Nágel Zsuzsanna: Otthonoktatás

Otthon tanuló diák a feladatán dolgozik (Forrás: Wikimedia Commons)

A tudásvágy, érdeklődés nagyon sokáig megmarad ezekben a gyerekekben, nem ,,égnek ki” idő előtt, nem alakulnak ki pszichoszomatikus betegségek, depresszív állapot az iskolai viszonyok miatt.

Amikor egy gyerek iskolaérett lesz, a szülők alaposan utánajárnak, milyen iskolák közül választhatnak. Mérlegelik az alkalmazott pedagógiai módszereket, megnézik a továbbtanulási mutatókat, esetleg a PISA-felmérés eredményeit. Aztán az általuk fontosnak tartott szempontok szerinti sorrendet leginkább követő iskolába íratják be a gyereküket.

Egy alternatíva meglehetősen ritkán merül fel: az otthonoktatás. Pedig az otthonoktatás számos olyan kérdésre, problémára képes választ adni, amire az iskolarendszer (akár a hagyományos, akár az alternatív intézményeket tekintve) nem.

Ilyen probléma például rögtön maga a gyerek. Akit az iskolarendszer meglehetősen ritkán kezel individuumként, nem tolerálja az átlagostól (a ,,normálistól”) eltérő gondolkodásmódot, nem ad elegendő teret a gyerekben rejlő lehetőségek maradéktalan kibontakoztatására. A jutalmazással szemben rendszerint a büntetés kerül előtérbe a nevelés eszközeként. Ennek okai sokfélék (idő-, és pénzhiány, nagy osztálylétszám, eltérő képességű gyerekek egyidejű oktatása, nem megfelelő pedagógusi hozzáállás, nem megfelelő módszerek alkalmazása, megfelelési kényszer, rugalmatlanság stb.). Mindezek teljes mértékben kiküszöbölhetőek az otthonoktatás keretében, ahol a szülő, mivel ő ismeri a legjobban a saját gyerekét, abszolút mértékben személyre szabott oktatást és nevelést képes nyújtani.

Nagel ZsuzsannaMi az otthonoktatás?

Az otthonoktatás egy olyan oktatási forma, ahol a gyerek magántanulói jogviszony keretében kötődik ugyan egy oktatási intézményhez, de a valódi oktatás színtere az otthona. Tanítását elsősorban szülei végzik, akik egyben teljes felelősséget vállalnak a gyermek fejlődéséért és tanításáért. 

Az oktatás a család keretein belül folyik, de speciális tárgyakat (idegen nyelv, ének-zene, hangszer, kézművesség stb.) szakember is taníthat. Ma, amikor a közoktatás mindenki számára ingyenesen elérhető, ez az oktatói forma meglehetősen szűk réteget érint. Ugyanakkor nem elhanyagolható a jelentősége, hiszen egyre többen elégedetlenek a hagyományos iskolarendszerrel. 

Az otthonoktatást ellenzők egyik legfőbb ellenérvként a szocializáció lehetőségének hiányát szokták felhozni, miszerint a gyereknek rendkívül fontos a megfelelő szocializációhoz a kortárs közösség, az pedig az iskolában érhető el.

Otthonoktatói attitűdök

Mivel a hazai szakirodalomban keveset foglalkoztak, foglalkoznak az otthonoktatással, a hazai viszonyokat kevesen kutatták, ezért magyar anyanyelvű otthonoktató családokat kerestem meg az internet segítségével: otthonoktatással foglalkozó fórumokon, blogokban, honlapokon kértem az otthonoktatókat, hogy a kérdőívek kitöltésével segítség a munkámat.  A kérdőíveket interneten át juttattam el a célcsoporthoz, és ők ugyanebben a formában juttatták vissza. Azért választottam ezt a megoldást, mert a magyar anyanyelvű otthonoktatók földrajzilag rendkívül széles területen helyezkednek el (Magyarországon és külföldön egyaránt), így személyes felkeresésük nem lett volna lehetséges akkora számban, amely a kutatásomat tekintve szignifikánsnak számítana.

