Felszabadulás vagy megszállás?

Hogyan viszonyuljon a történelemtanítás a „felszabadulás vagy megszállás” vitához? Kojanitz László írása

Szerintem nem azzal teszünk eleget a halottainkkal szembeni kötelességnek, ha megnyerhetetlen emlékezetvitákat vívunk, és ezeket adjuk át a következő nemzedéknek.

A 2. világháborús évfordulók idején újra és újra elindulnak a viták az események általános értékeléséről. A sajtóban és a magánbeszélgetésekben is a „felszabadulás” és a „megszállás” kifejezés használata körül szoktak leginkább fellobbanni a szenvedélyes polémiák. E jelenséggel a diákok többsége is találkozik. Kell-e ezzel valamilyen módon a tanórán is foglalkozni?

Abban talán mindenki egyetért, hogy az 1945-ben lezajlottak értékelése fontos kérdés az iskolai feldolgozás során is. Ezért a történelemórákon is megtárgyalásra kerülnek a bombázásokkal és a harcokkal járó súlyos áldozatok, de az is, hogy a Vörös Hadsereg győzelme egyben véget vetett a nyilas rémuralomnak is Magyarországon. Ezenkívül arról is tanulnak a diákok, hogy a szovjet hadsereg megjelenése a térségben mennyire negatív következményekkel járt Magyarország és a többi szomszédos ország háború utáni fejlődésére nézve.

Az igazi kérdés, hogy foglalkozzunk-e azzal is, hogy a magyar lakosság mennyire különbözőképpen viszonyult a szovjet csapatokhoz, és mennyire különbözőképpen élte át a háborús eseményeket. Keressünk-e magyarázatot a tanítás során arra, miért van, hogy még 71 évvel az események után is indulatos viták folynak arról, hogy „felszabadulásnak” vagy „megszállásnak” nevezzük-e azt, ami 1945-ben történt? Vagyis foglalkozzunk-e a második világháborús események emlékezetével összefüggő vitákkal is, vagy a történelemtudomány határain kívül álló jelenségeknek tekintve hagyjuk figyelmen kívül? Ma még ez a módszertani dilemma nálunk inkább csak elméleti kérdés, mert a tantervi követelményekben, a tankönyvekben és a tanári gyakorlatban az emlékezeti vitákra vonatkozó kérdéseknek szinte nyomát sem találjuk. Vannak azonban országok, például Anglia, Németország és Hollandia, ahol a történelmi emlékezet problematikája már bekerült a követelményekbe. Ebben ugyanis a történelemtanítás megújításának egyik izgalmas lehetőségét látják, és fontosnak tartják a plurális társadalmi körülményeknek való megfelelés szempontjából is.

Nemzetközi példák az emlékezetviták iskolai feldolgozására

A történelemtanítás nemzetközi szakirodalmában sokszor találkozhatunk a „heritage” fogalmával. Ezen azt a tárgyi és szellemi „örökséget” értik, amelyet egy közösség nemzedékről nemzedékre áthagyományoz. Ebbe beletartozik minden, amit a jelen és a jövő szempontjából értékesnek és fontosnak tartottak megőrizni és továbbadni a múltról (pl. tárgyak, épületek, emlékművek, festmények, tradíciók, életrajzok, emlékiratok, történetek). Magyar nyelven a „történelmi hagyomány” fogalma feleltethető meg a legjobban ennek a jelentésnek. Ugyanakkor a „heritage” fogalmába ma már beleértik azt is, ahogy az emberek a mindennapi életben a maguk személyes tapasztalatai, családi érintettségük vagy csak szubjektív benyomásaik szerint gondolkodnak a múlt egyes eseményeiről és szereplőiről. Vagyis valami olyat is, amit mi „történelmi emlékezetnek” hívunk inkább, és melynek megértése és vizsgálata egyre több helyen bekerül a történelemtanítás feladatai közé is. Elsősorban azzal a céllal, hogy a diákokat felkészültekké tegyék a történelemről folytatott társadalmi diskurzusban való aktív és kritikus részvételre. Hiszen e viták megértéséhez nem elég pusztán a történelmi ismeret. Tapasztalatokat kell szerezni arról is, miként befolyásolják a személyes élmények és főleg az identitás azt, amit a különböző történelmi események jelentőségéről, pozitív vagy negatív szerepéről gondolunk. Ennek a jelenségnek a megismerése teheti a diákok számára megmagyarázhatóvá és bizonyos mértékig természetessé is, hogy miért válnak egyes történelmi kérdések érzékeny vitatémákká egy közösségen belül. Az emlékezettel összefüggő iskolai követelmények között megtaláljuk azt a célt is, hogy a diákok megértsék, a történelmi események fontosságáról alkotott értékelés nemcsak koronként változhat, de e tekintetben eltérések lehetnek az emberek és a társadalmi csoportok ítéletei között is. Ezért a magunk jelenkori környezetében is hasznos lehet felismerni azokat a motívumokat és értékválasztásokat, amelyeken a múlt eseményeiről alkotott erkölcsi értékelések alapulnak. Hollandiában a történelmi emlékezettel való foglalkozást a történelmi gondolkodás elmélyítése tekintetében is nagyon hasznos lehetőségként kezelik. Hiszen a családi emlékezetek szubjektivitása felhívhatja a tanulók figyelmét arra, hogy ugyanez a történelemkönyvekben vagy a hivatalos történelmi interpretációkban is tetten érhető lehet. Ez pedig már átvezetheti a diákokat a politikai célú történelmi interpretációk és emlékezetpolitikák ügyére is. A történelemórákon és a vizsgákon olyan feladatokat is kapnak ma már a diákok, amelyek kifejezetten ezt a problematikát dolgozzák fel. Például annak elemeztetésével, hogy a politikai beszédekben egy-egy történelmi eseményre való utalás vagy történelmi értékelés milyen közvetlen célokat szolgálhatott. Vagy hogy az áldozatok közötti hierarchia felállítása vagy éppen az áldozatok közötti egyenlőségtétel milyen aktuálpolitikai célokkal vagy milyen csoportérdekkel függhet össze.

