Igazi szabadság

Fóti Péter és Fóti Mihály

Fóti Mihály és Fóti Péter beszélgetése

Előszörre azt gondoltam, aha, ez a szabadság, ilyenek a gyűlések… Másodszorra észrevettem, hogy ez milyen nagyszerű rendszer, és harmadszorra is nagyszerűnek találtam…

Régóta terveztem, hogy elbeszélgetek fiammal, Misivel arról, hogy miként látta ö a híres-hírhedt Summerhill iskolát, három látogatása alatt (2012 májusában 3 hét, 2013 májusában 4 hét, 2013 novemberében 5 hét). Szeretném ezúton is megköszönni Zoe Readheadnek az iskola vezetőjének, hogy nekem mint az iskola barátjának lehetővé tette azt, hogy Misi bepillantást nyerjen az iskola életébe. Misi első látogatása idején én is találkoztam az iskola diákjaival, akikkel közösen Lego-robotokat építettem. A második és harmadik látogatás alatt csak szülőként voltam jelen, és napközben dolgoztam vagy a suffolki vidéket jártam.

Amikor te 2012-ben, 13 évesen Summerhillbe mentél, akkor már majdnem két éve egy olyan iskolába jártál, ahol eleget játszhattál, ahol mindig kimehettél a kertbe. Mi volt akkor mégis új neked?

– A szabadság.

Még a korábbi iskolával szemben is?

– Igen, a szabadság és a közös szavazások.

– Milyen volt az a másik, a korábbi iskoládban?

– Ott is voltak gyűlések, de azoknak nem volt súlyuk, mert a tanárok úgyis mindent maguk döntöttek el. Ha ott valaki valamit előhozott, akkor gyakran meg lett szégyenítve azért. Ha valamit mégis az iskolagyűlés elhatározott, akkor előfordulhatott, hogy két nappal később egy tanár odajött és azt mondta: ez túl veszélyes, ezt nem lehet így… Ha például döntés született, hogy a PC-n szabad a Google Crome-ot használni, akkor ezt mégis megtiltották. Ilyen nevetséges dolgokba is beleszóltak.

– Azt mondod, ha jól hallom, hogy Summerhillben mindent a gyűlés elé lehetett vinni, és amit ott eldöntöttetek, annak súlya volt?

– Igen.

– Lehetne ezt még úgy is fogalmazni, hogy itt, az ausztriai „szabad” iskolában a tanárok fontosabbnak, okosabbnak képzelik magukat az iskolagyűlésnél, míg Summerhillben elfogadják azt, hogy az iskolagyűlés a számára kijelölt körben a legfelsőbb fórum?

– Igen.

– Ami nekem egy fontos különbség volt a te itteni, ausztriai iskolád és Summerhill között, hogy ott a tanárok mindig megtartják az óráikat, és rendszeresen vannak órák, míg itt csak kevés ajánlat volt.

– Igen, itt csak maximum egy valami volt egy nap. Gyakran az se volt igazi tanítás, hanem csak valami gyenge dolog.

– Te háromszor voltál Summerhillben, egyszer 3 egyszer 4 és egyszer 5 hétre. Hogyan változott meg benned a kép Summerhillről?

– Előszörre azt gondoltam, aha, ez a szabadság, ilyenek a gyűlések… Másodszorra észrevettem, hogy ez milyen nagyszerű rendszer, és harmadszorra is nagyszerűnek találtam…, hogy láttam, milyen jól működik, hogy tanárok és gyerekek együtt döntenek.

A második ottléted alatt számos gyűlést passzoltál. Nem akarlak ezért hibáztatni. Csak nevettem ezen, mert ez is hozzátartozik…

– Akkor vettem észre, hogy tényleg lehet mindent tenni, ezt is, hogy az ember nem megy a gyűlésekre. Harmadszorra aztán érdekelt, hogy mi történik ott.

– Mondtad azt is, hogy másodszorra sokat tanultál angolul.

– Persze, mert ha nem is voltam a gyűlésen, akkor is gyerekekkel beszélgettem, vagy közösen csináltunk valamit.

– Mi történik egy átlagos napon?

– Nincs átlagos nap, minden nap más.

– OK, de mégis!?