A visszakapott értékelhető kérdőívek száma 20. A kérdőív kb. 42 otthonoktatott gyereket ölel fel, tehát a kb. 2000 otthonoktatott (önként, saját választás alapján magántanulói státuszú) gyermeket alapul véve a teljes szám kb. 2,1%-át sikerült elérnem a kérdőíves mintavétel során. A legtöbben minden kérdésre válaszoltak. (Helyhiány miatt nem minden kutatási kérdést és választ közlök, csak a leglényegesebbeket.)

Milyen okból választotta az otthonoktatást?

A válaszadók jelentős része vallási-etikai okokból választja az otthonoktatást, illetve úgy gondolja, hogy a saját gyerekéért teljes egészében ő a felelős minden tekintetben. Az egyéb válasznál lehetősége volt kifejteni a válaszadónak, mit ért rajta, itt a következő válaszok érkeztek: olcsóbb, hatékonyabb; a jelenlegi oktatási rendszert nem tartom megfelelőnek; túl sokat kéne utaznia a gyereknek minden nap.

30%-os az aránya azoknak, akik a helyi oktatási intézmény, oktatók miatt oktatnak inkább otthon. Nem jelentős a földrajzi viszonyok miatt otthonoktatók száma (5%).

Úgy gondolom, a vallási-etikai meggyőződésen túl egyfajta oktatás-kritikaként is felfogható, hogy a válaszadó otthonoktatók ezt az oktatási formát választják a hagyományos iskolarendszer helyett.

Miben látja az otthonoktatás előnyeit?

Megítélésem szerint ez volt a kutatásom legfontosabb kérdése. A válaszadók itt fejtették ki leginkább azt, hogy miért is van létjogosultsága az otthonoktatásnak egy olyan oktatási rendszerben, ahol a hagyományos iskolarendszerben való tanulás egyébként mindenki számára elérhető és ingyenes.

Ezek az okok a válaszadók szerint az alábbiak.

  • Időtakarékos: nem megy el felesleges idő az utazással, egyéni tempójukban haladnak a gyerekek a tananyagban.
  • A gyerekek mernek kérdezni, megmarad természetes érdeklődésük a világ dolgai iránt.
  • A szülő és gyereke megtanul együtt dolgozni, a ,,tanár" személye nem válik ellenségessé.
  • Együtt van a család, látja a szülő, hogy a gyereket mi érdekli, nem erőszakolva rá egy tanrendet.
  • Család értékeinek átadása, szoros kapcsolat a gyerekekkel, rugalmas napirend, szabad időbeosztás.
  • A gyerek számára nehezebb tantárgyakra több időt szánhatnak, bár átlagosan kevesebb idő kell a tananyag elsajátításához, mint ha iskolába járna.
  • Kevesebbe kerül.
  • Rugalmas, életközeli, gyakorlatias, személyre szabott, családbarát, nagyobb teret enged a tanító és a tanuló személyiségének is.
  • Konfliktuskezelésben és az együttélési szabályok elsajátításában nagyobb hatása van a szülőnek. Bizonyos fajta konfliktusok otthon fel sem merülnek, pl. a kiközösítés, megfélemlítés, csúfolódás.
  • Intenzívebb az együtt töltött idő.
  • A gyerekeknek is lehetnek ötletei, amelyeket beépíthetnek a szülőkkel együtt a mindennapjaikba.
  • Nincs túlterhelés vagy alulterhelés, a gyerekekre figyelve folyamatossá tehető a fejlődés minden területen. (Ha valamely területen nincs fejlődés, ott rugalmasan változtathatnak a körülményeken, módszereken)
  • Tágabban értelmezhető és gyakorolható a tanulás (a kötelező anyagon kívül a szülő dönthet a tanulás tartalmáról is, ezért nagyobb lehetőség van az életre nevelni, természetes környezetben.)
  • Folyamatos interakció lehet a gyerekek, valamint a gyerekek és a szülők között a tanulásban, gondolkodóbb, kreatívabb lehet egy gyerek otthon, ha megfelelően támogatják ebben.
  • Nincs számonkérés itthon, ami frusztrációt okozhatna a gyereknek, hiszen folyamatosan nyomon követhető, hogy mit tud, és mit nem. Nem a jegyért tanulnak a gyerekek, hanem azért, hogy megtanulják az adott ismereteket.
  • Nagyon látványosan működik a párhuzamos tanulás, ahogy a kicsik mindent megtanulnak a nagyoktól.
  • A szocializáció kontrollált mederben tartható. 
  • Napközben bármikor felmerülhetnek olyan helyzetek, amelyek alkalmat kínálnak valaminek a megtanulására, legyen szó akár tananyagról, akár a mindennapi életről.
  • A gyerek a személyisége és a képességei szerint tud fejlődni.
  • Erkölcsi és emocionális védelem.
  • Nincs mesterségesen elszigetelve más korosztályoktól, így más korosztályokkal is hatékonyabban szocializálódhat.
  • A szabadidőben több sport- és zenei tevékenység végezhető. 
  • Nincs az a kényszer, hogy a társainak feleljen meg mindenben, így a negatív szocializáció kizárható egy ideig, amíg elég erős személyisége lesz ahhoz, hogy önállóan felmerje vállalni értékrendjét.      
  • Az egyéni foglalkoztatás, egyénre szabott pedagógiai módszerek, egyéni tempó, egyéni érdeklődés kielégítése, szabad variálhatóság mind tantárgyon belül, mind az adott nap tervezésében.
  • Látható, hogy az okok között szerepel gazdasági, pedagógiai, erkölcsi, vallási, etikai, családi, gyakorlati, időgazdálkodási, szocializációs megfontolás egyaránt.

