Emlékezés az Erzsébet Otthonra
Kriston-Vízi József beszéde Budaörs-Kamaraerdőn 2022. október 19-én az egykori Erzsébet Otthon központi épületénél
Az otthonba a gyermekvédelmi törvényekből egyelőre kimaradt, veszélyeztetett iskolaköteles gyermekeket vették fel.
Tisztelt Megjelentek, Kedves Emlékezők!
A jelenlévők között többen is vannak, akik a Magyar Pedagógiai Társaság felhívására személyükben vagy szervezeti/intézményi formációban csatlakoztak a 2020 első napjaiban közzé tett felhívásunkhoz. Ennek középpontjában az egyik jeles előd: neveléstörténész, elhivatott pedagógus, református lelkész, közösségszervező, Dr. Kiss Áron születésének 175. évfordulója, a reá való emlékezések sora állott. Ezek közül néhány dolog az elképzeléseinknek megfelelően zajlott, ám többet sajnos és természetesen felülírt a világjárványból fakadó indokolt óvatosság, kényszer. Így jártunk azzal a tervvel is, hogy 2020 őszén ismét összegyűljünk a Kiss Áron-i életműhöz is erősen kötődő egyik nagyszerű teljesítmény: az immár (pontosabban: ma már) 122 évvel ezelőtt hivatalosan is megnyitott Erzsébet Otthon fő épülete előtt. Többen azt is tudják, mert részük volt benne, hogy még 2005 novemberében Társaságunk és a Felnőtt Játékosok Szentiványi Tibor vezetésével létrejött s ma is működő Társas Körének kezdeményezésére a vállalkozásukat nem messze ide folytató Kelle Antal és Majercsik Krisztina alkotó támogatásával, Budaörs Önkormányzatának pártolását élvezve s helyi diákok körében avattuk és adtuk át – meglehet, kissé rendhagyó rajzolatú – emléktáblánkat, Gajdov Géza grafikus munkáját.
Akkor még csak Kriston-Vízi József tanulmányából, majd a Kósa László professzor szerkesztésében megjelent hatalmas munka, a pest-budai reformátusság történetét bemutató két kötet számára készült néhány írásból kezdett egyre inkább és ismét felszínre kerülni az itteni épület és környezetének létrejötte, a mögöttük lévő és igen jelentős szellemi és anyagi erő – a gondoskodó elődök sajátos példája, teljesítménye.
A polgárosodó Magyarország – természetesen még a Monarchia keretein belül – számos ponton összekapcsolta a közoktatás eszméjét és a szociális gondoskodás, pl. az árvaházak ügyét. Mindebben természetesen a jelentős múltra visszatekintő, nagy hagyományokra támaszkodó s így többféle tapasztalattal rendelkező felekezeti gondoskodás példái nyújtottak segítséget számos esetben hasznosítható tanulságokkal szolgálva. Az útkeresés és megújulás szándékát egyre erőteljesebben képviselő, önállóbb szervezeti tevékenységét a budai városrészen is terjeszteni óhajtó reformátusság jeles képviselőinek egy csoportja ezt vállalta fel, az 1890-es évek elején. Néhány hónap híján 130 évvel ezelőtt Kiss Áron és jeles kor- és kartársainak összefogása révén jött létre az úgynevezett Nagypénteki Református Társaság. Történetét, működésének csaknem minden fontos és apró részletét immár jól ismerjük, és azokat közgyűjteményeink gondos őrző munkája és az elhivatott kutatók feldolgozásainak jóvoltából már a világhálón is elérhetjük. (De mindig van újabb és újabb feltárandó, más és más oldalról jövő érdeklődésre számot tartó kutatói eredmény, mint például Bánvölgyi Kálmánné Stancz Rozáliaé, akinek állhatatos vizsgálódásai épp a laudált épület és környezete bő évszázados történelmét hozzák test- vagy kézközelbe. Minderről nemsokára a Kamaraerdei Közösségi Házban lesz szó részletesen Fejes Lajos moderálásában.)
A fővárosban s térségében alakult országos hatáskörű, egészséges, nem büntetett, de veszélyeztetett, árva-félárva gyermekek nevelésére szakosodott református és közös protestáns kötődésű gyermekvédelmi egyesületek sorában jött létre 1893 tavaszán, majd működött 1948-ig a Nagypénteki Református Társaság. A tagság más, már működő egyesület tagságát is alkotó, szociálisan érzékeny körből szerveződött, akiknek szerény jövedelme behatárolta anyagi lehetőségeiket. Úgy tűnt, ha eredménytelenségük miatt nem mondják ki a feloszlatást, tevékenységi körük a több tucatnyi jótékony egylethez hasonlóan természetbeni adományok és lelki vigasz nyújtására korlátozódik. Több év sikertelenség után belátták, hogy anyagi helyzetük megváltoztatására csak akkor lehet remény, ha a társadalom egy köztiszteletben álló tagját kérik fel a közreműködésre. Választásuk Jókai Mór unokahúgára, Hegedűs Sándornéra esett, aki a politikai-születési arisztokrácia hölgyeiből női választmányt szervezett. A hölgyek lelkes és nagy elhivatottsággal végzett munkájának köszönhetően az egyesületi tagság rövid idő alatt a többszörösére nőtt. A Társaságban a protestáns dominancia ugyan végig megmaradt, de szellemisége miatt abban más vallású emberbarátok is szívesen képviseltették magukat. Az egyesület nevében a református megjelöléssel magyarságukat, hazafias érzelmeiket akarták kifejezni. A kegyes alapítók a jó ügy érdekében fokozatosan átengedték az irányítást az új belépőknek, s a háttérbe húzódtak. 1899-ben rendezőként részt vettek a budapesti Nemzetközi Gyermekvédelmi Kongresszuson, ahol az egyik legfontosabb téma a szüleik alkalmatlansága vagy szegénysége miatt züllés veszélyének kitett gyermekek oltalmazásának módszertana volt, melynek megvalósítását kimondottan egyesületi feladatnak tartották. Mindenki egyetértett abban, hogy az elítélt gyermekeket a veszélyeztetettekkel vegyíteni nem szabad, utóbbiak nevelésére a javítóintézetek nem alkalmasak. Szigorított intézet helyett speciális védő-nevelő intézményekben, azaz szeretetotthonokban lehet eredményt elérni, gondos valláserkölcsi neveléssel és állandó foglalkoztatással. A saját intézet felépítése a gyermekvédelem irányában elkötelezett Széll-kormány (melynek kereskedelmi minisztere az Otthon ügyét kezdetektől anyagilag is támogató Hegedűs Sándor volt) hatalomra kerülésével vett nagy lendületet, az állami támogatással létrehozott budaörsi intézet 1900-ban nyitotta meg kapuit. Az otthonba a gyermekvédelmi törvényekből egyelőre kimaradt, veszélyeztetett iskolaköteles gyermekeket vették fel. A felvételi rangsort rászorultság szerint, és nem vallási alapon állapították meg, de a gyermekek többsége református volt. A növendékeket kertésznek, iparostanoncnak, illetve háztartási alkalmazottnak képezték ki.
(A tagság elöregedése, az érdeklődő fiatalok hiánya, illetve az első világháború után talán a szabadkőművességgel szemben tanúsított ellenszenv hatására támogatói körük már csak egy kisebb fővárosi értelmiségi csoportra korlátozódott. A szigorú takarékossági intézkedések, az árvaházi személyzet minimalizálása hatással volt a nevelésre.)
Kedves Barátaink!
Az Erzsébet királyné tiszteletére dedikált új intézmény helyből és a környékből kapott (szigorú szakmai kiválasztás révén) avatott polgári és lelki vezetőket, a bentlakásos formában folyó mindennapi élet és ahhoz szükséges háttér biztosításának felelős felnőtt munkásait. A Sándy Gyula tervei alapján épült emeletes központi épület – melynél itt és most állunk – és az attól észak-nyugatra húzódó, csaknem 20.000 négyszögöl nagyságú terület már a hivatalos átadás előtt benépesült, az oktatás és a munka töltötte be a mindennapokat. A művelésbe és gondozásba vett terület egyes részei az Ügy szempontjából emblematikus személyek nevét viselték. Így volt itt Darányi-kert (gyümölcsös), Tisza István- és Jókay-kert, Jolán- és Lenke-szőlő, míg a névadó Erzsébet (királyné) körutat és egy gondosan kialakított emlékfa ligetet is kapott. A különféle gazdasági udvarok, szérűs és műkertészeti telep, a ragályos gyerekek elkülönítésére és ápolására szolgáló kisebb építmények, hatalmas erdő, istállók mellett két, különálló, elkerített-védett nagy gyermekjátszó helyet is kialakítottak és működtettek az építtetők.
Az 1900. október 19-i vasárnapon tartott avató ünnepségen az akkori politikai élet és az ökumenikus egyházi világ prominensei gyűltek össze (korabeli feljegyzések szerint +10,2 C fokban) nagy lelkesedés közepette. Az éppen Gödöllőn vadászó s felesége elvesztését annak magyar hívei között még gyászoló királyt Széll Kálmán miniszterelnök képviselte, aki Pest vármegye jeleseivel együtt kereste fel az Otthon főépületét. Miniszterek, államtitkárok és az ügy máskor is támogató hívei mondták el együtt az imádságot és járták be a főépület és a gondozásba vett területek főbb pontjait. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette az a nagyszerű és sajátos nevelő munka, amely e Ház falai között majdnem 7 és fél évtizeden át – kisebb megszakításoktól eltekintve – tartott folyamatosan. Minderről szintén Rozália asszony, helytörténész kutató kalauzunk fog szólni később, és nyújt majd részletes összefoglalót készülő könyvében.
A majd 115 évvel ezelőtt elhunyt alapító, jeles elődünk tiszteletére társai és az Otthon lakói a Budaörs vasútállomásra vezető állami út szomszédságában lévő területet Kiss Áron földjeként jelölték meg, és így nevezték ezt hosszú évtizedekig.
Rá és rájuk emlékezünk most…
Felhasznált források
H.(egymegi) Kiss Kálmán: Kiss Áron a Nagypénteki Református Társaságban. Dr. Kiss Áron az Anyaszentegyházban In: H. Kiss Kálmán: Dr. Kiss Áron a társadalomban. Nagykőrös, 1914. 1-7.; 12-16. p.
Kriston Vízi József: Kiss Áron (1845-1908). Tudós tanárok – Tanár tudósok. OPKM, Budapest. 2005.
Kriston Vízi József: A munka és a szeretet háza. In: Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában. Tanulmányok a 60 éves Dám László tiszteletére. Nyíregyháza, 2005. 349-366. p.
Géra Eleonóra: A Bethesda Kórház története. A Filadelfia diakonisszák karitatív tevékenysége. Lorántffy Zsuzsanna Egyesület. Nagypénteki Református Társaság. Országos Protestáns Árvaegylet és Árvaház. (fejezetek) In: Reformátusok Budapesten. Tanulmányok a fővárosi reformátusság történetéből. Szerk: Kósa László. Budapest, 2006. Argumentum Kiadó-ELTE Művelődéstörténeti Tanszék.
Géra Eleonóra Erzsébet: református karitatív intézmények a magyar fővárosban 1850-1952. Doktori értekezés tézisei. Budapest, 2006.
Géra Eleonóra: A Jókay család és a hazai gyermekvédelem. In: Budapesti Negyed 15 : 3. 2007. 203-221.p.
Millisits Máté: 115 éve avatták fel a Nagypénteki Református Társaság árvaházát. In: http://regi.reformatus.hu/mutat/11493/ . 2015. október 20.
Csenki Zsuzsanna: A szeretet alkotása. In: https://parokia.hu/v/a-szeretet-alkotasa/. 2018. április 17.
Kriston-Vízi József: Kiss Áron és az Erzsébet Otthon. In: Kriston-Vízi József (szerk.): Tanító emberség. Tanulmányok Kiss Áron (1845-1908) tiszteletére. Magyar Pedagógiai Társaság. Budapest, 2021. 78-90. p.