– Megérkeztem az iskolába, a táskámat letettem egy szobába, aztán gyerekekkel pingpongoztunk. Ha elkezdtem játszani, akkor az 1 vagy 2 órát tartott. Utána megnéztem a hirdetőtáblát (white board), hogy aznap szervez-e valaki valamilyen programot. Aztán vagy ebéd volt, vagy bementem valami órára. Később lehetett egy gyűlés…Vagy a gyerekek valami játékot szerveztek.

– És délután?

– Vagy gyűlés volt, vagy bementem valami órára, vagy játszottunk. Nagyon rugalmas!

– Korábban mondtad, hogy Summerhillben a felnőttek nem emelik magukat a gyerekek fölé. Hogy van ez? Úgy mondtad, hogy amit a gyűlés elhatározott, az úgy is volt. Mit mondanál még a tanárokról. Milyen emberek? Kit szerettél?

– A tanárok nem magasabb rendű lények, hanem emberek.

– Volt kedvenced a tanárok között?

– Igen, a science (természettudomány) tanárnő, mert szeretem a tantárgyat.

– Volt egy különösen emlékezetes órád a halakról. Mesélnél arról valamit?

– Halat boncoltunk. Egy óránk volt, ahol a halakról tanultunk, és az óra utolsó 10 percében, akinek nem volt kedve halat boncolni, az elmehetett, a többiek meg maradtak. Akkor kaptunk halakat, és megnéztük, hogy hogy néznek ki belül. A pupillától a hátgerincig. A vesék vagy az ikra. Persze ez aztán jóval tovább tartott, mint 10 perc. Közben egy másik csoportnak már órája volt a tanárnővel.

– A tanárnő segített nektek?

– Ha kérdeztünk, segített.

– Emlékszem, az első évben kalligráfiát is tanultál Stevennél. Mégis azt hiszem, a gyerekek voltak neked a legfontosabbak. Mesélj egy kicsit róluk.

– Ki érdekelne?

– Például a kínaiak. Nevekre most nem emlékszem.

– Egyikük Nemó. Vele gyakran pingpongoztam, mert jól tudott játszani. Többet róla nem akarok mondani.

– A koreai June jut még eszembe.

– Neki megtanítottam a Rubik-kockát megoldani.

– Hogyan történt ez?

– Egyszer egy játéknál, míg arra vártunk, hogy a többiek jöjjenek, megoldottam a kockát. Akkor June érdeklődött, hogy hogy csinálom. Akkor megtanítottam neki.

– Ez nem lehetett egyszerű.

– Órákon át tartott.

– Végül June is úgy megtanulta a kocka összetekerését, mint ahogy azt te is tudod, mindenféle segítség nélkül. Én is megtanultam egy általad diktált segítséggel, de anélkül nem tudok még egy lépést se tenni.

– Az első 5 alkalommal June is az írásos segítségre szorult, de aztán egy este elkérte tölem az én jól forgó kockámat. És az éjjel alatt megtanulta kívülről. A többi gyerek a szobában dühöngött, mert June egész éjjel csak a kockát csavarta. Senki nem tudott igazán aludni.

– Tanítottad a gyerekeket pingpongozni?

– Mutattam ezt-azt, de semmi különlegeset.

– Lassan vált világossá nekem, hogy te Summerhillben viszonylag sokat csocsóztál is.

– Igen. Amikor először ott jártam, akkor igazán rossz voltam. Még második alkalommal is hatévesek is tönkrevertek. Ez se volt valami felemelő. Harmadszorra egyike voltam a legjobbaknak.

– Mi ebben olyan nehéz?

– Gyorsnak kell lenni, mint például a pingpongban, és pontosan célozni.

– Azt mondtad, hogy Summerhillben a gyűlések nagyon fontosak. Miféle dolgok kerülnek a gyűlés elé?

– Például az, ha valaki valaki mást szidalmazott, vagy ha valaki valami különlegeset szeretne csinálni, amit egyébként nem szabad neki. Nagyon sokféle dolog.

– Ha valamit a gyűlés elhatároz, ki vigyáz arra, hogy azt be is tartsák?

– A közösség.

– Ha te láttál volna valamit, ami szabályellenes, te is jelentetted volna a gyűlésnek?