Miben látja az otthonoktatás hátrányait?

Az otthonoktatók nemcsak az előnyökkel vannak tisztában, hanem látják a hátrányokat is, minden válaszadó adott valamilyen feleletet erre a kérdésre.

  • A rugalmasság miatt nehéz megtartani a napirendet, amelyre viszont szüksége van a gyermeknek. 
  • ,,Kilógok a sorból" érzése van a gyerekeknek, akik nehezen tudják ezt feldolgozni. 
  • Az vizsga anyagát az iskola határozza meg, és a számonkérés iskolai módszerekkel történik, holott az otthonoktatás az iskolai oktatástól nagyon különbözik.
  • Több szervezést igényel.
  • Kevés a hasonló szellemű család, rendszerint a közvetlen környezetben egyáltalán nincs ilyen.
  • A szülő-gyermek kapcsolatot naponta tanár-diák kapcsolatra átváltani nehézséget okoz. 
  • Néha fárasztó ennyi időt tölteni egyhuzamban a gyerekkel.
  • Több a konfliktus, súrlódás a családban a hosszú együtt töltött órák miatt, melyeket tudni kell kezelni.
  • Nagyon fárasztó a gyerek képességeiből folyamatosan a lehető legtöbbet kihozni. Ez igen megterhelő, ezért alaposan meg kell tervezni az otthonoktató szülő regenerálódását, hogy ki tudjon néha lépni az otthoni közegből.
  • Előfordulhatnak nehezebb időszakok a család életében, ez is megnehezíti az otthoni feladatokat, de ezekből is sokat tanul a gyermek, ha részese lehet.
  • Nagyon sok tévhittel kell szembeszállni, folyamatosan magyarázkodni kell a kívülállóknak, főleg a pedagógusoknak.
  • A társadalom nehezen tűri az átlagostól való eltérést.
  • Komoly áldozatvállalást kíván az otthonoktató szülőtől, fel kell áldoznia a karrierjét és gyakorlatilag a szabadidejét is.
  • Vizsgára is kell készülni. 
  • Meg kell tanítani a gyereket tanulni, ez nem egyszerű.
  • Sok múlik azon, hogy az anyaintézmény tanáraival sikerül-e jó kapcsolatot kiépíteni.
  • A kívülállók gyakran nem toleránsak, előítéletekkel fordulnak az otthonoktató család felé.

Az otthonoktató szülők reálisan átlátják a saját korlátaikat, nem függetlenítve magukat a társadalom többi tagjától azzal, hogy mintegy burkot vonnak maguk és családjuk köré. Nagyon fontosnak tartom, hogy nem festenek idillikus képet saját helyzetükről.

Ön szerint az otthonoktatott gyermekek milyen jellemző kompetenciákkal, készségekkel rendelkeznek?

