagyon gyengén olvas. Most évvégén különösen megfigyeltem ezek olvasását s határozott haladást tapasztaltam náluk. Mikor kérdeztem tőlük, hol gyakorolják magukat, a gyermekek maguk felelték, hogy a mozgóban.”18 Azonban a képekkel, mozgóképpel illusztrált szöveg esetén sokkal kevesebb absztrakcióra és időre van szükség az értelmezéshez, nem véletlen, hogy már megjelenésének pillanatától sok esetben preferálta az információszerzés ezen útját a felnövekvő nemzedék.

Tehát, bár azt gondolom, hogy a filmes magyarázó szöveg nem egyenértékű képességeket fejleszt a könyvolvasással, de a kép és a vizuális narratíva értelmező befogadására való készség olyan tudás, melyet Nemes is pozitívumként emelt ki. A képek fontosságát az esztétikai érzék fejlődése kapcsán említette: „A gyermek esztétikai érzékét is fejlesztik a szép és ízléses képek.” Lehetne-e ennél aktuálisabb mondatot olvasni vizuáliskultúra-tanárként, amikor a képi fordulat óta körülöttünk tornyosuló képek tömkelegének értelmezésére olyan keveset szentelünk az iskolában. Pedig a képek olvasása a XXI. században – mikor tanulóink többet olvasnak online, mint papíralapon – elengedhetetlen képesség. Gondolhatunk itt a manipuláció felismerésére, kifinomult esztétikai értékítéletre és egyáltalán arra, hogy a verbalitás – melyre jelenlegi oktatási rendszerünket építjük – és a kép a digitális kultúrában karöltve járnak együtt. 

Ahogyan Nemes szerint a mozinak helye volt az oktatásban száz évvel ezelőtt, úgy ma is helye lenne, de nemcsak a mozgóképnek, hanem minden interaktív, képi médiumnak is, amely hasznos tudás hordozója lehet; amit a diákok nap mint nap használnak iskolán kívül szórakozásra és információszerzésre egyaránt.

Csak mi, gyenge epigónok nem akarjuk észrevenni a mozgóknak pedagógiai jelentőségét, mert ha tudnók értékelni, akkor jelentéktelen és könnyen javítható hibái miatt nem lennénk hajlandók megfosztani a gyermekeket legélvezetesebb és leghasznosabb tanulásuktól.19

• 1. Nemes Lipót (1912): A mozgófényképek és a gyermek, In: A gyermek, 310.
• 2. Uo., 320.
• 3. Uo., 312.
• 4. Buckingham, David (2002): A gyermekkor halála után - Felnőni az elektronikus média világában, ford.: Kertész Balázs, Budapest: Helikon, 75.
• 5. Gyarmathy Éva (2012): Ki van kulturális lemaradásban?, In: Digitális_de_generáció, szerk.: Szekszárdi Júlia, Budapest: underground, 73.
• 6. Nemes (1912), 317.
• 7. Uo., 316.
• 8. Gyarmathy (2012), 74.
• 9. Uo., 312.
• 10. Bedő Ferenc (2012): A digitális nemzedék és lehetséges hatása az oktatásra, In: Digitális_de_generáció, szerk.: Szekszárdi Júlia, Budapest: Underground, 20.
• 11. Nemes (1912), 311.
• 12. Prensky, Marc (2001): Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók, ford.: Kovács Emese
• 13. Nemes (1912), 319.
• 14. Uo., 313.
• 15. Uo.
• 16. Uo., 314.
• 17. Uo., 315.
• 18. Nemes (1912), 315.
• 19. Uo., 320.