Az oktatás vége

Kormos Janka reflexiói Peter McLaren 2014. április 15-i budapesti előadásáról

A tanárok munkáját értékelő hasonlóan egységesített tartalmú tesztek ugyanennyire képesek a tanárokat a társadalmi struktúra újratermelődésében felhasználható „betanított munkásként” megjeleníteni.

Peter McLaren, a UCLA professzora és a kaliforniai Chapman Egyetem kritikai tanulmányok tanszékének vendégtanára. Az ő előadása nyitotta meg az ATEE (Association for Teacher Education in Europe, Európai Tanárképzési Társaság) „téli” konferenciáját, mely 2014. április 14-én, és 15-én, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán került megrendezésre. A kritikai pedagógia jelenleg legaktuálisabb kérdései kapcsán beszélt az oktatás társadalmi, politikai beágyazottságáról.

McLaren szerint a hatalmat gyakorló politikai és gazdasági szereplők a saját hatalmuk gyakorlásához szükséges társadalmi struktúra felállítására és újratermelődésének elősegítésére törekszenek, mindezt a demokrácia, az oktatáshoz való általános jog, a szabad piac, a kapitalizmus eszméibe burkoltan. A hatalmi viszonyrendszer fenntartásához szükséges, hogy a társadalmi intézményrendszerekben uralkodó ideológia a hataloméval megegyezzen, determináló hatását azonban a nyílt, demokratikusnak nevezett szabályok és az esélyegyenlőség ideológiája mögött megbújva fejti ki. Ezen folyamat révén alakulhat az iskola a társadalmi struktúra újratermelődését biztosító, jól használható eszközzé. A társadalmi struktúra és mobilitás lehetőségei, az esélyegyenlőség mértéke hatnak a társadalom minden tagjára, így a hatalom által elfogadott értelmezési keret hozza létre a tükröt, melyben az egyén önmagát szemléli, és ami majd meghatározza cselekedeteit, szándékait, vágyait, életelméletét. Így alakul ki, hogy a hatalom birtoklói képesek saját tapasztalataikat megismerni érdemes, domináns tudástartalmakként deklarálni és az ezek ismeretére való vágyakozást felébreszteni az ezektől megfosztottakban. Ilyen személyiséget alakító, társadalmi struktúrából fakadó tényezőként jelenik meg McLaren elképzelésében a tőke és a tőkéhez való viszony. A tőkéhez való viszony a társadalmi élet minden szférájában formálja az egyén vágyait, hiszen a kapitalista társdalomban a fogyasztás és a birtoklás kérdései lesznek az öndefiníció meghatározóivá.

Az emberi tőke kizsákmányolása, a munkás, dolgozó, tőkét nem birtokló, napi megélhetésért küzdő rétegek vágyai, énképe, a fogyasztásba való bekapcsolódás, a tulajdonlás és a tudáshoz való hozzáférés dimenzióin keresztül alakul, és az ezáltal formálódott szűrőn át tekintenek saját lehetőségeikre. Az iskolai tananyagok és standardizált tesztek szerkezetében markánsan megjelenik, hogy melyek azok a domináns tudástartalmak, általános megközelítések, érdemes igazságok, melyekhez kapcsolódóan már iskoláskorban megkezdődik a tudástartalmak közötti dominanciarendszer felállítása. Az iskola ekképpen a hatalom legitimációjának az egyik legfontosabb eszköze lehet, mely már egészen kis kortól kezdve elhinti a szükséges motivációkat és nézőpontokat a gyermekekben, hogy később a társadalmi életbe való bekapcsolódásukkor már az aktuális rendszer keretein belül gondolkodjanak, vágyjanak, akarjanak.

A hatalom nézőpontjának beszivárgása az iskolákba McLaren szerint jól érzékelhető az oktatási tartalmakban megjelenő utilitarista elképzelések, a versengést előtérbe helyező megközelítések és az üzleties szemlélet erősödése révén. A hatékonyság, problémaközpontú gondolkodás (az üzleties szemlélet szerinti fontos képességek) alapvető alkotóeleme a kreativitás, döntéshozási képességek, szabad gondolkodás. A fiatalok ezekhez való viszonya összefüggésben van családjuknak és saját maguknak a tőkéhez való viszonyával, a társadalomban és a gazdaságban betöltött szerepével, tehát a tőkéhez való viszony egyenlőtlenségei mentén válik a standardizált üzleti szemléletet hangsúlyozó oktatás a társadalmi struktúra reprodukciójának instrumentumává. Az oktatás és a munkaerőpiac, a termelés, a fogyasztás viszonyának erősítésére való törekvés hasonlóképpen a fennálló társadalmi rendszer, a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom által kínált szerepekkel való azonosulást ajánlja kötelezően válaszható lehetőségként az egyén számára, ezeket az oktatási tartalmak és az iskolákban jutalmazott, büntetett viselkedések segítségével a fiatalokba „kódolja”.