Ezt a kérdést szintén nagyon fontosnak tartom, hiszen a kutatásom egyik alapfeltevése az, hogy az otthonoktatott gyerekek egészen másfajta kompetenciákkal, készségekkel, szemléletmóddal rendelkeznek, mint a hagyományos iskolarendszerben tanuló társaik.

Erre a kérdésre átgondolt, esetenként egész hosszú válaszokat kaptam. 

Összefoglalva ezek lényege: az otthonoktatott gyerekeknek van idejük és módjuk a kitűzött célokat megvalósítani. Ha egy probléma valami miatt igazán érdekessé vált számukra, akkor arra legtöbbször időbeli korlátok nélkül kereshették a választ, ez pedig nagyban elősegíti a kitartást, türelmet, összpontosítást, az önálló problémamegoldás képességét. A feladatok alól nincs mód kibújni, tehát elősegíti a felelősségvállalást is. Nagy előrelépést hoz az önálló munka magának a probléma megfogalmazásának a terén is, majd annak rendszerbe való helyezésében, elemzésében.

Megtanítja ez a fajta oktatás a gyereket arra is, hogy kitartó legyen a munkájában, képes legyen megvárni, míg annak beérik a gyümölcse, és ne adja fel a cél előtt. Mivel sokat olvasnak, jobban megy a szövegértés, fejlettebb a szókincsük is.

Az, hogy az otthonoktatók ismerik leginkább az otthonoktatottak személyiségjegyeit, úgy válik szembetűnőbbé, hogy ezeknek a gyerekeknek reálisabb az énképük, mert önmagukhoz képest határozzák meg őket, nem pedig valaki mással (osztálytársakkal) összehasonlítva. Ötletesség, kreativitás, kezdeményezőkészség, egészséges önbizalom jellemzi az otthonoktatott gyerekeket, mivel nem kell azt érezniük, hogy nem szabad hibázniuk (rossz jegy, büntetés, kigúnyolás, kiközösítés lehet a hibák következménye az iskolában).

A tudásvágy, érdeklődés nagyon sokáig megmarad ezekben a gyerekekben, nem ,,égnek ki” idő előtt, nem alakulnak ki pszichoszomatikus betegségek, depresszív állapot az iskolai viszonyok miatt. A mellette lévő felnőtt (vagyis az otthonoktató) nem azért van, hogy irányítsa, vagy ítélkezzen felette, hanem hogy segítse őt.

A gyerek képességei, készségei nem az otthonoktatás módszerétől származnak. A jól megvalósított otthonoktatás ezeket a képességeket csak kiaknázza és hasznosítja. 

A tanulás számukra nem egy szükséges rossz, hanem az élet mindennapi része, ami sokszor kifejezetten élvezetes számukra. Ezt azért is tartom nagyon fontosnak kiemelni, mert az élethosszig tartó tanuláshoz nagyon stabil alapot ad, ha valaki nem kényszerűségből, hanem élvezettel teszi azt. Ha természetes dolog számára a tanulás, a mindennapok része, az emberi szükségletek egyik alappillére. Az ilyen beállítottságú gyerekek később egészen biztosan megjelennek majd a felnőttképzésben, akár formális, akár non-formális keretek között.

A válaszokból kiderült, hogy az otthonoktatás során az otthonoktató (szülő) több módon is megalapozza az élethosszig tartó tanulás eszméjét a gyerekében (pl. annyi időt szánnak egy tananyagra, amennyit csak szükséges; a büntetés helyett a jutalmazást tartják célravezetőnek; önálló keresésre-kutatásra buzdítják a gyereket; felelősséget képesek vállalni az otthontanulók a saját munkájukért; képesek a hibákat nem kudarcnak, hanem lehetőségnek tekinteni, stb.)

Biztos vagyok benne, van létjogosultsága az otthonoktatásnak, hiszen sok szülő kizárólag ebben a formában látja biztosítottnak a családi és vallási (keresztény) értékek maradéktalan és háborítatlan átadását, a jövőben pedig egyfajta válasz lesz az oktatáspolitikai változásokra az otthonoktatás választása, nagyobb számban való elterjedése, hiszen akik nem értenek egyet az oktatáspolitika irányvonalával, a gyerekek és a tananyag uniformizálásával, a szülők és tanárok beleszólási jogának korlátozásával, azok mindig is keresni fogják az alternatívákat, melyek közül az otthonoktatás az egyik lehetséges út.