– Mindig van elég ember, aki ezt megteszi. Ha nem lett volna, én is megtettem volna. A gyerekek tartják magukat a döntésekhez.

– Sértettél meg szabályt úgy, hogy tudatában voltál annak, hogy mit teszel?

– Nem, de egyszer megtörtént, hogy utólag eszembe jutott, hogy délelőtt 10-kor mentem be a városba, ami egyébként tilos déli 12-ig.

– Mi ennek a szabálynak az oka?

– Valószínűleg az, hogy ez más iskolák tanulóinak is tilos, és irritálná őket, hogy ez nekünk szabad lenne.

– Senki nem vett észre?

– De, más gyerekekkel együtt voltam. Ez egy olyan szabály, amit mindenki megszeg.

– Meg kéne ezt ezért változtatni?

– Nehéz kérdés.

– Szerinted miért nem olyan a többi iskola, mint Summerhill?

– Mert az államnak nincs kedve hozzá.

– Talán egyik oka ennek az, hogy a gyerekek Summerhillben egy más ritmus szerint tanulnak. Amikor először voltál Summerhillben, akkor mesélted, hogy a többiek csodálták, hogy te jegyzetelni is tudsz. Hiszen ezt te a iskolában (6-10 év) megtanultad.

– Mégis a következő évben mindenki tudott írni. Írni korábban is tudtak, de a második évre jól tudtak írni.

– Hogyan tanulnak ezek a gyerekek írni, olvasni?

– A gyakorlatban (learning by doing). Vagy bemennek órára. Gyorsabban tanulnak, mint szokás.

– Miért tanulnak gyorsabban?

– Mert tanulni akarnak.

– Milyen akadályokat kell ahhoz legyőzni, hogy egy iskola olyanná legyen, mint Summerhill?

– Nagyon sokat.

– Milyen lépésekre lenne szükség?

– Nehéz kérdés. El kéne fogadni, hogy ilyen iskola létezhet. Ezt nem szokták elfogadni. Azután ha mégis elfogadják, minden országban kéne egy próbaiskola. És ha az működik, és beválik, akkor kéne róla tovább beszélni.

– Hogyan lehetne kiértékelni, hogy egy ilyen iskola jó-e?

– Mondjuk azon, hogy a gyerekek boldogok-e. Sajnos erre a legtöbb ember nem helyez hangsúlyt.

– Miért, mi fontos a felnőtteknek?

– Ha a boldogság fontos lenne, akkor már sok ilyen iskola létezne. Az embereknek a fegyelem a fontos, a drill és a kényszer, és hogy olcsó legyen.

– Igaz. Nekem ez egy fontos kérdés volt. Szeretnék gyerekeknek és felnőtteknek segíteni itt Ausztriában és Magyarországon is, ilyen iskolákat nyitni. Ez nem könnyű. Ezeket az iskolákat megítélni csak évek után lehet. Egy év után nem. 2 év után sem. 5 év után sem. 10 év után lehetne elkezdeni. Nagyon fontos lenne az ilyen iskoláknál, hogy oda csak olyan tanárokat vegyenek fel, akik egy ilyen iskolában hisznek. Summerhillben ezért a tanárokat Zoe veszi fel.

– Az jó, hogy ezt Zoe csinálja, mert ő ért ehhez. Ő is bocsátja el őket, ha ez szükséges.

– Milyen a viszony a gyerekek között? Mindenki szeret mindenkit? Te minden gyereket szerettél?

– Nem.

 Miért nem?

– Sok gyereket azért adnak Summerhillbe a szüleik, mert a gyerek kibírhatatlanná vált. A szülők ezen akarnak változtatni. Nem akarok most nevet mondani. Amikor először voltam Summerhillben, az illető kibírhatatlan volt. Másodszor is kerültem még a vele való találkozást. Mikor harmadszor voltam ott, addigra elég normálissá vált. Azok a gyerekek, akiket nem szerettem, azok éppen csak rövid ideje voltak ott. Amikor ott vannak, akkor gyorsan javulnak.

– Miért?

– Az ott uralkodó viszonyok segítenek nekik. Ahogy az emberrel bánnak.

