„Proletár reneszánsz”...

...a bácskai gyerekvilágban? Gazdag Emma írása

...az iskola a középkori értékek váraként, őrzőjeként és átörökítőjeként jellemezhető, melyben a gyermekek reneszánsz előfutárokként, polgárokként próbálnak érvényesülni...

Azon szerencsés pedagógusok közé tartozom, akik a diákévek után visszatérhettek egykori iskolájukba immár tanárként, újraélve az emlékeket, és újakat alkotva. Szülőfalumban, egy észak-bácskai bokoriskolában dolgozom, ahol még él a hagyományos paraszti kultúra, sok család állattenyésztéssel és földműveléssel keresi kenyerét, még azok is, akik szakmát tanultak, mert kevés a munkalehetőség. Falumban nagyon fejlett az állattenyésztés, különösen a marha- és sertéstenyésztés, illetve nagy múltja van a juhászatnak is. Hozzávetőlegesen a lakosság kétharmada foglalkozik mezőgazdasággal, legelterjedtebb a búza- és iparinövény-termesztés, de a zöldségfélék is egyre népszerűbbé válnak. Kora tavasztól késő őszig hangos a falu a mezőgépektől, és bizony az sem ritka, hogy a gyerekek tanítás alatt szívesebben fürkészik az iskola melletti főút traktorforgalmát, mint a tudomány világát. Jó idő esetén, ha nyitva van az ablak, akkor már messziről megállapítják a nebulók, hogy kinek a traktorja fog elhaladni az ablak előtt. Így volt ez régen is, csak akkor még többen voltunk. Szinte minden évfolyamon volt A és B osztály, de a fiúk akkor is a mezőgépekről diskuráltak. Egyszer-kétszer még osztálykirándulásokat is szerveztünk egy-egy osztálytársunk tanyájára, és a mai napig emlegetjük azokat a szalonnasütéssel egybekötött kirándulásokat. De lassan kihal a tanyavilág, ahogy a falvak is elnéptelenednek.

Falum a vajdasági települések azon 8,4 százalékába tartozik, ahol 1000 és 1999 között alakul a lélekszám.1 A hivatalos népszámlálási adok szerint 1991-ben 2028 lakosa volt a falunak, ebből 1953 magyar és 32 szerb, 2002-ben 1868 főt számláltak, míg 2011-ben már csak 1763-an. Az idei választásokon 1545 választópolgár szerepelt a névjegyzékben (voltak közöttük azonban olyanok is, akik már évtizedek óta külföldön élnek). Bizony fogyunk, mint a holdvilág. A folyamatos és nagymértékű csökkenésnek elsősorban a negatív népszaporulat az oka, hisz évekre, sőt évtizedekre visszamenőleg nagyobb az elhalálozás aránya, mint a születésé. Másodsorban az elvándorlás játszik közre a lakosság csökkenésében, és bár községünkben nincsenek erre vonatkozóan pontos számszerűsített adatok, de a lakosok egyetértenek abban, hogy az elvándorlási hullám, melyet sokan ma már divatnak tartanak, az elmúlt években egyre erősödött.2 Főként a középosztályhoz tartozó családok és fiatalok indulnak el a nagyvilágba szerencsét próbálni. Néhányan megállnak az anyaországban, a többség azonban Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban vagy a skandináv országok egyikében képzeli el a jövőjét. Van, akinek „gyorsan kitelik a napszáma”, ahogy mondani szokás, és hazajön, de az elvándoroltak többsége már csak látogatóba jön. Évről évre egyre alacsonyabb létszámmal indulnak osztályaink, és az sem ritka, hogy év közben kell elköszönnünk a külföldre költöző gyerekektől. Akik elköltöznek, azt mondják, hogy gyermekeiknek szeretnének jobb jövőt, egy olyan jövőt, ahol már nem kell annyit robotolni a betevőért, ahol a gyermekek szabadon kiélhetik vágyaikat, és sikeresek lehetnek bármiben. Az iskolát sokszor bírálják is, akik a föld mellett maradnak, azok azért, mert szerintük a tudományból nem lehet megélni, akik pedig felsőfokú végzettséget szeretnének szerezni, azok pedig azért, mert nem ad megfelelő alapokat jövőbeli boldogulásukhoz.3 A régióban felfedhető gazdasági húzóágazatokról igen megosztó vélemények alakultak ki.