A szerzőről: 

Hozzászólások

Kedves Zsuzsanna!
Az iskoláimat otthontanulással kezdtem. Na nem úri virtusból, hanem:
1937 augusztusban születtem, ezért 1943-ban 6 évesen nem mehettem iskolába, 1944-ben Budapest bombázása miatt apám vidékre telepítette a családját, 1945-ben 8 évesen nem iratkozhattam be a körzeti iskolába, mert kórházként működött. Apám úgy döntött, hogy egy távolabbi iskolába irat be, de oda eljárni biztonsági okokból nem volt tanácsos. Ezért otthontanulás volt a megoldás, csak vizsgázni mentem be az iskolámba. Tehát én az elsőt egyszerűen kihagytam. Ez csak adalék a cikkéhez.
Munkájával kapcsolatban van egy két észrevételem.
Az egyik az, hogy a 20 kérdőív szerintem nagyon kevés egy ilyen fontos ügy feldolgozásához, bár gondolatébresztőnek nagyon is alkalmas.
A másik, az otthontanulásnak nemcsak a fiatalok körében van értelme, hanem pl. mozgáskorlátozott felnőttek esetében is. Erre vonatkozóan saját oktatói tapasztalatom van. Ezt szívesen előadtam volna az ELTE szakmai konferenciáján, de a pedagógus kollégák ezt nem tartották relevánsnak. Pedig eredményes online tanfolyamokat vezettem meglehetősen speciális témákból. Csak ezek a hallgatók többen voltak, mint 20. Kb 10 fő vett részt olyan tanfolyamon, amely önálló tanuláson alapult, esetleg néhány konzultációs alkalommal megtámogatva.
Azzal viszont nem nagyon tudok egyetérteni, hogy jó a gyareknek az otthontanulás. Csak kifejezetten pedagógus szülők esetében gondolom sikeresnek, de akkor is kimarad a srác a közösségformáló jó és rossz dolgokból, nem lesz barátja, nem fog alkalmazkodni a családi fészektől különböző hatásokhoz és így tovább. Ezt a képzési módszert inkább kényszerűségből választja az ember, és ezt egyéni tanulásnak nevezik.
Csak érdekességként említeném meg, hogy már az óvodát is kötelezővé teszik, mert az óvodai képzési program szerves része a teljes képzésnek.
Úgy tudom, ha nem járt egy gyerek óvodába, ezt az iskolában kell valahogy pótolni. Unokáim pl. már az óvodából is ellátogattak az iskola számítógép termébe, nem beszélve az ELTE konferencián elhangzott előadásról, ahol az óvodások interaktív tábla használatát mutatták be.
További jó kutakodást és munkát kívánok
Üdvözlettel
dr. Borján József

nem 10 fő, hanem 100 vett részt a konzultációs tanfolyamokon.
 

Nágel Zsuzsi képe

Kedves József,
köszönöm, hogy leírta a történetét.
Az észrevételeihez: sajnos 12.000 karakterbe kellett itt belesűrítenem az egész kutatásomat, így a hátteréről nem sok fért már ide. Az otthonoktató szülők elég zárt, távolságtartó közösséget alkotnak, ami az őket ért attrocitások fényében érthető is.
A kutatásom 20 értékelhető kérdőíve kb. 42 gyereket jelent, ami a teljes minta kb. 2 %-a --ez nem egy rossz arány. Nálam a teljes mintát azok a gyerekek jelentették, akiknek a szülei önként vállalták az otthonoktatást, nem pedig valami külső kényszerítő körülmény (hátrányos helyzet, fogyatékosság, terhesség, egyéb élethelyzet) miatt. Ők kb. 2300-an vannak ma, Magyaroszágon. 
Sajnos leginkább interneten tudom őket elérni, hiszen nincs egy mindenkit összefogó szervezet. A lakókörnyezetemben 1 ilyen családot ismerek, az anyával készült interjú részét képezi az eredeti kutatásnak, de ide -helyhiány miatt- nem fért most.
Üdvözlettel: Nágel Zsuzsanna

