Áment Erzsébet: Ki volt Laky Károlyné Székely Ilona?

Az Ecseri Általános Iskolában 2011. junius 13-án iskolai névadó ünnepséget tartottak. Helyi kezdeményezésre, az önkormányzat támogatásával az iskola új neve Laky Ilonka Általános Iskola lett. A névadó, Laky Károlyné Székely Ilona több generáció kedves tanító nénije volt a faluban. Hányatott sorsa ellenére megértéssel és elhivatottsággal foglalkozott a gyerekekkel, amellett nevéhez fűződik az ecseri népi motívumkincs megörökítése rajzzal, fotóval – ennek megjelentetése könyvben.

Pedagógiai cikkeit a Rajztanítás című folyóirat közölte – a leírt módszerek ma is alkalmazhatók a tanításban.

Az alábbi összeállítás a család által összegyűjtött hivatalos dokumentumok alapján készült, a közléshez hozzájárultak.

Franciaországtól a tanítói oklevélig

Székely Ilona Franciaországban, Loire megyében, Lyon közelében, Roanne-ban született 1922. november 1-jén. Édesapja Székely Miklós, édesanyja Marcelle Jourde. Az édesapa az első világháború idején hadifogolyként került Franciaországba. Elvette Marcella Jourde-ot. Három gyermekük született, Marcell, Miklós és Ilona.

Székely Ilonka

Az édesapa ólomberakásos ablaküvegek készítésével foglalkozott, egyik munkája során súlyos balesetet szenvedett, munkaképtelenné vált. A család úgy határozott, hogy a gyerekeket édesapjuk felépüléséig rokonoknál helyezik el. A francia állampolgárságú Ilona 1927-ben kerül Magyarországra, Ecserre, ahol apai nagynénje, a vele azonos nevű Székely Ilona, a falu „Ila tanító nénije” neveli.

Kis unokahúga itt kezdte iskoláit, majd a Váci utcai Angolkisasszonyok Királyi Katolikus Tanítóképző Intézetben kapott népiskolai tanítói oklevelet 1941. június 25-én.

Székely Ilonka a képzőben

Első munkahelyéről

Első álláshelyének kinevezési okirata 1942-ben keltezett.

Keletkezési helye az ungi közigazgatási kirendeltség tanfelügyelői hivatala, Ungvár.

6512./1942.T.sz. Tárgy: Kinevezés.

Értesítem, hogy a Kárpátaljai terület nagyméltóságú Kormányzói Biztosa folyó hó 11-én kelt 29.819/1942.II.üo.sz. Rendeletével állami elemi népiskolai helyettes tanítónővé nevezte ki és szolgálattételre a kolonicai állami népiskolához osztotta be.

Ma talány lehet számunkra, hogy a többségében szlovák, ruszin illetve kisebb számban magyarok lakta Kolonica község iskolájában hogyan tanított volna a francia származású, magyarul beszélő és német nyelvből jóra vizsgázó tanítónő.

A család helyzete és a háborús körülmények azonban nem tették lehetővé Székely Ilona számára, hogy Franciaországba látogasson – Marcelle Marin Pierette Jourde nevű édesanyjától tanult francia anyanyelvét is elfelejti. A tanítónői diploma átvétele után származása miatt kérnie kell honosítását, hogy állást kapjon.

Valószínű, hogy a háborús viszonyok, a több, mint 300 km-nyi távolság és feltételezhetően a hiányzó okiratok nélkül első állomáshelyére el sem indult. Így első munkahelyének Sári községet tekinthetjük, ahol a katolikus népiskolában öt évig tanított, először helyettesként, majd véglegesítve. Az erről szóló dokumentum egy véglegesítési irat (szám nélkül), amely Vácott került kiadásra. Ez a felszentelt püspök helyett az általános püspöki helynök helyettesének aláírásával a következőket tartalmazza.

A sári egyházközségi képviselő-testület f. évi október hó 3. napján hozott határozata alapján kinevezem önt a sári rk. elemi népiskolához rendes tanítónak f. évi október 28. napjától kezdődő hatállyal.

Működésére az égi kegyelmek zálogául püspöki áldásomat adom.

Fiának elbeszélése szerint a helybéliek nagyon szerették a fiatal tanítónőt, erre az a bizonyíték, hogy később, búcsújáráskor Máriabesnyő felé menet, sokszor megálltak Ecseren és felkeresték volt tanítónőjüket. Első munkahelyének emlékezete megőrizte őt napjainkig: érkezett Sáriból is volt tanítvány az iskolai névadás előtti tanulói találkozón és ünnepségen.

Tanítónőként itt kap először Működési bizonyítványt.

Alulírott ezennel hitelesen bizonyítom, hogy Székely Ilona tanítónő úrnő 1941. év november 15-től a helybeli rom. Kath. Hitközségi elemi iskolában mint rendes tanítónő működik. Ezen idő alatt tanítónői kötelességének hűen és lelkiismeretesen megfelelt. Iskolán kívül mint KALÁSZ leányifjúsági egyesület vezetőnője működött. Ezen vezetőnői működésében rendkívül gyakorlott, ügyes és hivatásos leányifjúsági vezetőnőnek bizonyult. Több tanfolyamon részt vett. Minden esztendőben KALÁSZ keretén belül az ifjúsággal igen sikerült műkedvelő előadásokat rendezett, amelyeket közkívánatra többször meg kellett ismételni. A felmutatott eredményért oklevél elismerésben is részesült. Másrészről pedig kifogástalan és példás erkölcsi életet tanusított.