A városban élő fiatalok a szolgáltatásokat tartják „menő”-nek, a falun és kisvárosban élők pedig inkább a mezőgazdaság és a feldolgozóipar lehetőségeit emelik ki. Városban a keresett szakmák és húzóágazatok: közgazdász-menedzser, informatikus, logisztikai szakember, építészmérnök, könyvelő, pénzügyi szakértő, marketingszakember, reklámszakértő, pszichológus, gyógyszerész, szakorvos, fogorvos, állatorvos, szimultán fordító, turisztikai szakember, (vendéglátóipari) vállalkozó, építész, szobafestő, kőműves, textilmunkás. Ezek szerint a térségben érvényesülő presztízsszakmák a következők: menedzseri, banki/pénzügyi, marketing-, informatikai munkák, programozás, vállalkozás, közgazdászi, képzett könyvelői, ügyvédi, egyetemi tanári, logisztikai, építészmérnöki, szakorvosi. Ezek után feltehető a kérdés, hogy melyik az a szakma, amivel a falun élő fiatalok ott is maradhatnának? (Gábrity Molnár Irén, 2011, 85.)

Bizony sokszor töprengünk pedagógustársaimmal azon, hogy mit is tehetnénk, hogyan tudnánk megtalálni az arany középutat az elvárások és értékek útvesztőjében. Ezért arról kérdeztem kollégáimat, hogy a jelen köznevelési helyzetben milyennek látják az iskola által képviselt értékeket, és mi a véleményük arról, hogy az általunk képviselt értékek mennyire felelnek meg tanítványainknak. Segítségként megmutattam nekik Hankiss Elemér A nagy átalakulás című összehasonlítását, és arra kértem őket, hogy gondolkodjanak el azon, hogy mi jellemzi a mi iskolánk világát, és mik azok, amik az általunk tanított gyermekek mindennapjait irányítják.

Hankiss Elemér: A nagy átalakulás (részlet).

Kollégáim egyetértettek abban, hogy intézményi keretek között nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a hagyományos és új értékek között, azonban abban is egyetértettek, hogy az iskolának minden eddiginél jobban kell nyitnia az új célok, értékek és magatartásformák felé. Arra a kérdésemre, hogy mely értékek jellemzik legjobban tanulóinkat, kollégáim egytől egyig az új értékeket jelölték meg. Úgy vélik, iskolánk akkor lenne ideális, ha kétharmad részt adaptálnánk az új értékeket, míg egyharmad részt meghagynánk a tradicionális értékeket, optimális fejlődési lehetőséget biztosítva ezzel mindenkinek, azoknak is, akik a városban, és azoknak is, akik a falun képzelik el az életüket. Magam is úgy érzem, hogy a megoldás talán az lenne, ha még jobban nyitnánk az új értékek felé, mert az iskola a középkori értékek váraként, őrzőjeként és átörökítőjeként jellemezhető, melyben a gyermekek reneszánsz előfutárokként, polgárokként próbálnak érvényesülni, ugyanis az iskola által képviselt értékek, mint például a polgári kultúrán alapuló tudás, vizsgák és bizonyítványok bürokratikus rendszere (Sáska, 2005), és a gyermekek értékrendszere között (melynek szerves része az önmegvalósítás és az autonómia) szakadék tátong, majdnem olyan szakadék, mint a középkor és a reneszánsz között. A gyermekektől középkori értékeket kérünk számon, azt, hogy aszkézisben éljenek, korlátozzák vágyaikat, és fogadják el azt a helyet és sorsot, ami kiszabatott nekik, holott a gyermekek világképe, világértelmezése, erkölcsi és magatartásrendszere, illetve érzelemvilága a reneszánsz értékekhez áll közelebb. A mai fiatalok arra törekednek, hogy a lehető legtöbb téren kiteljesedjenek, kiélhessék vágyaikat, és állandó mozgásban legyenek. Azt is mondhatnánk, hogy a gyerekek kettős szorításban élnek, felgyorsult és egyben le is lassult az életük (Zinnecker, idézi Golnhofer és Szabolcs, 2005, 89.). Az évszázadokig fennálló, örökösnek hitt hagyományos értékek mellett az elmúlt ötven évben fokozatoson jelentek meg a reneszánsz életstílus új értékei. Az elmúlt néhány évtizedben bontakozott, bontakozhatott csak ki az, amit ‒ talán tiszteletlenül, de minden rosszindulat nélkül ‒ „proletár reneszánsznak” nevez Hankiss Elemér.  Egy olyan új kor előtt állunk, amelyben a reneszánsz eszméi „általános normává váltak, és immár meghatározzák a társadalom szinte minden tagjának eszme- és vágyvilágát, magatartásformáit, életstratégiáját” (Hankiss, 1998).