Nágel Zsuzsi képe

...lemaradt egy fontos momentum: nagyon érdekes, hogy szinte kizárólag pedagógusoktól hallom azt az indokot az otthonoktatás ellen, hogy a gyereknek csak akkor megfelelő, ha pedagógus a szülő, valamint a szocializáció hátrányt szenved.
Ezt a 2 tételt nem én cáfolom elsősorban (persze én is), hanem a téma olyan kutatója, aki sokkal nagyobb mintán végzett utánkövetéses vizsgálatokat, igaz, Amerikában, de nem hiszem, hogy beből a szempontból a helyszín releváns. Christopher J. Klicka: Otthonoktatás c. könyve részletezi az ellenérveket.
N.Zsuzsanna

Megmondom őszintén én elvileg annak vagyok a híve, hogy legyenek jó iskolák, itt fejlődjenek, gazdagodjanak tudásban, tapasztalatban a gyerekek és ehhez természetesen jöjjön hozzá a családi gazdagítás. Ha viszont aktuálisan nézem, akkor szerintem ma sok szülő tud(na) akkora fejlődést és kevesebb gátlást elérni, mint sok iskola. Ez nem okvetlenül attól függ, hogy kapott-e valamilyen papírt valamikor valamelyik pedagógusképző intézménytől vagy nem. Szóval, a mai közoktatási helyzetben semmiképpen sem foglalnék állást az otthonoktatás ellen, de elméletileg jobbnak tartom, ha jó iskolában, változatos fejlesztő környezetben is gazdagodhatnak a tanulók.
Pihelevics Attila

Kedves Zsuzsa!
Azt hiszem az otthon oktatással az a helyzet, mint az otthon szüléssel. Van akinek ez, van, akinek az "jön be". AZt azonban nem hiszem, hogy akkor jobb, ha a szülő pedagógus. A tanárok gyerekei szerintem halomozottan hátrányosak :-)  Ja, és ezt egy pedagógus mondta egyszer :-) Vajon egy tanár meg tudja-e állni, hog yne saját, és természetesen tuti módszereit próbálja ki? Vajon elviseli-e, ha a gyereket pont az nem érdekli, amit ő szivesen tanít? Vajon jót tesz-e, ha össze vannak zárva tanulmányilag? Nyilván van pedagógus, aki képes erre, de gyanítom, az nem a többség.
A szocializációs problémát különben nagyobbnak érzem. Az ember társadalmi, hordalénynek van "kitalálva". Ha nagyon nagy létszámű a család, talán működik az otthoni osztály. De azt hiszem az így elszigetelt gyerekek hajlamosabbakká válhatnak arra hogy utána külön kasztként kezeljék magukat.

Nágel Zsuzsi képe

Többen szóba hozták a szocializáció problémáját. Ez nem valós probléma. Ezek a gyerekek nem élnek elzártan, burokban. Minden család, aki a kérdőívet visszaküldte, jár közösségbe. 
A gyerekek zenét tanulnak, rajzot, néptáncot, sportolnak, ki mit. Ennek az is az előnye, hogy míg egy átlagos iskolában a kortárs csoport nagyon is heterogén (most őszintén: a gyerekeink minden osztálytársát szeretjük???), addig ezekbe a közösségekbe a hasonló értékrenddel rendelkező családok gyerekei járnak. Ami nem azt jelenti, hogy velük teljesen egyformák, ezért zárt és szektás!
Az is nagyszerű, hogy nem csak a saját kortársaikkal töltenek így el időt, hanem eltérő korú gyerekekkel. Nem 20 másik egyforma korú gyerekkel, mint az osztályban. Ez jóval kevésbé mesterséges így.
Az iskolai szocializációt pedig szerintem ne magasztaljuk fel, mert azt gondolom, mindannyian voltunk már abban a helyzetben, hogy legszívesebben kivettük volna a gyereket, olyan incidensek érték. Ha meg nem, annak örüljünk, de jellemzően az iskolából nem csak a szépet és jót hozzák haza.
Nem gondolom, hogy egy gyerek attól erősödik, attól készül fel az életre, hogy csúfolják, kirekesztik, megalázzák az osztálytársai. Nekem ez nem szocializáció. Ha a gyerek egy stabil, szeretetteljes légkörben tölti el (kis)iskolás éveit, akár otthon, akár egy megfelelő légkörű iskolában, az a személyiségére nézve olyan alapot ad, ami később felvértezi az élet kihívásaival szemben. De ha eleve gyerekként bántó, elutasító a légkör, az nem fogja.
Ajánlom a témában Vekerdy írásait.