Miért lenne hasznos foglalkozni nálunk is a történelmi emlékezettel?

A 20. századi magyar történelemnek számos olyan eseménye van, amelynek megítélése és megünneplése újra és újra vitákat vált ki az emberek között. Ezért nekünk is érdemes lenne közösen átgondolni, milyen előnyökkel járna, ha a történelemtanítás tudatosan reflektálna az ilyen típusú vitákra is. Miért lenne hasznos, ha a tanulók megértenék a személyes élmények és a családi háttér szerepét is abban, ahogy a múlt bizonyos eseményeihez viszonyulunk? Azt is meg kellene vizsgálni, hogy milyen módszerekkel lehetne mindezt sikeresen összekapcsolni a tanulók kritikai gondolkodásának és problémaérzékenységének fejlesztésével. Ugyanakkor azokat a veszélyeket is fel kellene mérni, ami a történelmi emlékezettel kapcsolatos kérdések iskolai oktatás keretében történő megvitatásából fakadhatnak. Egy ilyen változás előkészítése során nagyon komolyan foglalkozni kellene azzal is, hogy milyen speciális módszertani ismereteket és képességeket igényelne mindez a tanároktól.

Ma még egyáltalán nem jellemző, hogy a tankönyvekben vagy a tanórákon a „felszabadulás vagy megszállás” vita okaival és hátterével foglalkoznánk. Bár bizonyosak lehetünk abban, hogy szinte minden diák találkozott már ezzel a témával a sajtóban, de akár az otthoni beszélgetésekben is. Ezért talán számítanának is arra, hogy a második világháború kapcsán szó lesz erről is, és segítséget kapnak e vita megértéséhez és az egymással szemben álló vélemények közötti eligazodáshoz. A „felszabadulás vagy megszállás” vita révén érdemes lenne elindítani az előbb javasolt szakmai diskurzust, és meg lehetne tenni az első lépéseket is az iskolai oktatásban való hasznosítására. Sok-sok egyedi történet és személyes megnyilatkozás adhatna jó kiindulópontokat és forrásanyagot ehhez.

Szubjektív zárszó

Az én családomban anyukám testvérét tizenhét évesen dunántúli leventeként hajtották a harc poklába, nagymamám világutazó, vegyészmérnök fivérét pedig civilként hurcolták el a Szovjetunióba. Egyikük sem tért haza. Megtapasztaltam saját szeretteim soha el nem múló szomorúságát, és azt is, milyen fontos pusztán a méltó megemlékezés lehetősége is ilyenkor. Hálás voltam, amikor a tüskevári polgármester egy közös emlékhelyet állíttatott a 2. világháború helyi áldozatainak. Így hosszú évtizedek után végre mi is gyertyát gyújthattunk az örökre eltűnt halottunknak, annál az emléktáblánál, amelyen az ő nevével együtt a falu zsidó áldozatai is megtalálhatók. A magam példáján keresztül azt is értem, hogy pusztán egy esemény elnevezése is milyen rossz érzést kelthet az érintettekben, mivel én a malenkij robot kifejezésből a tízezrek halálát okozó törvénytelen akció elbagatellizálását vélem mindig kihallani. Elfogadom, hogy ez utóbbit mások esetleg túlérzékenységként értékelik, és nem kötelesek ebben egyetérteni velem, de cserébe azt várom, hogy ők se vitassák el a túlérzékenységhez való jogomat. Szerintem nem azzal teszünk eleget a halottainkkal szembeni kötelességnek, ha megnyerhetetlen emlékezetvitákat vívunk, és ezeket adjuk át a következő nemzedéknek. Érdemes lenne inkább megtanítani a gyermekeinket kezelni ezt a történelmi örökséget, hogy értsék a személyes érintettségekből fakadó történelmi érzékenységeket és elfogultságokat. A történelemórákon ezért jó lenne egymást kiegészítő példákkal bemutatni, hogy a történelmi események más-más jelentőséget töltenek be az emberek gondolkodásában attól függően, hogy mennyire érzik magukat érintettnek, illetve attól is, hogy a történet mely szereplőinek révén érzik magukat annak. A „felszabadulás vagy megszállás?” vita jó alkalmat adhatna erre.