Két világ 2014-ből

Gyermekrajz az Igazgyöngy műhelyéből

L. Ritók Nóra az elmúlt évről

Kétségbeesetten néz, várja, hogy legalább abban megerősítsem, hogy valaha jó pedagógus volt, jó ember. Mit mondhatnék neki? 

L. Ritók NóraNem is tudom, mi zavart legerősebben ebben az évben az oktatásban. A torkunkon ledugott változásokhoz tulajdonképpen hozzászokhattam, az állandó bizonytalansághoz is, a keresztény szellemben történő visszafele mutató tendenciákhoz, ahhoz, hogy a szakmai kritika rögtön politikai elköteleződést jelentett. Hiszen az, ami most volt, 2014-ben, az egy folyamat eredménye, egy folyamaté, ami nem ebben az évben kezdődött.

Az, ami kicsúcsosodott az idén, és a leginkább érthetetlen volt számomra, az a kétféle kép, kétféle nézőpont, ami talán sosem volt még egymástól ennyire eltérő. Az egyik oldalon a rózsaszín világ, a töretlen fejlődés, a boldog pedagógusok, igazgatók, a sikerek, a másikon a kiégés, a szervezetlenség, az eszköztelenség, a folyamatosan szürkülő, egyre sötétebbé váló kép. És még az sincs már, ami eddig valamennyire megvolt, valami indoklásféle, magyarázat. Már nincs párbeszéd, csak elbeszélés egymás mellett. Két különféle világ. Mintha nem egy országban élnénk.

Mindenben ez látszik. Szerintük nincs szegregáció, a szakma szerint van. A KLIK szerintük csodásan működik, a szakma szerint téboly. A tankönyvellátás tökéletes, hazudik, aki azt mondja, nem. Az egész napos iskola sikere már mérhető, a szakma szerint meg kínlódnak délután a gyerekekkel. A középiskolák átszervezése indokolt zsenialitás, a szakma szerint zsákutca, ellene megy mindennek. A központosítás szerintük esélyt teremt, a szakma szerint épp növeli az esélytelenséget. Hosszan sorolhatnám még, az oktatásnak szinte minden területén.

Persze lehet, az a baj, hogy ezt a „szakma szerint” fogalmat kellene értelmezni. Korábban az volt, hogy „nem mértékadó szakmai körök” azok, akik nem értenek egyet. Mert a többség, legalábbis a kommunikált többség egyetértett, helyeselt, sőt, tapsolt. Kíváncsi lennék, most milyen az arány?

Én nem nagyon találkozom olyan pedagógussal, aki legalább csendben ne mondaná, hogy elege van. Persze a többség most is fél, félti az állását, egzisztenciáját, és inkább hallgat. Aki idősebb, nagyon várja a nyugdíjat. Persze vannak még biztosan olyanok is, akik elhiszik, elfogadják, akik asszisztálnak. De vajon hányan? És vajon ők miért?

Most, hogy az utolsó utáni napok valamelyikén még bent voltam a suliban, pakoltam kicsit az asztalomon, kezembe került egy folyóirat, az intézményvezetők és pedagógusok magazinjának tanév eleji száma. Belelapoztam. A vezetésről szóló fejezetben ilyeneket olvastam gyakorló igazgatóktól:

A pedagógusok felkészülten, a gyerekek és a szülők érdeklődve várják a tanévet… A nyári időszakban 7 kolléga vett részt továbbképzésen, ezzel is biztosítva a pedagógusok elkötelezettségét és szakmai felelősségvállalását is… Azon dolgozom, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, tudásban, emberi értékekben, viselkedésben egyaránt gyarapodjanak… Kollégáimmal közös akarattal azon munkálkodunk, hogy tovább növeljük iskolánk jó hírnevét…. Olyan hagyományokat ápolunk, teremtünk, melyeken keresztül megvalósulhat tanulóink sokoldalú személyiségformálása: testi, lelki, szellemi, hitbéli növekedése… Reménykedünk abban, hogy egy szintén nagyszerűnek ígérkező programot, a Családi életre nevelés tantárgyközi komplex programját elkezdhetjük megvalósítani…

Nos, ez az egyik kép. Ők is a szakma, nyilván. És azt sem vitatom, hogy vannak iskolák, ahol így érez egy vezető. Mert ez most a Vezető mintája.