Beszéljünk egy esetről, amely a te harmadik summerhilli tartózkodásod idején történt. Ekkor egy iskolagyűlésen a többség, főleg a gyerekek elhatározták, hogy a korábbi gyakorlattal szemben egész nap lehet számítógépes játékot játszani, és arra az egy napra még a lefekvési időket is eltörölték.

– Ennek volt előzménye. Azon a napon számos tanár nem volt az iskolában, mert egy továbbképzésen vettek részt. A gyerekek meg azt gondolták, ők is valamit aznap máshogy csinálnak. A tanárok és Zoe fel voltak háborodva. Nem azon voltak felháborodva, hogy ezt csinálták, hanem azon, hogy akkor döntöttek, amikor ők, a tanárok nem voltak ott. Erre a gyerekek a legközelebbi gyűlésen – most már a tanárok jelenlétében – a trimeszter végéig eltörölték a számítógépes játékok használatát szabályozó törvényeket. Ezzel megmutatták a tanároknak, hogy akkor is ez a véleményük, ha a tanárok ott vannak. (Az iskolában normálisan du. 3-ig tilos a számítógépes játékokkal játszani – az iskolagyűlés többségi határozata alapján.)

– Tettek ez ellen a tanárok valamit?

– Nem.

– A határozat úgy szólt, hogy a trimeszter végéig.

– Igen, a következő trimeszterben azután minden visszaáll a normál kerékvágásba.

– Gondolod, hogy előfordulhat, hogy a következő trimeszter elején a gyerekek újra elhatározzák, hogy ezentúl se legyenek korlátok a számítógépes játékokkal kapcsolatban?

– A gyerekek észrevették, hogy az iskola élete akadozik, ha mindenki csak számítógépes játékot játszik. Ezért az új trimeszter elején a többség nem jönne össze. Nem lenne elég szavazó.

– Miféle esetek kerülnek a meeting elé?

– Úgynevezett general cases és tribunal cases, azaz általános, törvénymódosító esetek, és bírósági esetek. Aztán vannak még ún. „going away” esetek, amikor valaki el akar menni, valamilyen okból az iskolából, a szokásos alkalmakon túl. Vagy, ha valaki valamilyen munkát, amit korábban ellátott, és már nem akarja, akkor ezt valaki más átveheti. Erről megkérdezik az összegyűlteket. Így volt ez June esetében is, aki átvette a mosógépzsetonok kiosztásának feladatát.

Közben eszembe jutott egy fontos kérdés: ha valaki egy törvényt megszeg, akkor kaphat valamilyen munkát büntetésül. De ezen túl a játékon és a tanuláson kívül mit csinálnak a gyerekek? Olyan dolgokat, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a közösség működjön?

– Segítenek egymásnak. Vannak például az ombudsmanok. Ők nagyon fontosak. Ezt a legnagyobb gyerekek csinálják. Ha valakinek valamilyen problémája van, nem megy egy tanárhoz feltétlenül, hanem mehet egy másik gyerekhez is. Sok mindent tanítanak a gyerekek egymásnak. Ez is nagyon fontos.

– Szerintem is. Tudjuk, hogy pl. a nagy gyerekek saját maguk mossák a ruhájukat (a kisebbeknek a nevelőtanáruk). Mesélj arról, amit a különböző bizottságokról tudsz!

– Van például a „bár bizottság”, ami a bulik alatt a bárt működteti. Harmadév közepi, és harmadév végi bizottság. A term végi bizottságot picture (kép) bizottságnak hívják. Ők díszítik fel a termet képekkel a partikra.

– Hogyan választják ki a gyerekeket a bizottságokba?

– Egy választó cédula (ballott) megy körbe. Vagy valaki vállalkozik arra, hogy körbeviszi ezt a papírt, vagy, ha nincs senki, akkor egy tanár csinálja. Ekkor, ha valaki ebben a bizottságban tag akar lenni, akkor azt megmondja ennek a személynek. Így alakul ki a jelöltek listája. Utána elindul a választás. Mindenki választhat egy bizonyos számú tagot. Akik így a legtöbb szavazatot kapják, azok lesznek a bizottság tagjai. Akik pedig bár nem jutottak be, de a legtöbb szavazatot kapták, póttagok lesznek (hárman).

– Ezt nem tudtam. Érdekes. Vannak bizottságok, amelyek népszerűek, és vannak olyanok is, amelyek nem?

