Drága Tibor Tanár Úr!

Mányi István búcsúbeszéde Debreczeni Tibor temetésén Nagykovácsiban, 2024. szeptember 19-én

Életed igaz példa, a nagy ’28-as nemzedék lázadó szelleme.

1957 szeptemberének első napján a Debrecenben éppen akkor alapított Tóth Árpád Gimnázium egyik szükségtantermébe berobbant egy fiatalember.

– Debreczeni Tibor vagyok, osztályfőnökötök leszek, és én tanítom nektek a magyar irodalmat.

Négy éven át palléroztál bennünket, de oktattál és neveltél a művelt, tisztességes életre – mestered, Karácsony Sándor hitvallásával: A gyermek nem tökéletlen felnőtt, de tökéletes gyermek. A diák nem alattvalója tanárának, de nélkülözhetetlen társa. Nem egyenrangú, de egyenlő jogú személyisége közösségüknek.

Fáradhatatlanul, felejthetetlenül javítottad, formáltad, gyarapítottad készségeinket.

Életünk része lettél.

Eszmélésedkor nehéz utat jártál szülőföldedtől – a kárpátaljai Mezőváritól – a Hazáig.

Nehéz volt a búcsúzás igazgató-tanító Sándor nagyapádtól, aki a cseh önkénynek ellenszegülve megtagadta lemondását anyanyelvéről, magyarságáról. Kirúgták.

Nehéz volt az újrakezdés édesapáddal, édesanyáddal, testvéreiddel.

Majd 1956-ban a forradalmat éltetted tanítóképzős leányaiddal. Kirúgtak, Téged is.

Kuláklány szerelmeddel rés lettél a bástya fokán.

Új állomáshelyeden tanárunk lettél, és mi a tanítványaid.

Debrecenben, különbékéd idején, tanítványaidból megszervezted a József Attila Irodalmi Színpadot, és 1000 fős teltházak előtt hirdetted a szabad költészet, a szabadság hitét.

Később a Fővárosban, immár országos hatáskörrel gondoztad az Amatőr Színjátszást, tágítottad lehetőségeit, és életre hívtad a Vári Színpadot. Tápláltad a tüzet, megalapítottad a hazai drámapedagógia bölcsőjét.

Korszakos tehetségeddel hirdetted, hogy kell egy csapat, és mindig, mindenütt lett is. Közösségteremtő voltál. Értő társaiddal létrehoztad az Akadémia Ludi et Artis művészetpedagógiai egyesületet és a Játszó Ember Alapítványt.

Mindvégig egyek voltatok Vilkával. Jégverem utcai lakásotokban otthonra talált a máig összetartó Kuckó szellemi társasága. Nyaranta kerti színpados tiszakürti portátokon és nálunk, kismarosi kertünkben, házunkban jöttünk össze emlékezetes irodalmi, zenei estekre. Gyümölcsfáitok alatt hányszor énekeltük kedves népdalodat: Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom…

85 éves korodig tanítottál Nagykőrösön, a Tanítóképző Főiskolán, ahol működtetted a Karácsony Sándor Irodalmi Színpadot. És írtál. Könyveid kordokumentumok, hiteles forrásmunkák.

Teljes életet éltél, és gazdag örökséget hagytál. Rendező, előadóművész, Pál voltál, ha kellett, kovászbölcsességgel, csendesedő vágyakkal, illedelmes öregséggel.

Életed igaz példa, a nagy ’28-as nemzedék lázadó szelleme.

Napjainkban intelmekké váltak színpadjaid korszakos előadásai. Ady és Szabó Lőrinc gondolatai, a Perlő ének, a Tiszaladányi Jeremiád, a Most a harang égen lóg!

A végső szó most is a Tied. Emlékedé.

Ártatlanságunk korának vége. Tanítványi státuszunk lejárt. A felelősség most már a mienk.

Hiányod fáj.

Legyen könnyű a föld terhe! Nyugodj békében, Vilkát óvni fogjuk.

Égi utadon kísérjen fény, szeretetünk és ragaszkodásunk!

Isten Veled Drága Tanár Urunk! Drága Atyai Barátunk!