Demokrácia az iskolában

Wilhelm Móni írása

Mert, kérdem én, miért kap nagyobb hangsúlyt egy tantárgy? Miért „ér többet” az egyik tantárgy, mint a másik?

Wilhelm Móni2024. április 27-én, szombaton került megrendezésre a III. Demokratikus Nevelés Konferencia, ahol számtalan változatos téma felvetődött, de mindvégig a demokráciára nevelés maradt a fókuszban. Az előadások közül számomra az egyik legnagyobb hatású Knausz Imre pedagógiai szakíró beszéde volt, ami Az iskola lehetséges szerepe a politikai demokrácia megalapozásában címet viselte. Az előadás azonnal elindított bennem egy gondolatmenetet a demokratikus iskoláról, majd úgy döntöttem, megírom, vitaindítóként, közös gondolkodásra serkentve az olvasókat, érdeklődőket.

Felidézek pár gondolatot Knausz Imre előadásából, ahogyan én értelmeztem.

A bizalmatlanságról

József Attila 1937-ben írt „a meg nem gondolt gondolat”-ról Ős patkány terjeszt kórt című versében. A versben az emberiség nyomora érzékletesen jelenik meg: „s a földgolyón nyomor szivárog, / mint hülyék orcáján a nyál”. Ha meggondoljuk, felvetődik és ma is aktuális mindennapi életünk irracionalizmusa:

  • bizalmatlanság a tudással szemben – mert nem értjük a világot (úgy élünk, hogy használunk dolgokat, de nem értjük a működésüket), nem értjük az oksági viszonyokat;
  • bizalmatlanság a másik emberrel szemben (pl. másság) – a Threads közösségi oldalon pl. óriásiak az idősekkel szembeni előítéletek;
  • bizalmatlanság a változással szemben – mert ez fenyegetheti a konvencióinkat.

Miért van ez?

Lehetséges válaszok: Mert a kapitalizmus ilyen. Mert a kultúra (amiről itt elsősorban szó van: a tudomány, a művészetek, a vallás) alárendelődik a profitérdeknek. Justin Smith Az internet nem az, aminek hiszed könyvében kifejti, hogy valójában az történik, hogy minket, felhasználókat akarnak eladni azoknak a cégeknek, akik reklámozni akarnak, ezért arra ösztönzik az embereket, hogy minél több időt töltsenek a neten (idézi: Tóth, 2023). Ebből következik, hogy a nagy cégek a neten a figyelmünkért versenyeznek.

A figyelemről

Az összpontosítás (pl. ha olvasószerkesztőként csak a helyesírásra figyelek, ilyenkor nem is feltétlenül akarom megérteni a szöveget) Smith szerint nem figyelem, ez csak koncentráció. Ha arra figyelek, hogy a másik mit akar mondani: akkor kíváncsi vagyok a közlő szándékára (szövegre, képre, mozira stb.). Ez az, ami megszűnik, amikor sokfelé figyelünk, és eltűnik a közlő a közlemény mögül (pl. nem tudjuk, ki beszél hozzánk, valódi személy vagy esetleg egy mesterséges intelligencia).

Vajon ha az emberek nem elég okosak, és nem használják az eszüket, miért nem tanítjuk ezt meg nekik? Egyre többet járnak a gyerekek iskolába, mégis a demokrácia alapproblémája ma is: a tanulatlanok uralma. Ha ez így van, hogyan születhetnek jó döntések? Az oktatás XX. századi tömegesedésével az előírt tananyag egyre kisebb részét fogadják be a tanulók. Mit tud egy mai gyerek, miután kikerül az iskolából? Főleg azt tanulja meg, hogy ő nem képes ezt megtanulni. Jó esetben megtanulja tisztelni a tudást, de ma ez is egyre kevésbé valósul meg.

Mit lehet tenni, megváltoztatni, hogy ne ezt érezze? Az érdeklődés az, ami teljesen kimarad a motivációs kultúrából. A fő feladatunk tehát az érdeklődés felkeltése! Nem a tudás megszerzése. Ezt pedig csak úgy lehet megvalósítani, ha nagy szabadságot adunk a tanárnak a tananyag megválasztásában. A másik fontos tényező a bizalom helyreállítása az idősebb és a fiatalabb nemzedékek között. Ez nem nagyon megy egy komprehenzív – kevésbé szelektív – oktatási rendszer kialakítása nélkül. Ezzel zárta előadását Knausz Imre, majd néhány felmerülő kérdést vitattunk meg.