Kelt, Sári-ban, 1945. aug. 19.-én 

Kőrösi János plébános, iskolaszéki elnök.

Milyenvolt a fiatal tanítónő? Idézzük fel az első tanítványainak egyikével készített beszélgetést!

Visszaemlékezés Laky Károlyné Székely Ilonára. Uitz Józsefné Mariska nénivel készített interjúrészletek Gabay Erzsébet és Pappné Matkovits Anna ecseri tanárnők magnófelvételéről. A felvétel készítésének ideje: 2011. február 6. Részlet.

Mariska néni, melyik faluban járt iskolába? 

Sáriban laktunk, később költöztünk Ecserre. Az első osztályban Bucsis, a másodikban Fojtan tanító néni tanított, és félév után jött a Székely Ilonka.

Milyen volt külsőleg?

Csinos volt, javarészt rakott szoknyában járt. A frizurájára nem igazán emlékszem, de az arca szép volt. Hideg tél volt, és vastag szárú harisnyája volt szegénykének – az egyik lábán mindig megfordult. Mi, kislányok, figyeltük és mosolyogtunk rajta, de nem szóltunk, nem bántottuk. Nagyon szerettük.

Ott lakott az iskolában?

Igen. A tanterem végében volt egy összehúzható valami, amögött lakott. Néhány lépcső vezetett fel. Télen, amikor hideg volt, és nagy hó, nem engedett bennünket hazamenni ebédelni, hanem meghívott magához ötünket-hatunkat, és adott ennivalót.

Hány gyerek járt az osztályba?

Sokan voltunk, talán 30-40 gyerek is volt a két osztályban.

Mariska néni emlékezetében nagyon távoli az a bizonyos 2. és 3. osztály, és teljesen elfelejtődött az a korszak, amelyben éltek – éppen a legnehezebb háborús időszak.

Székely Ilona, az ecseri tanítónő

1945. májusában Európában befejeződött a második világháború. Állami feladatokat ellátó állampolgárok csak úgy maradhattak állásukban, ha igazolták háború alatti kifogástalan magatartásukat. Székely Ilona tanítónő az előző működési bizonyítvány és a szóbeli kikérdezés alapján megfelelt ennek az előírásnak.

Ötéves munkaviszonya után Székely Ilona tanítónő Hivatali esküokmányában fogadalmat tesz az égi és földi törvények betartására, az akkori szokások szerint az ecseri a rk. iskolaszék tagjai előtt.

Hogyan dolgozott falujában az újonnan kinevezett tanítónő?

Úgy, mint az ország többi lakója a háború után: igyekeztek a nagy országégés sebeit eltüntetni, begyógyítani. Mindenki próbálta saját lakóhelyét lakhatóvá tenni, a romokat eltüntetni, elfelejteni a bombázó repülőket, a légiriadót. Eltemetni és emléket állítani a halottaknak és hazavárni a foglyokat, eltűnteket.

Székely Ilona is feltalálja magát: szervezi a gyerekeket, szülőket, a falu lakóit, hogy a romos iskolaépület újra használható legyen, minél előbb megkezdődhessen a tanítás – legyen bútor, tábla, könyvek, tüzelő. Igyekszik segíteni, ahogy tud. Erről a munkáról kaphatunk képet a következő dokumentum alapján.

Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye 

ÚJJÁÉPÍTÉSI VERSENYÉBEN

elért kimagasló teljesítményéért

Székely Ilonát Ecser

II. díjjal 

Dicsérő elismerésben részesítem.

Ilonka tanító néni mindig talált tanítványainak érdekes és hasznos tennivalót. 

Bekapcsolódik az ecseri hagyománygyűjtésbe. Volly István és Rábai Miklós hagyományőrző körútján felfedezi az ecseri lakodalmas egyedi hang- és táncanyagát. Ilonka néni segít a gyerekek betanításában, és nagy sikerrel szerepelnek az Operaház színpadán a Nagykarácsony éccakája c. műsorban. (A műsorfüzetből kimaradt Ilonka néni neve.) Talán ez a sikeres szereplés adja az ötletet Rábai Miklósnak, és ebből születik az Állami Népi Együttes világraszóló műsora: az Ecseri lakodalmas.

Néptáncverseny

Részlet a Sztancsik Józsefné Hajdú Annával készült interjúból. Készítették: Gabay Erzsébet, Papné Matkovics Anna tanárnők, jelen van Ilonka néni lánya, Laky Gyöngyi. Készült: 2010. december 3-án Ecseren.

Annuska néni, Ilonka néni sokat emlegette Volly Istvánt. Ki volt ő?