Helyesebben inkább úgy mondom, most megint ez. Mert én nem bírom elhessegetni koromnál fogva a déja vu érzést, amint ezeket a mondatokat olvasom. A közös akarattal való munkálkodás az iskola jó hírnevéért különösen ismerősen cseng… egy másik ideológia is ugyanezeket a frázisokat használta, egy másik központosításban.

Déja vu
Déja vu (Propaganda és valóság, 1949. Forrás: http://www.polhist.hu/

Én általában másféle vezetőkkel találkozom. Olyanokkal például, akik gyűrik még, logikát már nem keresnek benne, de megcsinálják a tőlük elvárt és szerintük teljesen értelmetlen adatgyűjtéseket. Mert meg akarják tartani az állásaikat. És remélik, hogy túlélhetik így. Bíznak abban, hogy így nem kell a székük majd valakinek, akinek politikai nézetei megfelelőbbek, mint az övé. Vagy esetleg azért viszik még tovább, mert féltik, amit eddig felépítettek. Féltik attól, aki utánuk jönne.

Vagy olyanokkal találkozom, akik már feladták. Otthagyták az egészet, vagy készülnek ott hagyni.

Hosszú idő után nemrég találkoztam vele is. Régről ismerjük egymást, mondhatnám azt is, barátok vagyunk. Örültem, mikor igazgató lett, hiszen mindig pozitívan gondolkodó, kreatív, gyermekközpontú pedagógus volt, ráadásul olyan, aki folyamatosan tanult is. Évekkel ezelőtt találkoztunk utoljára. Most alig ismerek rá.

Olyan település állami iskolájában igazgató, amilyenből most elég sok van országszerte. Ott, ahol egyházi iskola is van, ahová nem vesznek fel halmozottan hátrányos helyzetű gyereket. Ők mind ott vannak, az államiban. Kedvezőtlen folyamat, önmagától szegregálódó állami iskola. A rendszer elfogadja, nem tesz ellene.

Hallgatom, nem is vágok a szavába. Sorolja, mennyire képtelen a helyzet. Hogy reggelente a szülőkkel hadakozik. Mert az állandó cirkuszok miatt folyamatosan bejönnek, önbíráskodnak, majd őt fenyegetik, ordibálnak vele, hiszen ő az igazgató. Hogy nem bír tenni a dohányzás ellen, és megjelent már a kábítószer is a gyerekek körében. Hogy közmunkásokkal kell megoldania a gyerekek kíséretét meg a portási, takarítói munkát, és azok képtelenek rá. Folyton lógnak, nem érdekli őket semmi. A tantestülete kiégett pedagógusokból áll, emiatt is állandó a konfliktushelyzet. Már meg sem próbálnak semmit. Csak teljen el a nap.

Döntési joga semmiben nincs. Csak báb, végrehajtó, adminisztráló. Úgy érzi, azért van ott, hogy lehessen rugdosni valakit. Mert őt mindenki megtalálja.

Naponta küzd, mert a gyerekek képtelenek még a közelébe is kerülni a követelményrendszernek, miközben a KLIK hetente kérdezi, miféle tanulmányi versenyen indulnak, milyen tehetséggondozást folytatnak? Nyilván nem jól dolgozik, ha ezt nem tudja produkálni. Naponta 10-12 órát dolgozik, hogy a kért jelentéseket elkészítse. Gyakran még azt is előírják, hány oldal legyen, és milyen üzenetű. Pályázatot írjon, bonyolítson… de mikor? Amit adminisztrációban kérnek, az sem teljesíthető munkaidőben.

„Nem bírom tovább – mondja. – Már olyan mondatok jönnek ki a számon, hogy magam is megrémülök magamtól… szerintem már tanítani sem tudnék… összetörtem belül. Csak ürességet érzek… De te emlékszel, ugye, te emlékszel, hogy én nem ilyen voltam?! Mondd, hogy emlékszel…!”