McLaren beszélt arról, hogy a standardizált iskolai tudásmérő tesztek is a hatalom által elfogadott nézőpontokat, az uralkodó kulturális és tudástartalmakat jutalmazzák sikerrel, és az ezek mellett megjelenő eltérő narratívákból származó tapasztalatokkal nem tud jó eredményt elérni a diák. Mivel az iskolai előrehaladásnak az ilyen tesztek során nyújtott teljesítmény az alapja, a diák vagy az általános perspektívát fogadja el, vagy elfogadja a rosszul teljesítőknek „járó” iskolai és később társadalmi szerepet. A tanárok munkáját értékelő hasonlóan egységesített tartalmú tesztek ugyanennyire képesek a tanárokat a társadalmi struktúra újratermelődésében felhasználható „betanított munkásként” megjeleníteni.

Az uralkodó értelmezési keretek nem engednek más nézőpontú narratívák tapasztalatainak helyet: ezek sem a tudásanyagba nem kerülhetnek be, sem az adott személyek vagy csoportok nem konstruálhatják meg saját történelmüket saját tapasztalataikon keresztül, hogy ezáltal saját viszonyrendszert állíthassanak fel a társadalmi és politikai tényezőkhöz, perspektívákhoz. McLaren beszélt George W. Bush kormányának a társadalmi félelemre, kiszolgáltatottságra és bizonytalanságra alapozott politikájáról. A terrorizmustól való társadalmi félelmet kihasználva a biztonság megtalálásának és a fenyegetettség frusztrációjától való megszabadulásnak egyetlen válaszható lehetősége a kormány hatalmába vetett, kételyek nélküli hit lett. Az életről, a helyes- és helytelen cselekedetekről alkotott minden önálló mintázatot, elképzelést kizáró, egyetlen perspektívát elismerő politika a folyamatos félelemkeltéssel képes volt a társadalmi élet minden szférájában hatalmának elfogadását és megkérdőjelezhetetlenségét sugallnia. A hatalom legitimációjának legjobb eszköze az emberi bizonytalanság, a szabad gondolkodástól, a kritikai kérdésfeltevésektől való félelem kihasználása. A kívánt struktúrát így az elnyomottaknak, a szabadságuktól megfosztottaknak a (számukra ismeretlen) szabadságtól való félelme fogja táplálni.

Az előadás gondolatébresztő témafelvetéséből a következő kérdések fogalmazódtak meg számomra. Hogyan tudunk az önmeghatározás kérdésében túllépni a tőkeviszony determináló erején, és azt alárendelni egy kritikai nézőpontból szemlélt társadalmiságon és történelemfelfogáson keresztül konstruálható énképnek? Hogyan tudjuk a jelen társadalmi rendszerben a kritikai, önreflexív nézőpontot és az aktív állampolgárságot a személyiségformálás lényegeként megjelenő horizontális prioritásként hangsúlyozni? Miként vagyunk képesek a szubjektumot, a selfet a kapitalista szemléletben megjelenő „áru-mivolta” alól felszabadítani? A haszonelvű társadalomszemlélet által jelentéktelennek nyilvánított emberi tényezők, mint az érzékenység, az önmegvalósítási vágy és a kreativitás, hogyan válhat az öndefiníció meghatározó eszközévé?

Ajánlott irodalom

Peter McLaren – Henry Giroux (szerk.): Schooling, Cultural Politics, and the Struggle for Democracy. Sunypress, 1989, University State New York, 299 o.

Peter McLaren: Capitalists and Conquerors, A Critical Pedagogy against Empire, Rowman and Littlefield. 2005, 368 o.

Famitaka Matsuoka – Eleazar S. Fernandez (szerk.): Realizing the America of All Hearts. Chalice Press, 2003.