Volly István egy néprajzos volt, aki tanított Ecseren is. De ő már a nagyokat tanította. Úgy tudom, hogy később az egyházi zene felé fordult, a Szent István Társulatnál találtam gyűjtést tőle.

Tehát ő az igazi ecseri néphagyományt kutatta, amit ketten valósítottak meg Ilonkával, illetve, Ti valósítottátok meg.

Ecseren régebben is játszottak már lakodalmast, az 1930-as években, akkor csak a falun belül. Már az óvodában is divat volt. A mi tánccsoportunk szerepelt vele a Városházán, és később máshol is felléptünk, pl. Kisújszálláson és több helyen. Mielőtt Rábai Miklósék gyűjtötték volna. Rábai a Volly Istvánnal jött ide egy igazi lakodalmast megnézni. 1952-ben elkészült a film az ecseri lakodalmasról, utána az ecseriek nem táncolhatták. Még a varsói VIT-re sem mehettek, oda is a népi együttes vitte az Ecseri lakodalmast – két lakodalmas nem lehetett. Ezután már sehová sem kaptak meghívást. Én úgy tudom, hogy 25 évre vették meg a szerzői jogot. A pénzből, amit a falu kapott, építették fel a mai iskolát 1960-ban.

A tanítói munka, az újabbnál újabb elvárások nem adtak időt Székely Ilonának a töprengésre – hogyan tovább? Valószínű, hogy a jó felkészítésért kapta az önéletrajzában írt rendkívüli előléptetést.

Olyan gyorsan változnak a dolgok, hogy a karácsonyi műsor sikerét csak lelke mélyén őrzi, mint ahogy a különleges fotót is – a kis táncosokról.

Hogy felállva tapsolta őket az Operaház közönsége? Látszólag hamar elfelejtődött. Szerencsére az akkori szereplők, a mai dédmamák még ma is emlegetik!

Hamarosan a következő okirattal gyarapodik irattára, egyenesen a minisztertől kapja a kinevezést.

A magyar vallás- és közoktatásügyi minisztertől

Szám: 115/469/1948. IV. sz.

(Név feltüntetése nélkül)

kinevezem Tanító Úrnőt a 9.810/1947. Korm. sz. Rendelet 8. §-ában foglalt rendelkezések alapján az általános iskolai tanítók létszámában az 5. fizetési fokozatba.

Erről Tanító Úrnőt tudomásulvétel végett értesítem.

Magasabb illetményeinek folyósítása ügyében egyidejűleg intézkedtem.

Az iskolák államosítása újabb fejezetet jelent a névadó életében – és a továbbiakban sok-sok szép emlékét csak gondolatban idézheti fel –, a mindennapokban száműznie kell a múlt történéseit, ha tanítónőként akar dolgozni.

1949. Megjelent az új alkotmány, új címer, új pecsét, új esküokmány.

Magyar Népköztársaság. Már a sarlós-kalapácsos címer van az új dokumentumon.

A Hivatal következetes – megszületik az új esküokmány az államosított iskolák tanerői számára.

Székely Ilona tanítónő azonban továbbra is az marad, aki eddig volt: tanít az iskolában, faliújságot tervez, rajzol, szemléltető eszközöket készít, szakkört vezet, szabad idejében népművelői feladatokat végez, részt vesz a táncosok felkészítésében, ecseri motívumokat gyűjt.

Az 1949-es karácsonyi ajándék egy érdekes levél – a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének Gyömrői Csoportjától.

1/1950. Székely Ilona kartársnak, Ecser

Kartársunk a sztálini felajánlási mozgalomban kiemelkedő, lelkes munkát végzett.

Felajánlását:

A III. – IV. osztályban szovjet tárgyú olvasmányok tárgyalását, valamint költemények megtanítását, Sztalin elvtárs fényképének 60x30 cm. nagyságban való megrajzolását, fali újság szerkesztését, valamint Sztalin elvtársra vonatkozó szemléltető képek összegyűjtését példaadóan teljesítette, és a vállalt feladatot túlteljesítette, kiváló munkát végzett. D minősítést nyert.

A Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete Központi Vezetősége nevében, helyi csoportunk vezetősége eredményes munkájáért elismerését fejezi ki.

Maglód, 1949.december 21-én. (Olvashatatlan vármegyei titkár, járási elnök és titkár neve.)

Pecsét: Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete Gyömrői csoport.

Laky Károly és családja

Bizonyára ennél sokkal nagyobb ajándékot jelentett Székely Ilonka számára Laky Károllyal történt házasságkötése a következő év elején.

Megismerkedésük története a tánccsoport fellépéseihez kötődik – egyik szereplésük alkalmával ismerkedtek meg. Később a leendő férj az ecseri iskola igazgatója lesz. Az adatokat tanulmányozva ebben az időben már nem élnek szülei, és Pesten van az állandó lakóhelye. 35 éves, feltételezhető, hogy családot szeretne alapítani. Lányai és a volt kollégák elbeszéléséből tudjuk, hogy nagy gyermek- és irodalombarát, van tehát közös érdeklődési terület. Őt az ecseriek ma is szeretettel emlegetik, mint aki minden hozzá fordulónak segített. Ő volt a "Karcsi tanító bácsi".

Gyermekeik születési éve: Gyöngyi 1950, Klára 1952, Mária 1953 (–1966), Attila 1958.

Az életrajzíró – s talán velem együtt az olvasó is – csodálkozhat, mi több, megdöbbenhet azon, hogy a három gyermek gondozása, nevelése, háztartásvezetés, családi élet mellett (akkor még 5 hónap volt a szülési szabadság!) hogyan jutott idő a tanítói munkára.

Feltételezem, hogy még élt a nagynéni, Ila tanító néni, aki segíthetett a fiatalasszonynak ebben a nehéz időszakban, és természetesen a férj, aki az iskolai munkán túl igyekezett családjának is időt szentelni. 

Az alábbi minősítésből kiderül, mennyi mindennel foglalkozott Ilonka néni saját családján kívül, hogy megkönnyítse a keze alá adott gyerekek tanulását.

Általános iskola Ecser

Laky Károlyné tanítónő 1952-53 iskolai évben végzett munkájának értékelése

Születési éve: 1922. Helye: Roanne. (Francia o.)

Anyja neve: Jourdan Marcella

Osztálya: III.

1/ Oktató-nevelő munkája. Órára való felkészülése jó. Sokszor előfordul, hogy vázlatai hiányosak. Félév óta azonban minden vázlata jó. Különösen szép eredményt ért el az írás-olvasás és a nyelvtan területén. Ezt a szép eredményt azzal érte el, hogy művészi szemléltetőképeket rajzolt, festett. A magyarázó olvasás tanulmányozása folytán lett igen szép az olvasási eredménye. Növendékeinek házi feladatait rendszeresen ellenőrzi, a feladatok megoldásában egyöntetűséget ért el a külső formában. Tanítványainak füzetei rendesek, tiszták, szépek.

Erkölcsi-politikai nevelés területén szép eredményeket ért el, amit elősegített a napi jelszó, az egyöntetű sorakozó, és a hazamenetelkor való mama-inspekció.

2/ Szakmai továbbképzésben részt vesz. Ez nagy segítségére volt akkor, mikor a budapesti Vendel utcai tanítóképző növendékei iskolalátogatáskor voltak iskolánkban és a tanítónő nyelvtanból tartott bemutató tanítást. 

Ez év 3. továbbképzési napján ő tartotta a bemutató tanítást, mely szakmai fejlettségét igazolta.

3/ Politikai magatartása jó. Mint népnevelő részt vesz a Tanács népnevelői gárdájában. Klérussal kapcsolatot nem tart fenn, templomba nem jár. Mint kétgyermekes családanya, az MNDSZ munkájában nem vesz részt most olyan mértékben, mint azelőtt.

4/ Osztályvezető munkája. Osztályközösségét szépen egységbe kovácsolta. Óráin megköveteli az egységes fegyelmet, mely megmutatkozik a feleltetéskor és a közös munkában is. A gyermekek szeretik, őket nem kényezteti.

5/ Ifjúsági szervezet munkáját segíti. Osztályának pajtáscsalád foglalkozásait rendszeresen végzi a beosztott ifjúvezetővel.

6/ Munkához való viszonya jó. Hivatásának tekinti a tanítást. Szülőkkel a kapcsolata jó, azokat az osztály érdekében mindenkor aktivizálni tudja. Közösségi szelleme jó, a kritikát mindenkor elfogadja.

Tanítói pályára alkalmas, fejlődőképes.

Ecser, 1953. június 22. Pecsét: állami 

1966 tragikus év a tanítócsalád számára – meghal Laky Marika. Több évig próbálkoznak súlyos betegsége gyógyításával, még a külföldi rokonokat is megkeresik, hogy beszerezzék a javasolt gyógyszereket.

Kislánya halála gyógyíthatatlan seb marad Ilonka tanító néni szívében – s ha életének következő korszakát vizsgáljuk, töretlen munkabírása is ezt sejteti: felejteni a munkába menekül, és a családi elfoglaltságok mellett újult erővel folytatja Ecser néphagyományának gyűjtését. Már több száz motívumot kézzel megrajzolt, leírta az ecseri népviselet ruhadarabjainak elkészítési módját, színezését, alkalmazását. A munka megkönnyítése céljából Praktica fényképezőgépet vásárolnak, s ettől az időtől kezdve ez a kis gép elmaradhatatlan kísérője lesz: beöltözteti tanítványait, a honismereti szakkör tagjait az ecseri népviseletbe és így jelennek majd meg cikkei az ecseri viseletről, az esztétikai nevelésről, az iskolai hagyományőrző gyűjtőmunkáról. A faluban mindenki ismeri, segítik ebben a munkában.

 Következő minősítése már erről az időszakról is árulkodik.

(Részlet)

Lelkiismeretességét igazolja az is, hogy komoly, szinte személyes problémaként kezeli a gyengébb tanulókat, azok sorsát! Igen gyakran foglalkozik a gyengébb képességű tanulókkal, szabad idejében külön is korrepetálja őket.

A Kartársnő gondolata volt, hogy az ecseri népviseletet, a híres ecseri népviseleti motívumokat meg kell őrizni, s ezért másik munkatársnőjével elhatározták a "falu-múzeum" létrehozását. Sok-sok anyagot gyűjtöttek össze, s nem rajtuk múlott, hogy tervük nem valósulhatott meg eddig. Ettől függetlenül jelenleg is végzi a gyűjtést, és egy népviseleti album-könyv kiadásán dolgozik, hogy megőrizze az utókornak a híres ecseri népviseletet.

Ugyancsak sokat fáradozott az ecseri népi-tánc, az ecseri lakodalmas felújításán, betanításán. Véleményem szerint megérdemelte volna, hogy őt, mint ennek tényleges kezdeményezőjét, legalább erkölcsi elismerésben részesítették volna azok, kik ebből sokat profitáltak.

Befejezésül, a Kartársnőről jó a véleményem, igen lelkiismeretes, szorgalmas nevelő, aki nagy családja mellett még az iskolánkívüli munkára is tud időt szakítani a nép hagyományok megvédése, megőrzése céljából.

Ecser, 1967. január hó 27-én.

A családanya és falukutató

A kitartó népművészeti gyűjtőmunkára hamarosan felfigyelnek az iskolán, a falun kívül is. Ez publikációs lehetőséget jelent az eddig gyűjtött anyag bemutatására.

A Soltész Nagy Anna művészeti íróval, ruhatervezővel és Gárdonyiné Kövessi Edit divattervezővel való találkozásból született meg az ötlet: népművészeti divatalbum készítése az ecseri mintaanyagra alapozva. Természetesen ezt is gyűjtő-feltáró munka előzte meg.

Részlet a magnófelvételről

Azután Ilonka néni az ecseri motívumokat gyűjtötte – vásárolgattunk együtt anyagokat, szalagokat, brokátot. Ő készítette a ballagási csokrokra az ecseri motívumokkal díszített, feliratos szalagokat. Ezeket kézzel festette.

Később együtt járták a falut Soltész Nagy Annával – ecseri mintákat gyűjtöttek. Együtt elmentünk azokhoz a házakhoz, ahol őriztek régi ruhákat, megnéztük, ők lerajzolták.

A folyamatos és elmélyült, tudatos gyűjtőmunkáról a Rajztanítás c. pedagógiai módszertani folyóiratban megjelent cikkek is tanúskodnak (1972-73). Ezek nemcsak a díszítési technikát mutatták be, hanem a falut, a viseletet, az ott élők kultúrkincsét is.

1973-ban jelent meg a MInerva Kiadónál Gárdainé Kövessi Edit  és Lakyné Székely Ilona Népművészeti divatalbum című könyve. A szerzők ebben ötvözték az ecseri szlovák népviselet motívumait és a modern divatot. Lapjait forgatva megelevenednek a falu évszázadokon át őrzött díszítőmintái, praktikusan alkalmazva a mindennap hordható viselethez.

Ilonka néni tovább gyűjtöget: honismereti szakkörével járja a falut, és a gyerekek motiválására iskolai pályázatot talál ki Ismerd meg szülőfalud népviseletét! címmel. Az összegyűjtött anyagot az iskola folyosóján a gyerekek és szülők segítségével kiállítják – igazi kis helytörténeti anyag lesz belőle. Ennek folyamatát ismét cikkben örökíti meg. Ennek megírásához az akkoriban fellendülő, Kodály Zoltán nevével fémjelzett, hagyománygyűjtésre késztető közhangulat is hozzásegítette. S megjelenik eszköztárában a fotó és a film.

Laky Károlyné cikkei nem maradtak hatástalanok, hiszen ebben az időben a módszertani folyóiratok olvasása, megbeszélése és tanításban való használata pedagóguskörökben természetes, mindennapi tevékenység volt. Ezt bizonyítja a következő cikkrészlet.

Füzér Károlyné: A szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus időszerű kérdései (Rajztanítás, 1975. 2. sz. XVII. évf. 7. l.)

Az ország tájain sokféle népművészeti emléket lehetne még felkutatni, megmenteni, ügyelve arra, hogy ne maradjunk meg a puszta gyűjtésnél, hanem az anyagot rendszerezzék is a tanulók, és ha lehetőség van rá, alkalmazzák is a fellelt formakincset lakásuk és ruháik díszítésére, szebbé, kedvesebbé tételére. Természetesen mindig vigyázva arra, hogy el ne térjenek az eredeti munka stílusától, és ügyeljenek az anyag adta kötöttségekre is.

Szép példája ennek a hagyományőrző munkának Laky Károlyné kartársnő tevékenysége Ecseren. Az ott fellelhető szlovák eredetű népi viselet és művészet emlékeit példamutató, sokéves fáradhatatlan munkával gyűjtötte össze, tanítványait is bevonva a kutatásba és megőrzésbe. Munkásságáról több cikkben számolt már be lapunkban.

Ilonka néni tanítói módszereiben is igyekszik lépést tartani a korral. S mivel minden pedagógus a tanítványok előtt mintául is szolgál, az ecseri diákok is fényképezőgépet kérnek születésnapra ajándékul, ahogyan tanítónőjüktől látják annak mindennapi használatát. A rajzórák és a honismereti szakkör már nem éri be rajzolgatással, a fotózás is kedvelt tevékenység lesz. Természetesen hozzátartozik a gyűjtéshez a magnó is, ami az 1970-es években – emlékeim szerint – még egy elég terjedelmes és nehéz tárgy volt.

Érdekessége az alábbi írásnak, hogy olyan szakköri alkalomról számol be, ahol a gyerekek részt vehetnek egy 102 éves ecseri néni születésnapi köszöntőjén. Megörökítik a hímzőasszonyt, a bujdoskészítőt, a fésülőasszonyt – a szakkörvezető ráirányítja a figyelmet a községben élő, értéket mentő emberekre is. Szó esik a női hajviseletről és a hétköznapi, hímzett főkötőről, a kiscsepeszről. Megjelenik a cikkben az elmúlás, a halál témája: a tanulókkal fejfákat fotóznak a temetőben, ezek részletes leírását is közli, és az iskolára vonatkozó helytörténeti ismeretek sem hiányoznak.

Írása nemcsak a tárgy szeretetéről, hanem az emberekhez fűző harmonikus viszonyról is tanúskodik.

Laky Károlyné: Hagyományőrzés fényképezéssel (Rajztanítás, 1975. 5.sz. XVII. évf. 23-24.l.)

A világ megismerésének egyik módja a fotózás. Sajátos eszközeit a lehetőség szerint felhasználhatjuk nevelőmunkánkban.

A nyári szünetben általánossá vált tanulóink körében a fényképezés. Élményt jelent számukra a kirándulások egy-egy kedves pillanatának megörökítése. Sok ötletes képet készítenek ilyenkor. A fotózás iránti kedvüket a szakköri munkánk során a népművészeti emlékek felkutatására és megőrzésére irányíthatjuk. Később ennek a gyűjtésnek az eredményét alkalmazhatjuk az egyes rajzi témák megoldásánál... Ami esetleg a fényképekről lemarad, azt kiegészíti a magnófelvétel. Gondolok itt arra, hogy a főkötőkészítő asszony legtöbbször segít a fésülködésnél, kontykészítésnél és a főkötő feltevésénél is. 

A női fejviselettel kapcsolatban nálunk fényképek készültek egy családi ünnepen, ahol tanulóink részt vettek. Köszöntöttek egy asszonyt abból az alkalomból, hogy 102. születésnapját tartotta. Látható a képen, hogy a néni otthon is kendőt visel. A kép érdekességét fokozza, hogy az előtte álló kisfiú pont 100 évvel fiatalabb. Ehhez a kedves jelenethez hasonló fotótémák gyakran adódnak egy iskolaév alatt. Ezeket felhasználva tanulóink szívesen végzik el a közösen tervezett feladatokat és összegyűjthetünk bő képanyagot a rajzórák szemléltetéséhez...

Népművészeti hagyományainknak még megtalálható emlékei a temetői fejfák. Egy-egy szép darab alkalmas arra, hogy felismertessük rajta a formák ritmikus ismétlődését.

A mi iskolánk az öreg temető dombjának a helyére épült. Tanulóink ebben az évben felkeresték azokat a fejfákat, amelyek átkerültek az építkezés idején mostani helyükre, az új temetőbe…

Most már azon sem csodálkozhatunk, hogy ezeket a nagy pontossággal, szakszerűen megírt módszertani írásokat nemcsak a pedagógusok, hanem a divattervezők is felhasználták. Így a gondosan kivitelezett nagy hímzőalbumba (Soltész Nagy Anna: Minerva nagy hímzőalbum. A mintákat gyűjtötte: Laky Károlyné. Budapest, 1976, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) a legszebb ecseri kézimunkák is bekerültek.

A könyv megjelenése után Ilonka néni több lapban is publikál, természetesen az ecseri minták modern felhasználására ad ötleteket a Magyar Ifjúság és az Éva című női lap olvasói számára: divatos táskák, hajszalag, kis díszdobozok, hímzett vászonzacskók szerepelnek a képeken, leírásokon.

A Népi Iparművészeti Tanács elfogadta hímzett zsebkendő, szemüvegtok, piperetáska és karikafüles szatyor tervét, valamint egy kékfestő női blúzt ecseri színes hímzéssel. Ezek több darabos kivitelezését a Taksonyi Háziipari Szövetkezet vállalta. Így történhetett, hogy Magyarországon az 1970-es években az öltözködésben divatba jött az ecseri minta.

Honnan ez a munkabírás, mi motiválja Laky Ilonát, hogy a tanításon túl ilyen munkát is végezzen?

A család története megadja erre is a választ.

Az idősebbik lány, Laky Gyöngyi – az akkori középiskolás diáklányok szokása szerint –, levelezni kezd egy olasz fiúval. Abban az időben a Magyar Ifjúság folyamatosan közölte külföldi fiatalok címét: ezzel serkentve a népek közötti barátságot és a nyelvtanulást. (Utazni még nem lehetett!) Ebből a levelezésből ismerkedés, majd házasság lett – és a fiatalasszony férjével Olaszországba költözött 1971-ben.

A fiatalabbik lány, Laky Klára – aki előzőleg kilátogatott Franciaországba, megismerni nagyanyját és nagyapját – nővére esküvőjén ismerkedett meg sógora testvérével. Az ismerkedésből házasság lett, és hamarosan ő is Olaszországba költözött. 

Itthon csak a legkisebb gyermek, az 1958-ban született Attila maradt, vagyis a többgyermekes házaspár egyik évről a másikra kis családdá vált. 1969-ben meghalt Ila mama is.

Kellett valami, ami kitölti ezt a hirtelen támadt "űrt" egy asszony életében – ami hű maradt hozzá férjén kívül, az a rajz, a gyönyörűséges ecseri motívumvilág. Ami ezt még fontosabbá tette: taníthatta is az iskolában a következő nemzedéknek.

A nyugdíjas tanítónő

Az idő elszállt, a gyermekek felnevelése, a sok munka és tennivaló, kisgyerekek százainak betűvetésre, számolásra, rajzra és életre! való tanítása közben elérkezett a nyugdíjazás ideje.

Ez hivatalosan 1977-ben következett be.

Interjú egy volt munkatárssal (részlet). Kérdező: Gabay Erzsébet nyugdíjas tanítónő, volt kolléga. Válaszadó: Vágvölgyi Lajosné nyugdíjas tanár.

Milyen kolléganő volt Ilonka néni?

Olyan furcsa róla múlt időben beszélni. Egyszerűsége, közvetlensége – viselkedésében, kollégákhoz való viszonyában, gyermekszeretetében – rögtön megfogott. Mivel fiának, Attilának osztályfőnöke lettem, Ilonkát szülőként is hamar megismertem. Soha nem elégedetlenkedett, nem hibáztatott másokat, ha gyermeke nem úgy teljesített, ahogy várható lett volna. Csendes volt, a háttérben maradt, de ha kellett, mindig ott volt és segített. Egy biztos: Attilát mindenhova elengedték, pedig elég sokat vittem őket színházba, múzeumba vagy kirándulásokra, moziba. Nem volt kérdés a költség. Pedig tudom, hogy nem volt könnyű azt kigazdálkodni. Ilonka nénivel kapcsolatban van egy nagyon kedves élményem, és büszke vagyok két tárgyi emlékre is.

Azt tudtam Ilonkáról, hogy rendkívül nyitott, művelt, érdeklődő típus. A múzeumok, könyvtárak, könyvesboltok világa (főleg az antikváriumoké) nagyon közel állt szívéhez.

Az 1971/72-es tanévben a 8. osztályban vettük a nyugatos költőket, írókat. Egyszer a tanáriban odajött hozzám, és a maga szerénységével előhúzott a szatyrából két darab 1920-as évekbeli Nyugat-számot. Viseltesek voltak, de én akkora örömöt még nem éltem át, mint akkor! Szerényen közölte, hogy örökbe adja nekem. Ilonka három gyermek mellett arra áldozott 40 forintot, hogy én tudjak szemléltetni! Ez ma már nevetséges, de akkor óriási összeg volt. Ezért is ilyen becses nekem ez a két folyóirat. Ma is a könyvtáram büszkesége! Ha rájuk nézek, szeretet járja át a szívemet és feltörnek a több évtizedes emlékek.

Hogyan búcsúztattátok nyugdíjba vonulásakor?

Erre nem emlékszem,valószínű, hogy szerényen, egyszerűen, amilyen ő is volt.

Valójában Ilonka néni továbbra is dolgozott, napközis nevelő lett 1982-ig - a gyerekek és a szülők nagy örömére. Itt tudta csak igazán kibontakoztatni azt a gyakorlatias tehetségét, amely képeslapok, színes rajzok, apró tárgyak, emlékszalagok, dobozkák, babák és egyebek készítésében nyilvánult meg. Még befejezte a Rajztanításban elkezdett sorozatot.

Az alábbi cikkben beszámol az Oktatási Minisztérium és a Magyar Úttörők Szövetsége felhívására rendezett országos népművészeti pályázat ecseri eredményéről, beilleszti írásába az ecseri főkötő, bujdos, fehér menyecskekendő és egyéb kendők leírását, fotóját, és kitér a régi, fából készült használati tárgyak készítésére, funkciójára is: pl. borotvatok, mángorló, faragott hátú pad.

Laky Károlyné: A család és az iskola kapcsolata a népművészeti hagyományok megőrzésében (Rajztanítás, 1978. 1. sz. 9-12. l.)

Tanulóink a község népviseletét díszítő motívumok felhasználásával készítettek tablót, könyvborítót, könyvjelzőt és több, ezekhez hasonló használati eszközt. Munkáik alapanyagául a nálunk kedvelt kékfestővásznat alkalmazták.

Ügyeltek arra, hogy a hagyomány által előírt színezéstől ne térjenek el. Díszítéseikhez felhasználták az előző években összeállított mintagyűjtemény egyes részeit is... Több szülő örömmel vett részt a gyermekek kutatómunkájában. Beszéltek a tanulóknak falunk fejlődésének történetéről. Közös kiránduláson megfigyelték a régi házakat. Bemutattak olyan családi fényképeket, amelyeken jól látható a helyi népviselet alakulása.

Meglátogattuk az egyik tanuló édesanyját, aki ma is foglalkozik az ecseri népviselettel. Sztancsik Józsefné ecseri viseletbe öltöztetett babákat készít rokonainak, ismerőseinek. A régi szép motívumokat feleleveníti a kicsi kötényeken, pruszlikokon és főkötőkön. Magyarázatát érdeklődéssel hallgatták a gyermekek...

Farsang utolsó vasárnapján a "párosbál" szokása ma is megmaradt. Ilyenkor a fiatal házaspárok vesznek részt a táncmulatságban. Itt a megjelenés ecseri népviseletben kötelező. Az idei évben megrendezett párosbálon több szülő is jelen volt. Ezek közül néhányat megkértünk arra, hogy iskolánkban mutassanak be egy-két női fejviseleti ruhadarabot a gyerekeknek...

A látottakról fényképeket és feljegyzéseket, valamint rajzokat készítettek. Ezeket azóta naplójukban helyezték el. Ide került még közös gyűjtőmunkánk folytán egy fényképmásolat, amit Kodály Zoltán "Népi gyermekjátékok" című könyvéből készítettünk. Az eredeti kép 1943-as keltezésű. A címe: Ujjasdi. Ecseri menyecskekendős édesanyát ábrázol kisgyermekkel a karján. Kedves emlékünknek tartjuk ezt a képet. Falunk szép fejviseletének bizonyítékát látjuk benne.

Evvel az írással fejeződik be a Rajztanításban publikált írások sora. Mindegyikre jellemző a gyermekek tanulásához, a tananyaghoz kapcsolódó új, helyi ismeretek tárgyilagos közlése, képpel, fotóval érdekesebbé, érthetőbbé tétele. Valószínű, hogy a kortárs pedagógusok körében ezt ismeretterjesztésnek is szánta írójuk – az ecseri népviselet megismertetését tűzte ki célként amellett, hogy nevelési, pedagógiai célzattal is közölte a leírt, kipróbált módszereket.

A fogalmazásban szakszerűségre, pontosságra törekedett – mindig a közérthetőséget tartotta szem előtt. Cikkeiben nincs politikai utalás, szigorúan a felvetett témához kapcsolódik. Anyagait a tanításban alkalmazott didaktika szerint építi fel – így azok ma is teljesen használhatók, alkalmazhatók.

Külön ki kell emelni azt a törekvését, hogy nemcsak a néphagyományt, hanem annak művelőjét, legjelentősebb – vagy egyetlen! – képviselőjét is bemutatja név szerint, legtöbbször az általa végzett tevékenység közben mint megbecsült személyiséget, követendő mintát, értéket.

Elismerései

1998. Bronzdiploma.

1999. Aranydiploma.

2001. szeptember – Gyémántdiploma.

Tanítói gyémántoklevél

(Cserfa c. helyi újság, 2001. 8. l.)

 

Részletek Gabay Erzsébet tanárnő és Orbán Éva ecseri lakos beszélgetéséből (2011. junius 13.)

Én nem tartoztam a diákjai közé, mégis szeretettel emlékszem vissza azokra az időszakokra, amikor az utcán összetalálkoztunk, vagy amikor ellátogatott hozzám a kis boltomba, elmaradhatatlan kézi poggyászával, amelyben mindenféle kincset hordott magával: fényképeket, egy-egy könyvet vagy képeslapot, és mindent megmutatott. Boldog volt, ha újabb kincsre bukkant Ecserrel kapcsolatban... Gyűjtötte a régi fényképeket az iskoláról, régi tanítványairól, a népviseletet megörökítő fényképeket, cikkeket... kreatív volt, és kézügyessége révén engem is sokszor meglepett egy-egy saját keze által készített karácsonyi üdvözlőlappal, vagy éppen egy horgolt hófehér, kikeményített angyalkával, a fején aranyszálból horgolt glóriával, amely ma a karácsonyfa dísze. Szép és kedves emlékek ezek... beszélgetéseink kapcsán azt vettem észre, hogy mindenkiben elsősorban az emberben megbújó gyermekre volt kíváncsi, és mindig ízig-vérig tanító maradt... Ilonka néninek rengeteg szellemi energiája volt, mert érdekelte minden, de a léptei már lassúbb haladásra kényszerítették.

Egy idő után ritkultak a látogatásai: volt, hogy Gyöngyinél vagy Klárinál Olaszországban töltötte a nyarat. Ott is tanító néniként élt, az unokáin kívül az olasz barát-gyerekekkel is foglalkozott: rajzoltak, festettek, kézműveskedtek. Ő mindenütt otthon érezte magát, korát meghazudtolva akár világpolgárnak is vallhatta volna magát.

2011. szeptember elsejétől az ecseri általános iskola Laky Ilonka tanító néni nevét viseli.