Kétségbeesetten néz, várja, hogy legalább abban megerősítsem, hogy valaha jó pedagógus volt, jó ember. Mit mondhatnék neki? Hogy szedje össze magát, mert ilyeneket, hogy „Kollégáimmal közös akarattal azon munkálkodunk, hogy tovább növeljük iskolánk jó hírnevét”, ő is tudna mondani? Hogy keresse meg azokat a csúsztatási lehetőségeket, amivel ő is azt igazolja, hogy minden rendben? Hogy lehet ebben a rendszerben, ebben az iskolában, ebben a helyzetben jól csinálni?

Tudom, vannak, akik ezt meg tudják tenni. Akik még el is hiszik, amit mondanak. De nem mindenki alkalmas erre. Van, aki mást tanult és mást gondolt az intézményvezetői szerepről. És naponta belehal a kompromisszumokba. Bár nincs kétségem, hogy sikerül kitermelni ezt az új típusú intézményvezetői réteget. Csak idő kérdése.

Ezt éreztem tehát a legerősebbnek 2014-ben. A kettészakadt világot ebben is. A megosztottságot. Azt, hogy az egyik oldal igazsága távol került a másiktól. Ráadásul nem érzem az esélyét sem, hogy valahogy közeledhetne. A két igazság közötti szakadékban pedig lassan elsüllyed egy újabb generáció.

A szerzőről: 

Hozzászólások

Kedves Nóra!
Teljesen egyetértek veled,én is így látom. Egy kis részt azért idézőjelbe tennék. Erről van szó: "a keresztény szellemben történő ".
Elismerem, hogy így kommunikálják. Hoffman Rózsa is sokat nyilatkozott úgy mintha az keresztényi lenne.
Ez az általánosítás ugyanúgy zavar engem, mint mindkettőnket, ha valaki abból,hogy a börtönökben igen sok a roma abból arra következtet, hogy minden cigány bűnöző.
Az hogy valakik politikai okból,keresztény szólamokat hirdetnek, az nem szabad, hogy megtévessze az embereket.

Hozok néhány példát: A szubszidiaritás elve pápai dokumentumokból származik. A szubszidiaritás definíciójának ma már klaszszikus leírása a Quadragesimo Anno (QA) c. körlevél 79–80 pontjaiban található:
„Igaz ugyan, a történelem is világosan bizonyítja, hogy a körülmények változásával sok olyan feladatot, amelyeket korábban kisebb szervezettségi fokú társulások is képesek voltak ellátni, ma már csak nagyobb szervezetek tudnak elvégezni. A társadalomelmélet szilárd és öröktörvényű elve a rendkívülien fontos alapelv (in philosophia sociali gravissimum principium), amelyet sem megcáfolni, sem megváltoztatni nem lehetséges; ez így szól: amit az egyes egyének (singularis homo) saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni (erripere = szó szerint: erőszakosan elragadni, elrabolni) és a közösségre bízni tilos; éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződésre áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztani vagy bekebeleznie azokat (cum socialis qumvis opera vi naturaqum sua subsidium affere membris corporis socialis debeat, numquam ver eadem destruere el absorbere).” (79)
„A kézenfekvő megoldás tehát az, ha az állami vezetés a kisebb jelentőségű teendők és problémák megoldását, amelyek őt amúgy is csak szétforgácsolják, átengedi az alacsonyabb szervezettségű csoportoknak: ezáltal szabadabban, határozottabban, tehát hatékonyabban tudja elvégezni azt, ami kizárólag az ő hatáskörébe tartozik, s amit ennélfogva csak ő képes megtenni irányító, ellenőrző, preferáló és korlátozó tevékenysége révén, ahogy a konkrét helyzet vagy szükség követeli. Az államférfiak legyenek meggyőződve arról, hogy minél tökéletesebben működik a különböző társadalmi feladatokra szerveződő alakulatok rendje az említett szubszidiaritási elv érvényesítésével (quo perfectius, servato hoc subsidiarii officii principio, hierarchicus inter diversas consociationes ordo viguerit), annál nagyobb lesz az államhatalom tekintélye és cselekvésének hatásfoka, annál sikeresebb lesz és annál kedvezőbb helyzetbe kerül maga az állam is.”(80)10 http://web.axelero.hu/kesz/jel/06_01/novitzky.html

A központosítás pontosan ezzel az elvvel megy szembe. A másik hazai példa: Erdő Péter bíboros tiltakozott a hittan oktatás ilyen módon való bevezetése ellen.
A Kormányban azt is jobban tudják mint az egyház, hogy mi a keresztény szellem.
Azt hiszem vagyunk sokan, akik szomorúan látjuk-keresztényként- hogy hogyan járatódik le az amiben hiszünk.