– Az esti lefekvést segítő bizottság népszerű.

– Miért?

– A kicsiket ágyba küldeni nagyon szórakoztató. És, ha az ember aznap kezdi a munkáját mint ébresztő ember, akkor reggel nem kell várnia a sorára a reggeliosztásnál, hanem előremehet.

– Van még fontos dolog, amit Summerhillben a gyerekek csinálnak: ők vezetik a gyűléseket (chair) és ők adják a gyűlés titkárát is. (Ha nincs jelentkező, ezt is a felnőttek csinálják. Te szívesen csinálnál ilyet?

– Titkár nem lennék.

– Mit mondanál a gyűlésvezető szerepéről?

– A gyűlésvezető nagyon fontos személy. Abszolút hatalma van a gyűlés idején. Ugyanakkor nagy a felelőssége is. Rendet tart, ugyanakkor nem lehet túl kemény sem. Ő számolja meg a szavazatokat. A saját véleményét nem nyilváníthatja ki semmilyen ügyben. A személyes véleménye a tárgyalt ügyekben lényegtelen.

– Ha mégis mondani akar valamit, akkor addig leteszi a hivatalát. Ez akkor is megtörténik, ha ő akar egy napirendi pontot felvetni.

– Ha ezt megtette, akkor akár szavazhat is, de mint elnök nem.

– Mit csinál a titkár?

– Ír.

– Mi történik ezekkel a döntésekkel, amiket a meeting elhatároz?

– Először is leírják őket, aztán kiakasztják őket az ebédlőben. Itt vannak azután a törvénykönyv mellett.

– Hogyan ismerkedtél meg a törvénykönyvvel?

– Egyszer a közelében ültem ebéd közben...

– Hogyan ismerkedtél meg a tartalmával?

– A gyerekek között nem volt egyetértés abban, hogy vajon a nyári trimeszter alatt valóban ki lehet-e mászni az ablakokon a földszinti részen. Én aztán velük együtt utánanéztem. Aztán egy kicsit még tovább olvastam a törvénykönyvet.

– Ez az angoltudásodat is erősítette?

– Egy kicsit, mindenképp.

– Tudod, hogy Zoe időről-idöre Chairman Workshop-okat (gyűlésvezető műhelyeket) tart, ahol elmondja, hogy szerinte milyen a jó gyűlésvezető?

– Igen tudom. Emlékszem, mielőtt elmentem volna, éppen szerveztek egyet, de addigra nem voltam már ott. De szívesen mentem volna.

– Azt tudod kb. amit Zoe ilyenkor elmesél: milyen a rossz chair, és milyen a jó stb., stb. Volt olyan tapasztalatod, hogy valamikor rossz gyűlésvezető volt?

– Nem. Mind jók voltak. Ha valaki ezt rosszul csinálja, soha nem választják újra.

– Hogyan lesz a chair kiválasztva?

– Minden hét végén, az utolsó heti meeting végén. Minden héten új gyűlésvezető lesz. Egy héten több meeting szokott lenni. Egy gyűlésvezető egy hétig viszi az ügyeket. Az utolsó gyűlés végén megkérdezik, ki lenne szívesen gyűlésvezető. Ha van vállalkozó, akkor szavaznak róla.

– Amikor harmadszor voltál Summerhillben, emlékszem, sok gyűlésen volt téma, hogy vajon meg kellene-e változtatni a gyűlések rendszerét. Mi volt ez, mire emlékszel, és miként oldódott meg a probléma?

– Mindenkinek az idegeire ment már, hogy a gyűlések rettenetes hosszúak voltak. 3, vagy akár 4 órát is tartottak. 3-kor kezdődtek, aztán tartani kellett egy szünetet a vacsora miatt, aztán folyt tovább. Persze a vacsora után csak a tagok fele volt ott. Aztán egyszer Zoe mondta el, hogy hogyan lehetne a meetingeket rövidebben tartani. A lényeg az, hogy nem szabad, hogy minden semmiség a gyűlés elé jöjjön. Az ilyen ügyeket az ombudsmanok intézzék el. Mert olyan ügyekre ment el az idő, mint, hogy „XY engem seggfejnek nevezett”. A következő ügy meg az, volt, hogy az előző vádlott mondta, hogy a vádlója őt nevezte seggfejnek. Így aztán az egész folyamat úgy végződött, hogy a meeting arra kért mindenkit, hogy sokkal inkább forduljanak ilyen ügyekkel az ombudsmannokhoz.