Nágel Zsuzsi képe

Nem értek egyet az otthonszülős párhuzammal. Sosem szülnék pl. itthon, de az otthonoktatást nagyon is jónak tartom, pedig egyik gyerekemet sem oktatom itthon. Nem vagyok iskolaellenes, de értékesnek tartom az oktatásnak ezen alternatív formáját. Ehhez megfelelő habitusú szülő szükséges, én nem vagyok az. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy egy gyereknek tényleg az a legjobb, ha csak rá figyelve, csak vele foglalkozva, csak az ő igényeit, tempóját szem előtt tartva tanul vele a szülő. Szerencsétlen szó itt (is) az oktatás, a gyereknek az aktivitása elengedhetetlenül szükséges, itt nem lehet lógni, hátsó padban megbújni.
Otthoni osztály pedig nincs. Egyáltalán nem úgy kell elképzelni egy otthonoktatást, mint egy hazavitt iskolát :)

Az otthonszülős párhuzamot abban az értelemben tartomleíró jellegűnek, hogy azt, aki a korházban bizik, azt gyarló butaság arra kényszeríteni, hogy otthon szüljön, és viszont. Aki nem bizik a kórházban, legyen neki.
A magam részéről nem bízom az iskolákban. Kevés okom van rá, hogy bízzam benne mint sokszor hiperhierarchizált és kontraszelektált szervezetben. Ami nem jelenti azt, hogy a konkrét iskola konkrét közössége bőven ne lehessen olyan, ami adni képes. S nyilván lesz olyan szülő, aki képes és alkalmas is az ottthonoktatásra. Elvégre abban sincs semmi misztikum. Bár kétségeim  vannak arra nézve, hogy Nobeldíj-jelöltet fog útjára indítani egy funkcionálisan analfabéta családi környezet, de ezt a kétségemet itt most nem erőltetném.
Nem szerencsétlen szó az oktatás. Az oktatás nem azonos a kioktatással. Az iskolák az utóbbi felé hajlanak, ezért lejáratják a szót. De nem a szavak, hanem a személyiség számít. Különben, ha ugy tetszik mindkét fiamat oktattam itthon, miközben iskolába jártak. Főleg azok után, hogynéhány tankönyvükön sírva röhögtem fél délutánokat.
Nem hiszek univerzális receptekben. Abban sem, hogy egy szülő alanyi jogon jobb tanító, mint egy tanár. Az ellenkezőjében sem. A szocializációs probléma viszont szerintem valós lehet. Egy dolog elmenni a szépvilági másnapos napfénynézők klubjába a gyerekkel, ahollehet ugyan kortársa, de az összkövetelmény, hogy "játszál szépen Pistikével", és egészen más a normakövetési nyomás alatti teljesítményelvárásokhoz való hozzászokás. Márpedig ahhoz, hogy a családi utyuli-putyulis burokból kikerülve egy későbbi kollégiumban, magasabb iskolában, munkahelyen ne egyék meg aligfelnőtten késsel-villával, szükség lehet ilyen készségekre. IS.
De nyilván ez a véleményemsem abszolút.

Kedves Nágel Zsuzsanna!
Bátorkodom egy kicsit érzékenyebb területre evezni. Remélem tud nekem segíteni, hogy tisztábban lássak a kérdésben.
A Nemzeti Köznevelési törvény információim szerint 2014. szeptember 01-jétől 3 éves kortól kötelező óvodába járást ír elő. 
Ugyanez a törvény folyamatosan használja szinonímaként a tankötelezettséget és az iskolakötelezettséget, szerintem hibásan.
Hogyan lehet ezt értelmezni? Véleményem szerint az otthonoktatás Magyarországon legális. Az új törvénymódosítás az óvodakötelezettség tekintetében ellentmondásos, hiszen a gyermeknek akkor is óvodába kell járnia 5-től 6 éves korig ha felmentést kap a jegyzőtől a korábbi időszakra.
Az alábbi szituáció alakulhat tehát ki:
- 3-tól 5 éves korig otthonoktatás jegyzői felmentéssel
- 5-től 6 éves korig kötelező óvodai foglalkozások
- 6 éves kortól otthonoktatás
Ugye egyetért, hogy az egy év óvodának nem sok értelme van.
Várom válaszát. Tudna nekünk valaki ezekben a kérdésekben iránymutatást adni?
 

