L. Ritók Nóra: Hídprogram

Nem hiszek ebben az elgondolásban. Nem hiszem, hogy ugyanez a pedagógustársadalom, ugyanezzel a tudással, módszertannal felvértezve képes lesz egy (vagy sikertelenség esetén két) év alatt pótolni mindazt, ami 14 évig kimaradt. Ami képes áthidalni azt az elképesztő szakadékot, ami ezeknek a gyerekeknek az élete és az iskolai elvárások között feszül.

Próbálom értelmezni. És összevetni a valósággal. Gyerekekkel, akik tele vannak problémával. Amelyeknek a megoldására ez a program kitalálódott. Nem hittem, hogy elfogadják. Azt gondoltam, látják, tudják, nem jó megoldás. De nem így történt.

Most párhuzamba állítom magamban azokkal, akikkel ma a szakiskolák nem bírnak. Akikről hallunk mostanában a híradásokban, hogy kábítószert fogyasztanak az iskolákban, sőt dílerek, akik verekednek, balhéznak, az iskolai vécében közösülnek. Akik nem tanulnak sosem, akiktől nem lehet tanítani, akik csak úgy, heccből, a rombolás szándékával tesznek tönkre mindent a környezetükben. Akiktől félnek a tanárok is. Akikre nem bírnak hatni. Senki, sehogy.

Kicsit visszamegyek a történetben. Mert ugye, akik most ott vannak, ők előtte az általános iskolákban voltak. Úgy görgette végig őket az általános iskola, minimális tudással, hogy csak menjenek már, essünk túl rajtuk, kerüljenek ki mihamarabb onnan, menjenek tovább, végre, szabaduljunk meg tőlük.

„Tanévenként 3500-4000 olyan tanuló kerül ki az általános iskolákból, akik 16 éves korukig nem tudják befejezni a 4., 5., 6., 7. évfolyamot” – olvasom. Gyanítom, hogy sokkal többen vannak, akik befejezik ugyan, de a tudásuk nem éri el a kívánt szintet. Akik így mennek tovább, a szakiskolákba.

Nincs tudás, mert sosem tanult, otthon sosem írt leckét, a dolgozatokra nem készült, nem tud rendesen olvasni sem, a számokkal sem boldogul, az informatikában is a facebookig jut. A tudása már az első évfolyamoknál elmaradt, aztán végképp lemaradt. Nekik az általános iskolában nem sikerül megérteni a tanulás célját, és otthon sem lát rá példát, az iskola hatásai leperegtek róla.

Aztán választani kell középiskolát, választ hát, hisz muszáj, de hiányzik sokat, ha bejár, azt is csak a családi pótlékért teszi, meg a balhéért, nem a tanulásért. Ekkorra rögzülnek benne azok a szokások, amikkel kitűnhet, de ez nem a tudás, valami más. Az iskolarendszerbe beilleszkedni képtelen. Röhögve cikizi a tanárt, vagy épp megfenyegeti, erejét fitogtatja rajta. Ezzel szerez hírnevet, népszerűséget a kortársak körében. És persze sok be sem jár, kit érdekel a kevesebb pénz, megkeresi mással, máshogy. És elindul egy lejtőn, amiről nem lehet visszatérni.

Persze róluk keveset tudunk. Amit a média felkap, arról az iskolák „az ügy lezártáig nem nyilatkoznak”. Utána meg nem érdekel senkit. Amit meg nem kap szárnyra a sajtó, az marad a falakon belül. Örülnek, ha a rendőrséggel, mentőkkel záródó verekedéseknek nem megy túl nagy híre. Mert akkor lehet úgy csinálni, mintha minden rendben lenne.

Én azt hiszem, ez a probléma már túlnőtt a megoldhatóság keretein. Legalábbis az iskola ebből már önmagában nem tud kiutat.

Ám itt van a   Hídprogram, gondolják, ami majd segít. 

A felzárkóztató szakiskolai oktatás. Ami pótolja a hiányzó ismereteket. Felkészít a tanulási módszerek elsajátítására. Tanulásra motivál. Fejleszti a szakma elsajátításához szükséges manuális készségeket.

Szóval, próbálom értelmezni. 

A Hídprogram megszervezése legalább nyolc tanuló egybehangzó igénye esetén a kormányhivatal feladata, amely dönt a képzés helyéről és létszámkeretéről. Az osztály létszáma legfeljebb 15 fő lehet.

Ez tetszik. Hogy látják, nem lehet ezeket a gyerekeket 30 fős osztályokba tenni. Nagy felismerés. Bár, ha ezt lehetővé tennék az általános iskolában is, akkor talán menne a továbbtanulásra való felkészítésük. 

A tanulásszervezésnek a korszerű pedagógiai módszerek széles körére kell épülnie. Egyéni, személyre szabott fejlesztő programmal, sok csoportmunkával, kommunikációs és életmód gyakorlatokkal kell pótolni mindazt, ami hiányzik a sikeres középiskolai beilleszkedéshez.

Aha, igen, ezt próbálta tenni az általános iskola, sikertelenül. Vagy ezeket nem ismerjük? Hiszen erről szólnak a továbbképzések, tele vagyunk jó gyakorlatokkal, tudásmegosztással, referenciaintézményekkel… sőt, ha beleolvasunk az iskolák pedagógiai programjába, ezek benne vannak! És még ott az IPR! Azoknak az iskoláknak, ahol az efféle gyerekek többen vannak. Mégsem megy, mégsem ment. Érthetetlen… Bár lehet, ehhez a középiskolai tanárok jobban értenek majd. Talán nekik sikerül.

A Hídprogram pedagógiai munkáját az oktatásért felelős miniszter szakmai ajánlásokkal segíti.

Ezekre nagyon kíváncsi vagyok. Bizonyára benne lesz a „nagy titok”. Amit eddig mi, gyakorló pedagógusok nem láthattunk. Ami eddig még nem vetődött fel senkiben.

Nem hiszek ebben az elgondolásban. Nem hiszem, hogy ugyanez a pedagógustársadalom, ugyanezzel a tudással, módszertannal felvértezve képes lesz egy (vagy sikertelenség esetén két) év alatt pótolni mindazt, ami 14 évig kimaradt. Ami képes áthidalni azt az elképesztő szakadékot, ami ezeknek a gyerekeknek az élete és az iskolai elvárások között feszül.

Mert ilyen program nincs.

Számomra a Hídprogram célja 16. évig elvinni ezeket a gyerekeket, és aztán kitenni őket az életbe, abba, amiben nincs nekik lehetőség, és persze nincs tudás sem, és utána lehet azt mondani, hogy magára vessen. A Hídprogram egy időkitöltő, a problémát elodázó, a tankötelezettséget kiböjtölő program. 

Szerintem fölösleges és álságos módszertanról, motiválásról, ajánlásokról, szakmára való felkészítésről beszélni benne. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy nem erről van szó.