– És ez segített?

– Igen. A meetingek sokkal rövidebbek lettek.

– Ez tehát egy általános eset volt, nem bírósági ügy. Ez egy hosszabb folyamat volt, amiben sokféle lehetséges megoldás felmerült. Most egy kicsit mást kérdeznék még: mi a szerepe Zoe-nak az iskola igazgatónőjének (Neill lányának) az iskolában?

– Ő veszi fel a tanárokat, és ha kell, ő küldi el őket. Ő foglalkozik a gazdasági dolgokkal is Lynn-nel, az iskolatitkárral együtt. És egyszerűen ott van. Sok mindent szervez, beszélget a tanárokkal. Ő képviseli kifele az iskolát. Ha kívülről újságírók jönnek, akkor ő ad általában interjút.

– Amikor az iskolában látogatók napja van, akkor velük egy külön bizottság, a látogatóbizottság foglalkozik. Mennyire népszerű ez a bizottság?

– Közepesen. Általában csak annyian jelöltetik magukat ebbe a bizottságba, hogy annak elég tagja legyen, és még a három tartalék is megvan. De ha ide jelentkezel, akkor jó esélyed van bekerülni.

– Mik azok a bizottságok, amik nem népszerűek? Talán a tisztasági bizottság?

– Van olyan? Ja, igen, ahogy mondod. Egyszer egy héten vagy egyszer egy hónapban a bizottság körbejár, és ha egy szobát teljes káoszban találnak, akkor ezt jelentik a gyűlésnek. A nagy gyerekeknek a term végén mindent el kell rámolniuk maguk után.

– Mi a nagy gyerekek szerepe Summerhillben?

– Ők nagyon-nagyon sokat tanulnak, mert le akarják tenni a vizsgákat. Mindannyian. Ők általában az ombudsmanok, de még ha nem is azok, ők segítenek konfliktusokat rendezni. Vagy csak egy-két szót váltanak a kicsikkel, ha összefutnak valahol az iskola területén belül.

– Kik voltak a te idődben a nagyok?

– Indigó, Izabell, Luka, Thomas, Tai, Hugó, Emil, Pitt, Paulina és még mások.

– A beszélgetés elején valami olyasmit mondtál, hogy a tanárok Summerhillben kiegyensúlyozott emberek. Gondolom, ezt veszik át idővel a gyerekek is.

– Egy ilyen közösségben nem lehet abnormálisnak lenni.

– Ehhez tartozik az is, hogy nem erőszakosak. Az erőszak elutasítása annak minden formájában.

– Persze testi kontaktus van elég, lökdösődés, birkózás, ilyesmi, de mindez ellenőrzött formában megy. Nem vadulnak el a dolgok, nem fogják egymás állkapcsát eltörni.

– De a felnőttek ezzel együtt példaképek. Előfordult az, hogy egy tanár egy iskolai szabályt áthágott?

– Igen, az egyik nevelőtanár. Amikor ő mosott, és amikor valaki arra járt, minden alkalmat megragadott, hogy belekössön az illetőbe. Ezért a meeting elé került. Egy nagyon erős figyelmeztetést kapott. Talán még egy kis pénzbüntetést is.

– Hogyan lesznek végrehajtva ezek a büntetések?

– Van erre is bizottság, amely felelős azért, hogy a gyűlés által kiszabott büntetéseket behajtsa. Ennek tagja a két pénzbüntetési felelős, aki a zsebpénz kiosztása után rögtön megkapja mindenkitől a rá kiszabott pénzbírságot. (A felelős rögtön a zsebpénzt kiosztó mellett ül.) A meeting végén aztán elmondja, hogy mennyi pénz van a kasszában, és ez mindig egy meglepően nagy szám, ami felett azután a meeting diszponál.

Még több olvasnivaló Summerhillről

Summerhill-napló 2012-13

A gyülésvezetö szerepe

Summerhill-napló 2010

Dunakeszi előadás

Leonard Turton summerhilli tanár portréja 1. rész, 2. rész

A szerzőről: