L. Ritók Nóra: Gondolatok a törvénytervezetről

Kritikai megjegyzések a „Köznevelési törvény tervezetét” magába foglaló szövegről
 
A helyzetet drámaibbnak tartom, mint a  súlyos nyelvhelyességi és helyesírási hibáknak szatírát szentelő irodalomtörténész kollégánk, de a preambulum problémáira mégis ki kell térnem. Ez a  retorika hamis! Visszaélés 3 szép szavunkkal (magyar, nemzet, közösség), ráadásul a XX. századi magyar történelem legsötétebb korszakait (Hóman idejét, sőt az 1919 nyarán Szegedről elindult ellenforradalom és fehérterror) idézi, amilyen szókapcsolatokba rendezi jóformán végtelen variációban a fennkölt lelkületű költő a három kifejezést. Vagy tán a Jobbik  képviselői irányában tett gesztus mindez?
 
Kérdések:
Mi a garancia arra, hogy ez a  kormányálláspont lesz a „befutó” és nem a Széll Kálmán Tervé a tankötelezettség felső korhatárát illetően?
A már elfogadott, de e művel párhuzamosan készült Egyházi törvény jelentősen szűkítette az egyházak körét, lényegében a prominens  kormánytisztviselők vallási hovatartozásának megfelelően. Ez azt jelenti, hogy az egyházi iskolák tekintetében ez a „szűkített keresztény kurzus” lesz a domináns? Vagyis folytatódik a többi hitfelekezet diszkriminációja? Vagy csupán a kormánykoalíció agresszív, debattőr kisebbségének, a KDNP-szórványnak tett gesztus mindez?
Ha a közösség az egész tervezetben csak és kizárólag a nemzet kontextusában és nagyságrendjében jelenik meg, akkor igazolható-e, hogy a szerzők mindezt személyesen Kim Ir Szen elvtárstól  tanulták?
Hamis (igazolatlan, tudománytalan, mondhatni hazug) premisszák:
Mivel igazolják a szerzők, hogy romlott a magyarországi iskolák teljesítménye, mely indikátorok szerint, milyen nemzetközi összehasonlítás alapján (miközben a legutóbbi PISA vizsgálat óvatos javulást mutatott).?
Mivel igazolják, hogy a „devianciák” gyarapodását (egyáltalán: gyarapodtak-e a devianciák, vagy csupán a róluk való tudásunk élénkebb?) az „értékrelativizmus” okozza?
Milyen alapon állítják a szerzők, hogy „megszűnt” (sic!) a tartalmi szabályozás? De iure sem szűnt meg! Volt NAT (amely tagadhatatlanul más szabályozási filozófiával, de szabályozó erejű és szándékú volt), s volt akkreditált kerettantervek gazdag köre, mely megfelelt a mai kormányzat szabályozási normáinak is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egybehangzó tapasztalatok alapján az iskolák többsége a 2000-res (Pokorni Zoltán miniszterségéhez köthető, gyakorlatilag a ’78-as Szebenyi-féle tantervre támaszkodó, majd 2003-ban Magyar Bálint által is legitimált) un. OKM-kerettantervet alkalmazza, akkor a mondat tendenciózus megtévesztés!
Rosszallóan emlegeti a szöveg a „nemzetközi kísérletezést”. Ha ezt „európai horizontú tájékozódásnak” nevezné, mindjárt  más értéktelítettsége lenne a mondatnak! De engedjük meg, hogy ebbe a (gyanúsan „deja vu”-t keltő) összeesküvés-elméletbe a „kozmopolita-globalista” ármány képe is belefér – egészen a Duna-parti csőszkunyhó tételezéséig, akkor sem igaz. Legalábbis fő érvünk Sáska Gézáé, aki több  kritikus tanulmányában igazolta, hogy az 1985-ös un. Gazsó-törvényből „ittrekedt” intézményi autonómia képe és szabályrendszere egyenesen „hungaricum”, egyedülálló az európai oktatási rendszerekben. (Egyébként miért lenne baj a nemzetközi tájékozódás egy nemzetközivé váló világban? Megkésett pótlása a többszörös történelmi elmaradásnak (hiszen a progresszív pedagógiák hazai térnyerése először 1919 után torpant meg politikai okokból, majd 1948 után). De azt is tudomásul vehetjük, hogy ez a progresszió valóságos magyar héroszokkal büszkélkedhetik a nemzetközi porondon: gondoljunk a budapesti pszichoanalitikus iskola” nagyjaira, akár Pető Andrásra, akár Varga Tamásra, akár a „community schoolt” a kanadai indiánok földjén szabadalmaztató Lőrinczi Csabára, de még akár Gáspár László előkelő frankofon recepciójára is!
Ellentmondások:
Ha az oktatás célja az „erős nemzeti középosztály”, akkor hogy van ez? Ha  iskolázással mindenki bejuthat a középosztályba, akkor ki, mi marad a középosztály alatt? Matematikailag nem stimmel! De nem is kell ettől félni! Hiszen, ha a szakiskolásoknak expressis verbis a „minimális közismereti tudást” kell közvetíteni, akkor soha az életbe’ nem  jutnak be az áhított középosztályba „félanalfabétán”.
A Hídprogram voltaképpen a Sehovába vezet (amolyan Margit-szigeti lejáró), benne az egykori Vasárnapi iskola illúzionista nosztalgiája.
A (köz)nevelésnek adott priorítás? Hogy van ez? Hiszen a „judeoplutokratabolsevik” elődök beszéltek kompetenciafejlesztésről (azaz tudás-képesség-attitűd egybetartozó hármasságáról) és a Nemzeti Egység Kormánya tölti mégis vissza a tananyagot a NAT-ba! Az értékelési előírások során  a tervezet a „tanulmányi előmenetel” (sic!) – s nem pedig a „neveltségi szint”  kemény értékelését írja elő, lám a „magaviseletnél” szabadságot kapnak az iskolák! S minő érdekes megint: a szakiskolások iskolázásában értékelődnek fel a „tudáson inneni”  un. nevelési feladatrendszerek. De érdekes!
A tervezet nagykegyesen megengedi az ÁMK-t. Igenám, de a különböző és különböző szintű tulajdonosok  nem  működtethetnek egy (többcélú) intézményt. Selyemzsinór ennek is – úgyis a komcsi Nagy Imre veje találta ki!
Szakmai hibák:
A törvénytervezet fő szabályozási eszköze a fenyegetés (diáké, szülőé, tanáré). Szankciók, vizsgálatok, vizsgák beígérése. Mindez a „minőségbiztosítás” helyett. Köztudottan inhatékony szabályozási eszközrendszer restaurációjáról van szó.
Jogelvonás minden szinten, csak véleményezési jogig jutnak a partnerek. A korszerű irányítás tudomány világszerte (ja, ezek  csúnya „nemzetközi kísérletek”!) „empowermentről” beszél, mint a leghatékonyabb eszközről. Jogilag egy fél-jogállambanis abszurd elképzelés, hogy a különböző szereplők kerekasztalaként működő „iskolaszék” gyakorolja a szülői közösségjogait is egyben! A DÖK funkciója a diákszabadidőszerveződéssé silányul. Érdekérvényesítésről szó sem esik. (Ez lenne tehát a „közsszolgálat” a csúnya kapitalista-burzsoá „szolgáltatás” helyett?)
Erőforrások:
Kérem szépen, az átalakítások csaknem mindegyike erőteljesen forrásigényes. Kérdem én: miből  lesz rá forrás? Az államháztartásból nem igen. A kevéske maradék elmegy október 6-án a diákoknak osztogatott Alaptörvény-képeskönyvecskékre!
 
Ceterum censeo:
A tervezet visszavonását, átgondolását, átdolgozását javaslom. (Bár a „Vizivárosban” az a hír járja, hogy mire az OKNT tárgyalóasztalhoz ül,  már a pecsét a tervezeten rajta lesz…
Mégis „magyarnak számkivetve”….
Tisztelettel
Trencsényi László, az OKNT tagja
2011. október. 7.

