Mustó Péter emléke

By knauszi on 2023. aug. 10. - 18:28

Kardos Ferenc interjúja 2021-ből

A nyomorúság gyakran bűnelkövetést szül, például rablást, gyilkosságot eredményez. Dél-Amerikában nyomorban élő gyermekeknek, akik lelkileg is sérültek voltak, próbáltam tanítani a keresztény szellemű meditálást.

Szomorúan olvastam a hírt, hogy Mustó Péter jezsuita atya, a dobogókői jezsuita lelkigyakorlatos ház tagja 89 éves korában elhunyt. A gyermekvédelem és a vallásos hit kapcsolatát tárgyaló, a Baptista Teológiai Akadémián szerzett diplomámhoz írt szakdolgozatom készítése közben ismerhettem meg munkásságát, két évvel ezelőtt pedig szerencsém volt személyesen találkozni vele, elbeszélgetni az élettapasztalatairól. Nagy tudása, elkötelezettsége mintaadó volt számomra. Szakdolgozatomból most a vele készült interjút idézem fel.

Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára? Olvastam Önről, hogy gyermekként a családjával elszakadt az országtól.

1935-ben születtem Derecskén.1945-ben a front elől menekülve családommal Németországba kerültem, ahol apám amerikai fogságba esett. Magyar gimnáziumba jártam német földön is. Érettségi után beléptem a jezsuita rendbe, de mint a Magyar Rendtartomány tagja. Ezután két év noviciátus1 következett. Filozófiai tanulmányokat folytattam Franciaországban. Teológiai tanulmányaimat ismét Németországban végeztem.

Mikor szentelték pappá?

1963-ban Frankfurtban szenteltek pappá. Ezután egyéves rendi képzésen vettem részt Franciaországban

Mikor kezdett foglalkozni az ifjúsággal?

1965 és 1977 között Münchenben voltam ifjúsági lelkész. A 60-as években – a II. Vatikáni zsinat szellemében – érdeklődésem a más vallásúak, a másként gondolkodók és a jóléti társadalom sérültjei felé fordult. 1977–1978-ban hátizsákkal bejártam Dél-Amerikát Mexikótól Bolíviáig. 1978–1979-ben munkáspap voltam Berlinben. Vendéglői mosogatásból tartottam fenn magam.

Ebben az időben már hivatásának érezte a szegényekkel való foglalkozást? Ekkorra már a dél-amerikai nyomornegyedekben élők esetleges deviáns magatartását is tapasztalhatta, amely ott sajnos szinte megoldhatatlan probléma, az élet, a társadalom felépítésének része.

Ez így igaz. A fiatalok deviáns magatartásával kapcsolatban említenék egy példát. Sok családdal álltam kapcsolatban az életem folyamán. Sok szenvedést, embertelen lakáskörülményt láttam. Magyarországon, főleg keleti vidékein, kis falvakban, tanyákon még ma is tapasztalhatunk hasonló nyomorúságot. A nyomorúság gyakran bűnelkövetést szül, például rablást, gyilkosságot eredményez. Dél-Amerikában nyomorban élő gyermekeknek, akik lelkileg is sérültek voltak, próbáltam tanítani a keresztény szellemű meditálást.

Volt egy Tonito nevű fiú is a csoportomban, akit a többiekkel kirándulni vittem. Úszni is tanítottam a gyerekeket, de Tonito nagyon félt. Én arra kértem, hogy csináljon úgy, mint amikor meditál. Ezután megnyugodott, és nem félt többé. Később elhagyta családját, tolvajlásból élt. Nagyon elhanyagolt külsejű volt, amikor felkeresett újból. Akkor már bűnbanda tagja volt, és azután börtönbe került. Már fiatal felnőtt volt, és én felkerestem őt a börtönben. Nem pénzt akart tőlem, hanem felsorolta, hogy mi bántja. Nem hagyományos gyónást szeretett volna, csak bevallotta, hogy megbánt mindent, amit tett. Hosszabb beszélgetés után megnyugodott. Az utcagyerekek számára a törvény rendőrt jelent. Ha például iratok hiányában bajba kerülnek, segítséget kérnek egy paptól. Én magam is kerültem olyan helyzetbe, hogy a rendőrök fogságából kellett hosszas rábeszélés után kiszabadítanom egy gyereket. Néha én is kerültem veszélyes helyzetbe emiatt.

Mikor és hogyan került Bogotába? Milyen tapasztalata volt az őslakosság helyzetével, mind politikai, mind gazdasági értelemben?

1979 és 1991 között a kolumbiai misszióban dolgoztam, ahol szegényekkel, bajban lévőkkel foglalkoztam. Először a szaléziakkal – a pedagógia itáliai szentjének, Bosco Jánosnak követőivel – dolgoztam együtt, majd egy egyszerű, előre gyártott elemekből épített kis házban családias légkörben megosztottam az életem az utcagyerekekkel. Később Bogota egyik szegénynegyedébe költöztem. Az őslakos indiánok jogait még az 1980-as években is figyelmen kívül hagyták. A kormányzatnak haszna volt ebből, mert a mezőgazdaságból élő indiánok földjeit nagyipari célokra használhatták föl. Ha devianciáról beszélünk, azt nemcsak a szegény őslakosokkal kapcsolatban kell értenünk, hiszen ők sokszor fegyveres konfliktusoknak is ki vannak téve, politikai érdekek miatt. A hírhedt dél-amerikai drogbárók egy más világot képviselnek. Nagy üzletről van itt szó, de természetesen szegény emberek is belesodródhatnak a szenvedélybetegségbe, de másképp, mint például a budapesti aluljárókban. Az ott drogozó vagy drogot áruló fiatalok különböző anyagi helyzetű családokból jönnek, vagy éppen intézetekből. Dél-Amerikára a nemzetközi bűnbandák működése jellemző.

Ön milyen formában valósította meg a gyermekvédelmet a szegények körében?

Kis idő múlva nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a probléma gyökere sokkal mélyebb: azt kell megelőzni, hogy a gyerekek az utcára kerüljenek. Ezért egy napköziotthont hoztam létre Casa Estudio néven. A Benposta (Jó Hely) nevet viselő „gyerekköztársaságot” jól ismerheti a magyarországi szakmai közönség is, egykori vendégem, a munkámat jól értő szegedi tanárnő, Lévainé dr. Kovács Marian könyvet is írt róla: Gyerekállam – gyerekálom. Valahol Kolumbiában címmel.2 Köztudott egyébként a latin-amerikai katolicizmus erőteljes szociális érdeklődése, elkötelezettsége, s hogy a kereszténység tanításait a társadalom peremére szorított társadalmi csoportok felszabadítására alkalmazzák.3

Lát-e hasonlóságot a Magyarország elmaradottabb vidékein élők életformája és a kolumbiai szegények élete között?

A két országot egészében nehéz összehasonlítani, hiszen az átlagos életszínvonalban és a műveltségben nagyon sok különbség van. Ha a szegények helyzetét hasonlítjuk össze, akkor megállapíthatjuk, hogy a szegények számaránya nagyobb a harmadik világban, de a mélyszegénységben élők sorsában nagy a hasonlóság egyes magyar családok és például egy dél-amerikai hátrányos helyzetű család esetében. De az életforma a kultúrák különbözősége miatt természetesen nem lehet teljesen egyforma.

A gyermekvédelemben Mustó atyának egészen különleges feladata volt. Több ország, többféle szociális problémájának megoldására kínált lehetséges alternatívákat, miközben releváns tapasztalatokat szerzett. Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy Remény és kétség között Bogota utcáin című könyvében tudását megosztotta az olvasókkal. A magyar gyermekvédelemben dolgozó szakemberek munkája sem könnyű, de eltér a fent említett társadalmi, kulturális különbségek miatt. Ennek ellenére Mustó Péter könyveit érdemes elolvasniuk, az interneten hozzáférhető tanulságos életútinterjúit4 szintúgy. Az atya munkásságát és tevékenységének módszertanát, valamint egy-egy fiatal sorsának jobbra fordítását bemutató történet tanulságos lehet a magyar kollégák számára is. Emellett hasznos olvasmány lehet egy hívő, vagy akár nem hívő, de szociálisan érzékeny, jóindulatú embernek is.