Egy másik előadáson és a konferenciát záró workshopon újra felmerült a kérdés: Hogyan lehet az aktuálpolitikát bevinni az iskolába? Kell-e bevinni, lehet-e jól csinálni? Mi érdekli a tanulókat? Véleményem szerint hasznos lenne a középiskolás diákok tájékozottsága szempontjából, ha a tanár szabadon beszélhetne a politikai nézeteiről, amennyiben szeretne. Kialakulhatnának építő viták az osztályban, ezáltal jobban be lehetne vonni a politika világába a tanulókat, és később, felnőttként tudatosabban mennének szavazni, hiszen az ő életükről születő döntésekbe szólhatnának bele. A demokrácia jó működése azt is jelenti, hogy mindenki kulturált stílusban, szabadon kifejtheti a nézeteit a vitás kérdésekben.

Felmerült továbbá a workshopon, hogy matematikaórákon nem, de a rajzórákon előveszik a telefonjaikat, és nem a feladattal foglalkoznak a tanulók. Ez azt jelentené, hogy a matek jobban érdekli őket? Nem biztos. Matekon, magyaron és törin azért figyelnek jobban, mert kötelező érettségi tantárgyak, az életük, a jövőjük függ attól, hogyan sikerül az érettségi vizsgájuk, és nem azért mert jobban érdekelné őket a téma. Valamint annyira le vannak terhelve a tanulók, hogy a kevésbé „fontos” (értsd: kis óraszámú) órákon pihenik ki magukat. Holott mindannyian tudjuk, hogy az úgynevezett készségtantárgyak fejlesztenek a fiatalok képességein a legtöbbet: a mai leendő munkavállalók kompetenciáinak mindegyikét megmozgatják ezeken az órákon: kreativitás, koncentráció, elmélyülés, kommunikáció, logikus gondolkodás, digitális készségek, szociális kompetenciák, kulturális tudatosság és kifejezőkészség, valóságtudat stb.

Javaslatom a következő

Tanulói óraszámcsökkentés mellett ne legyenek kötelező tantárgyak az érettségin az általános tantervű iskolákban. Legyen választható minden érettségi tantárgy szabadon – az egyenlőség és demokrácia nevében! Mert, kérdem én, miért kap nagyobb hangsúlyt egy tantárgy? Miért „ér többet” az egyik tantárgy, mint a másik? Az rendben van, hogy általános (magas szintű) tudást adunk a diákoknak, de lehetne ez egyenlő mértékű már a gimnáziumi évek alatt is. Ha igaz az, hogy felkészítjük a tanulókat az egyetemi évekre, jobb, ha időben belekezdünk. A gyermek életében érdeklődésének megfelelően úgyis többet foglalkozik a kedvenc tantárgyaival, és ami nagyon ritka, hogy reál, humán és természettudományos beállítottságú egyszerre a tanuló. A kitűnő tanulók is rengeteg munkát fektetnek abba, hogy amiből gyengébbek, abból is megfelelő szinten teljesítsenek. Napjainkban sajnos egyre kevesebben olvasnak rendszeresen, már a 21. század elején elérkezett a képek korszaka. A fiatalok inkább képeket nézegetnek az interneten, képekből tájékozódnak, kevesebb a szöveges tartalom. Nem azt mondom, hogy még több funkcionális analfabéta legyen, de a szövegértés és a logikus gondolkodás mellett meg kell tanítani őket a képi-filmi világ megértésére is, ha jól tájékozott emberek társadalmát szeretnénk felépíteni.

Az újfajta érettségin 5 tantárgyat kötelezően választani kellene e szerint a terv szerint is, de a diák döntené el, melyik ötöt választaná. Nyilván ők elsősorban úgy gondolkoznának, hogy amelyik a legkönnyebb tantárgy, azt választanák, de szerintem mindegyik tananyag meglehetősen bonyolult. Az érettségi sikeréhez hozzájárulna, ha az egyetemek, főiskolák beszámítanák az érettségik eredményét a szakoknak megfelelően. Kétszintű érettségi nem szükséges, mert érettségi szint csak egy van szerintem: az egyén vagy érett, vagy nem. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy a pontszámítás miatt az egyetemi felvételin így lehetséges több pontot szerezni…

Mindehhez ez olyan oktatási rendszert kellene kialakítani, hogy általános iskola felső tagozatán és gimnáziumban minden tantárgy egyformán kapjon 2 (dupla) órát hetente 4-4 éven keresztül. Ne legyenek kivételezett tantárgyak, az egyenlőség nevében. És akkor a diákok szabadon dönthetnek, melyik területet részesítik előnyben, érdeklődésüknek megfelelően. (Persze, nyilván tanárfüggő is, hogy kit választanak, szóval a tanárképzést is, és a béreket is megfelelő szintűre kellene felhozni.) Az én elképzelésem szerint 14 tantárgy lenne ebben a választható listában, mindegyik heti 2 órával menne, ami összesen 28 órát eredményezne egy héten – természetesen a tananyagot harmonizálni, csökkenteni kell az óraszámokhoz:

  1. magyar nyelv és irodalom,
  2. idegen nyelv,
  3. történelem és állampolgári ismeretek,
  4. matematika,
  5. biológia,
  6. informatika,
  7. ének-zene,
  8. fizika,
  9. földrajz,
  10. kémia,
  11. mozgóképkultúra és médiaismeret,
  12. testnevelés,
  13. rajz és vizuális kultúra,
  14. pszichológia.

Ezeken kívül, ha valaki szeretne még foglalkozni bővebben valamelyik területtel, 11 és 12. évfolyamokon fakultáció állhat rendelkezésére plusz heti 2-2 órában minden tantárgyból, létszámlimit nélkül, valamint lehetne indítani délutáni iskolai szakköröket, klubokat, ahol a tanulók elmélyíthetik a tudásukat érdeklődésüknek megfelelően (mert ugye most ez sem áll rendelkezésre mindenhol). Feltűnhet, hogy vannak tantárgyak, amiket kihagytam:

  1. etika – minden tantárgyban van erkölcsi nevelés, bármely tananyagba beépíthető, a tanár a magatartásával már eleve közvetíti az etikus értékeket;
  2. filozófia – szerintem tizenéveseknek még korai, később érik rá meg az ember, de ez is beépíthető alapszinten a legtöbb tantárgyba;
  3. hittan, vallás – a hit kérdése teljesen személyes és a privát szféra része, a család dolga ennek kiművelése;
  4. célnyelvi civilizáció – ez is beépíthető az idegennyelv tantárgyakba.

Az idegen nyelvekből azért hagytam egyet, mert szerintem egyszerre egy idegen nyelvet tanuljon meg a diák magas szinten, majd ha ebből letette az előrehozott érettségit vagy a nyelvvizsgát, akkor jöhet a következő nyelv. Nem tilos 8 év alatt két vagy három nyelvet megtanulni egymás után. Ez igényel némi szervezést, de megoldható szerintem.

Alsó tagozatban kevesebb tantárgy lenne, heti 3-3 órával, természetesen tömbösítve:

  1. magyar nyelv és irodalom,
  2. idegen nyelv,
  3. történelem,
  4. matematika,
  5. természetismeret,
  6. ének-zene,
  7. rajz- és vizuális kultúra,
  8. testnevelés.

Ez összesen heti 24 órát jelentene az alsó tagozatos gyerekek számára. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy egyes tanítók más órák rovására magyaroznak, meg matekoznak, mondván, hogy ezek fontosabbak, de biztos vagyok abban, hogy két év alatt mindenki megtanulhat alap szinten írni-olvasni a magyarórákon ebben az általam vázolt rendszerben is. Ideális lenne, ha minden szakóra meg lenne tartva, ellenkező esetben később alapvető hiányosságokkal indulhat a tanuló felsőben. Az alsó tagozat első két évében nem tartom helyesnek az osztályozást, a korábban bevezetett szöveges értékelést kellene újra visszahozni. Azzal sem értek egyet, hogy a tankötelezettség alsó határát lehozták 6 évre, ekkor még a legtöbb gyerek nem elég iskolaérett, ebből adódóan idén a legtöbben első osztályban buktak meg (Juhász, 2024). Inkább felfelé kellene kitolni az életkort, és 7 vagy 8 évesen kellene iskolába íratni a gyerekeket.

Összegzés

Az óraszámok alakulása csak egy része a demokratikus nevelésnek, sok egyéb összetevője van a megfelelő oktatási rendszer kialakításának, ahol diák is, szülő is, tanár is jól érzi magát. Az intézményi autonómia mellett a szabad tananyag- és tankönyvválasztás, a szegregáció megszüntetése és a bérek rendezése is a fontos megoldandó feladatok közé tartozik. Ahogyan az egyenlően és magasabb mértékben kiosztott intézményi támogatások és az iskolai eszközellátottság, a felszereltség minőségének emelkedése, az épületek állapotának folyamatos karbantartása is a jó működés záloga. Ha nem szeretnénk lemorzsolódó, kallódó fiatalokat, akkor első lépésként a tankötelezettség felső határát 16 évről újra fel kellene vinni 18 évre. Sokan csak később, felnőtt korukban jönnek rá, hogy komolyabban kellett volna venni a tanulást, és 30 vagy 40 évesen rugaszkodnak neki az érettségi vizsgának. Ha a jövő nemzedékébe invesztálunk, talán egy szebb jövő felé nézünk.

Felhasznált források

József Attila (1937): (Ős patkány terjeszt kórt…)

Juhász Dániel (2024): Újra az elsősök körében a legtöbb Magyarországon az évismétlő. Népszava, 2024. 06. 04.

Tóth Olivér István (2023): Az internet nem azért veszélyes rád, amiért veszélyesnek gondolod. Qubit, 2023. 07. 14.

A szerzőről: 

Hozzászólások

Kedves kolléganőnk felvázol egy "egyenrangúságon" alapuló tantárgyi rendszert mint javaslatot.
Csak éppen a Dráma tantárgyat felejti ki!
Ez bizony nagy szakmai illetlenség. A drámapedagógia szakemberei Gabnaitól a Kaposiakon át 3 évtizede küzdenek azért, hogy az ön- és társadalomismeret fejlesztésében kulcsszerepet játszó tantárgy lélegzethez és legitimitáshoz jusson. Arról nem is beszélve, hogy az irodalmi műnem és a drámai mégiscsak két különböző művészeti modalitás. Az Antigonét, Rómeó és Júliát, Tartuffe-t Bánk bánt, Tótékat, Csirkefejet stb. nem olvasni kell (nem is olvassák), hanem játszani!
Szóval tisztelettel kérem a szerzőt, nyilvánosan korrigálja tévedését.

A tánc és dráma tantárgy szintén nagyon hasznos, de úgy gondolom, hogy a dráma része beintegrálható az irodalomba, a tánc része pedig a testnevelésbe. Ahogy a vizuális kultúrát sem szedjük szét 3 tantárgyra, építészetre, szobrászatra és festészetre. Nem felejtettem ki, de sajnos a heti 28 tanórába már nem fér bele.

Minden mindenbe integrálható. A NAT evolúciója termelt is ilyen tantárgyakat ( A kék bolygó titka, Kalendárium, Játék és küzdelem, A művészetek építőkockái, Kútbanézők stb.). Ám az 1995-ös, szakmai autonómiát biztosító (akár a kolléganő terveit is lehetővé tevő) kétszintű szabályozás után az első FIDESZ kormány kitalálta a "Natocskákat", azaz a szegregált iskolarendszer típusaihoz rendelt kerettanterveket, s ezt a Horn-Magyar duó sem merte visszaigazítani. Ezután az van "ami van". Benne van-e a NAT-ban vagy nincs. Mint fentebb írtam: a drámapedagógus szakma vérre menő küzdelmeket folytatott, hogy ne kerüljön tiltólistára ez az oly fontos tárgy.
De most ebben az esetben - milyen bizarr helyzet - nekem kell megvédeni a hatályos NAT-ot, s benne a Dráma és Színház tantárgyat.
A szerző tán sok Csépe Valériát olvasott...

Nagyon örülök ennek a cikknek! E kérdések nagyon fontosak és nem "csak" a tanulók szempontjából, bár e szemponthoz kétség nem férhet. A probléma okát a következőkben látom (melyek nem csökkennek hanem most majd szaporodnak, újrastrukturálódnak a kötelező digitális eszközelvétel kapcsán). A lényeg:

1. Alacsony óraszámban tanító -szinte vegzetszerűen kizárólag óraadóként alkalmazható tanárok illetve "alacsony presztízsű" tantárgyak. Na, a tanár heti 2 órában tanítja az alacsony presztízsű és óraszámú tantárgyat, esetlegesen utolsó (2) évfolyamos nem is taníthat, mert az ő tárgyai(i) nincs(enek). Ha sok osztály van az iskolában akkor rengeteg diákkal találkozik, megismerni módja sincs, hisz a nevüket sem tudja. 26 óráért cserébe akár 13 osztályt is ismernie kell... Ez csak 20-asával számolva 260 fö... Jó, ha a nevüket megjegyzés, ám ez az optimális eset. Ha van módja ennyi osztályt tanítani és lehet teljes állású, de akkor ő az egyetlen ebből a tantárgyból és nincsenek azonos szakos kollégák, nincs kivel összedugni a fejét.A valószínűbb azonban, hogy 1 iskolában csupán 3-4 osztályt tud tanítani és emellett mehet máshová is... Több helyre. Tehát óraadó. Régen szerencsés esetben KATA-val lehetett, de már az sincs... Tehát akkor szerencsés ha dolgozhat megbízási szerződéssel, de nyáron és szünetekben nincs fizetés és minden nyáron izgulhat, persze, tudom, a heti 5 órás tárgy tanára is, aki teljes állású, de azért ez mégiscsak más...

2. Ha óraadó, akkor a minősítés, értékelés kapcsán rá semmi nem vonatkozik... Nem halad, fizetése sem nőhet csak amit megállapítanak és amit új szerződésben később emelhetnek.Nem érezheti magát egy kollektíva tagjának sem, hanem valamiféle kívülálló, "tölteléktárgy" tanára és így a megbecsülése is alacsonyabb lehet...

3. Az alacsony óraszámú tantárgyak tanárainak teljesen másképp kellene a teljesítményét megítélni, mint azokét, akik pl magyart és törtenelmet tanítanak. Vagy magyart és idegen nyelvet... Ők ha részmunkaidősek és mindkét tárgyukat taníthatják,akár elég ha 2 osztályt ismernek meg, 1 osztály az óraadás maximum felső határához is elég lehet és heti 10 órában bőven van módja megismerni őket. A heti 2-2 órás tanár viszont ugyanezért az eredményért 6-7 osztályt illetve óraadóként minimum 2 osztály kell hogy tanítson akkor is, ha minden tantárgyat taníthat. Emellett viszont a jogai óraadóiak és a létbiztonsága is.

Mindezekre valóban megoldást jelenthetne ha minden tantárgy végig, 12 évfolyamig menne, emellett ez az eljárás a pedagógushiányra is választ adna: elég lenne fele annyi tanár és nem kellene (remélhetőleg szinte) senkinek sem óraadóként nyugdíjas és azután/amellett/ahelyett óraadóként tengődnie, hanem úgy állítanák össze az órarendet hogy abban mindenkinek módja legyen mindkét tárgyát tanítani és így 6 osztályt elég lenne megismerni mindenkinek, ugyanakkor az óraszám így optimálisan maximum 24 lenne. Igen, valószínűleg ez lenne az alapja a teljes köznevelés demokratizalásának legyen szó annak tanári és tanulói oldaláról, hisz hol egyenrangú a magasabb óraszámú tantárgy (és sajnos általa a tanár) mely kötelező érettségi tárgy a választható alacsony óraszámú tantárggyal és általa a tanárral? Sajnos így egyfajta informális hierarchiát látnak a diákok (+ugye óraado osztályfőnök sem lehet, szakkepzesben közismereti tárgyat oktató pedagógusként már én is sétáltam bele ebbe: voltam úgy pótosztályfőnök, annak kötelezettségi vonzataival-programszervezés, osztálykirándulás- hogy ezeket ingyen csináltam szabadidőm terhére, miközben névlegesen a teljes állású kolléga volt az osztályfőnök. Ő vitte az adminisztrációs én a szabadidős és rendezvényszervezési pluszfeladatokat, ezzel a diákok tisztában voltak: azért van így, mert "csak" óraadó vagyok).
Ha mindenki minden tantárgyat azonos óraszamban taníthatna és a kimeneteli követelmények is azonosak lennének úgy az effajta presztízskülöbségek megszűnnének és valóban egy svédasztal lenne a bőséges tantárgyi választék.

Ehhez át kellene alakítani a NAT-ot, évfolyami elvarásokat racionálizalni ne az legyen hogy heti 2 órába sűrítödne ami most 5 órában történik és nem 4 évre legyen széthúzva az, ami most 2 év alatt valósul meg 1-1 tantárgyi keretben. A megoldás kézenfekvő, csupán szervezés és a NAT átalakításának függvénye, ami így is gyakran zajlik... (Csak eddig következetlenül és nem feltétlenül jó irányba...)

Sajnálom, hogy a szerző nem kért elnézést a drámapedagógusoktól, hogy diszkriminálta őket - harcosabban mint pártunk és kormányunk