Asszonyom, csak pesszimizmusra van oka.

A Magyar Pedagógiai Társaság
állásfoglalása
az oktatásügyet érintő folyamatokról
 
Az oktatás közügy! Ezzel a címmel szervezte 2008-ban számos civil szakmai szervezettel együttműködve a VII. Nevelésügyi Kongresszust a Magyar Pedagógiai Társaság. A cím választása nem retorikai fordulat. A rendszerváltás óta minden társadalmi szervezet, politikai párt, kormány hirdeti, hogy az oktatásügy a magyarság, a magyar nemzet boldogulásának stratégiai jelentőségű ügye. Az MPT ennek jegyében, 120 éves hagyományára is építve fogalmazza meg jelen állásfoglalását, melyben a változtatás szükségességét hangsúlyozva, a döntések előkészítésének javítására kívánja az illetékesek figyelmét felhívni.
    Aggódva figyeljük a közoktatási rendszer átalakítását célzó újjászervezési folyamat előkészületeit. A közoktatási rendszernek számos társadalmi feladata van. A műveltség alapjainak kialakítása, az értékbefogadás és értékteremtés összetett folyamatainak a 70-es évek tudományfelfogását és nevelési gyakorlatát idéző „újjászervezése” mellett felerősödni látszik a szelekciót erősítő, a társadalmi mobilitást fékező, az esélyegyenlőség biztosítása helyett az életesélyek egyenlőtlenségét eredményező működés és működtetés. Veszélyeztetve látjuk az elmúlt évtized uniós forrásokból megvalósult közoktatási fejlesztéseinek – ezek közül is elsősorban a kompetencia-alapú nevelés-oktatási paradigmára való átállás - fenntartását is.  A kormány közoktatási rendszer átalakítására vonatkozó tervezett intézkedései ellentétesek azokkal a nemzetközi példákkal, melyek a gazdaság világában sikeres országokban, a harmonikusan fejlődő társadalmakban figyelhetők meg.
    Aggódva tekintünk a szakoktatási rendszer átalakítása elé. Az ezredfordulót követő évtized ipari-gazdasági fejlődése sürgetően igényli a szakoktatás modernizációját. A nagy hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások előállítása képzett, és folyamatosan, egész életen át tanulni képes szakembereket igényel. Veszélyeztetve látjuk az elmúlt évtized uniós forrásokból megvalósult szakképzést érintő fejlesztéseinek – ezek közül is a térségi integrált szakképző központok kialakítására és működésére vonatkozó fejlesztések - fenntartását is.  A kormány szakoktatási rendszer átalakítására vonatkozó tervezett intézkedései ugyanakkor ellentétesek azokkal a nemzetközi példákkal, melyek a gazdaság világában sikeres országokban, a harmonikusan fejlődő társadalmakban figyelhetők meg.
    Aggódva figyeljük a felsőoktatás átalakításáról folyó vitákat. A magyar felsőoktatásban a nemzetközi folyamatokkal összhangban megindult egy a XXI. századi követelményekhez igazodó képzési rendszer - felsőoktatási struktúra - kialakítása, megindult az e rendszerhez igazodó képzési tartalmak korszerűsítése. Veszélyeztetve látjuk az elmúlt évtized uniós forrásokból megvalósult felsőoktatást érintő fejlesztéseinek – ezek közül is a bolognai folyamathoz kapcsolódó fejlesztések - fenntartását is. A kormány felsőoktatási rendszer átalakítására vonatkozó tervezett intézkedései ellentétesek azokkal a nemzetközi példákkal, melyek a gazdaságilag sikeres országokban, a harmonikusan fejlődő társadalmakban figyelhetők meg.
    Aggódva figyeljük, hogy a közoktatási, a szakképzési és a felsőoktatási rendszer átalakítása kapcsán elsikkadni látszik az életen át tartó tanulás európai és hazai stratégiájában kiemelt fontosságú felnőttkori tanulás világa. E szakmai terület döntő fontosságú a munkaképes korú népesség alapkészségei területén mutatkozó, növekvő arányú lemaradás megállításában, valamint egy olyan új felnőttképzési rendszer kiépítésében, amely egyaránt képes alkalmazkodni a társadalom és a gazdaság elvárásaihoz, valamint a felnőtt tanulók élethelyzetéhez. A kormánynak az életen át tartó tanulás feltételrendszere fejlesztésére vonatkozó tervezett intézkedései ellentétesek azokkal a nemzetközi példákkal, melyek a gazdaságilag sikeres országokban, a harmonikusan fejlődő társadalmakban figyelhetők meg.
    Figyeljük, de nem értjük a közoktatási-, szakoktatási-, felsőoktatási- és a felnőttképzési rendszer átalakítására vonatkozó kormányzati munkát. A szakmai előkészítés hiányos, nem készültek a szakmai és laikus nyilvánosság által is megismerhető hatástanulmányok, nem történt meg az érintettekkel és érdekeltetekkel való egyeztetés, nem ismert a tervezett átalakítás pontos költségvetési vonzata, nem biztosított az átalakítás becsült költségigényének fedezete – külön is említést érdemel a pedagógus-életpálya modell költségvetési alapjainak hiánya -, nem számítható ki az intézkedések foglalkoztatási-munkaerőpiaci vonzata és ennek költsége – külön is említést érdemel a pedagógusok foglalkoztatására vonatkozó nagyfokú bizonytalanság -, nincs információ arra vonatkozóan, hogy milyen kölcsönhatásban vannak az oktatási rendszert érintő intézkedések az egyéb társadalmi alrendszerekkel – például az önkormányzati rendszerrel, az államháztartási rendszerrel. A szakmai előkészítés és egyeztetés hiánya miatt nincs meg az oktatási rendszer átalakításhoz szükséges szakmai konszenzus, ennek megfelelően nincs meg, s a bevezetés éveiben sem lesz meg az átalakításhoz szükséges társadalmi támogatás. 
 
A Magyar Pedagógiai Társaság az oktatási rendszer alakulásáért felelősséget érző civil szakmai szervezetként eddig is a nevelés gyakorlata és tudománya szempontjait együtt érvényesítve végezte munkáját. Ennek szellemében szakmai és társadalmi felelőségének tudatában fogalmazta meg állásfoglalását és kíván dolgozni civil szervezeti lehetőségei között a jövőben is.
 
 
Budapest, 2011. október 5.
 
                                                                     
 
Magyar Pedagógiai Társaság
                                                                                  Elnöksége

Szempontok a Nemzeti Köznevelésről szóló törvénytervezet kapcsán
A tervezet preambuluma pontosan leírja a törvényalkotók szándékát, mely az oktatás legfőbb céljaként a nemzet felemelését jelöli meg. Ennek érdekében kívánja az oktatásügy hagyományait folytatva a felnövekvő nemzedékek hazafias nevelését, művelődését és korszerű tudását biztosítani.
A preambulum kapcsán feltétlenül emlékeznünk kell Rudolf Steiner szavaira, A szociális élet kérdéseiből: „Közéletünk zűrzavara abból ered, hogy a szellemi élet az államtól és a gazdaságtól függ. (…) Régóta üdvösnek tekintik az emberiség előrehaladása érdekében, hogy a nevelésügyet az állam vegye át; s a szocialista gondolkodók alig tudnak mást elképzelni, mint hogy a társadalom saját intézkedéseinek megfelelően nevelje az egyént a maga szolgálatára.”
A preambulumban, megfogalmazottak nyilvánvalóan ellentétben állnak azzal az iniciatívával, mely alapján a Waldorf-intézmények létrejöttek. A jövő nemzedék egyes tagjaiban kibontakozó képességek ugyanis csak akkor gazdagíthatják a társadalmat, ha a szabad szellemi élet résztvevői alakíthatják ki közösségeikben az oktatás és a nevelés formáit.
Fontos megjegyezni, hogy A törvény célja és alapelvei fejezetben megfogalmazott gondolatok számos ponton összecsengenek mindazzal, amit a Waldorf-intézmények is vallanak az oktatásról. (A test, a lélek és az értelem arányos „fejlesztése”, az egyéni bánásmódra való törekvés, a nevelés alapjául szolgáló bizalom, szakmai önállósággal bíró intézmények). Mégis látható, hogy az alapelvek között számos olyan akad, mely az előbbiekben felsoroltakkal ellentétben áll, de legalább is azokat jelentősen korlátozza. A köznevelési törvény paragrafusairól pedig egyértelműen elmondható, hogy nem állnak összhangban az alapelvekben megfogalmazottakkal. Elsősorban az intézmények önállóságát veszélyeztetik a törvénytervezetben foglaltak.
Mivel a tervezet a korábbi oktatási törvényhez képest nagyobb állami szerepvállalást jelez a fenntartás, a finanszírozás, a szabályozás és az ellenőrzés tekintetében, így elmondható, hogy az iskolák önállósága és mozgástere jelentősen csökkenni fog. A törvénytervezet célja egy átlátható és egységes iskolarendszer kialakítása, mely központilag jól vezérelhető. A kirajzolódó törvényi keretek között nehezen értelmezhető a Waldorf-iskolák helye és jogállása az iskolarendszeren belül. A törvénytervezet egészéről padig egyértelműen elmondható, hogy sem szellemiségében, sem tartalmában nem összeegyeztethető a Waldorf-pedagógiával.
A törvénytervezet alapján a következőek tűnnek a legfenyegetőbbnek a Waldorf-iskolákra nézve.
1, Az értékeken alapuló köznevelési rendszer kialakítása (egy meghatározott érték közvetítése).
2, Új tartalmi szabályozás bevezetése – A NAT kiegészítése a közműveltség tartalmaival.
3, Az iskolák és a pedagógusok külső szakmai ellenőrzése.
4, Pedagógus életpályamodell bevezetése, a pedagógusok ellenőrzésének és minősítésének megvalósítása.
5, „Az állami alkalmazottként szereplő pedagógusok bérének Kincstáron keresztül történő közvetlen kifizetése, kormányhivatalokon belüli nyilvántartása, illetve a létszám ellenőrzése.”
6, Új oktatási tartalmak kötelező megjelenítése – pl.: KRESZ, családi életre nevelés, hon- és népismeret.
7, Kiszámítható, követelményeken alapuló iskolarendszer.
8, Az óvodáztatás megerősítése, szigorítása.
E pontokon túl a törvénytervezetben megjelennek még olyan rendelkezések is, melyek bár csak közvetetten, de mégis hathatnak a Waldorf-intézményekre. Ilyen például a Pedagógiai ellátórendszer (nev.tan., szakszolgálatok, pedagógiai intézetek) kormányhivatalok alatti szakigazgatási szervvé alakítása.
Mivel a törvénytervezet számos pontjáról elmondható, hogy képes ellehetetleníteni, de legalább is megnehezíteni a Waldorf-intézmények működését, ezért a Waldorf-mozgalomnak feltétlenül cselekednie kell. Egyrészt morális okokból fontos lenne kifejezni a törvénytervezet szellemiségével kapcsolatos ellenérzéseket, másrészt el kell érni, hogy a törvény elismerje a Waldorf-intézmények létjogosultságát, pedagógiai szabadságát, és az önigazgatáshoz való jogát. Mivel a törvény olyan szintű módosítására egyáltalán nincs remény, hogy az a Waldorf-intézmények számára elfogadható, vagy követhető legyen, arra kell törekedni, hogy annak keretein belül külön fejezet tárgyalja a Waldorf-intézmények jogállását. (Ez esetleg megvalósulhat egy külön miniszteri rendelet keretein belül is, amennyiben a törvény szövegében erre megfelelő módon utalás történik, vagy más módon, ha erre biztosíték érkezik a minisztérium részéről.) A törvénytervezet különböző pontjain említés esik a nem állami és a nem önkormányzati iskolákra. A törvény főszabályaitól való eltérések azonban ezek alapján alig körvonalazhatóak, de még inkább teljesen elégtelenek. Elsősorban a 31.§ jelöl meg a magánintézmények számára sajátos szabályokat. Elegendő szabadságot azonban ez a paragrafus sem nyújt. (Szabadságot csupán a gyermekek felvételében, a csoportlétszámokban, a tandíj meghatározásában, a tanulói jogviszony meghatározásában, és az intézményvezető kinevezésében biztosít.) E kört tovább tágítani valószínűleg nem lehet. A „szabadságokat” ellenben azonnal szűkítik az esetlegesen megköthető köznevelési szerződés feltételei. A feltételek közül talán a 31.§ 7. pontja tűnik a legveszélyesebbnek. A pont törlésével elkerülhető lenne, hogy az önkormányzat, illetve helyi kormányhivatal megakadályozhassa a köznevelési szerződés létrejöttét. E mellett látni kell, hogy a 33.§ 1. pontja kötelező felvételt ír elő a köznevelési szerződést megkötő iskolák számára. E pont visszavonására elég kevés esély mutatkozik.
Elengedhetetlen lenne tehát egy külön fejezet, vagy rendelkezés magalkotása, az egyházi iskolákhoz hasonlóan, Egységes Világnézeti Iskolák címszó alatt a Waldorf-intézmények számára. Addig is fontos lenne pontosítani a törvénytervezet 5.§ 6. pontját. A szöveg homályosan fogalmaz avval kapcsolatban, hogy minden iskolafenntartó benyújthat-e kerettantervet jóváhagyás céljából.
Jelenleg az új NAT tartalma még nem ismert, ezért csak sejteni lehet, hogy a későbbiekben gondot okozhat majd a Waldorf-pedagógia szabad megvalósításában az a rendelkezés, mely mindössze 10%-ban engedélyezi a helyi tanterv eltérését a kerettantervtől, (a jelenlegi 30% helyett). Természetesen az sem tudhatjuk, hogy az esetlegesen majd a jövőben elfogadott új Waldorf kerettanterv tartalmát mennyiben fogja torzítani az új NAT tartalma. Az viszont biztos, hogy sokat segítene, ha a helyi tanterv 10%-nál nagyobb mértékben térhetne el a kerettantervtől.
A törvénytervezet kapcsán a legfontosabb azonban az lenne, ha sikerülne elérni, hogy a Waldorf-intézmények esetében az állami finanszírozás ne térjen át a pedagógusok bérfinanszírozására. Bár ennek elfogadtatása rendkívül nehéznek ígérkezik, ugyanakkor annak esélyével kecsegtet, hogy sikerülhet elkerülni az életpályamodell bevezetését a Waldorf-iskolákban. E kettő ugyanis elválaszthatatlanul összekapcsolódik a törvénytervezetben. Ugyan mindkét pont sarkalatos pontja a törvénynek, alkalmazásuk a Waldorf-intézményekre a minisztérium számára is komoly fejtörést okozna. Talán nem lenne lehetetlen elérni, hogy a legfelsőbb szinten is belássák, súlyos ballaszttól szabadulnak meg, ha nem akarják intézményeinkre is kiterjeszteni a törvénynek ezen pontjait.
Kispesti Waldorf Óvoda és Általános Iskola Pedagógiai Kollégiuma
Bp. 2011. október 27.

Valahol a facebook-ra irtam, de ide is passzol:
Hosszu mentre készülve,

Nem gondolom, hogy az utolsó pillanatban érdemi változtatásokat lehet majd kicsikarni a láthatólag elszánt fidesz-kdnp vezetésböl. Inkább arra gondolok, hogy hosszú menet elött állunk, azokkal együtt, akik egy biztosan egyesek számára lejáratott fogalommal azt szeretnénk, hogy az iskola gyerekközpontú legyen, hogy az iskola a közvetlen demokrácia gyakorló terepe legyen, ahol a gyerekeknek emberi jogai vannak, elmondhatják véleményüket mindenröl, ahol dönthetnek a tanárokkal közösen demokratikusan az iskola élet számos kérdéseröl, ahol a tanórák látogatása önkéntes, ahol az iskola valóban közöség, Egyenlöre csupán maroknyian vagyunk, akik ilyen szélsöséges dolgokban hiszünk, de remélem a közösség nöni fog. Még igazi honlapunk sincs, de hamarosan lesz. Cime www.demokratikusneveles.hu lesz. Addig olvasásra csak saját honlapomat ajánlom (www.foti-peter.hu) sok külsö linkkel, azoknak, akik érzik, hogy az oktatásnak többnek kell lennie, mint tudás átadásnak, akik tudják, hogy prédikációval még soha nem sikerült nevelni, akik nem a központosított államban hisznek, hanem a decentralizációban, akik látják, tanulás nem pusztán a tanítás eredménye, akik tudják, hogy a játéknak, a beszélgetésnek, az önkormányzásnak helye kell legyen a gyerekek életében, nagy helye, mert ezek nélkül soha nem leszünk azok, akikröl József Attila is álmodott amikor azt irta:
"S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk."
(Hazám)
 
Fóti Péter

Nyilatkozat
Alulírottak a mai napon kinyilvánítjuk, hogy létrejött a Hálózat a Tanszabadságért (HAT),
mert elfogadhatatlannak tartjuk azt, amilyen tartalommal és amilyen eljárásban – a szakmai, a szakmai érdekképviseleti és civil vélemények, valamint az előzetesen bejelentett véleményezési határidők figyelmen kívül hagyásával – a nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetét előkészítették.
A Hálózat céljai:
1. A közoktatási-köznevelési rendszer állapotának és az ezzel kapcsolatos jogalkotási folyamatnak a figyelemmel kísérése
2. Jogsértő törvényalkotás elleni fellépés
3. Érdemi társadalmi-szakmai-civil párbeszéd kezdeményezése a közoktatásról
4. A nemzeti köznevelésről szóló törvénytervezet visszavonásának követelése
5. Kapcsolatfelvétel a közoktatásban-köznevelésben érintett társadalmi szereplőkkel:
- a szülők megkeresése, tájékoztatása, bevonása;
- információs kampány a pedagógusok számára;
- a tanulók tájékoztatása érettségüknek megfelelő módon a demokratikus és méltányos oktatásukhoz  fűződő jogaikról;
- a közoktatásban/köznevelésben érintett további szereplők - önkormányzatok, civil szervezetek,  egyházak, művelődési közösségek, sportkörök stb. - tájékoztatása
6. Az 1993. évi közoktatásról szóló törvény és a hozzá kapcsolódó további jogszabályok átgondolása
A HAT nyitott kezdeményezés, minden szervezet és magánszemély, aki céljaival azonosulni tud, csatlakozhat hozzá.

Dávid János, szociológus
Demszky Anna, középiskolai tanár
Fábry Béla, középiskolai tanár, a Magyar Pedagógiai Társaság alelnöke
Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke
Matolcsi Zsuzsa, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány programvezetője
Menyhért Anna, író, irodalomtörténész, Szülői Hálózat
Miklósi László, tanár, a Történelemtanárok Egylete elnöke
Molnár Géza, tanár, az ESHA Hungary alapító elnöke
Molnár Lajos, tanár, az Equity – Méltányos Közoktatásért Egyesület elnökhelyettese
Nádori Lídia, műfordító, Szülői Hálózat
Somorjai Miklós, a kispesti Waldorf Iskola tanári konferenciájának vezetője
Szendrei Zoltán, középiskolai tanár, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tagja
Tollner József, középiskolai tanár
Trencsényi László, tanszékvezető egyetemi docens, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke
Vadász András, középiskolai tanár
Vég Zoltán Ákos, az Equity - Méltányos Közoktatásért Egyesület elnöke

Budapest, 2011. november 4.