Nágel Zsuzsi képe

Kedves Zoliapu!
Valóban, az egy év óvodának nem sok értelme van, ezzel egyetértek.  Az új törvényt ebben a tekintetben nem vizsgáltam, korábban a jegyző az óvoda teljes idejére adhatott felmentést, hisz az utolsó év az iskola előtt eddig is kötelező volt -lehetett hivatkozni arra, hogy az otthoni környezet jóval megfelelőbb, az óvoda túlzsúfolt, nem megoldott az egyéni odafigyelés stb.
Mindenképpen beszélnék a jegyzővel, hogy ha amúgy is otthonoktatást terveznek, nem volna-e lehetőség az ovi utolsó évét is jegyzői engedéllyek kihagyni? Úgy látom, a törvényt általánossgban véve nem ugyanúgy értelmezik sem az óvónők, sem a jegyzők.
Ha ez az út nem járható, 4 óránál hosszabb időre nem köteles otthagyni, gyakorlatilag reggeli és ebéd között kell ottlennie a gyereknek. És ha talál ebben valami vígasztalót: az én legkisebb gyerekem szörnyen utálta az ovit, a teljes kiscsoportot és a középsőt is félig kihagyta, nagycsoportos korára pedig már boldogan járt oviba. Igaz, csak reggelitől ebédig.
Kérem, írja majd meg, a jegyzőjük milyen állásponton van a kérdésben?
Tankötelezettség: Magyarországon tankötelezettség van, iskolakötelezettség nincs, ezért van lehetőség az otthonoktatásra. Zavaró, ha keverik a kettőt, ráadásul félrevezető is.

Szekszárdi Júlia képe

Néhány évvel ezelőtt egészen biztos egyértelműen az otthonoktatás ellen foglaltam volna állást. Most már nem vagyok olyan biztos, hogy igazam lett volna. Két oka van a véleményem megváltozásának. 1. Az iskolák egy része egyre kevésbé figyel az egyes gyerekre, sok esetben nem hogy segtenek, hanem kimondottan ártani tudnak, akadályozzák a valódi tehetségek kibontakozását. 2. Részben a pedagógusok változó színvonala miatt a szocializációs funkció sem úgy működik, ahogyan megálmodtuk. A kortárskörnyezetet tudatosan ki lehetne ugyan használni arra, hogy segítse at társas készségek alakulását, de ez sajnos gyakran nem sikerül, a tanulócsoportok saját törvényeik szerint alakulnak, a kirekesztés, az erőszak egyre gyakoribb más kisiskolás (sőt óvodás) korban is. A kérdés azonban, hogy az otthonoktatás milyen feltételek mellett tud eredményes lenni. A vizsgálatban olyan szülőket kérdezett Zsuzsa, akik többnyire a jelen társadalmon való kívülállást választják (vallási, etikai okból), tehát gyermeküket meg szeretnék óvni a világtól. Lemondanak arról, hogy felkészítsék őket a valóban sok veszélyt hordozó társadalmi létre. Egyetértek azzal a kommentelővel, aki azt mondta, hogy ennél szerencsésebb változat, hogy az iskolát tesszük jobbá, elfogadóbbá, a pedagógusokat professzionálisabbá. Elképzelhető, hogy bizonyos esetekben, legalábbis rövid távon az a gyerek jár jobban, akit távolt tartanak az iskolától, és addig őrzik burokban, ameddig elég erős lesz, hogy a saját lábára álljon. Most el lehetne kezdeni gondolkodni azon, hogy milyen szülők esetében jár valóban jól a gyerek, és hol szűkül le indokolatlanul a világa. Érdekes lenne egy hosszú távú, szélesebb mintán végzett kutatás a témában, ahol össze lehetne hasonlítani a otthontanuló gyerekek életpályáját a hasonló képességű iskolába járókkal. Kedves Zsuzsa, tudsz ilyenről esetleg más országban?