Talán ma állíthatjuk igazán azt, hogy reneszánsz gyermekeket nevelünk, olyan proletár reneszánsz gyermekeket, akiknek fontos az önmegvalósítás, a kiteljesedés, az autonómia, a változások és az újdonságok keresése. A szerbiai iskolarendszer várja a nagy átalakulást, azért, hogy vonzó tudjon maradni (újra vonzó lehessen) a gyermekek és szüleik szemében, mert „a legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” (Goethe).

Felhasznált irodalom

• Badis Róbert (2012): Elfogyóban? A vajdasági magyarok demográfiai helyzete a 21. század elején. Kommentár, 3. 
• Fulran, Ivan (1978): Az emberi környezet pedagógiai felhasználása. Tankönyvkiadó, Budapest.
• Gábrity Molnár Irén (2011): Szociológiai jelenségvizsgálatok a Vajdaságban. Grafoprodukt, Szabadka.
• Golnhofer Erzsébet, Szabolcs Éva (2005): Gyermekkor: nézőpontok, narratívák. Eötvös József Kiadó, Budapest.
• Hankiss Elemér (1998): Proletár reneszánsz (I). Korunk.
• M. Nádasi Mária (2010): Adaptív nevelés és oktatás. Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Budapest.
• Mihály Ottó, Bálint Mária, Gubi Mihály (1980): A polgári nevelés radikális alternatívái. Tankönyvkiadó, Budapest.
• Nagy Ádám, Trencsényi László (2012): Szocializációs közegek a változó társadalomban – A nevelés esélyei: család, iskola, szabadidő, média. ISZT Alapítvány, Budapest.
• Sáska Géza (2005): A szocialista és a polgári nevelés radikális alternatívái. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest.
• Vekerdy Tamás (2004): Az iskola betegít? Saxum, Budapest.
• Vekerdy Tamás (2004): Kinek mi kell? Educatio, 1. 
• Zinnecker, J. (1995): The Cultural Modernization of Childhood. In: Chrisholm, L., Büchner, P., Krüger, H. H., du Bois-Reymond, M., (eds.): Growing up in Europe. Contemporary Horizons in Childhood and Youth Studies. Walter de Gruyter, Berlin‒New York, 85‒94.

• 1. „A vajdasági  lakosságnak csak kis százaléka él kistelepüléseken: 0,9% él 500 fő alatti településeken; 2,2% 500 és 999 fő közöttieken; 8,4% 1000 és 1999 közötti lélekszámú falvakban, a lakosságnak ez a része elsősorban mezőgazdasággal foglalkozik. Jóval nagyobb számban képviselteti magát Vajdaság lakossága a 2000‒4999 lélekszámú településeken: 1/5-e (20,3%); 15,4%-a lakik 5000‒9999 lélekszámú településen. A városok Vajdaság településeinek 11,13%-át alkotják” (Gábrity Molnár Irén, 2011).
• 2. A 2000-es években a magyar népesség száma évente mintegy 4000 fővel csökken: évente kb. 3000-rel többen halnak meg, mint amennyien születnek, kb. 500-1000 fő emigrál és 4-500 fő vegyesházasságok során asszimilálódik, főleg a szórványban. Emiatt hamarosan fenntarthatatlanná válik a magyar iskolahálózat a mai formájában. (Badis Róbert, 2012).
• 3. „A vajdasági iskolahálózat képzési palettája és minőségi szintje nem mindig felel meg a munkaerőpiaci elvárásoknak. A magyar értelmiségiek száma tekintetében is lemaradásról beszélhetünk. Elsősorban az oktatás- és az egészségügy alsó szintjein dolgoznak az értelmiségiek. Szerepük szinte jelentéktelen a gazdasági élet tervezésében és szervezésében, az összetettebb adminisztrációs munkában. A gazdasági tevékenységekben főleg a középfokú végzettséget igénylő munkahelyeken dolgoznak a magyarok. Ugyanakkor felülreprezentáltak mezőgazdasági magántermelőkként (24,3%). Zömmel 2-3 hektáros törpebirtokon folytatnak intenzív mezőgazdasági termelést” (Gábrity Molnár Irén, 2011).