Nem a keresztény szellemben, hanem keresztény ideológiát felhasználva menetelünk rossz felé.

Fontos, hogy pontosan fogalmazzunk, nem szabad, hogy a jóért, jobbért küszködő embereket megosszák olyan címkékkel,pl. hogy "liberális", vagy "keresztény".
Kívánok boldogabb új évet: Gyuri

knauszi képe

Kedves Gyuri, értem az érvelésed....és igen, én is azt hiszem, itt is az a helyzet, hogy ezt a fogalmat is sikerült ugyanúgy ellehetetleníteniük, mint a liberálist. Sajnos, sokakban nem pozitív már a keresztény szó hangzása sem. És azt hiszem, ezért nem mi vagyunk a felelősek, akik ezt esetleg másoknak nem tetsző kontextusban használjuk. Szomorú helyzet. A megosztás sajnos nem tőlünk, nem tőlem ered. Amit én érzek, az annak a következménye, ahogy ezt a szót használták. Hogy végig úgy éreztem, és érzem most is, nem vagyok tisztességes, ha nem az ő keresztény elvük szerint gondolkodom. Azt hiszem, ez azoknak a legkínosabb, akik ezt a fogalmat tisztán, kirekesztés nélkül élik meg. Lejáratódott, ahogy írod. És azt gondolom, elsősorban ti tudtok tenni azért, hogy megfelelő helyre kerüljön. De nehezebb lesz ez, mint ahogy ide jutott. Sokakat kell meggyőzni arról, hogy ez mást jelent, mint ami eddig átjött...nem minősítést, nem kényszert, nem kirekesztést. Nem hiteles az, amikor mindez jelen van. Én nem bírom ettől elvonatkoztatva szemlélni ezt. És nem tudok, ne haragudj, nem megy, hogy úgy fogalmazzak, amiben ez tiszta. Amíg az egyházi iskolák szegregálják a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket, nem tudom azt mondani, hogy ja, bocs, ez nem mindenkire vonatkozik, csak azokra, akik....de kikre is? Hogy lehet itt határt húzni? Rád nem, de a főnöködre igen?(Bocs, nem tudom, ki a főnököd, természetesen csak képletesen mondom). Lehet, önmérsékletet kellene tanúsítanom. De már nem megy. És ez nem olyan szerintem, mint a cigány bűnözés. Mert ezt központilag engedi, sőt, szervezi a rendszer, míg az egy sztereotip vélekedés. Bár talán ez vitatható....mert ebben is van központi "rásegítés". Semmi bajom nem volt a vallásos emberekkel, és most sincs. Sok, remek programban dolgozunk együtt egyházakkal, partneri viszonyban. De ennek ellenére nem akarom azt, amit most a központosítással üzen. Mert ezt nem lehet így. És ezt így tudom megfogalmazni. Nyilván te másképp, tedd is meg. Nem tudom, meg tudtam-e rendesen fogalmazni, amit érzek...remélem, igen.

Kedves Imre!
Szerintem sikerült leírni amit akartál. Megértem amit írsz. Valóban nekünk-keresztényeknek- kell keserves munkával ezen változtatni.
Ez azért sem könnyű, mert nem vagyunk igazán helyzetben, és a jó szándékúak sem nagyon értik ezt a szegregációs témát.
Elég sokat harcoltam, harcolok ez ügyben és tudom, hogy így van. Egy szülő aki a gyerekének jót akar, akkor miért ne vinné jobb iskolába, egy pedagógus miért is ne választana könnyebb iskolát, főleg ha ugyanannyit fizetnek?
Hősök kevesen vannak! Az esélyegyenlőség megteremtése az Állam feladata lenne.
Kötelességünk annyi, hogy amit mi megtehetünk azt ne mulasszuk el.

knauszi képe

Nem, gyuri, ezt nem én írtam, hanem Nóri. :) A címben próbáltam jelezni. Neki nem sikerült feltölteni, mert éppen vacakolt az oldal, ezért töltöttem fel én a saját nevem alatt.

Elnézést kicsit figyelmetlen voltam.